Egyik szemünk sír, s a másik sem nevet
A magyar uniós elnökség talán legnagyobb eredménye volt, hogy tető alá hozta az európai versenyképességről szóló Budapesti deklarációt. A nyilatkozat politikai és szakpolitikai értelemben egyaránt eredményeket hozott: az Európai Tanács világossá tette, hogy nem engedi ki kezéből a politikai vezetés feladatát, illetve abban kötelező feladatokat határozott meg a Bizottság számára. Az egyik legfontosabb elvárás ezek közül az európai bürokrácia, illetve az uniós gazdasági szereplőket terhelő adminisztratív terhek csökkentése volt.
A tagállami állam- és kormányfőket tömörítő uniós testület, az Európai Tanács, 2024. november 8-án fogadta el az ún. „Budapesti deklarációt”, hivatalos nevén a „Budapesti nyilatkozat az új európai versenyképességi megállapodásról” című dokumentumot. A nyilatkozat, mint az közismert, nem pusztán szimbolikus jelentőséggel bír, hanem nagyon is határozott irányt szab az Európai Unió, és nagyon is gyakorlati feladatokat az Európai Bizottság számára. E feladatok a szakpolitikai paletta jelentős részét átfogják: a tőkepiaci teendőktől kezdve az iparpolitikán át az energetikáig. Az EiT azonban nemcsak a vertikális szakpolitikákban látott azonban teendőt, hanem több olyan átfogó kérdést, ún. „horizontális politikát, illetve horizontális kérdést” is (újra)szabályozni rendelt, amelyek nélkül az európai versenyképességről hiábavaló volna beszélni.
E horizontális célkitűzések közé tartozik a deklaráció 4. pontja, amely „egyszerűsítési forradalmat” („simplification revolution”) hirdetett az uniós honosságú vállalkozások számára. Az egyszerűsítés, a nyilatkozat szövege szerint, „világos, egyszerű és intelligens szabályozási keretet” kívánt meg, amelyben az európai vállalkozások a túlbonyolított-túlbürokratizált szabályozástól mentesen fejlődhetnek. A „forradalom” elsődleges eszköze az „adminisztratív, szabályozásból eredő és a jelentéstételi terhek” drasztikus csökkentése – a jelentéstételi kötelezettségek legalább egynegyedével való megvágása, illetve a bürokráciával kapcsolatos hatásvizsgálatok intézményesítése, amelyeknek a versenyképességi szempontokra is tekintettel kell lenniük. A feladat felelőseként a deklaráció a Bizottságot jelölte meg, határidőként pedig 2025. első felét.
A Bizottság a feladatszabásnak megfelelően kidolgozott és 2025. február végén be is mutatott számos jogszabály-javaslatot is, amelyekkel az Európai Tanács elvárásainak eleget kívánt tenni. A javaslatok ún. „Omnibus” tervezetek, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy ágazatközi (és nem szektorspecifikus) megközelítést alkalmaznak. Magyar kodifikációs terminológiával: „saláta-jogszabályok”. Az Omnibus tervezetek arra tesznek javaslatot, hogy az európai jogalkotó az ún. „fenntarthatósági beszámolási” és „fenntarthatósági átvilágítási” jelentések tételére kötelezettek alanyi körét jelentősen csökkentse, s azt csak a legnagyobb vállalatokra tartsa fenn, akként, hogy ezek a kötelezettségek a KKV-szektort közvetve se terheljék, továbbá az InvestEU eszközön keresztül felszabadítsanak ki nem aknázott beruházási lehetőségeket.
A Tanács a tegnapi napon az „Omnibus I” csomag két irányelvet tartalmazó első eleméről döntött. Az érintett javaslatot uniós terminológiával elegánsan „stop-the-clock” irányelvnek nevezik, utalva arra, hogy az uniós jogalkotás során valami tartalmi értelemben nagyon félrement vagy a körülmények alaposan megváltoztak, s kívánatos lenne időt nyerni a tényleges bevezetés előtt, mert a korábban elfogadott jogszabályok hatályba lépése nagyobb kárt okozna, mint amennyi haszonnal kecsegtet. Az érintett két érintett irányelv (a Fenntarthatósággal Kapcsolatos Vállalati Beszámolási Irányelv („Corporate Sustainability Reporting Directive”, CSRD) és a Fenntarthatósággal Kapcsolatos Vállalati Átvilágítás Irányelv („Corporate Sustainability Due Diligence Directive”, CSDDD)), amelyekről a Draghi-jelentés megállapította, hogy komoly terhet jelentenek az uniós vállalatok versenyképességére nézve. A CSRD több mint két éve hatályos, míg a CSDDD-t tavaly június 13-án, a belga elnökség alatt fogadták el…
A bizottsági javaslat arra irányult, hogy az uniós jogalkotó teljes egészben tolja ki az utóbbi jogszabály (CSDDD) hatálybalépésének határidejét, az előbbinek (CSRD) pedig bizonyos elemeit. A Bizottság mindezt azzal a szándékkal tette, hogy az így nyert időben az Európai Tanács kívánalmainak való megfelelés érdekében érdemben átalakíthassa e jogszabályok tartalmi előírásait. Ezzel összhangban a tegnapi napon a Tanács a bizottsági javaslat alapján úgy határozott, hogy a CSRD irányelv hatályba lépésének határidejét meghatározott KKV-kra, illetve olyan nagyvállalatokra nézve, amelyek nem kezdték még meg az irányelv szerinti jelentéstételt, két évvel kitolja, illetve ugyancsak módosítja a CSDDD irányelv tagállami jogokba történő átültetésének határidejét, egy teljes évvel. Magyarul megfogalmazva: amin a Bizottság iniciatívái alapján évekig dolgozott és vitázott az uniós és tagállami politikai és szakmai apparátus, rengeteg időt és energiát elhasználva, most (előbb időleges, később várhatóan jelentős mértékben véglegesen is) semmivé lesz. Az egyik szemünk sír, s a másik sem nevet…
Amint az tavaly ilyenkor is látszott, a magyar EU elnökség sikere nem az elfogadott jogalkotási dossziék számán lesz mérhető, hanem sokkal inkább abban a politikai vezetési képességben („leadership”), amelyre az Uniónak hosszú ideje nagy szüksége lenne. Az elnökség egyik legnagyobb eredménye, hogy tisztességes közvetítőként („honest broker”) visszahozta ezt a politikai vezetést az Európai Unióba, s a Budapesti deklaráció által előmozdította, hogy az Európai Tanács visszavegye a Bizottságtól a politikai agenda megszabásának feladatát és felelősségét, s olyan politikai iránymutatást adjon, amely kimozdítja az Uniót a versenyképességi zuhanórepülésből.
A „magyar modell” jól láthatóan működött, s a Versenyképességi Nyilatkozatban foglaltakat az intézmények elkezdték végrehajtani. Ez valóban örömteli. Az elszomorító ugyanakkor az, hogy a most tárgyalt javaslatokhoz fűzött bizottsági indokolás szerint e javaslatok révén évente 6,3 milliárd euró(!) adminisztratív költség lesz megtakarítható Unió-szerte. Ilyen nagyságrendnél azonban okkal merül fel a kérdés, hogy miért és hogyan jutottunk idáig. Miért burjánzott el ennyire az uniós bürokrácia, és az – ezek szerint – öncélú és mellőzhető jelentéstétel kötelezettségek mértéke, és miért kellett az Uniónak az Európai Tanács feladatszabására várni ahhoz, hogy ilyen javaslattal álljon elő? Bár a kérdések költőiek, következményeik (illetve az évek óta elmaradó reform következményei) nagyon is gyakorlatiak: felesleges terhek, túlzott bürokrácia, gyenge versenyképesség, a világpolitikai súly csökkenése. Nagyon ideje volt már, hogy menetirányba forduljunk a lovon.
Nyitókép forrása: Sébastien Bertrand / Wikipédia
