Ha különböző típusú választásokat összehasonlító munkákat olvasunk, előbb-utóbb biztosan belebotlunk a téma klasszikusának számító, a másodrendű választások („second-order elections”) tézisét megalapozó, Reif és Schmitt által jegyzett tanulmányba. A tézis lényege, hogy a választásokon való állampolgári részvétel mértéke összefügg azzal, hogy mekkora az adott választás jelentősége. A nemzeti (parlamenti) választások rendszerint nagyobb jelentőséggel, téttel bírnak, a helyi, illetve európai parlamenti választások eredményének azonban kisebb politikaformáló ereje van, ebből adódóan pedig a választók kevésbé hajlamosak az urnákhoz járulni ezeken az eseményeken. Ugyanakkor vannak olyan állampolgárok is, akik a parlamenti választásokon nem vesznek részt, viszont a helyi önkormányzati választásokon leadják szavazatukat ‒ az ő viselkedésüket értelemszerűen nem magyarázza a másodrendű választások elmélete. Jakub Lysek tanulmánya arra vállalkozik, hogy egy cseh kérdőíves kutatás adatainak elemzésével feltárja, milyen egyéni motivációk húzódnak meg az ilyen típusú választói viselkedés mögött.
A választási részvétel vizsgálatának legelső kérdése, hogy miért fontos egyáltalán, hogy mekkora egy választáson az állampolgári aktivitás. Erre a szerző válasza (Robert Dahl munkásságát idézve) az, hogy a magas választási részvétel az egészségesen működő demokrácia előfeltétele: a magasabb részvétel a társadalmi csoportok pontosabb reprezentációját eredményezi, amely a demokrácia eszméjének alapköve.
Az önkormányzati választási részvétel alakulását a szakirodalomban szokás strukturális tényezőkkel magyarázni. Az önkormányzati választásokon általában alacsonyabb a részvétel, mint a parlamenti választásokon, de az egyes helyi választások között is megfigyelhetünk különbségeket. Számos empirikus elemzés mutatott rá arra, hogy a településméret és a választási részvétel között negatív kapcsolat áll fenn, azaz minél nagyobb az adott település, annál valószínűbb, hogy az önkormányzati választásokon kisebb lesz a választási részvétel. Ez a jelenség megfigyelhető a magyar politikai rendszerben is, például a 2019. évi önkormányzati választás részvételi adatai is egyértelmű trendet mutatnak (1. ábra). A háttérben meghúzódó választói motiváció az lehet, hogy az állampolgárok nagyobb távolságra vannak a döntéshozóktól, ezért kevésbé érdekli őket a helyi választás kimenetele vagy kevésbé érzik, hogy a szavazatuknak politikaformáló ereje lehet. A nagyobb településeken élők közötti társadalmi kapcsolatok továbbá kevésbé erősek, illetve az állampolgárok kevésbé informáltak a helyi ügyekről.
A tanulmány vizsgálatának középpontjában álló választói csoport és magatartás ugyanakkor nem magyarázható kizárólag strukturális tényezőkkel (és az ezek mögött feltételezett választói motivációkkal). A szerző némileg talán meglepő eredményeket prezentál egy, a 2018. évi cseh önkormányzati választások után elvégezett kérdőíves felmérés alapján, mely szerint körülbelül minden tizedik választó (8,3%) távol marad a parlamenti választásoktól, de a helyi választásokon leadja szavazatát. Mivel az említett felmérés tartalmaz a választók attitűdjeire vonatkozó kérdéseket is, Lysek ezek segítségével igyekszik feltárni a részvételi hajlandóság mögött álló egyéni motivációkat. Az állampolgárokat a választói viselkedés alapján három csoportra osztja: magszavazók („core voters”); olyan szavazók, akik semmilyen választási aktivitást nem végeznek („core abstainers”); szelektív szavazók („selective voters”), akik alkalmanként más-más típusú választásokon vesznek részt. Az elemzés e három csoport közti különbségeket vizsgálja, a csoporttagok választási aktivitása mögött húzódó egyéni motivációk feltárásával.
A tanulmány két domináns, az egyéni részvételi motivációkat magyarázó szakirodalmi irányt vázol fel. Az erőforrás modell („resource model”) a választók szocio-demográfiai hátterére koncentrál, alaptétele, hogy a választók társadalmi háttere (jövedelem, foglalkozás és iskolai végzettség) befolyásolja a részvételi hajlandóságot: minél több erőforrást birtokol egy állampolgár, annál több idővel és kompetenciával rendelkezik, illetve annál inkább érdekelt abban, hogy részt vegyen a politikai döntéshozatalban. A pszichológiai magyarázatok ‒ az erőforrás modellel némileg átfedésben ‒ a politikai érdeklődés és tudás, a demokráciával való elégedettség, illetve a politikától való elidegenedés szerepét emelik ki. Ezek az irányzatok talán megfelelők arra, hogy a részvételi hajlandóságot általánosságban magyarázzák, ám egyik megközelítés sem képes választ adni arra a kérdésre, hogy egyesek miért maradnak távol egyik típusú választástól és vesznek részt egy másik típusú választáson. A másodrendű választások elmélete magyarázatot képes adni ugyan a parlamenti választási részvétel preferálására a helyi választással szemben, nem alkalmas viszont a kizárólagos helyi választási részvételi magatartás motivációinak leírására.
A szakirodalom alapján Lysek több hipotézist is felállít a jelenség értelmezésére:
- Személyes érintettség: Azok, akik személyesen ismerik a választásokon induló jelölteket, nagyobb valószínűséggel vesznek részt a helyi választásokon. Ez a feltételezés persze indirekt módon összefügg a településméret kérdésével is, hiszen minél kisebb településen él valaki, annál valószínűbb, hogy személyes kapcsolata van a jelöltekkel.
- Politikaformáló szándék: Azok az állampolgárok, akik erős indíttatást éreznek a helyi politikai folyamatok megváltoztatására, nagyobb valószínűséggel mennek el szavazni. Ugyanez feltételezhető azok esetében is, akik a status quo fenntartásában érdekeltek. Azoknak a választóknak az esetében tehát nagyobb részvételi hajlandóság várható, akik rendelkeznek valamilyen irányú politikaformáló attitűddel.
- Bizalom a politikai intézményekben: Azok az állampolgárok, akik jobban bíznak a helyi politikai intézményekben, mint az országos szintű politikai intézményekben, valószínűbben vesznek részt kizárólag helyi választásokon.
Ezeket a feltételezéseket a tanulmány a kizárólag helyi választásokon szavazók, az egyáltalán nem szavazók, illetve a helyi és országos választásokon egyaránt szavazók csoportjának összevetésével vizsgálja, további kontrollváltozók bevonásával (például: településméret, a választás eredményével való elégedettség, általános politikai aktivitás, populista attitűdök stb.).
Az elemzés egyértelmű, pozitív kapcsolatot mutat ki a személyes érintettség és a választói aktivitás között: aki kisebb településen él és személyes kapcsolatban áll az önkormányzati képviselőkkel, nagyobb valószínűséggel vesz részt a helyi választásokon.
Az adatok alapján a politikaformáló attitűdök közül a status quo fenntartásának igénye nem hat a részvételi aktivitásra, azon az állampolgárok esetében viszont, akik változást szeretnének elérni a helyi politikában (azaz az önkormányzat vezetésében), nagyobb a valószínűsége, hogy csak a helyi választáson vesznek részt, mint annak, hogy egyáltalán nem vesznek részt választásokon.
A csak helyi választáson résztvevők és a helyi és országos választásokon is szavazók között nem figyelhető meg érdemi különbség a helyi politikai intézményekbe vetett bizalom tekintetében, ugyanakkor a kizárólag önkormányzati választásokon szavazók bizalma az országos politikai intézményekben szignifikánsan alacsonyabb, mint az országos és helyi választásokon is szavazóké. Úgy tűnik tehát, hogy a csak helyi választásokon résztvevő állampolgárok bizalmatlanok az országos politikával szemben, távolinak érzik, és úgy gondolják, hogy a szavazatuk nem képes befolyásolni annak alakulását. Ezek az állampolgárok nem feltétlenül érzik fontosabbnak a helyi politikát, mindössze úgy gondolják, hogy azt ‒ az országos politikával szemben ‒ hatékonyabban tudják alakítani. A kontrollváltozók alapján az is elmondható, hogy ezek a szavazók, bár nem rendelkeznek nagyobb tudással a cseh politikai rendszerről, jobban érdeklődnek a politika iránt, általános (nem választási) politikai aktivitásuk nagyobb és energiát fektetnek abba, hogy a helyi közügyekről tájékozódjanak.
A tanulmány végkövetkeztetése, hogy mivel a választók egy csoportja számára a helyi választási részvételt az aktív politikaformálás igénye motiválja, a nagyobb településeken is közelebb lehetne hozni a választókhoz a helyi politikát, ha a döntéshozatal és a részvétel kisebb területi egységekben (például részönkormányzatokban vagy szomszédsági tanácsokban) zajlana. Az elemzés adatai alapján ugyanis, ha az állampolgárok közvetlenebb kapcsolatban állnak a politikával, az pozitív hatással bír a választási részvételükre, amely pedig javítja a demokrácia minőségét.
Zárásként érdemes megjegyezni, hogy a tanulmány megállapításai a konkrét vizsgálati kérdésen túlmutatóan is jelentőséggel bírnak. Figyelemreméltó maga a tény, hogy a különböző választástípusok között nem csak abban lehet különbség, hogy azok mekkora politikai jelentőséggel bírnak (lásd: másodrendű választások elmélete), de az egyéni motivációk akár a „jelentéktelen” választásokat is jelentőssé tehetik az állampolgárok számára. Ha egyes állampolgárok számára értéket jelent a demokratikus döntéshozatalban való részvétel egy bizonyos választási típus esetén, annak továbbgyűrűző hatása („spillover”) lehet más választásokra is. A választási részvétel növelésének legkézenfekvőbb módja, ha több választást tartunk egyetlen időpontban. Így ha egy állampolgár érdekelt egy adott típusú választáson való részvételben, „mellesleg” részt tud venni egy olyan választáson is, amely esetében esetleg nem lenne elég erős a motivációja részvételre ahhoz, hogy a szavazás érdekében erőforrásokat mozgósítson.
Jó példa erre a közelmúltban lezajlott magyarországi választások esete. A magyar önkormányzati és európai parlamenti választásokat is szokás másodrendű választásokként értékelni, amelyeken a részvétel rendre elmarad a parlamenti választási aktivitás mögött. Azzal, hogy a 2024. évi választásokat egy időpontra helyezték, mindkét típus esetében láthatóan emelkedett a részvételi aktivitás (2. ábra), és már-már megközelíti a parlamenti választási aktivitást. Feltételezhető persze, hogy az „összevonásról” szóló döntés mögött aktuálpolitikai megfontolások álltak, mindenesetre, ha Lysek tanulmányának kiindulópontját vesszük alapul, megállapítható, hogy az intézkedés a választási részvétel növekedését, azaz végeredményben a demokrácia erősödését eredményezte.
Jakub Lysek: Local passion and national apathy: investigating the phenomenon of selective voting behaviour. Online megjelenés: 2024. április 14.
A borítókép forrása: pexels.com