RECENZIÓ – Fontos kérdés-e még napjainkban, hogy milyen valláshoz, felekezethez tartozott egy-egy a kultúránkat meghatározó gondolkodó? Tudjuk-e, mit hitt, és érdemes-e keresnünk erre a választ?
Egy-egy szerzőnek a kánonban betöltött helyét ma már nem vallási vagy felekezeti hovatartozása határozza meg. Mégsem lényegtelen kérdés ez, és egyes szerzők esetében nem is könnyen megválaszolható. Példa erre Pierre Bayle, aki olvasható ateistaként, de antikatolikus protestáns gondolkodóként is.
Montaigne valláshoz való viszonyáról több, részben ellentmondó ismeretünk lehet. Az egyik az, hogy katolikus volt, a másik, hogy mérsékelt katolikus (ami a 16. századi vallásháborúk kontextusában nem teológiai, hanem politikai beállítottságra utal), a harmadik az, hogy az Esszékben számos rituáléval, ceremóniával, dogmával, vallási tanítással szemben fejezte ki kétkedését. Útinaplójából tudjuk, hogy utazása során rendszeresen misére ment, a pápalátogatás alkalmával megcsókolta a Szentatya lábbelijét. De mit hitt, miben hitt igazából? A kérdés különösen érdekes, hiszen – talán felesleges megismételni – Montaigne a szabad írásmód, az önvizsgálat, az önelemzés, a kétkedés, a viszonylagos értelmezés nagymestere az európai eszmei hagyományban. Hihet és kétkedhet tehát egyidőben.
Philippe de Lajarte tanulmányában éppen abból az ellentétből indul ki, amelyre az imént rámutattam. Objektív tudásunk szerint Montaigne hívő katolikus volt, azonban az Esszék számos szöveghelyén a hit labilis voltára mutat rá. Az ember változékony, így a hite is az. Montaigne egyes elmélkedései szerint a hit igazsága és a hit gyakorlata eltér egymástól, és ha a keresztények evilági erényeiből kell hitük igazságát bizonyítani, akkor ez az igazság igen gyenge lábakon áll.
A tanulmány szerzője az ellentét feloldását például abban látja, hogy Montaigne-ből nem feltétlenül a keresztény, szűkebb értelemben a katolikus francia beszél, hanem az antropológus. Talán ennél is fontosabb, hogy megállapításait ne szakítsuk ki a kontextusból. A tanulmány címében olvasható híres idézet – „[csupán] úgy keresztények, mint ahogy vagy périgord-iak vagy németek” – szintén relatív értelmű. Montaigne ugyanis megmutatja olvasójának legszövevényesebb gondolatait is, de nem borít fel sem szokást, sem törvényt, sem hitet.
A tanulmányban elemzett idézetek arra mutatnak rá, hogy Montaigne a vallás emberi dimenzióját közelíti meg. A hit vélekedés, amely mögött transzcendentális igazságot sejtünk, az Esszék szerzőjét azonban a vélekedés káros vagy jótékony volta érdekli. Bár elismeri a hit erejét, az emberi természetet a vallás elé helyezi: elsősorban embernek kell lenni, a vallási hovatartozás előtt.
Philippe de Lajarte: „’Chréstiens à mesme titre que ou Périgourdins ou Alemans’: Observations sur le statut attribué à la Foi dans les Essais”, Bulletin de la Société internationale des amis de Montaigne, n° 75 (2022/2), p. 49–59.
