RECENZIÓ – A Magyarországon élő neves brit konzervatív publicista és politikai gondolkodó összegyűjtött esszéi a progresszív ideológia nyugati térnyerésével szembeni ellenállás lehetséges útjait veszik számba.
Az 1942-ben született John O’Sullivant aligha szükséges bemutatni a brit konzervatív politikai gondolkodás iránt érdeklődő magyar közönségnek. A korábban Margaret Thatcher tanácsadójaként és beszédírójaként, majd a Szabad Európa Rádió alelnökeként és vezető szerkesztőjeként, valamint az amerikai National Review és az ausztrál Quadrant konzervatív folyóiratok szerkesztőjeként működő politikai elemző és újságíró 2014 óta Budapesten él, az általa 2013-ban alapított Danube Institute konzervatív tudásközpont elnökeként működik.
Legfrissebb könyve, mely tavaly nyáron jelent meg a rangos Academica Press kiadásában, reprezentatív betekintést nyújt a szerző életművébe, hiszen 38 év publicisztikai terméséből 41 darab esszét tesz közzé, melyek eredetileg kilenc különböző folyóiratban, három internetes honlapon, illetve három könyvben jelentek meg, és a politikával és a kultúrával kapcsolatos témák széles spektrumát ölelik fel.
A kötet élén a szerzői bevezető után olvasható előszó szerzője O’Sullivan közeli barátja és munkatársa, a szintén Budapesten élő neves konzervatív publicista, Rod Dreher, aki O’Sullivan problémaérzékenységét, józan ítélőképességét és szellemes humorát G. K. Chestertonnal állítja párhuzamba, akihez hasonlóan egyszerre képes tartalmas, megvilágító erejű, és egyúttal szórakoztató írásmódra. Dreher szerint a kötetben közzétett írások a mai olvasó számára is ugyanolyan frissnek hatnak, mint keletkezésük idején, egyfajta időutazást kínálva a közelmúlt kultúrtörténetébe egy szellemes és művelt útitárs vezetésével.
A kötet esszéi nem időrendi sorrendben követik egymást, hanem hét tematikus csomópont köré szerveződnek. Az első tematikus egység a hidegháború utáni korszak világpolitikai kérdéseire reflektáló cikkeket gyűjt egybe. Az első közölt írás jól megvilágítja a könyv címét, hiszen arra a kérdésre keresi a választ, hogy a „woke-ság” hová is vezet. O’Sullivan a közkeletűen „woke”-nak nevezett, voltaképpen a nyugati társadalmak teljes nemi és faji sokszínűsítését, a különböző „történelmileg elnyomott kisebbség”-ként meghatározott csoportok inkluzív egyenlőségét és arányosságát célul kitűző, totalitárius tendenciákat mutató progresszív identitáspolitikai ideológia történelmi gyökereire irányítja rá a figyelmet. O’Sullivan a George Floyd-ügy kapcsán kirobbant faji zavargásokat a kínai maoista kulturális forradalommal állítja párhuzamba, azonban az Egyesült Államokra vonatkozóan azóta beteljesült előrejelzése szerint demokratikus országokban a választások hatékony ellensúlyt képezhetnek a forradalmi hevületnek, mivel a józan többség nemi és faji különbség nélkül ellenzi a társadalom radikális átalakítását.
A következő írások az atlantista gondolat és a NATO jövőjével, a globális kormányzás és a demokratikus nemzetállami szuverenitás szembenállásával, valamint a 2008-as gazdasági válság kezelésére irányuló intézkedésekkel foglalkozó könyvekről készült recenziók, melyeket a neves lengyel politikai gondolkodó, Ryszard Legutko A demokrácia démona című 2016-os kötetéhez írt előszó, egy Melbourne-ben John Howard korábbi ausztrál kormányfő tiszteletére tartott, az ausztrál politikai palettát értelmező 2017-es előadás, továbbá egy az identitáspolitika társadalmi kohézióra gyakorolt káros hatásait bemutató értekezés követ. O’Sullivan már egy 2001-es cikkében figyelmeztetett a harmadik világból érkező tömeges bevándorlás veszélyeire, mivel a bürokratikus elitek által erőltetett inkluzivitás valójában fordított irányú asszimilációval, a nyugati társadalmak identitásának átformálásával, az egyéni szabadságjogoknak kulturális identitásokon alapuló csoportjogokra való lecserélésével jár, melynek az lesz a következménye, hogy a folyamatos alkalmazkodás eredményeképp már azt a világot is elfelejtjük, amelyet elvesztettünk. O’Sullivan következetes antikommunista elkötelezettsége mutatkozik meg a Hogyan mentett meg engem 1956 mindettől? című 2016-os önvallomásában. 14 éves kamaszként a magyarországi eseményekről szóló tudósítások döntő befolyással voltak politikai szocializációjára. Katolikusként már korábban is hallott a Mindszenty elleni koncepciós perről, így a bíboros forradalmárok általi kiszabadítása is megerősítette a magyar forradalom világtörténelmi jelentőségét. Pont ebben az időben fedezte fel magának a politikát egy népszerű Disraeli-életrajz hatására, és már ekkor eldöntötte, hogy konzervatív lesz, és rögtön csatlakozni is próbált a Tory párthoz, azonban a helyi pártszervezetben azt tanácsolták neki, hogy még túl fiatal a politikához, ne pazarolja rá az ifjúságát, „játsszon krikettet, fusson lányok után, és ha még mindig megvan benne a politikai fertőzés, jöjjön vissza tíz év múlva.” (126.) Minderre O’Sullivan hat évtized távlatából a régimódi angol szellemiség megnyilvánulásaként emlékezett vissza, sajnálva, hogy már ott sem általános. Azóta is képviselt politikai álláspontjának eredetét az ifjú magyar szabadságharcosok elnyomó kommunista zsarnokság elleni hősies küzdelmére vezeti vissza: „Az egyik oldalon igazságosság és a szabadság; az ellenkező oldalon pedig zsarnokság, gyilkosság és hamis ideológia. Néhány ÁVH-st meglincseltek; ez sajnálatos és jogos büntetés volt; de ez jottányit se befolyásolta a forradalom általános erkölcsi mérlegét.” (127.) Ahogy akkor, úgy később se gondolta naivitásnak a magyar forradalomiránti őszinte lelkesedését, mivel morális problémák éppen a nyugati támogatás elmaradása, és a Szuezi válság előtérbe helyezése kapcsán merültek fel szerinte. 1956 óvta meg őt a nyugati értelmiség jelentős részét magával ragadó baloldali szimpátiától, és újságíróként tőle telhetően mindig kiált a magyarországi eseményekkel kapcsolatos igazság mellett.
A kötet további írásainak részletes ismertetésére a jelen blogbejegyzés keretei között nincs lehetőség, ezért csak röviden érintem az O’Sullivan esszéiben tárgyalt legfontosabb tematikus csomópontokat. Érdekes recenziók vizsgálják a hidegháborús időszak utolsó évtizedeinek vezető angolszász politikusairól készült olyan monográfiákat, mint Steven F. Hayward Reagant és korát bemutató könyvét, valamint a Reagan-adminisztráció alatt vezető pozíciókat betöltő Jeane Kirkpatrick életrajzát Peter Collier tollából. O’Sullivan több írást is szentelt a „vaslady”, Margaret Thatcher emlékének, hangsúlyozva világtörténelmi jelentőségét. Számos cikk foglalkozik az amerikai konzervativizmus belső vitáival, továbbá aktuális közéleti ügyekkel kapcsolatos reflexiókat is olvashatunk tollából a „Me too”-mozgalomról, a skót függetlenségi népszavazásról, a Brexitről, a szólásszabadság korlátozásáról a nyugati demokráciákban, valamint az ír nacionalisták által elkövetett gyilkosságokról, illetve az abortusz legalizálása kapcsán az ír katolikus egyház befolyásának meggyengüléséről, és annak okairól.
A kötet utolsó tematikus egysége közelmúltban elhunyt barátaira emlékező nekrológokból áll. Robert Conquest, Frank Johnson és Owen Harries neve a nem angolszász olvasó számára nem sokat mond, azonban O’Sullivan személyes emlékeken alapuló rövid pályaképeiből kifejezetten érdekes és tanulságos életpályák bontakoznak ki, olyan íróké és politikai gondolkodóké, akik valóban nem csak az O’Sullivannel ápolt baráti viszony miatt tarthatnak igényt az utókor figyelmére.
O’Sullivan összegyűjtött publicisztikai írásaiból egy elkötelezett konzervatív, az ideologikus totalitarizmus minden formáját elutasító, kiemelkedően művelt és tapasztalt, a huszadik század második felétől napjainkig az angolszász kulturális és politikai élet szinte valamennyi jelentős szereplőjével személyes kapcsolatban álló újságíró és politikai elemző alakja bontakozik ki. Írásai nem csupán a bennük megfogalmazott politikai állásfoglalás és tartalmi elemek miatt lehetnek érdekesek, szerzőjük ugyanis az angol esszéstílus egyik legkiemelkedőbb kortárs mestere, akinek sajátos fanyar humorral párosult szellemes, választékos, és határozott elvei ellenére megértő írásmódja a politikai nézeteit teljes mértékben nem osztó olvasó számára is élvezetes és hasznos olvasmánnyá teheti a bemutatott könyvet.
John O’Sullivan: Sleepwalking Into Wokeness: How We Got Here. Washington–London: Academica Press, 2024.
