Az Európai Bíróság múlt heti ítéletében ismét szöget vert az európai együttműködés koporsójába. A luxemburgi testület kimondta ugyanis, hogy ellentétes az uniós joggal, ha egy tagállam, jelen esetben Bulgária, nem hajlandó visszamenőleg módosítani egy állampolgárának nemére vonatkozó anyakönyvi adatait. A Bíróság sokadjára, hatáskör híján, gazdasági szabadságokat használt fel arra, hogy beavatkozzon tagállamok alkotmányos viszonyaiba és kulturális önazonosságukat felforgassa.
„Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.” – kezdi Kosztolányi híres versét, a „Hajnali részegséget”. De a költő csak folytatja. Mert folytatnia kell…
Nincs ez másként velünk sem. Azt, ami az Európai Bíróság ítélkezésében történik, ugyanis sajnos leginkább fásultsággal lehet fogadni. Luxemburg ítéleteit azonban pusztán az izgalmi faktor alacsony mivolta alapján nem lehet mellőzni. És még csak nem is a jogi kötelező erő miatt. Hanem azért, mert a fásultság, amivel fogadjuk, aggodalommal és felháborodással vegyül egyre több európaiban. Nem az egyedi ügyekben. Arra már legyintenénk. Hanem az Európai Unió jövőjének kilátástalansága miatt.
Az Unió jó ideje nem találja az utat. Az egykor prosperáló Európai Gazdasági Közösség láthatóan mindenféle terv vagy elgondolás nélkül ténfereg, vagy talán sodródik egy olyan világban, amelyben még a közepes súlyú szereplők is komoly stratégiákkal készülnek. Az Európai Bizottság elnöke a múlt héten – mintegy mellesleg – bejelentette, hogy az évtized óta verkliként hajtott toposz, miszerint a nukleáris energiát száműzni kell Európából, „stratégiai hiba” volt. Ennyi. Ezt követő politikai felelősségvállalás, lemondás, a kormányrúd átadása bárkinek? Na, azt azért nem. Így ez a „beismerés” valójában még arcátlanabb: hiszen az ég világon semmilyen politikai következmény nem jön utána. Stratégiai hiba? Nos, igen. Nem az első és nem is az egyetlen. A versenyképességi hátrányért nagyrészben felelős méregzöld-gondolat, a migrációs válsággal kapcsolatos inkompetencia, az Unió eladósítása… átgondolatlan, de lelkesen vitt programpontok hosszú sorába illeszkedik a nukleáris energiával kapcsolatos boszorkányüldözés is, amelyről, most kiderült, hogy „stratégiai hiba”. A kijelentésen csak azért nem kapta fel senki a fejét igazán, mert mára Európa energia-válsága már annyira nyilvánvalóvá vált, hogy csak a vak nem látta, hogy a király meztelen.
Az Unió feladata az EUSz 3. cikk (1) bekezdése szerint a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének biztosítása. Ennek gazdasági téren nem tud eleget tenni. Ám sajnos ahelyett, hogy pusztán csendes és tétova magányba süllyedne, intézményei mégis tevékenyek, még ha nem is eredményesek: ilyen például az Európai Bíróság, amely a múlt héten hozott egyik ítéletében mondta ki, hogy ellentétes az uniós joggal, ha valamely tagállam nem hajlandó egy, a hazájából más tagállamba kivándorolt állampolgárának a nemét megváltoztatni születési anyakönyvi irataiban.
A renitens tagállam, bár lehetett volna Magyarország is, ezúttal Bulgária volt. A bolgár szabályozás ugyanis – felettébb helyeselhető módon – a nemet biológiai adatként kezeli, s nem ad arra lehetőséget, hogy azt utóbb, visszamenőleges hatállyal valaki megváltoztassa. Magyarul: aki férfinak született, azt férfiként anyakönyvezik, s ezt nem lehet az anyakönyvben megmásítani.
Ez a rendelkezés volt, amit Luxemburgban nem nézhettek szótlanul. Az ügy tényállása szerint egy bolgár férfi kivándorolt Olaszországba, ahol hormonkezelésen, s ki tudja, milyen más beavatkozásokon esett át, majd kérte Bulgáriában, hogy őt immár mint nőt anyakönyvezzék.
A bolgár hatóságok ezt megtagadták, mondván, hogy a nem a születéskori biológiai (tény)állapotot tükrözi, amely nem változtatható meg visszamenőleges hatállyal. Hozzátette, hogy e tekintetben a társadalom értékrendje nyomósabb érdeket képvisel, mint a transzgender személyeké.
Az Európai Bíróság azonban, bár leszögezte, hogy a személyazonossági dokumentumok kiállítása tagállami hatáskörbe tartozó kérdés, nyomban hozzátette, hogy a tagállamok ezt a jogukat csak az uniós joggal összhangban gyakorolhatják. „Einstand!” – koppan a kemény szó, amelytől megáll a jó érzésű emberben az ütő. Az üveggolyó a tiéd, de most ideadod. Az ököljog, az erő nyelve ez. S nem mást jelent, minthogy a szabályozás ugyan tagállami hatáskör, de majd Luxemburg megmondja, hogy hogyan lehet gyakorolni.
A Bíróság ugyanis, nyakatekert módon, a személyek szabad áramlásának sérelmére hivatkozással, levezette, hogy az ilyen személyeket, például egy határellenőrzésnél, vagy igazoltatásnál kellemetlenség érheti, ha az állampolgársága szerinti állam által kiállított dokumentumok nem az ő „megélt nemiségét” („lived gender identity”) tükrözik. A Bíróság továbbá kimondta, immár sokadjára, az Internationale Handelsgesellschaft-ügy óta, hogy e tekintetben az sem releváns, ha egy tagállami alkotmánybíróság a kérdésről, alkotmányos alapokon másként vélekedik. A luxemburgi testület döntése szerint minden tagállami jognak és szervezetnek utat kell engednie az uniós jog szupremáciájának. Minderre tekintettel kimondta, hogy Bulgáriának meg kell teremtenie az ahhoz szükséges szabályozást, hogy a bolgár transzgender személyek a megélt nemi identitásuknak megfelelően kerüljenek visszamenőleges hatállyal az állami nyilvántartásokba. Az Európai Bíróság ezen felül előadta, hogy a szabad mozgáshoz való jog „korlátozása csak akkor igazolható, ha objektív, közérdekű megfontolásokon alapul, és a nemzeti jog által jogszerűen megállapított célkitűzéssel arányos”. Az eljárásban előterjesztett bolgár érvelést és véleményt, amely szerint a társadalom alapvető erkölcsi és vallási érzületének az felel meg, hogy minden ember nemét születésekor, biológiai nemének megfelelően jegyeznek be, amely biológiai tényadat később nem változtatható, nem találta ilyennek.
Uniós jogi oldalról hosszasan lehet elmélkedni arról, hogy a Bíróságnak nincs hatásköre e téren jogközelítést végezni, vagy arról is, hogy miért nem a diszkrimináció-tilalmat, s miért a személyek szabad mozgását hívta fel a testület, de a lényeg mégsem ez, hanem valami mélyebb, még a jogpolitikán is túlmutató kérdés: végiggondolja bárki is Luxemburgban, hogy mi ennek az egész európai közösségnek a célja?! Foglalkoztat ott még bárkit, hogy az európai intézményeknek nem az lenne a rendeltetése, hogy a tagállamok kulturális identitását, legalapvetőbb értékmeggyőződéseit technokratikus jogi eszközökkel megkíséreljék átírni, hanem hogy az európai békét és prosperitást mozdítsák elő?! Hogy az egyén társas lény, s csak közösségben teljesedhet ki?! Vagy hogy egész nemzetek erkölcsi-kulturális identitását félredobni talán nem az európai értékek érvényesülésének beteljesülése?!
Nem volna haszontalan ezeket a szempontokat mérlegre tenni, mielőtt egy 450 milliós közösségre nézve kötelező szabályokat ír elő bárki, különösen olyan tárgykörökben, amelyek megregulázására soha nem kapott felhatalmazást. A Bíróságot ugyanis azért létesítették, hogy az Unió patthelyzetben tovább tudjon lépni, s a valódi jogi kérdések, jogi válaszokat kapjanak és a közösség(!) működőképes lehessen. A felhatalmazás nem arra szólt, hogy a Bíróság a gazdasági működtetésére és élénkítésére valaha briliáns módon kitalált szabadságokat teljesen nem odaillő kérdésekben, jogi rendelkezések hiányában „értékalapokra” felhívva a tagállamok társadalmainak értékrendjét felborítsa.
A helyzet az, hogy az EU a tönk szélén táncol. Jó hét évtizede mégis ez az a formáció, ami a békét, és valaha a fejlődést el tudta hozni az öreg kontinensre. A gazdasági csoda a múlté, de a béke még megmaradhat. Csakis akkor azonban, ha a közösség egyben tud maradni. Ennek pedig előfeltétele, hogy az Unió és intézményei visszataláljanak eredeti küldetéseikhez, tiszteletben tartsák a tagállamok szuverenitását és rendeltetésszerűen gyakorolják a hatásköreiket. Ellenkező esetben a tagállamok bürokratikus pénznyelőt fognak látni benne, amely – jobb dolga nem lévén – még nemzeti identitásukon is erőszakot akar tenni. Ha ugyanis eljön a tűrőképességi görbén az inflexiós pont és tagállamok elkezdik megtagadni a Bíróság ítéleteit, akkor kártyavárként fog összedőlni az uniós jogrend, maga alá temetve az egész közösségi működést. S ha ez megtörténik, akkor már nem Kosztolányi „Hajnali részegségén”, hanem Shelly „Ozymandiás”-án tudunk majd csak elmélkedni. Az pedig igen szomorú lesz.
Nyitókép forrása: Ale_Mi / depositphotos.com
