Számos meglepetést hozott 2026 januárja, olyan nemzetközi eseményeknek lehettünk szemtanúi, amelyek megerősítik, hogy Európa számára kulcskérdés a nemzetközi biztonsági és védelempolitikai kérdésekről szóló globális diskurzusban való aktív részvétel. Erre kiváló lehetőséget biztosít 2026. február 13. és 15. között a Müncheni Biztonsági Konferencia, amelynek keretében az európai biztonság és védelem, a transzatlanti kapcsolatok jövője, a multilateralizmus újjáéledése, a globális rendről szóló versengő elképzelések, a regionális konfliktusok és a technológiai fejlődés biztonsági következményei biztosan terítékre kerülnek majd, figyelembe véve az amerikai alelnök sokak számára meglepő 2025-ös beszédét is. Az esemény előtt érdemes áttekinteni a legfontosabb kérdéseket.
A globális biztonsági kihívások, valamint Európa világban betöltött szerepének a kérdése rend szerint felmerülő témák. Idén februárban azonban az európai védelem kapcsán az egyik legégetőbb kérdés várhatóan az, hogy azt önállóan milyen gyorsan, hatékonyan és milyen politikai áron lehet megerősíteni.
Európa rég nem tapasztalt geopolitikai helyzetben van. Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja Ukrajna és az ismert és megszokott európai biztonsági rend megsemmisítésével fenyeget, míg a geoökonómiai feszültségek és a strukturális gazdasági gyengeségek Európa prosperitását veszélyeztetik. Eközben a belső politikai és gazdasági feszültségek aláássák az EU hitelességét és cselekvőképességét. Az Európára nehezedő nyomás a második Trump adminisztráció hivatalba lépése után tovább fokozódott. A világrend változásaiból adódó kihívásokon túl tehát Európának szembe kell néznie Donald Trump azon fenyegetéseivel is, mi szerint az Egyesült Államok nem fogja megvédeni azokat a NATO tagállamokat – lényegesen új szintre emelve a már régóta a NATO központi kérdései között szereplő tehermegosztási dilemmákat –, amelyek nem fedezik a rájuk eső anyagi kötelezettségeket. Európa tehát több szempontból is súlyos helyzetben van és a jelenlegi helyzetben felkészületlennek mondható (annak ellenére, hogy a korábbi években is volt példa már hangos amerikai elégedetlenségre a fizetési terhek egyenlőtlen elosztása miatt) arra a helyzetre, ha Trump valóban és teljes mértékben beváltja fenyegetéseit. Mára az EU és tagállamai erre a védelmi kiadások növelésével és új gazdasági-, biztonsági stratégiák kidolgozásával reagáltak. Ez azonban nem feltétlenül lesz elegendő a liberális világrend remegő pilléreinek önállóan történő stabilizálásához.
Az európai védelem területén két párhuzamos stratégiai irányt, kihívást figyelhetünk meg, amelyek mentén egyszerre kényszerül Európa cselekedni. Az első egy rövid távú stratégiai irány, amely Ukrajna és a közvetlen „front” stabilizálását fedi le, a második pedig egy hosszabb távú stratégiai törekvés, amely alapján strukturálisan át kell alakítani Európa védelmi képességeit, hiszen az európai biztonsági modell nagy százalékban amerikai biztonsági garanciákra épült, ennek magától értetődő jelenléte azonban mára megkérdőjeleződött. Ahhoz, hogy mind a két síkon megfelelő és hosszú távon fenntartható lépéseket tudjon tenni az EU, új alapokra kell helyeznie a védelmi képességeit, amely nagymértékű önállóságot és rendszerszintű reformokat foglal magában.
Bár korábban az európai védelempolitika erősen fragmentált volt, valamint az EU tagállamai gyakran helyezték nemzetbiztonsági érdekeiket az EU közös prioritásai elé, továbbá a védelmi iparban működő vállalatok is inkább versenytársaknak, mint együttműködő partnereknek tekintették egymást, mára elkezdett kialakulni egy intézményesített védelmi ipar (annak ellenére, hogy a fragmentáció sokszor ma is jelen van). Számos olyan dokumentum született az elmúlt években, amely az európai védelmi ipar hiányosságait hivatott orvosolni, valamint amelyek alapján megfelelő irányban tud haladni az Unió egy önálló védelmi ipar felé. Ilyen dokumentumként említhető a 2025 márciusában nyilvánosságra hozott az európai védelemről szóló fehér könyv, amely új stratégiai keretet jelöl meg az európai védelmi ipar számára. A fehér könyv egyik következményeként 2025 májusában elfogadták az Európa biztonságát az európai védelmi ipar megerősítése révén szolgáló cselekvési eszközt amelynek célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a tagállamoknak a védelmi kapacitásaik felgyorsítása érdekében, lehetővé téve az európai védelmi ipar támogatására irányuló sürgős és jelentős beruházásokat. 2025 decemberében a Bizottság elfogadta az Európai Védelmi Alap 2026-os éves munkaprogramját, amelynek egy fő célja az ipari versenyképesség erősítése és az együttműködési képesség elősegítése Európa szerte.
Az európai biztonság- és védelempolitika egyértelmű változásokon esik át, illetve szükséges is mindez, amely alapjaiban és stratégiailag alakítja át a kontinens helyzetét. A fentebb említett intézményesített kereteken túl a katonai kiadások is jelentősen megnövekedtek Európában. A Stokholmi Nemzetközi Békekutató Intézet adatai alapján 2024-ben az európai[1] katonai kiadások összesen 17 százalékkal, 693 milliárd dollárra emelkedtek, ami 83 százalékos abszolút növekedést jelent 2015-höz képest. Az Oroszország és Ukrajna közötti háború, amely 2026-ban már az ötödik évébe lép, tovább növelte a katonai kiadásokat, és az európai katonai költségvetés átlagos szintje, a hidegháború végéhez hasonlítva is magasabb.[2]
Ezek az adatok is korszakváltásra utalnak, amelyben az európai biztonság már nem opció, hanem rendszer. Az európai védelmi ipar is fordulópont előtt áll. Ezzel szemben viszont feszültség van, mert amíg az Európai Bizottság mélyebb, államok feletti integrációra és autonómiára törekszik, az olykor tapasztalható fragmentáció és a nemzeti rivalizálás sok esetben aláássa ezeket az erőfeszítéseket. Az EU védelmi integrációjának sikere – ebben az esetben a Bizottság szempontjából – továbbá részben attól is függ, hogy sikerül-e túlhaladni a partikuláris nemzeti érdekeket és javítani a tagállamok közötti koordinációt. Ezen intézkedések nélkül a jelenlegi újrafegyverkezési törekvés azzal a kockázattal jár, hogy az ipar magánprofit orientációja erősebb lehet a szélesebb és hosszú távú európai biztonsági és stabilitási érdekekkel szemben.
Az EU védelmi iparának átalakítása az ukrajnai tapasztalatokból levont tanulságok beépítésével, valamint a forradalmi technológiák és az új védelmi szereplők potenciáljának kiaknázásával egy sor strukturális kihívás megoldását igényli.
A 2022-es orosz agresszió, valamint ezt követően Donald Trump 2024-es újraválasztása és az ezzel járó amerikai biztonsági stratégia átalakítása alapvetően megváltoztatta Európa biztonsági kilátásait. Az EU az elmúlt 10 évben folyamatosan bővítette szerepét az európai védelmi iparpolitikában, különösen a védelmi kutatás és fejlesztés, valamint a közös beszerzés területén. A valóság azonban az, hogy az eddig elindított kezdeményezések ellenére az EU eddig nem tudta meggyőzni a tagállamokat arról, hogy valódi, mindenki számára előnyös hozzáadott értéke van Európa készenléti és védelmi ipari termelési kapacitásának növelésében, valamint egy önálló európai védelmi erőnek. Ennek kapcsán felmerülhet a NATO fontossága, jelentősége, azonban a jelenlegi biztonságpolitikai környezetben nem feltétlenül egy „NATO kontra EU” ellentétről kell beszélni, hanem sokkal inkább egy új formációról, amely a munkamegosztási válságkezelésen alapul, tehát a biztonsági és védelmi ügyeket új szinten kell kezelni, figyelembe véve, hogy ki mit és hogyan tud gyorsabban a leghatékonyabb módon megoldani.
Lesz tehát miről konstruktív globális diskurzust folytatni 2026. február 13. és 15. között a Müncheni Biztonsági Konferencián, ahova közel 50 állam- és kormányfő a világ minden tájáról már megerősítette részvételét, köztük a német szövetségi kormány nagy küldöttsége Friedrich Merz kancellár vezetésével.
A régóta fennálló szövetségek megkérdőjeleződésével, a szabályokon alapuló nemzetközi rend széttöredezésével, a növekvő bizonytalansággal és a világszerte egyre gyarapodó konfliktusokkal az idei Müncheni Biztonsági Konferencia tehát egy alapvető fordulóponton zajlik, ahol kiemelt figyelmet szentelhetünk az elhangzó pénzügyi, valamint nem pénzügyi dilemmákról szóló olyan diskurzusoknak, mint a sorozatos égető döntési kényszerek szűk időintervalluma, a közös védelmi programok esetleges növelése, valamint az interoperabilitás növelése az EU-n belül.
Nyitókép forrása: Ale_Mi / depositphotos.com
Jegyzetek
[1] Földrajzi értelemben vett Európa.
[2] Közép- és Nyugat-Európában a katonai kiadások 14 százalékkal, 472 milliárd dollárra nőttek 2024-ben, ami 59 százalékos emelkedést jelent a 2015–2024 közötti évtizedben. 2024-ben az Egyesült Királyság 2,8 százalékkal, 81,8 milliárd dollárra növelte katonai kiadásait. Kelet-Európában a katonai kiadások 2024-ben 24 százalékkal, 221 milliárd dollárra emelkedtek, ami a Szovjetunió felbomlása óta a legmagasabb szint. Kelet-Európában a katonai kiadások a 2015–2024 közötti évtizedben 164 százalékkal nőttek. 2024-ben Ukrajna katonai kiadásai 2,9 százalékkal nőttek, elérve a 64,7 milliárd dollárt, ami az év során Oroszország kiadásainak 43 százalékát és az ukrán kormány teljes kiadásainak 54 százalékát teszi ki. 2024-ben az észak-amerikai katonai kiadások 5,7 százalékkal, 1027 milliárd dollárra nőttek, ami 19 százalékkal magasabb volt, mint 2015-ben. Kína, a világ második legnagyobb katonai kiadásait felmutató országa, 2024-ben becslések szerint 314 milliárd dollárt fordított katonai kiadásaira, ami 7,0 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest. Ez volt a legnagyobb éves százalékos növekedés Kína katonai kiadásaiban 2015 óta, és a 30. egymást követő növekedési év – a leghosszabb megszakítás nélküli sorozat, amelyet bármely ország esetében rögzítettek a SIPRI katonai kiadási adatbázisában. A kínai kiadások 59 százalékkal emelkedtek a 2015–24-es évtizedben.
