Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború ismét előtérbe helyezte az egységes európai fellépés hiányát, illetve az egyes tagállamok által képviselt pozíciók közötti feszültségeket. Franciaország nukleáris elrettentésen alapuló katonai erejének és a mindenekelőtt a külpolitikára koncentráló elnökének köszönhetően kitűnni látszik a sokszor csak igen visszafogottan nyilatkozó európai partnerei közül. Jogosan tehető fel tehát a kérdés, hogy a második (és egyben utolsó) elnöki mandátumának lassan az utolsó évét megkezdő Emmanuel Macron külpolitikai aktivizmusa utat nyithat-e egy erős és összehangolt európai válasz előtt?
Határozott francia fellépés a külpolitikában
Grönland, Ciprus, Ukrajna, Libanon, Irán, nukleáris elrettentés… Az év eleje óta a francia diplomácia minden fronton jelen van. Ennek köszönhetően pedig Emmanuel Macron külpolitikai fellépését a nemzetközi sajtó egyre gyakrabban elismerésben részesíti. Ez pedig annál is inkább figyelemreméltó, mert ez a pozitív megítélés igen erős kontrasztot képez a francia elnök belpolitikai népszerűségével. Bár ez utóbbi is pozitív irányba látszik elmozdulni az iráni konfliktus kezdete óta.
Ez az elismerés pedig nyilvánvalóan annak a határozott fellépésnek szól, amelyet Macron elnök az iráni háborúval szemben tanúsít. Mégpedig azért, mert ez a konfliktus rendkívül kényes helyzetbe hozza az európaiakat, a Washington és Izrael, történelmi szövetségeseik által eldöntött háború járulékos áldozatait. A hezitáló, illetve időközben pozíciót váltó németekhez képest mindenképpen szembeötlő a francia elnök által megfogalmazott határozott nem. Még akkor is, ha ez az újabb konfrontálódás nyilvánvalóan tovább mélyíti a NATO-n belüli konfliktust, azaz az Egyesült Államok Trump elnök által úton-útfélen felemlegetett anyagi visszalépését.
Francia „nem” a nemzetközi jog védelmének nevében
„Ezt a háborút nem mi akartuk” – kezdte a Védelmi Tanács március 17-i gyűlésén elhangzott beszédét Emmanuel Macron, megindokolva ezzel azt a határozott nemleges választ, amelyet országa nevében intézett az amerikai elnöknek. A Macron által képviselt álláspont középpontjában az az érvelés áll, miszerint az amerikai–izraeli katonai műveleteket Iránban „a nemzetközi jog figyelembevétele nélkül” hajtották végre.
A francia elnök tehát határozottan kijelentette, hogy országa nem kíván részt vállalni az Egyesült Államok oldalán az utóbbi által Izraellel közösen indított közel-keleti háborús konfliktusban. A francia beavatkozás ezek szerint kizárólag olyan védekező intézkedésekre korlátozódik, amelyek célja „állampolgáraink védelme és szövetségeseink támogatása”. E két fő szempont érvényesítését az Emmanuel Macron vezette külpolitika a terrorizmus elleni harcon, illetve a régió stabilitásának és biztonságának garantálásában való részvételen keresztül szándékozik elősegíteni. Ezzel összhangban a francia védelmi miniszter, Catherine Vautrin kijelentette, hogy Franciaországot védelmi megállapodások kötik Katarhoz, Kuvaithoz és az Egyesült Arab Emirátusokhoz, valamint „határozott kötelezettségvállalások Jordániához és Irakhoz”, amelyek mindegyikét célba vették iráni csapások.
Franciaország e szerint csupán közvetetten kíván beavatkozni a konfliktusba azáltal, hogy segít az érintett országoknak megvédeni a saját lakosságukat, továbbá a konfliktus földrajzi kiterjedésének maximális mértékű visszatartásán, a régió hajózási szabadságának és tengeri biztonságának garantálásán keresztül. „Franciaországnak egyszerű és világos célja van a régióban: megvédeni állampolgárainkat és érdekeinket, megbízható partnerré válni mindenki számára és a feszültségcsökkentésért és a stabilitásért dolgozni.”
A Macron elnök által az iráni intervencióban való részvétellel szemben megfogalmazott határozott nemre Donald Trump reakciója nem váratott magára: „Úgy gondolom, hogy a NATO valóban rendkívül buta hibát követ el” – jelentette ki. „Hosszú ideig azon tűnődtem, vajon a NATO-ra számíthatunk-e majd? Szóval ez egy valóságos teszt volt, mert alapvetően nincs szükségünk rájuk, de ott kellett volna lenniük mellettünk” – szögezte le az amerikai elnök. „A másik dolog, ami szerintem nagyon fontos, az az, hogy minket, amerikaiakat semmi sem kötelezett arra, hogy Ukrajnának segítsünk” – tette hozzá. „Segítettünk Ukrajnának, ők pedig nem segítenek nekünk Iránnal szemben és mindannyian elismerik, hogy Iránnak nem szabad nukleáris fegyverhez jutnia. Ez bizony nagyon rossz dolog a NATO számára” – fakadt ki az amerikai elnök. Arra a kérdésre, hogy mit gondol Emmanuel Macron néhány perccel korábban tett kijelentéseiről, Donald Trump inkább kitért a válasz elől, mondván: „Macron elnök amúgy is nemsokára befejezi a mandátumát”.
Francia–amerikai kapcsolatok: barátság, de nem mindenáron
Az amerikai szabadságharcban való aktív francia részvételtől a II. világháború lezárását döntően meghatározó normandiai partraszállásig a francia–amerikai barátság máig élő emlékei mélyen a tudatunkba ivódtak. E mögött az idilli kép mögött azonban ott feszül egy, a franciák által büszkén hangoztatott feszültség, ami a XX. század második felében több alkalommal is igen látványos formában jelentkezik.
Az 1965-ös elnökválasztásokra készülő Charles de Gaulle világ körüli körútra indult, hogy felszólítsa az „el nem kötelezett” népeket függetlenségük kivívására: beszédet mondott Phnom Penhben, amelyben az amerikai–vietnámi háború kellős közepén kihirdette „Indokína népeinek önrendelkezési jogát”. Az ilyen és effajta megnyilvánulásokkal magyarázható, hogy az Egyesült Államok harminc éven át valóságos titkos háborút vívott de Gaulle ellen: diplomáciai nyomásgyakorlással, médiamanipulációval, ellenfelei finanszírozásával, sőt titkos műveletekkel is.
Szintén büszkén emlegetik a franciák azt a 2003. február 14-én az ENSZ-ben elhangzott, történelmi jelentőségűnek tartott beszédet, amelyet az akkori francia miniszterelnök, Dominique de Villepin mondott, és amelyben Macronéhoz hasonlítható határozottsággal ellenezte az amerikai katonai beavatkozást Irakban.
A külpolitikai aktivitás pozitív hatása a belpolitikában
Az USA és Izrael által kiváltott iráni konfliktus kontextusában ez a hullám Emmanuel Macron népszerűségi mutatójának egyértelmű növekedését jelzi: a franciák 23%-a vallja magát elégedettnek a francia elnök stratégiájával, ami 5 ponttal magasabb a februári adatokhoz képest.
Míg Donald Trump, aki a közel-keleti háborút kezdeményezte, hazájában népszerűségvesztés formájában fizeti meg ennek az árát, Emmanuel Macron szerepe a konfliktusban, akit nemzetközi színtéren látnak állást foglalni, lehetővé teszi számára, hogy polgártársai elégedettségét vívja ki.
A miniszterelnök, Sébastien Lecornu népszerűsége is pozitív irányba mozdult, ugyan csak egyetlen ponttal. Mindez azonban korántsem meglepő annak az ismeretében, hogy a franciák által a hét folyamán leggyakrabban tárgyalt témák az üzemanyagárak emelkedése (80%), az önkormányzati választások eredménye (77%) és a közel-keleti háború (70%) voltak.
Egy egységes európai fellépés hiánya
A jelenlegi, számtalan háborús konfliktus jellemezte nemzetközi helyzetben az egységes európai fellépést hiába keressük. Emlékezzünk csak vissza a 2025 júniusában a kanadai Kananaskisban megtartott G7 fórumra, amit számos elemző valóságos „diplomáciai cirkuszként” aposztrofált. A Trump elnök által már ekkor kinyilvánított iráni ambíció azóta fegyveres konfliktussá fajult, még inkább kikristályosítva ezzel a nézeteltéréseket. Ebben a kontextusban pedig korántsem meglepő, hogy a francia elnök határozott kiállását az Egyesült Államok és Izrael által indított háborúval szemben egyre többen üdvözlik nemzetközi szinten.
Sokan például a NATO-főtitkár, Mark Rutte nyíltan Donald Trump mellett kiálló kijelentéseinek ellensúlyozásaként értelmezik a francia „ellenállást”. Rutte legutóbbi, március 28-án elhangzott nyilatkozatában váratlan és különösen hízelgő kijelentést tett Trump iráni beavatkozásával kapcsolatban, miszerint „az elnök fellépése elengedhetetlen és láttam a közvélemény-kutatásokat, de nagyon remélem, hogy az amerikai nép támogatni fogja őt, mert azért cselekszik így, hogy az egész világot biztonságosabbá tegye.” Beszéde után többen is feltették a kérdést, hogy egy NATO-főtitkár tényleg állhat-e ennyire egyértelműen az amerikai elnök pártján? Nathalie Loiseau francia európai parlamenti képviselő számára ez teljesen elfogadhatatlan kijelentés. „Mióta avatkozik bele egy NATO-főtitkár az amerikai belpolitikába? Meddig hagyják még az európai vezetők minden reakció nélkül, hogy Mark Rutte ilyen kijelentéseket tegyen? A Donald Trump iránti hűsége a NATO-t a Varsói Szerződés silány utánzatává alacsonyítja. Elég!” – publikálta az X-en.
A Franciaországban rendkívül népszerű svájci–olasz regény- és esszéíró, Giuliano da Empoli elemzése szerint Európa rendkívül megalázott és kiszolgáltatott helyzetben van, amiből az egyetlen lehetséges kiút kitartóan ellenállni a Trump vezette Egyesült Államok Európa-ellenes politikájának, azaz merni nemet mondani neki. Emmanuel Macron politikája, különösen az országán belül, ugyan sok mindenben nagy csalódást, sőt ellenállást provokál, azonban a jelenlegi helyzetben, legalábbis nemzetközi szinten, nemet tudott mondani.
Nyitókép forrása: KLYONA / depositphotos.com
