Megjelentette új migrációs stratégiáját az Európai Bizottság
A Bizottság január utolsó napjaiban bemutatta új, öt évre szóló Menekültügyi és Migrációs Stratégiáját. A dokumentum, amint a neve is mutatja, nem jogalkotási aktus, azaz közvetlen jogi kötőerővel nem bír, azonban mégis kiemelt jelentőségű: egyrészt értelmezési keretet ad a Bizottság elképzeléseihez, másrészt (hivatott) előre jelezni, hogy milyen lépések és kezdeményezések várhatók ezen a területen a következő években Brüsszelből, s ennek révén (önkéntelenül is) segíti a tagállamok felkészülését a politikai csatározásokhoz. Érdemes tehát alaposan tanulmányozni.
A migráció témaköre az elmúlt évtizedben talán a leghevesebb politikai vitatémák egyike volt. Angel Merkel elhíresült / hírhedt „wir schaffen das!” mondata óta nem telik el nap Európában, hogy a közéletben, s napjainkban sajnos már a mindennapi életben is, ne jönne elő a kérdés: „mit kezdjünk a migrációval?”. A kérdéskör kapcsán a legkisebb egyetértés sem látszik, sőt az árkok mintha egyre csak mélyülnének: előkerülnek hatásköri kérdések – ti. az Európai Unió vagy a tagállamok szabadságában (és kötelességében) áll-e a kérdéskör szabályozása?, s természetesen, számos faktortól befolyásoltan a tartalmi nézetkülönbségek is folyamatosak: egyesek megoldást látnak ebben a romló európai demográfiai helyzetre, míg mások közbiztonsági, államháztartási-finanszírozási és civilizációs kockázatokat látnak a jelenségben.
Amint az közismert, Magyarország a kezdet kezdetétől következetesen kiáll a zéró migráció politikája mellett, amely határozottságnak meg is vannak a maga okai és következményei: egyrészt Magyarországon a migránsok száma elhanyagolható, s ebből is következően a migráció okozta társadalmi feszültségek (párhuzamos társadalmak, beilleszkedési, nyelvismereti stb. problémák) nem ismertek, s így ez a kérdéskör nem terheli meg a közbiztonsági helyzetet, amelyet minden hozzánk látogató, némelykor nem kis pozitív meglepetéssel nyugtáz. Más oldalról a migrációs kérdés az Európai Unió és Magyarország közötti politikai viták egyik gyújtópontjában áll: amely viták nem maradtak meg pusztán a közéleti diskurzus szintjén, hanem a jogviták és a jogi következmények szintjére léptek. Először 2020-ban marasztalta el az Európai Bíróság Magyarországot az uniós menekültügyi szabályok megsértése miatt, majd miután hazánk nem hajtotta végre az EuB döntésében foglaltakat, 2024 nyarán egy újabb – egyébként a Bizottság keresetében kért szankciókat sokszorosan meghaladó – közbotrányt okozó ítéletben, 200 millió euró átalány bírság, továbbá napi egymillió euró kényszerítő bírság fizetésére kötelezte a luxemburgi taláros testület Magyarországot.
A politikai-jogi összeütközés legújabb fejezete az ún. Migrációs Paktum végrehajtásának kérdése. A Paktum tíz jogszabályból álló csomag, amelynek részét képezi többek között az ún. „szolidaritási mechanizmus”. Ennek értelmében minden tagállamnak szolidaritási intézkedéseket kell vállalnia, amely lehet pl. meghatározott létszámú menedékkérő befogadása, azzal, hogy amennyiben az érintett tagállam ilyet nem vállal, pénzügyi hozzájárulást (lényegében „kompenzációt”) kell fizetnie szolidaritási intézkedésként. A Paktum idén nyáron, egészen pontosan június 12-én lép hatályba. A kormány azonban már most bejelentette, hogy nem hajtja végre a migrációs paktumot – ami nyomban jogvitát fog indukálni az EU-val.
Ez az a színtér tehát, ahol a most bemutatott 2026–2030-as Migrációs Stratégiát értelmezni kell. A Stratégia hármas célt jelöl meg: egyrészt az illegális migráció megelőzését és az embercsempész hálózatokkal szembeni küzdelmet, másrészt a valódi menekültek megsegítését, a menekültügyi rendszerrel való visszaélések kiküszöbölése mellett, harmadrészt pedig a „tehetségek Európába vonzását”. Ez utóbbi bizonyosan komoly feszültségforrás lesz: ti. „kik a tehetségek?”, „ki dönt ebbéli minőségükről?”, „hova kerülnek Európában?”, „ki finanszírozza ezt a politikai manővert és milyen forrásból?” – csak néhány azon égető kérdések közül, amelyre választ kellene találni. Ám mégis, mindegyik előtt, legfontosabb politikai kérdésként: „miért kell Európa államainak egységes, közös megközelítést alkalmazniuk akár a tehetséges bevonzása tekintetében?”. E tekintetben tehát, úgy tűnik, nincs új a nap alatt: Brüsszel továbbra is a központi irányítást szorgalmazza, ahelyett, hogy a tagállamoknak több szabadságot adna.
A Stratégia a célok eléréséhez öt prioritást határoz meg, amelyek tulajdonképpen a cselekvési terv részei. Ezek közé tartozik a migrációs diplomácia megerősítése, az uniós határok védelme, a „határozott, igazságos és alkalmazkodó menekültügyi és migrációs rendszer” megteremtése, a visszatérés és visszafogadás hatékonyságának fokozása, s végül a „Munkaerő- és tehetségmobilitás a versenyképesség növeléséért”. A Bizottság végül arra tesz javaslatot, hogy a következő Többéves Pénzügyi Keretből (MFF) legalább 81 milliárd eurót különítsen és használjon fel e stratégia finanszírozására az Európai Unió.
A nagy kérdés, hogy mit jelent ez Magyarország számára a következő időszakban: hazánk következetesen elutasítja migrációs téren a „kvótaalapú” megközelítést mint eszközt, s ami talán ennél is fontosabb, a migráció menedzselését mint célt, helyette pedig a migráció megállítását képviseli a kormányzat. Alapvető megközelítésbeli különbség van tehát a brüsszeli és a budapesti felfogás között, amely nem pusztán szakpolitikai jelentőségű, hanem kifejezetten szuverenitási és civilizációs természetű. Az elmúlt években ez a konfliktusmező, feloldhatatlansága miatt jogi–jogvitarendezési területre tolódott, amely sajnos a nehézségek és nézetkülönbségek feloldásához a legkisebb mértékben sem járult hozzá. Sőt, az Európai Bíróság említett döntései csak tovább élezték az EU és Magyarország közötti helyzetet. A sokszor hivatkozott lojális együttműködés elvének felhívása, s egy tagállam arra való hivatkozással való visszatérő elmarasztalása, hogy ennek nem tesz eleget, bizonyosan nem a közösség megerősítése irányába hat. A migráció éppen olyan téma, hogy az „élni és élni hagyni” elvét a gyakorlatba át lehetne ültetni. Úgy tűnik azonban, hogy Brüsszel ezzel szemben a „one-size-fits-all” modellt kívánja a továbbiakban is erőltetni. Amennyiben ebből, mint az várható, újabb jogi és politikai viták támadnak, annak az egész Európai Közösség fogja a kárát látni – mindez egy olyan világpolitikai helyzetben, ahol Európa csillaga más szereplőkhöz képest igen gyenge fénnyel pislákol, kifejezetten káros. Érdemes lenne tehát a Stratégiát átgondolni abból a szempontból, hogy ha vannak is Brüsszelnek politikai (szakpolitikai) célkitűzései, melyek azok, amelyeket valóban jogi szabályozási területre kíván terelni – sok fejfájástól tudnánk megóvni magunkat, hogy több soft law, s kevesebb kötelező jogi aktus látna napvilágot ezen a téren a következő években.
Nyitókép forrása: SergeyChayko / depositphotos.com
