Pártállástól, illetve pró és kontra megítéléstől függetlenül mára már mindenki számára nyilvánvalóvá vált: Donald Trump januári beiktatásával új korszak kezdődött. És ebben az új felállásban valamennyi magát valamire tartó politikai vezető igyekszik helyezkedni. Így Emmanuel Macron is. Sőt, a francia elnök esetében még az is elmondható, hogy kapóra jött neki ez a világpolitikai átrendeződés. Hiszen ebben a helyzetben lehetősége nyílik a nemzetközi politikában betöltött pozíciójának megerősítésére.
Kísérlet a belpolitikai hitelvesztés kompenzálására
A francia köztársasági elnök az idei évet népszerűségének mélypontján kezdte. A franciák mintegy 76%-a nem ért egyet politikájával. Ugyan igazán számottevő népszerűségnek sosem örvendhetett, a tavaly júniusi döntése a Nemzetgyűlés feloszlatásáról olyan tartós belpolitikai válságba sodorta az országot, amely honfitársai hitelét vele szemben alaposan megtépázta. Az adott helyzetben az már szinte a csodával határosnak mondható, hogy a december közepén kinevezett François Bayrou miniszterelnök három hónap elteltével is meg tudta tartani a posztját. A bizalmatlansági indítvány baljós árnyékában lavírozó Bayrou-kormány a 2025-ös költségvetést is csak másfél hónapos késéssel, az alkotmány 49/3-as paragrafusának, illetve a szocialisták (PS) szavazatának köszönhetően tudta keresztülvinni. A kormány a közkiadások csökkentésével és az adók megemelésével igyekszik – újszerűnek közel sem mondható stratégiával – a hatalmasra duzzadt, több mint 3000 milliárd eurós államadósságot mérsékelni.
A gazdasági nehézségek, illetve a nem csillapodó társadalmi elégedetlenség szinte állandósulni látszik. Ugyanakkor a tényleges belpolitikai cselekvés a François Bayrou által vezetett kormány reszortja. De akkor mi marad a köztársasági elnöknek? Emmanuel Macronnak még két teljes éve van elnöki mandátumának kitöltéséig. Minden bizonnyal a rövid távra kitűzött elsődleges célja, hogy 2027-ig hatalmon maradjon. A saját hazájában betöltött szerepe azonban jelentősen lecsökkent. Ennek felismerésével érthető módon azok felé a területek felé fordul, amelyek az ő kizárólagos hatáskörébe tartoznak: a nemzetközi kapcsolatok, illetve a honvédelem felé. Ez a kizárólagosság azonban némiképp árnyalandó : míg a honvédelem terén valóban erről van szó (a köztársasági elnök, mint a „hadsereg feje” felelős a nemzeti függetlenségért és az ország területének integritásáért), addig a diplomácia terén ez a szerepkör megosztott. Minden bizonnyal belpolitikai pozícióinak gyengülése késztetik Emmanuel Macront külpolitikában betöltött szerepének megerősítésére. Részéről ez az akár kompenzációs mechanizmusként is értelmezhető stratégia nem előzmények nélküli. 2024. április 25-én az Európai Unió jövőjét és fennmaradásának sine qua non felételeit taglalta. Már ebben a Sorbonne-on elhangzott beszédében egy szuverén, erős Európa szükségét hangsúlyozza.
Macron hadvezér beszéde a franciákhoz
„Honfitársaim, a nemzetközi helyzet alakulása és annak súlyos következményei Franciaországra és Európára nézve késztettek arra, hogy ma este Önökhöz szóljak” – kezdte március 5-i televíziós felszólalását a köztársasági elnök. A komoly hangvételű beszéd az orosz fenyegetést hangsúlyozza és az arra adandó határozott választ sürgeti, mind az ukránoknak nyújtott segítség folytatásának, mind pedig a francia és az európai védelem megerősítésének formájában. Az Egyesült Államok visszalépése mind Ukrajna támogatásában, mind pedig a NATO-n belül olyan nemzetközi helyzetet teremt, „amelynek veszélyeivel szemben nem cselekedni őrültség volna” – hangsúlyozza az államfő. Értelmezésében tehát a hadsereg megerősítése mind francia, mind pedig európai szinten elengedhetetlen feltétele a tartós biztonság garantálásának. Ennek azonban nyilvánvalóan ára van.
Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy vajon miből finanszírozza majd ez a már amúgy is jelentős mértékben eladósodott ország ezt a többletkiadást? És ráadásul az adók megemelése nélkül
Franciaország hadi kiadásai jelenleg évi mintegy 50 milliárd eurót jelentenek, ami a GDP-je alig 2%-ának felel meg. Ennek minimum a duplája lenne szükséges a hadügyminiszter, Sébastien Lecornu szerint. Ezen felül Franciaország az idei évben 195 millió Eurót mozgósít Ukrajna megsegítésére, a zárolt orosz pénzügyi forrásokból finanszírozva azt.
Egyesek szerint ez a franciákhoz intézett elnöki beszéd pontosan azt tükrözi, hogy miként próbálja Macron belföldi hatalmának és hitelének elvesztését a kommunikáció eszközeivel palástolni.
Azonban ez a harcias felszólalás nyilvánvalóan nem csak a franciáknak szólt. Az orosz reakció, mely Macront Napóleonhoz hasonlította és egy lehetséges harmadik világháborúért teszi felelőssé, nem is váratott magára.
Macron, az EU nagykövete
A belpolitikai színtéren igencsak legyengült, a honfitársai nagy többségének szemében hitelét vesztett francia elnök mint Európa vezetője igyekszik érvényesülni. Emmanuel Macron legutóbbi nemzetközi szerepléseinek tükrében egyre egyértelműbbé válnak világpolitikai ambíciói.
Az amerikai alelnök, JD Vance február 13-én elmondott beszédétől valóságos sokkos állapotba került európai vezetőket a francia elnök közvetlenül a müncheni biztonságpolitikai csúcsot követően Párizsba invitálta, ahol két egymást követő alkalommal is összeültek. Március 11-én kedden pedig az EU és a NATO tagországai hadseregeinek parancsnokait fogadta.
A február 24-én, első európai vezetőként Donald Trumpnál tett látogatása feltűnést keltett: az amerikai elnök érvelését megszakítva, barátságos gesztus kíséretében mintegy helyreigazította diplomáciai partnerét, az EU által Ukrajnának juttatott segélyek vonatkozásában. Ezen, sokak által igen merésznek titulált gesztus eredményeit azonban hiába is keressük. Hiszen sem az orosz-ukrán háború, sem az Európát sújtó amerikai védővámok ügyében sem sikerült az új amerikai vezetést jobb belátásra bírnia. A washingtoni küldetésnek nyilvánvalóan volt egy mögöttes, átfogóbb célja is: Macron elnök egyfajta pacifikáló szerepet vállalt magára. A vállveregetős, viccelődő mosolydiplomácia azonban eredményeit tekintve nem tűnik sokkal célravezetőbbnek.
Szintén sarkalatos pontnak tekinthető a francia–német viszony helyreállítására, illetve a két alapító állam által alkotott tengely újjáélesztésére tett kísérlet. Az Olaf Scholz és Emmanuel Macron között kialakult mosolyszünet a leendő új kancellár, Friedrich Merz színpadra kerülésével új fejezetet nyithat a német–francia kapcsolatok terén. Bár az is eléggé nyilvánvaló, hogy a francia elnök pontosan azt az átmeneti időszakot használta ki, amit a német választási kampány időszaka jelentett arra, hogy az európai politika éllovasaként újabb látványos akciókba kezdjen. Mindazonáltal a leendő német kancellár megválasztása utáni első felszólalásában hangsúlyozta a franciákkal való kapcsolat megerősítésének a fontosságát. Macron elnök nukleáris védőernyő-kiterjesztési javaslatát is üdvözölte, hozzátéve ugyanakkor, hogy ennek csak akkor van igazi realitása, amennyiben az amerikaiak továbbra is biztosítják Európa védelmét. Hangsúlyozta azt is, hogy Németország nem rendelkezik, és nem is fog rendelkezni atomfegyverrel.
A történelmileg beágyazódott német–francia tengely mellett az év eleje óta kialakult geopolitikai helyzet egy új összefogást is eredményezett. Macron Keir Starmerrel való együttes fellépése az ukrán elnök védelmében Zelenszkij Trumppal történt, sok vihart kavart és balul elsült tárgyalása után egy francia-brit tengelyt látszik megelőlegezni.
Macron elnök diplomáciai téren folytatott akciói között mindenképpen meg kell említenünk Orbán Viktor miniszterelnökkel lefolytatott beszélgetését is, amelyre az Európai Tanács brüsszeli gyűlésének előestéjén került sor. A francia elnök közvetítő szerepe itt is nyilvánvaló (bár ebben az esetben – sem – beszélhetünk sikerről).
A nukleáris védőernyő kiterjesztésének javaslata
Emmanuel Macron a nemzetközi és ezen belül is az európai diplomácia terén tett erőfeszítéseinek kétségkívül leglátványosabb eseménye az a javaslata, amelyet országa nukleáris védőernyőjének kiterjesztéséről tett. Franciaország az Unió egyetlen atomfegyverrel rendelkező országa. Az európai kontinenst tekintve ugyan az Egyesült Királyság is kiegészítette atomfegyverekkel az arzenálját 1952-től kezdve, ezeknek a bevetése azonban úgy tűnik, az USA-tól függene.
A francia köztársasági elnök európai partnerei felé tett, a nukleáris védőernyő kiterjesztésével kapcsolatos generózus felajánlása némi magyarázatra, illetve pontosításra szorul. Franciaország ugyan valóban a világ 9 atomfegyverrel rendelkező hatalma közé számít, azonban a nukleáris robbanófejek számának tekintetében (290) messze Oroszország (5500) és az USA (5000) mögött áll.
A nukleáris elrettentésen alapuló francia katonai stratégia alapjait Charles de Gaulle fekteti le, 1954-től kezdődően. Amit fontos itt kiemelnünk, az az, hogy a gaullista atomhatalom-koncepció az ország szuverenitását hivatott megerősíteni.
Emmanuel Macron március 6-i honfitársaihoz intézett, ünnepélyes és komor hangvételű beszédét számos kritika érte, pontosan a szuverenitás kérdése kapcsán. A Nemzeti Tömörülés vádjának középpontjában is a félelemkeltés és a szuverenitásvesztés áll. Marine Le Pen hangsúlyozta a nevével fémjelzett formáció „békepárti” álláspontját, kiemelve, hogy nem Oroszország, hanem az „iszlám fundamentalizmus jelenti a franciákra és az egész Európára leselkedő legfőbb veszélyt”. Első megközelítésben valóban a szuverenitás és a szolidaritás ütközéseként értelmezhetjük a francia nukleáris védőernyő kiterjesztésével kapcsolatos álláspontokat. A helyzet megértéséhez azonban egy szemantikai pontosítás szükségeltetik: Macron nem megosztásról, hanem kiterjesztésről beszél. Az aktiváló gomb lenyomásának lehetősége a francia köztársasági elnök kizárólagos joga marad.
Európai pozíciószerzés mint távlati cél
Európa tagállamai (vagy legalábbis ezeknek a többsége) erősebb politikai, védelmi és gazdasági szövetségbe próbálnak rendeződni és gazdasági-katonai önvédelemre berendezkedni. A március 6-i brüsszeli csúcson a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen büszkén konstatálhatta 800 milliárd eurós európai felfegyverkezési tervének elfogadását.
Már most minden jel arra mutat, hogy Emmanuel Macron ebben az uniós közegben igyekszik helyezkedni. Sőt, mi több: az egész európai kontinens vezetőjeként tünteti fel magát. Ugyan 2027-ig tart jelenlegi elnöki mandátuma (már amennyiben pozícióban tud maradni addig), azonban a 47 éves politikus előtt még hosszú évek állnak. A banki szférába való visszatérésére igen kicsi az esély. Egy legfelsőbb szintű európai karrier (többen akár egy föderális Európa vezetőjeként kezdik emlegetni) azonban igen reális ambíciónak tűnhet. De addig még sok víz lefolyik a Szajnán…
Nyitókép: images.rtl.fr
