Az Európai Unió 2,5%-kal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását 2024-ben az előző évhez képest, amellyel még közelebb került a 2030-as célhoz.
Az Európai Bizottság évente készíti el a Climate Action Progress Report-ot, vagyis évente monitorozza, hogy miként halad az Európai Unió a nettó klímasemlegesség elérésnek útján. A 2025-ös jelentés az elmúlt év eredményeit foglalja össze, bemutatva a főbb éghajlat-politikai intézkedéseket, kihívásokat, a különböző szektorokban elért eredményeket, továbbá a pénzügyi keretről, adaptációról és a nemzetközi együttműködésekről is átfogó képet nyújt.
A jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy az EU 2024-ben 2,5%-kal tudta csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az előző évhez képest. A referenciaévnek számító 1990-hez képest összesen 37%-kal – ha a nemzetközi légi közlekedést és tengeri szállítást nem számítjuk bele, 39%-kal – csökkent az ÜHG-kibocsátás. Az Európai klímarendeletben meghatározott 2030-ra elérendő 55%-os csökkentés az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint csaknem elérhető a jelenlegi tendenciával és a folytatólagos tevékenységekkel: a legutóbbi számítások szerint 54%-os csökkentés prognosztizálható.
Az elmúlt évi csökkenéshez legnagyobb arányban az energiaszektor (pl. egyre több megújuló energiaforrás alkalmazása) járult hozzá, a nagy kibocsátók közül, mint a mezőgazdaság, az épületszektor vagy a hulladékgazdálkodás ágazatok csak minimális eredményt tudott elérni. A belföldi és nemzetközi szállításból, valamint az ipari tevékenységből származó kibocsátások pedig enyhén nőttek a vizsgálati évben. A csökkenési tendenciák felgyorsításához mihamarabb szükséges a reziliens szénmegkötő rendszerek (leginkább az erdők és talajok) megerősítése, a közlekedés dekarbonizációjának felgyorsítása és a tagállami szintű szakpolitikai implementálás.
Az elmúlt években a kibocsátáscsökkentés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a klímaadaptáció is, amely a klímaváltozáshoz és az általa okozott következményekhez való alkalmazkodást, a már elkerülhetetlen eseményekre való felkészülést, a reziliencia, vagyis az ellenállóképesség kialakítását is magába foglalja. E területen egyelőre kevesebb számottevő eredményt mutathat fel az Unió, természetesen azért is, mert az Európai Zöld Megállapodás 2019-es meghirdetésénél még marginálisabb szerepet kapott. Ugyanakkor a versenyképesség fenntartása érdekében ez is kulcsterület. Éppen ezért jelenleg az EU azon dolgozik, hogy integrált keretet hozzon létre a klímaalkalmazkodás érdekében, amely többek között biztosítja, hogy minden olyan beruházás, amely ki van téve az éghajlatváltozás hatásainak, figyelembe vegye azokat az éghajlati kockázatokat, amelyek érinthetik az egyes beruházásokat, ezzel is csökkentve a sérülékenységet és növelve a versenyképességet. Az alkalmazkodás pedig a kibocsátáscsökkentéshez is, egészen pontosan a károsanyag-megkötéshez is hozzájárul a természetalapú megoldások alkalmazásával, pl. a zöldfelületek növelésével.
Az adaptáció terén az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) készít gyűjtést arról, hogy az egyes uniós tagállamok, illetve más európai országok (összesen 32 EEA ország) hol állnak, készítettek-e már alkalmazkodási stratégiát és fejlesztenek-e a végrehajtáshoz szükséges egyéb eszközöket. Eszerint a 32 országból 17 esetében jelenik meg az alkalmazkodás a jogszabályok szintjén, ugyanakkor csupán 3 ország van, akik egyelőre nem készítettek alkalmazkodási stratégiát. Adaptációs tervvel pedig, ami a gyakorlati megvalósítást segíti elő, az EEA országok mintegy kétharmada rendelkezik. Magyarország végrehajtási tervvel nem, viszont stratégiával és jogszabállyal rendelkezik e területen, habár utóbbi jelenleg felülvizsgálat alatt áll, és várhatóan még több alkalmazkodási szempont kerül bele 2026 június végéig.
Mindezen eredmények a finanszírozás felskálázásának köszönhetők. Az EU körülbelül 662 milliárd eurót különített el éghajlati célokra a jelenlegi 2021–2027-es költségvetésben, ami több mint 30%-a a teljes költségvetésnek. Ugyanakkor a következő pénzügyi időszakban ezt a keretet még tovább szükséges emelni. Részben azért is, mert a magánberuházások továbbra is alacsonyak, másrészt pedig azért, mert ezek a beruházások csökkentik a jövőben felmerülő költségeket: a klímaváltozással kapcsolatos szélsőséges események 738 milliárd eurós gazdasági veszteségeket okoztak az EU-ban 1980 és 2023 között, ebből 162 milliárd euró veszteség 2021–2023 között keletkezett, vagyis egyre jobban fokozódnak a károkkal kapcsolatos események..
A finanszírozás pedig nemcsak a tagállamokban összpontosul. Mint ahogy a nemzetközi klímatárgyalásokon is kiemelt témaként szerepel a nemzetközi klímafinanszírozás kérdése, az EU számára is nagy jelentőséggel bír a terület, és az ígéretek cselekvésben is lecsapódtak: 2024-ben az EU és tagállamai 31,7 milliárd euróval járultak hozzá az éghajlati finanszírozáshoz közforrásokból, és további 11,0 milliárd euró magánfinanszírozást mozgósítottak a fejlődő országok támogatására az alkalmazkodás és a kibocsátáscsökkentés területén 50–50%-ban. Mindez bi- és multilaterális viszonylatban értelmezendő, vagyis harmadik országokra (pl. Brazília, India, Kína stb.) és nemzetközi szervezetekre és formációkra (ENSZ, OECD, G20 stb.) egyaránt kiterjedt több eszközön keresztül, csakúgy, mint az IPA III a csatlakozásra váró országok körében.
Mindezek együttesen jelenthetnek megoldást a klímaváltozás okozta kihívásokra, hiszen a fő cél ez, nem pedig a különböző célok elérése. A 2050-ig meghirdetett útiterv egy eszköz, amelyhez viszont nem elegendő önmagában az Európai Unió, hanem nagyban kell támaszkodnia a magánszektorra, illetve a harmadik országbeli partnereire is.
Nyitókép forrása: realinemedia / depositphotos.com
