Fragmentált világrend, intézményesülő Európa
Az „Európa biztonsága már nem opció, hanem rendszer” című írásomban amellett érveltem, hogy az európai biztonságpolitika túllépett a deklaratív szinten. A 2026-os Müncheni Biztonsági Konferencia (MSC) tapasztalatai ezeket az állításokat lényegében megerősítették: a konferencián elhangzott politikai diskurzus már nem arról szólt, hogy szükség van-e európai felelősségvállalásra, hanem arról, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni az elrettentést, miként gyorsítható a védelmi ipari együttműködés, és milyen politikai keretek között kezelhető az amerikai szerepvállalás bizonytalansága. A 2026-os Müncheni biztonsági jelentés hangsúlyosan foglalkozott a stratégiai fragmentációval, a regionális pólusok erősödésével és az európai cselekvőképesség kérdésével – vagyis pontosan azokkal a strukturális kihívásokkal, amelyekre korábban a „rendszerlogika” szükségességeként utaltam. Ami akkor még inkább előrejelzés volt, München után inkább konszenzusos felismerésnek tűnik: Európa biztonsága ma már nem választható opció, hanem intézményesített, ipari és politikai szinten is működtetendő rendszer.
A felszólalások és a hivatalos jelentés egyaránt azt jelezték, hogy a biztonságpolitikai viták túlléptek a deklarációk szintjén: az elrettentés, az ipari kapacitás, a transzatlanti koordináció és a politikai kohézió kérdései konkrét döntési dilemmák formájában jelentek meg. Az alábbiakban öt kulcsfontosságú stratégiai tanulságot fogok kiemelni a konferenciáról és röviden megvizsgálni, mit jelentenek ezek Európa jövője szempontjából.
Az amerikai partnerség nem szűnik meg
Az amerikai alelnök, J.D. Vance tavalyi megdöbbentő beszéde után Marco Rubio jelentősen eltérő hangot ütött meg. Az USA ismét kezet nyújt az európaiaknak, azonban önállóságra is ösztönzi a partnereit. Marco Rubio beszédében többször is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok inkább a jó kapcsolatokat részesíti előnyben Európával, mint azok megromlását, valamint kiemelte az európai kapcsolatok fontosságát és a NATO jelentőségét is. A NATO-ra és az ENSZ-re utalva az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy nem céljuk a régi rend globális intézményeit felbontani, azonban elengedhetetlenek a reformok.
Az Európai Unió nagyobb önállóságra törekszik
Európa bizonytalansága fokozódik a jelenlegi nemzetközi környezetben, miközben Washington támogatása egyre kiszámíthatatlanabbá és feltételekhez kötöttebbé válik. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a transzatlanti kapcsolatokban egy mélyebb szakadék formálódott, amelyet azonban a részes felek amellett, hogy orvosolni kívánnak, az európaiak a transzatlanti kapcsolatok javítása mellett nagyobb európai függetlenséggel is kívánnak reagálni. Az európai országok tehát igyekeznek fenntartani az Egyesült Államok elköteleződését, miközben párhuzamosan felgyorsítják felkészülésüket a nagyobb stratégiai autonómia elérésére.
A nemzetközi rend már nem létezik olyan formában, mint korábban
Oroszország nem mutat valódi szándékot az ukrajnai háború befejezésére. Kína pedig olyan erőre és befolyásra tesz szert, amely csak Amerikával vetekedhet. Mindez azt jelenti, hogy az úgynevezett nagyhatalmi verseny – amely potenciálisan nagyobb léptékű konfliktushoz vezethet – visszatért, a kis- és közepes méretű országoknak minden eddiginél jobban szükségük van egymásra. A régi világrend megszűnésében az európai és amerikai vezetők egyaránt egyetértenek, az, hogy a geopolitika új korszakában élünk, határozott cselekvéseket követel.
Ukrajna a háttérből cselekvésre sürget
A 2026-as MSC konferencián önmagában Ukrajna és Zelenszkij sokkal kevesebb figyelmet kapott, mint szokásosan. Az Ukrajnára nehezedő nyomás természetesen nagy, de a kérdés egyértelműen nem volt most prioritás az USA számára. Marco Rubio beszédében eleinte egyáltalán nem tért ki Oroszország agresszív háborújára. Egy későbbi kérdések és válaszok során elismerte, hogy nem világos, vajon Oroszország valóban hajlandó-e tárgyalni a Trump által Ukrajna érdekében kezdeményezett béketárgyalásokon. A transzatlanti kapcsolatok válságára való tekintettel az ukrán kérdés Frierdrich Merz kancellár beszédének sem volt központi eleme.
München nem Davos
A davosi retorika inkább az együttműködésen alapuló problémamegoldás és a gazdasági integráció felé tendált, a fragmentáció kezelése érdekében a párbeszédet és az innovációt sürgetve, míg München hangvétele sokkal sürgetőbb és józanabb volt, a világ vezetői a közvetlen biztonsági fenyegetéseket, a stratégiai versenyt és a védelem és a szövetségek újrakalibrálásának szükségességét hangsúlyozták.
München és Davos között azonban párhuzam is vonható: míg München a biztonságpolitikai logikából kiindulva jut el a gazdasági kérdésekhez, Davos a gazdasági kockázatok felől érkezve ismeri fel a geopolitikai realitásokat. A különbség inkább hangsúlybeli: Münchenben a gazdaság a biztonság alrendszereként jelent meg, míg Davosban a versenyképesség és növekedés feltételeként értelmezték a geopolitikai stabilitást. A párhuzam azonban egyértelmű: 2026-ban a globális elit mindkét fórumon elismerte, hogy a gazdaság és a biztonság többé nem külön pálya, hanem ugyanannak a stratégiai rendszernek a két oldala.
Az Európai Unió tehát egyértelmű politikai üzeneteket tett a politikai önállóság irányába, amely világosan látszik az európai, valamint az euroatlanti intézmények vezetőinek beszédeiből is. Franciaország és Macron újra bejelentkezett az egységes európai politikai vezetésére, amelyet újra, a franciáktól nem szokatlan módon az Amerikai Egyesült Államoktól függetlenül is önálló Európában képzel el. Emmanuel Macron a konferencián kijelentette, hogy Európának ideje geopolitikai hatalommá válnia, amely képes saját biztonságát garantálni az agresszív Oroszországgal szemben, valamint kijelentette, hogy szerinte mindenkinek követnie kellene a franciák példáját. A francia elnök arról is beszélt, hogy Európának a hosszú távú stratégiai gondolkodásra kell összpontosítania, valamint fel kell mérni, hogy Franciaország nukleáris elrettentő ereje hogyan illeszkedhet be a blokk jövőbeli biztonsági architektúrájába.
A francia elnökhöz hasonlóan Friedrich Merz, német szövetségi kancellár szerint a régi, szabályokon alapuló rend már megszűnt, az olyan országoknak, mint Németország, teljesen át kell gondolniuk a biztonság és az önvédelem megközelítését. Németország aktív és politikai jellegű szerepvállalását sürgette.
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Keir Starmer beszédében három fő üzenetet hangsúlyozott. Egyrészt világossá tette, hogy az európai biztonság az Egyesült Királyság számára továbbra is közvetlen nemzeti érdek és London kész vezető szerepet vállalni Ukrajna hosszú távú támogatásában – nem csak politikai, hanem katonai és ipari értelemben is. Másrészt a transzatlanti kapcsolatok fontosságát is kiemelte: a NATO továbbra is az európai biztonság sarokköve, ugyanakkor Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért. Harmadrészt hangsúlyozta az elrettentés és az egység szükségességét egy fragmentálódó világrendben, külön kiemelve Oroszország agresszióját és a szabályalapú nemzetközi rend védelmét.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szintén egy független Európa kiépítésére koncentrált beszédében, hangsúlyozva a gyorsabb döntéshozást és az új biztonsági együttműködések formalizálását. A konferencián Ursula von der Leyen az egyik fő prioritásnak nevezett meg egy új Európai Biztonsági Stratégia megalkotását, ezzel együtt hangsúlyozta, hogy minden egyes politikánknak egyértelmű biztonsági dimenzióval kell rendelkeznie az új világrendben. ,,Európában készen kell állnunk és hajlandónak kell lennünk arra, hogy erőnket határozottan és proaktívan felhasználjuk biztonsági érdekeink védelmére. Ehhez új doktrínára van szükségünk, amelynek egyszerű célja: biztosítani, hogy Európa mindenkor megvédhesse saját területét, gazdaságát, demokráciáját és életmódját. Mert végső soron ez a függetlenség valódi értelme” – fogalmazott.
Európa megerősödése és egyre inkább önállóvá válása a NATO megerősödését szolgálja, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal való transzatlanti partnerség élénküléséhez is hozzájárul. A NATO főtitkára, Mark Rutte beszédében hangsúlyozta, hogy az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk saját védelmükért. A NATO egyre inkább európai vezetésűvé válik, és az európaiak valóban felvállalják saját védelmük biztosítását, de az Egyesült Államok továbbra is erős jelenlétet biztosít mind nukleáris, mind hagyományos fegyverek terén.
Az Amerikai Egyesül Államok külügyminiszterének, Marco Rubionak a beszéde, jelenléte, tárgyalásai külön figyelmet igényelnek. A levonható üzenet, hogy a realista amerikai külpolitika nem kívánja teljes mértékben elveszíteni európai szövetségeseit. Először is Amerika számít az európai szövetségeseire a globális átrendeződés során. Másodszor pedig nem is feltétlenül érdekük egy túlzottan izolacionista és kiszámíthatatlan amerikai külpolitika miatt egy valóban megerősödő európai autonómiával akár versenytársat generálni. Marco Rubio, J.D. Vance-hez képest a tradicionálisabb amerikai külpolitika jelenlétnek is bizonyítéka volt, amely igyekszik biztosítani szövetségeseit is, hogy nem érdeke a belügyekbe való túlzott beavatkozás és az amerikai kilencvenes évek óta zajló folyamatos, de az elmúlt években nem látott mértéket öltött amerikai kultúrharc európai exportálása sem. ,,Nem akarjuk, hogy szövetségeseink a megromlott status quo-t racionalizálják ahelyett, hogy szembenéznének azzal, ami a helyzet javításához szükséges, mert mi, Amerikában, nem vagyunk érdekeltek abban, hogy udvarias és rendezett gondnokai legyünk a Nyugat irányított hanyatlásának. Nem a szétválasztásra törekszünk, hanem egy régi barátság újjáélesztésére és az emberiség történelmének legnagyobb civilizációjának megújítására” – fogalmazott.
Nyitókép forrása: palinchak / depositphotos.com
