Vizuális történelem a XVIII. századi Nagy-Britanniából
RECENZIÓ – Mitől válik egy metszet vizuális történelemmé? Isabelle Baudino új monográfiája rámutat, hogy a XVIII. századi brit történeti illusztrációk nem csupán a múlt mellékes díszítőelemei, hanem önálló, vizuális elbeszélői is voltak.
Isabelle Baudino a XVIII. századi brit művészettörténet és vizuális kultúra elismert kutatója, aki több mint húsz éve foglalkozik a képi reprezentációk és a kulturális identitásformálás összefüggéseinek vizsgálatával. Legújabb, a Routledge kiadásában 2023-ban megjelent Eighteenth-Century Engravings and Visual History in Britain című monográfiája e kutatási ív szerves folytatása, amelyben Baudino a történeti metszeteket nem csupán illusztrációként, hanem önálló, narratív és ismeretközvetítő médiumként kezeli és veti elemzés alá. A kötet középpontjában Samuel Wale (1714–1786) brit illusztrátor több mint száz, válogatott történelmi eseményhez kapcsolódó metszete áll, amelyek a XVIII. század második felében számos, széles körben terjesztett brit történeti értekezésben, történelemkönyvben és egyéb kiadványban kaptak helyet.
A szerző egyértelműen interdiszciplináris módszertannal élve, a művészettörténet, a könyvtörténet és a vizuális kultúra határterületein mozogva arra vállalkozik, hogy e történeti metszetek révén újraértelmezze a történeti ismeretek közvetítésének XVIII. századi gyakorlatát. A vizuális történetírást (visual historiography) különösen érdekes módon önálló episztemológiai nyelvként kezeli, amely nem csupán kíséri a történetírói diskurzust, hanem aktívan részt vesz annak formálásában. Ez az értelmezési keret szoros kapcsolatban áll az elmúlt évtizedekben kibontakozó vizuális fordulattal (visual turn), amely a képi forrásokat nem periférikus, illusztratív elemként, hanem önálló jelentéshordozóként és historiográfiai tényezőként kezdte el értelmezni. A metszetek ezekben az elemzésekben nem klasszikus értelemben vett illusztrációk, hanem önálló narratív egységek, amelyek a múlt eseményeit a kortárs közönség számára értelmezhető és emlékezetessé tevő képi panelekbe sűrítik. Ez a megközelítés különösen innovatív abban a tekintetben, hogy a korábban – és a mai napig – alapvetően másodlagosnak tekintett képi forrásokat a történeti reprezentáció elsődleges médiumaként kezeli és építi be a történeti elemzésbe.
Az említett Samuel Wale a XVIII. századi brit vizuális kultúra sokoldalú, ám hosszú időn át háttérbe szorult alakja. Bár többek között festőként és látványtervezőként is tevékenykedett, valódi jelentőségét, ahogy arra Baudino rávilágít bevezetőjében, a könyvkiadásban betöltött szerepe révén nyerte el – elsősorban kisebb méretű, történeti tárgyú illusztrációinak köszönhetően. A Brit Művészek Társasága (Society of Artists of Great Britain) és a Királyi Akadémia (Royal Academy) alapító tagjaként, valamint annak első perspektíva-professzoraként és későbbi könyvtárosaként Wale a hivatalos művészeti intézményrendszer meghatározó szereplőjévé vált. Mégis, mivel életművének zöme metszetekből, könyvillusztrációkból és egyéb alkalmazott grafikai munkákból állt, a művészettörténeti kánon sokáig mellőzte. Ahogyan Baudino is hangsúlyozza, jóllehet a korszak számos kiemelkedő művésze – például William Hogarth vagy William Blake – szintén foglalkozott könyvillusztrációval, ezek a kisebb léptékű, gyakran kevésbé látványos vizuális munkák legjobb esetben is a XVIII. századi művészet alacsonyabb rendű alágazataként szerepeltek, rosszabb esetben teljesen kiszorultak a művészettörténeti kutatás látóteréből. Baudino monográfiája ezt a hiányt igyekszik orvosolni, a brit vizuális történetírás első átfogó kísérleteként értelmezve Wale közel harminc éven át készült, összesen 117 történeti eseményt ábrázoló metszetsorozatát.
A Britannia római meghódításától (43–410) egészen a hétéves háborúig (1756–1763) ívelő kronológia révén Wale munkássága egyfajta képes nemzeti történelemmé áll össze a szemünk előtt. Ahogy arra Baudino rámutat, e nagyszabású sorozat két jelentős brit illusztrációs vállalkozás – George Vertue Heads of the Kings of England és Robert Bowyer Historic Gallery című munkái – közé illeszkedik, és tulajdonképpen elsőként nyújtott folyamatos képi narratívát a brit múlt eseményeiről. Baudino értelmezésében Wale életműve nemcsak a könyvillusztráció és a történeti emlékezet találkozási pontján helyezkedik el, hanem olyan vizuális forrásanyagként is szolgál, amely önálló médiumként alakította a nemzeti történelmi tudatot. Éppen ezért e metszetsorozat nemcsak tárgya, hanem kiindulópontja is Baudino vizuális történetírásról alkotott felfogásának.
A kötet négy fő fejezetből áll, amelyek egymásra épülve bontják ki a vizuális történelemábrázolás kialakulásának, működésének és hosszú távú hatásának történetét. Az első fejezetben (Picturing History) Baudino részletesen bemutatja, hogyan alakult ki a brit történelem illusztrálásának gyakorlata a XVIII. század folyamán, különös tekintettel az említett sorozatban közölt metszetekre, amelyek a könyvpiac népszerű, epizódszerű történeti narratíváihoz készültek. A Wale által készített sorozatok, amelyek több tucat kiadványban, különböző kontextusokban jelentek meg újra és újra, egyre inkább önálló képi kánonként kezdtek el működni, alakítva az olvasók történeti emlékezetét és vizuális narratíváit. A szerző ehhez kapcsolódóan kiemeli a médiumköziség (intermediality) szerepét a történelmi ismeretek közvetítésében; a metszetek nem csupán a szövegek képi megfelelői, hanem önálló, sokszor a szövegtől eltérő vagy azt kommentáló jelentéstartalommal bírtak. A szerző ezt a folyamatot a vizuális retorika és ikonográfiai újraértelmezés eszközeivel mutatja be, részletes képelemzésekkel szemléltetve, miként jelennek meg például az 1066-os normann hódítás, a Stuart-restauráció vagy a „dicsőséges forradalom” eseményei a különböző kiadások metszeteiben.
Baudino hangsúlyozza, hogy Wale történelmi illusztrációi a XVIII. század közepének olvasóközönsége számára friss, újszerű megközelítést kínáltak a brit múlt vizuális értelmezésére. Wale munkái ugyanis nem a klasszikus történeti festészet heroizáló kompozícióit utánozták, hanem egyfajta „képi rövidítései” voltak a főbb történelmi eseményeknek. Ezen a nyomon haladva a második fejezet (Reinventing the Past) középpontjában az a kérdés áll, hogyan konstruálták újra (és újra) a múltat ezek a képek, és miként váltak a nemzeti történeti emlékezet formálóivá. A szerző részletesen bemutatja, hogy a vizuális narratívák – különösen az egyes csatajelenetek, kivégzések vagy dinasztikus események ábrázolásai – milyen szerepet játszottak a brit identitás és a nemzeti kontinuitás eszméjének megerősítésében. A képek hitelességét a kortárs néző számára a részletek valószerűsége – ruházat, enteriőr, testbeszéd – biztosította; noha ezek a részletek gyakran korabeli, XVIII. századi vizuális konvenciók és kulturális kódok „újraköltéséből” születtek.
A harmadik fejezet (The Historical Genre) a metszetek műfaji pozícióját és történeti festészettel való kapcsolatát veszi górcső alá. Baudino történeti kontextusba helyezi azt a folyamatot, amely során a történelmi festészet – mint az akadémikus művészetek legmagasabb rendű műfaja – fokozatosan átadta helyét a sokszorosítható, például könyvkiadásokban terjeszthető történeti metszeteknek. A szerző szerint a XVIII. század végére e metszetek váltak a történeti vizuális kultúra domináns médiumává, hiszen szélesebb közönséghez juthattak el, gyorsabban reagáltak politikai és társadalmi változásokra, és demokratizálták a vizuális történetírást. A negyedik, egyben záró fejezet (Visual History as a New Language) mindezeket követően kiváló és jól hasznosítható elméleti összegzést nyújt, miközben – sikeres – kísérletet tesz arra is, hogy a vizuális történelemábrázolást önálló történetírói nyelvként értelmezze. Baudino álláspontja szerint a képi történetmesélés nemcsak kiegészítője a szöveges narratívának, hanem saját retorikai és grammatikai szabályrendszerrel rendelkező történelmi tudásforma. A képek nemcsak reprezentációk, hanem „emlékezeti aktorok” is. A metszetek újra és újra megjelentek – új kiadásokban, más kontextusban, fali nyomatként, olykor még cigarettakártyán vagy képes almanachokban is – és ezáltal a brit történelmi emlékezet vizuális univerzumát is meghatározták.
Noha Baudino nem végez szoros értelemben vett ikonográfiai – különösen nem politikai ikonográfiai – elemzést, a Wale által készített metszetek képi világa és strukturális sajátosságai egyértelműen lehetőséget kínálnak ilyen irányú értelmezésekre is. A kompozíciók részletgazdagsága, gesztusnyelve és allegorikus motívumai mind olyan elemek, amelyek termékeny alapot nyújthatnak a képi szimbolika és a vizuálpolitikai jelentésrétegek feltárásához. Ezzel párhuzamosan érdemes megemlíteni a szatirikus metszetek és a korai brit karikatúra vizsgálatát is, amely ugyan Baudino jelen kötetében nem kap szerepet, de a vizuális történetírás egy másik, különösen izgalmas és releváns irányát képviseli. A XVIII. század második felében kibontakozó brit politikai szatíra – William Hogarth örökségétől James Gillray és George Cruikshank műveiig – ugyancsak képes volt komplex történeti narratívák és társadalmi-politikai kritikák közvetítésére, a közvélemény formálásában és a nemzeti identitás képi alakításában pedig legalább olyan aktív szerepet játszott, mint a hivatalos vagy didaktikus illusztrációk.
Isabelle Baudino monográfiája mindazonáltal kivételesen alapos vállalkozás a XVIII. századi brit vizuális kultúra és történeti emlékezet összefüggéseinek feltárására. A 40, kiváló nyomdai minőségben közölt történeti metszet nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem a szerző elemzéseinek is szerves részét képezi. A kötet elején található, rendkívül hasznos és részletes illusztrációs lista alapján is világosan kirajzolódik, hogy Wale munkái milyen korabeli történeti kiadványok – például Rapin History of Englandjának vagy Milton Paradise Lostjának – illusztrációiként jelentek meg a nézőközönség számára. Baudino ugyanakkor nem korlátozta csupán Wale életművére a munkáját: elemzéseiben más, kevésbé ismert, de a korszak metszetkultúrájában szintén meghatározó alkotók – mint például Charles Grignion, William Walker, Richard Corbould vagy George Noble – munkái is előkerülnek, ezzel igen széles vizuális horizontba helyezve a XVIII. századi brit történeti képkultúra sokszínűségét. Az Eighteenth-Century Engravings and Visual History in Britain így méltán válhat a vizuális forráskritika elmélyítésének egyik alapszövegévé.
Isabelle Baudino: Eighteenth-Century Engravings and Visual History in Britain (British Art: Histories and Interpretations since 1700) Routledge, New York – London, 2023.
Nyitókép forrása: Samuel Wale / wikimedia.org
