Szankciók, NIS, MOL
Aleksandar Vučić államfő és a Szerb Haladó Párt (SNS) 2026 elején sincs könnyű helyzetben: az államvezetés továbbra is összetett, egymást erősítő politikai-gazdasági kihívásokkal szembesül.
A 2024 novemberében Újvidéken történt katasztrófa nyomán kibontakozó tömegtüntetések a mai napig tartanak, tartós társadalmi nyomás alatt tartva a kormányzatot – még ha ennek politikai spektrumban érzékelhető hatása egyelőre limitált. Ezzel párhuzamosan Belgrádnak kezelnie kell a Naftna Industrija Srbije (NIS) olajipari vállalat tulajdonosi szerkezetét és működését érintő kérdéseket is: az ideiglenes amerikai engedély ellenére az orosz többségi részesedés hosszú távú fenntartása a NIS-ben nem összeegyeztethető a gazdasági realitásokkal, mivel a vállalat működőképességének biztosítása a szerb energiaellátás szempontjából stratégiai jelentőségű.
A geopolitikai feszültségekkel és időnyomással terhelt helyzet amellett, hogy rávilágít a szerb energiaszektor kitettségére, lehetőséget is teremt több nemzetközi szereplő – köztük a MOL – számára arra, hogy az orosz tulajdonrész felvásárlásával bővítse piaci jelenlétét és kapacitásait. Egy esetleges megállapodás ellenére Szerbia várhatóan nem kerülne közelebb az Európai Unió által régóta szorgalmazott, a tagjelölt országoktól is elvárt energiaellátási diverzifikációhoz. Ugyanakkor azzal, hogy az orosz vállalatok kivonulásra kényszerülnek a szerb kritikus infrastruktúra egyik legmeghatározóbb vállalatából, az uniós nemzetközi szereplők helyzetbe hozása közvetetten növelheti a nyugati szereplők érdekérvényesítési eszköztárát a régióban. A kérdés már nem az, hogy bekövetkezik-e a változás, hanem hogy milyen áron, milyen feltételek mellett, illetve milyen politikai-gazdasági következményekkel. Helyzetkép.
Háttér
„Nas i Rusa trista miliona.” – hangzik a szerb közbeszédben gyakran idézett szólás, amely szó szerinti fordításban annyit tesz: „Mi és az oroszok háromszázmillióan [vagyunk].” A mondás tömören fejezi ki a szerb társadalmi gondolkodást az Oroszországhoz fűződő viszonyról, közvetetten érzékeltetve a demográfiai és geopolitikai összetartozást, amely a mai napig erőteljesen támaszkodik a vallási és kulturális közelségre, történelmi tapasztalatokra. E kulturális és történeti kötődés azonban nem önmagában határozza meg a szerb–orosz kapcsolatrendszert: annak egyik legmeghatározóbb, kézzelfogható dimenzióját az energiaszektorban meglévő gazdasági jelenlét és az abból fakadó orosz befolyás jelenti. Az energiaellátás területén kialakult függőségi viszony nem csupán gazdasági, hanem politikai értelemben is érdemben formálja Szerbia mozgásterét, keretezve a bel- és külpolitikai döntéshozatal lehetőségeit.
Az orosz cégek közül a balkáni országok energiapiacán hatalmas részesedése van a Gazpromnak, Lukoilnak, Iterának, amelyek domináns szereplőként jelentek meg a kőolaj és földgázszállításban, utóbbi esetében Szerbia szükségletének közel 90%-át biztosítja az orosz import. Az orosz tulajdonú vállalatok közül a Gazprom és a Lukoil számít(ott) a legnagyobb befektetőnek: előbbi az orosz–ukrán háború előtt megkerülhetetlenné vált az európai országok energiaszükségletének kielégítését illetően (Szerbia felé 2,5 milliárd köbméter/év az ideiglenes, három hónapos megállapodás szerint); a Lukoil pedig már 2003-ban megjelent a szerb piacon és szélesítette kapacitásait (többek között 79,5%-os részesedést vásárolva a szerb Beopetrol vállalatban), ugyanakkor jelenleg az amerikai szankciók miatt fokozatos kivonulásra kényszerül a dél-kelet európai régióból.
Szerbia 2008-ban a legnagyobb olajipari vállalatának, a Naftna Industrija Srbije-nek (NIS) a többségi részesedését mintegy 400 millió dollárért adta el az orosz Gazprom számára. A NIS már az orosz tőke megjelenése előtt is stratégiai jelentőségű vállalat volt a szerb energiaszektorban, azonban csak ezt – a Gazprom által a jövőre ígért 550 millió dolláros befektetést – követően vált képessé kapacitásainak jelentős bővítésére. A tranzakcióval – és későbbi részvényfelvásárlásokkal – a Gazprom csoport 56,15%-os többségi tulajdont szerzett (50% Gazprom Neft; 6,15% Gazprom) a NIS-ben, amely mellett a szerb állam 29,87%-os részesedéssel bírt; a maradék részvényt egyéb piaci (köztük pl. az OTP 1,68%-kal) szereplők birtokolták.
Mi történt most?
Az orosz–ukrán háború kitörését követően az Európai Unió és az Egyesült Államok által bevezetett szankciók következtében fokozódó nyomás nehezedik az orosz vállalatokra, amelynek hatásai mára nemcsak az érintett cégek működésében, hanem partnereiknél és a teljes beszállítói láncban is egyértelműen érzékelhetővé váltak. 2025 januárjában a még hivatalban lévő Biden-adminisztráció az Oroszország energiaszektorát támadó intézkedéscsomag részeként vette fel a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) olajipari vállalatot a szankciós listájára. Az intézkedés célja az volt, hogy kikényszerítse a vállalat tulajdonosi struktúrájának átalakítását, amelyben a többségi részesedést – a fentebb részletezett arányban – a Gazprom csoport birtokolja.
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma több – összesen nyolc – alkalommal is különengedélyt adott ki a szankciók teljes körű végrehajtásának elhalasztására, amelynek nyomán a szerb hatóságok abban reménykedtek, hogy a NIS lekerülhet a szankciós listáról. 2025 júliusában a szerb lakosság több, mint 70%-a támogatta az amerikai szankciók alóli mentesség meghosszabbítását tekintettel arra, hogy tartottak az üzemanyagárak és az infláció további emelkedésétől. Mindazonáltal a válaszadók jelentős része kétségbe vonta, hogy a kormány a hosszabbítást kihasználva érdemi strukturális reformokat hajtana végre a rendelkezésre álló idő alatt.
A percepcióhoz illeszkedve a Gazprom először házon belül igyekezett kezelni a helyzetet. Első körben a Gazprom Neft részvényeinek egy részének átcsoportosításával 11,3%-ra növelte a JSC Intelligence – Gazprom Kapital által irányított – vállalat tulajdoni hányadát, amellyel párhuzamosan Gaprom Nyeft tulajdoni részesedése abszolút többségről, 44,85%-ra csökkent. Mindazonáltal a orosz tulajdoni részarányok e tranzakció általi kezelése nem volt elfogadható az OFAC számára tekintettel arra, hogy az 56,15%-os többség továbbra is a Gazprom csoport kezében marad, csak annak szerkezeti arányai változtak.
Naftna Industrija Srbije (NIS)
Az 1949-ben alapított NIS mára nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá vált Szerbiában. A cég mintegy 13 ezer főt foglalkoztat, több mint 5%-kal járul hozzá Szerbia GDP-jéhez éves szinten, az állami költségvetési bevételek közel egynyolcadát biztosítja. A vállalat több, mint 300 töltőállomást üzemeltet a Balkánon, a kiskereskedelmi forgalom mintegy 50%-át ellenőrzi, Szerbia nyersolaj-szükségletének döntő részét a pancsovai finomítóban dolgozza fel. Az ország egyetlen finomítója 4,8 millió tonnás kapacitással rendelkezik, évente átlagosan mintegy 4,5 millió tonna nyersolajat dolgoz fel: ugyanakkor Szerbia kitettségét mutatja, hogy ebből csupán körülbelül egymillió tonna származik belföldi termelésből, míg a fennmaradó 3,5 millió tonna (a belföldi igény mintegy 80%-a) a horvát JANAF vezetéken keresztül érkezik az országba.
Jelenlegi helyzet és együtthatók
Azzal, hogy az OFAC szerint nem rendezték megfelelően a NIS tulajdoni szerkezetét, október 9-én hatályba léptették a szankciókat a NIS ellen. A szankciók hatálybalépésével a vállalat elvesztette egyetlen nyersolaj-ellátási útvonalát, mivel a horvát JANAF – tartva a másodlagos szankcióktól – felfüggesztette az üzemanyag-szállításokat Szerbia egyetlen, NIS által tulajdonolt olajfinomítójába, ezzel problémákat okozva a magyar energiaellátásban is. Itt fontos megjegyezni, hogy a szankció alapvetően a NIS vállalatra (és annak orosz tulajdonosi szerkezetére irányult), nem pedig a kőolajvezetékre, tehát az ország akkor sem tudta volna a belföldi igényeit kielégíteni, ha a JANAF vezeték mellett kiépült volna a magyar-bolgár vezeték – ezen ugyancsak nem fogadhatott volna – sem orosz, sem más – olajat a NIS. Az események hatására a JANAF-nak, a MOL-nak, valamint a NIS-nek is fokozottan érdekében állt a helyzet feloldása, amely a pancsovai finomító leállása után decemberre oldódott meg.
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma még tavaly december 31-én különleges engedélyt adott ki Szerbia részére január 23-ig, amely megengedte, hogy a NIS olajat importálhasson és működőképes legyen a tulajdonosi szerkezet rendezéséig; Washington március 24-ig adott időt a tárgyalások lezárásáig. Dubravka Đedović energiaügyi miniszter január 12-én bejelentette, hogy az engedély értelmében közel száz nap után újraindulhatnak az olajszállítmányok a JANAF vezetéken keresztül. A héten érkező 85 ezer tonnás szállítmány után további 35–45 ezer tonna érkezhet a jelenleg tárolt 120 ezer tonna mellé, amely biztosítja a pancsovai finomító január 23-ig tartó működését (Szerbia olajszükséglete megközelítőleg 3,7 millió tonna/év).
Lehetőség a magyar ipar előtt
A szankciók hatályba lépésével párhuzamosan a MOL már októberben jelezte, hogy a szerb energiaellátás biztosítása érdekében növelni fogja az országba irányuló export volumenét. Mindazonáltal tekintettel arra, hogy a szerb állam a növelt export ellenére nem tudja kielégíteni a belföldi igényt, a szerb állam intenzív tárgyalásokba kezdett az orosz féllel a NIS tulajdonosi szerkezetének átstrukturálását illetően.
Annak ellenére, hogy az orosz fél kezdetben – elsősorban geopolitikai, semmint üzleti érdekekre hivatkozva – elutasította a többségi részesedés szerb államnak történő eladását, később nyitottságot mutatott az a tárgyalásokra harmadik országbeli nemzetközi piaci szereplőkkel. Ezzel párhuzamosan jelentek meg azok a hírek, melyek szerint a MOL tárgyalásokba kezdett a Gazprommal, valamint a NIS-sel a JSC Intelligence 11,3%-os részesedésének megvásárlásáról; mely mellett az emírségekbeli ADNOC érdeklődéséről, illetve tárgyalásokba történő beszállásáról is hírek jelentek meg. December végére a nemzetközi sajtóban megjelent hírek már a teljes orosz tulajdonrész (56,15%) megvásárlásáról szóltak, az energia-szakértők a potenciális árat 1,4 milliárd euró körülre becsülték.
Habár a részletek még nem ismertek: január 15-én Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, illetve Dubravka Đedović bánya- és energiaügyi miniszter Belgrádban jelentette be, hogy a következő napokban megszülethet a megállapodás (NIS tulajdonrész, pancsovai finomító) a Gazprom Nyeft és a MOL között. Az elmúlt hetekben Vučić elnök kommunikációjából és emírségekbeli látogatásából arra lehetett következtetni, hogy a Gazprom többségi részesedését a MOL és az ADNOC akár együtt is megveheti, miközben a szerb állam a 29,87%-os részesedését 34%-ra növelné. Habár a megállapodás részletei még nem ismertek, a felek kommunikációja alapján a következő napokban mindez kiderülhet. Mindenesetre a MOL a megállapodás révén, a horvát INA 49%-os részesedésének felvásárlása után a szerb piacon is szélesítheti befolyását, további lépést téve a hazai energetikai infrastruktúra integráltabb működése felé. A tranzakció jelentőségét egyaránt érzékelteti, hogy a MOL részvényárfolyama a szankciók hatályba lépésétől kezdve mintegy 24%-os növekedést ért el.
Hogyan tovább?
A kép összetett: az Európai Unió bővítheti mozgásterét azzal, hogy Oroszország befolyást veszít a szerb energiaszektorban, a MOL az energiaellátás integráltabbá tétele mellett egy újabb ütőkártyát kaphat a horvát JANAF-fal való feszült viszonyban azzal, hogy a vállalat bevételeinek 90%-a a magyar és szerb olajszállításoktól függ; míg a szerb olajimport zavartalanul működhet tovább. Mindezzel együtt Aleksandar Vučić elnök és a kormányzat előtt kritikus időszak áll. A NIS-t érintő szankciókat illetően a helyzet habár nyugvópontra érhet a következő hónapokban, a társadalmi elégedetlenség az újvidéki katasztrófa, Rio Tinto lítiumbánya-projekt és az oktatási reform elmaradása nyomán kialakuló tömegtüntetések margóján továbbra sem látszik csillapodni – mindazonáltal amíg e társadalmi frusztrációt az ellenzéki pártok nem tudják politikai ajánlattá formálni, a jelenlegi helyzetben az SNS viszonylag nyugodtan várhatja a – korábban már pedzegetett – 2026 végi potenciális előrehozott választásokat.
Nyitókép forrása: Wikipédia
