RECENZIÓ – Scruton jól ismerte Kelet-Közép Európa múltját és jelenét. Többek között ezért is érdemes a magyar olvasónak megismerkedni Sir Roger munkájával.
Roger Scruton, nem sokkal halálát követően, csakugyan divatba jött. Jól érzékelhetően növekszik a népszerűsége, és nem csak itthon, Magyarországon, ahol lényegében a nemzeti oldal filozófusának tiszteletbeli szerepét kapta. Pedig az angolszász konzervativizmus sajátos képviselője ő. Igaz, sokat tanult Kanttól és Hegeltől, éppúgy mint Burke-től vagy Oakeshott-tól. Ráadásul jól ismeri Kelet-Közép Európa múltját és jelenét is. Ezért, miután ő megismerkedett a mi kultúránkkal, a magyar olvasónak is érdemes megismerkedni Sir Roger munkájával.
A Nemzeti Közszolgálat Egyetem újraszervezett és áramvonalasított kiadója, a Ludovika Kiadó most adta ki 2016-os beszélgetőkönyvét Beszélgetések Roger Scrutonnal címmel. Ebben a könyvben beszélgetőtársa Mark Dooley – aki maga is filozófus, és behatóan ismeri Scruton munkásságát, már arról egy saját könyvet is kiadott. A magyar kiadásban ráadásként olvasható még Monár Attila Károly előszava is. A Beszélgetések tulajdonképpen életút-interjú. Végigveszi Scruton életének és munkásságának meghatározó fordulatait, szellemi fejlődésrajzát, és mindezt beágyazza a kora szellemi mozgásainak rekonstrukciójába. Külön fejezetben mutatja be cambridge-i nevelődéstörténetét, kelet-európai kalandjait, valamint kedvenc filozófiai témáit, az építészetesztétikáról, a szexualitásról szóló, valamint a zenéről és a vallás újrafelfedezéséről értekező műveket. Lássuk például a kisvárosok lebontásával kapcsolatos kritikáját: „Megkérdeztem Scrutont, hogy szerinte a várostervezés ideológiai megfontolásból vagy tudatlanság miatt pusztította el az olyan kisvárosokat, mint Marlow. ’Mindkettő. Az ideológia száműzi a tudást. (…) Akkor még csak gyerek voltam, de úgy láttam, hogy a háború utáni Európa nemcsak egy feldúlt kontinens volt komoly lakhatási problémákkal, de egy bűntudattal terhelt civilizáció is, amely mereven elutasította a saját múltját. A két háborút követően az emberek elbizonytalanodtak a saját értékeiket illetően, márpedig az épületek a múlttól örökölt értékek legfontosabb és megkerülhetetlen jelképei. A régi épületeink szemtanúi voltak megsebzett ideáljainknak, ezért az általuk közvetített üzenetet mindenképp ki kell törölni.” (107).
A beszélgetőkönyv magyar fordításával egy időben jelent meg újabb, bibliofil kiadásban Scruton vékony esszékötete, a Confessions of a Heretic (Egy eretnek vallomásai). A kötethez a népszerű publicista és véleményvezér, Douglas Murray írt bevezetőt, ami szavatolja, hogy széles olvasótáborhoz fog eljutni Scruton műve.
A vallomás műfaja jól ismert az európai gondolkodástörténetben, elég, ha csak Szent Ágostonra vagy Rousseaura utalunk, mindketten kiadták saját vallomásukat. Ezekben a ma már kanonikus szerzők maguk tekintették át életüket. Scruton ebben a könyvben viszont nem erre vállalkozik. Kedvenc témái közül szemezget. A szépség válságáról éppúgy találunk itt írásokat, mint a nemzeti érzésről, az építésről, mint tevékenységről, a zenéről, a természetvédelemről és a nyugat alkonyáról is. Aztán szó esik arról is, ami Montaigne óta az esszéírás visszatérő témája: mit jelent időben meghalni. Ennek az esszének szomorú aktualitást ad a szerző időközben bekövetkezett halála.
Számunkra azonban most a kötetben közölt írások közül természetesen a kormányzásról szóló a legérdekesebb. Scruton célja a rövid és közérthető írással az, hogy kiábrándítsa a konzervatívokat abból a tévhitükből, hogy a kormányzat szükségszerűen valami káros dolog. Szerinte ugyanis „a kormányzat a rend keresése, és csak annyiban tekinthető a hatalom keresésének, amennyiben a rend feltételezi a hatalmat.” (37-38) Míg a kormányzat konzervatív kritikája az egyéni szabadság védelmét tekinti feladatának, a kormányzat hasznai mellett érvelő álláspontja szerint a kormányzat valójában nem más, mint „a szabadság másik oldala, ami lehetővé teszi a szabadságot.” (38)
Ez a kiindulópont közelebb áll egy hegeliánus állásponthoz, mint egy klasszikus brit konzervatív felfogásához, amely az egyéni szabadság biztosítását alapfeltételnek tekintette. Ennyiben a brit konzervatív közel állt a klasszikus liberálisokhoz. Scruton konzervatívként nem ad fel semmit azokból a polgári jogokból, amelyeket a brit alkotmányos hagyomány biztosít, beleértve a Habeas Corpus-t (1679) és a Bill of Rights-ot (1689) is. Inkább csak arról van szó, hogy megpróbálja megmutatni, hogy mi adja a kormányzat legitimitását, még egy ilyen kultúrháborús kontextusban is, mint amilyen a miénk.
Nos, a kormányzat rendkereső funkciója mellett Scruton egy további funkciót is tárgyal. Meglátása szerint az emberi egyéniség társadalmi konstrukció. Noha ez utóbbi kifejezés ismert a mainstream, baloldali alapállású társadalomelméletben, meglepő, hogy egy konzervatív teoretikus is alkalmazza azt. Persze ő kicsit mást ért rajta, mint a társadalomtudós. Tulajdonképpen csak annyit akar mondani, hogy a személyiség vagy egyéniség (individual) kialakulása a Nyugat civilizációs vívmánya. Ennyiben viszont az egyéniségnek szüksége van a kormányzatra. De hogyan születik meg az egyéniség? A másoktól független egyéniség akkor alakul ki, amikor az egyén megtanul felelősséget vállalni cselekedeteiért. A nyugati paradigmában, vagyis a mi saját hagyományunkban, a felelősségvállalás révén válhatunk szabad individuummá. Scruton példája érzékletessé teszi a dilemmát. Ő arról beszél, hogy Amerikában hamar végére járnak a helyi válsághelyzetnek, mert a szomszédság hamar összefog, hogy megbirkózzon vele, míg az európaiak tehetetlenül leülnek, amíg meg nem érkeznek a közszolgálati dolgozók, akik kisegítik őket a bajban.
A kormányzat tehát a civil társadalom segítője, a nyilvános térben egyenesen támogatója. Ennek magyarázata, hogy csaknem egyszerre, mi több, együtt jönnek létre. A kormányzat eredetileg kis közösségekben alakult ki, azért, hogy koordinációs problémákat oldjon meg. Amikor a közösség növekedni kezd, egyre nagyobb területet ellenőriz, és egyre nagyobb számú életformát és értékrendet kell összebékítenie. Ám a nagysággal arányosan a koordinációs problémák is egyre súlyosabbá válnak. Egy idő után ellehetetlenül a kormányzás: ha túl távol van a hatalom központja az egyszerű polgártól, egyre kevésbé fogja tudni rávenni a vonakodó polgárt a törvénykövetésre.
A konzervatívnak ilyenkor kell kritizálnia a kormányt. Erre akkor van igazán szükség, amikor a kormányzó erők saját érdekük szerint kormányoznak, nem a közjó érdekében. De a konzervatívok egyébként is sok mindent elvárnak a kormánytól: például az elesettek támogatása is benne volt eredeti programjukban. Ám e támogatási kötelezettség nem jelenti azt, hogy a konzervatívok elmozdulnának a rawlsiánus elv felé, amely szerint a kormányzatnak a társadalom által megtermelt termékek elosztása lenne a feladata. A konzervatívok szerint, írja Scruton, a kormánynak tiszteletben kell tartania a megtermelt javak fölötti tulajdonosi jogokat.
A fenti elv nem jelenti azt, hogy a konzervatív álláspont ne lenne tekintettel a közös jóra. Épp ellenkezőleg: a konzervatívok olyan társadalmat szeretnének, amelyet a közszellem (public spirit) vezet. De maga a közjó iránt elkötelezett szellem sem lehet a kormányzat ajándéka: ezt a civil társadalom tudja „kitermelni”. Ha az állam benyomul erre a területre, azzal épp szándékaival ellentétes hatást tud kiváltani. A közszellem valójában a civil társadalom gyümölcse, csak az tudja hosszú távon fenntartani, nem a kormányzat.
Összességében: a konzervatívnak tisztában kell lennie azzal, hogy feladata nem pusztán a kormányzattól való szabadság biztosítása, hanem egy jobb kormányzat biztosítása. Scruton itt láthatólag tudatosan eltér a rule of law hagyományos elvén alapuló angolszász konzervativizmustól, s a közjó irányába fordítja azt. Ebben az értelemben eretnek a brit konzervativizmus nézőpontjából. Ő nem fogalmaz így, én azonban bátor vagyok kijelenteni, amit elvégez, egyfajta nemzeti-konzervatív republikanizmus megalapozása. Ami talán meglepő az Egyesült Királyság polgárától, de egyáltalán nem meglepő a Brexithez vezető folyamat, s egy nemzeti alapokon álló konzervativizmus felbukkanásának ismeretében. Nem véletlen, hogy Scruton esszéje a nemzet szóra fut ki.
Roger Scruton: Confessions of a Heretic, Notting Hill Editions, 2021.
Roger Scruton – Mark Dooley: Beszélgetések Roger Scrutonnal, Budapest: Ludovika Kiadó, 2021.
A nyitókép forrása: Flickr
