Egyre erőteljesebb fellépés az illegális bevándorlás leküzdésére
Az uniós vezetők a mai naptól kezdődő kétnapos brüsszeli találkozóján Ukrajnán, a Közel-Keleten és a versenyképességen kívül a migráció kérdése lesz napirenden. A helyzet fokozatos súlyosbodása a bevándorlás problémájának előtérbe helyezését előlegezi.
A tagállamok vezetői át fogják tekinteni a migrációval kapcsolatos átfogó megközelítés megvalósítását. Ez utóbbiról az Európai Tanács 2023. február 9-i rendkívüli ülésén született megállapodás, mely leszögezi, hogy a migráció „európai szintű kihívás és európai választ igényel”.
Az egyre nagyobb problémát jelentő illegális bevándorlás problémája az Európai Bizottságot is erőteljesebb fellépésre kényszeríti. A téma határozott előtérbe kerülését mi sem bizonyítja jobban, mint az erre vonatkozó és egyre szaporodó nemzetközi tárgyalások, illetve az egyes tagországok belpolitikájában megfigyelhető radikalizálódó hangvétel a migráció kérdését illetően.
Ursula von der Leyen október 14-én levelet intézett a 27 tagállam vezetőihez, amelyben erőteljesebb és koordináltabb fellépést sürget az Unió egészében, új jogszabályi kereteket ígérve az illegális bevándorlók visszatérésének megvalósításához. A tagországok belügyminiszterei október 9-én üléseztek Luxemburgban. Az illegális bevándorlás megfékezésére tett javaslataikat igencsak határozott hangvétel jellemezte.
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamentben egy hete ismertette a soros magyar elnökség prioritásait. Ez utóbbiak egyikeként a migrációs válság súlyosságát, a külső határok védelmének fontosságát, az unió érdemi támogatásának szükségességét emelte ki, leszögezve, hogy „az EU menekültügyi rendszere ma nem működik”. Ezt követően a schengeni országok vezetőinek rendszeres csúcstalálkozójára, illetve a schengeni egyezmény Bulgáriára és Romániára való teljes körű kiterjesztésére tett javaslatot.
Az október 17-én és 18-án összeülő Európai Tanács legfőbb célkitűzése a 2023-ban megtárgyalt és elfogadott átfogó megközelítéssel összhangban lévő és ebből táplálkozó operatív intézkedések megerősítése és felgyorsítása. Az ülés főbb pontjai a fokozott külső tevékenység, az EU külső határain az ellenőrzés megerősítése, a visszatérések számának növelése és felgyorsítása, illetve a migránsok eszközként való felhasználása, az emberkereskedelem és az embercsempészet elleni küzdelem.
A migrációs nyomás egyre világosabban érzékelhető erősödése, igencsak érthető módon, az egyes tagállamok belpolitikáját is jelentősen befolyásolja. Egymást követik az egyre radikálisabb fellépések. Szinte nap nap után omlanak le a tabuk. Egyrészről azért, mert a választópolgárok a közbiztonság romlásával és általában véve „kulturális értékeik fokozatos elvesztésével” kapcsolatos aggodalmaiknak adnak hangot, méghozzá egyre erőteljesebben, amikor a radikális, szélsőjobbként besorolt pártokra adják le szavazataikat, évről évre nagyobb számban. Másrészről pedig az ily módon hatalomra került vezetők, állampolgáraik legfőbb követeléseinek eleget téve, egyre radikálisabb javaslatokkal állnak honfitársaik elé a fokozatosan elhatalmasodó probléma megoldására vagy legalábbis annak enyhítésére.
A francia törvényhozás is keményíteni látszik a hangnemén bevándorlási politikáját illetően. A konkrét és azonnali intézkedéseket követelő helyzet hármas célkitűzése a következő: az ellenőrzés megerősítése, a legális tartózkodási engedélyek kiadásának fokozott ellenőrzése és ezek csökkentése és a kiutasítások számának növelése.
A francia Nemzetgyűlés által 2023 decemberében csak igen nehezen megszavazott bevándorlási törvény eredetileg javasolt 86 cikkelyéből az alkotmánybíróság 40-et azonnal érvénytelenített.
A 2015-ös merénylethullám, az oktatók elleni rendszeres agressziók (amelyek két ízben is terrorista által elkövetett gyilkossággal végződtek), a templomokban, illetve zsinagógákban elkövetett merényletek után a franciák alig egy hónapja szembesültek egy 19 éves diáklány meggyilkolásával, amelyet egy marokkói bevándorló követett el. A már 2021-ben nemi erőszakért elítélt, majd két és fél év után szabadjára engedett férfi Franciaország területének elhagyására kötelező rendelet (OQTF) alatt állt. Ez az eset (amely sajnálatos módon korántsem precedens nélküli) azonban nemcsak a kedélyeket borzolta fel, hanem az említett rendelet hatékonysága kapcsán belpolitikai vitát is eredményezett.
A francia állam 2023-ban 137 000 személyt utasított az ország területének elhagyására. Ez a szám a Németországban hozott hasonló döntéseknek a háromszorosát, az Olaszországban történteknek pedig az ötszörösét jelenti. Ezen számok fényében a francia ítélethozatal tehát igencsak szigorúnak tűnhet. Azonban ez csak a látszat, hiszen jelenleg a rendeleteknek csak alig 7%-át hajtják ténylegesen végre (az egész Unióban is csak a 20%-ukat). Ez a rendkívül alacsony százalékos arány elsősorban a származási országokkal való vízumpolitika hiányosságaival magyarázható. A válságnak tehát diplomáciai vetülete is van.
A szeptember elején felállt Barnier-kormány a baloldal, de a makronista közép köreiben is sokak által szélsőségesnek ítélt belügyminisztere, Bruno Retailleau, már kinevezésének másnapján meghirdette az erős kéz politikáját a bevándorlás kérdésének rendezése érdekében. Ezzel a szavazópolgárok által a vásárlóerő után másodikként megnevezett követelésnek kíván eleget tenni.
A kormányfő, Michel Barnier, több évtizedes karrierje során úton-útfélen hangsúlyozta a migrációs politika elsődlegességét. A kormányalakítást megelőzően egy, a kizárólag a bevándorlás kérdésével megbízott minisztérium ötlete is felmerült, amire volt már példa Nicolas Sarkozy elnöklete alatt.
A belügyminiszter Retailleau semmilyen megoldást nem zár ki, hangsúlyozván, hogy a közbiztonság megerősítésének érdekében valamennyi eredeti ötletet meg kell vizsgálni, feltéve persze, hogy ez utóbbiak tiszteletben tartják a jogszabályokat. Az új belügyminiszter kinevezésében és a bevándorlás kérdésének előtérbe helyezésében a Nemzeti Tömörülés befolyása egyértelműen érzékelhető.
Franciaország tehát szemmel láthatólag kiutasításokkal akarja szabályozni a bevándorlást, a 2008-ban elfogadott Visszatérési irányelv (directive Retour) szigorú alkalmazása révén, ily módon felkészülve a migrációs paktum bevezetésére.
Olaszország példája lépten-nyomon előtérbe kerül az EU határain kívül létrehozandó (és esetükben létre is hozott) fogadóközpontok kapcsán, melyeket a Giorgia Meloni vezette ország Albániában létrehozott. A franciák is ezt a példát akarják követni, mondván, hogy még az előtt kell erőteljesen fellépni, mielőtt a bevándorlók a tagállamok területére belépnek.
A „kihelyezett migrációkezeléssel” kapcsolatos vita az Egyesült Királyság Ruandával kötött megegyezése kapcsán került először porondra. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis elítélte ezt a megállapodást, mivel ez a menedékjogot sértette (abból az alapjogból kiindulva, hogy szabadon választható, hogy melyik országban kérik a migránsok a menedékjogot, és hogy az illető országban méltó feltételeket kell biztosítani a kérelmezők számára). Olaszország azonban nem ugyanazt teszi, mint a britek, hiszen esetükben voltaképpen két, az ország határain túlra mintegy kihelyezett fogadóállomásról van szó, amelyet maguk az olaszok működtetnek.
Maga Ursula von der Leyen is határozottabb fellépést tanúsít, amikor a származási és tranzitországokkal folytatott együttműködés javítását indítványozza. Az Albániába kihelyezett menekülttáborok megerősítésén kívül a Tunéziával, Egyiptommal, illetve Libanonnal kötött migrációs egyezmények mintájára a Bizottság elnöke Szenegállal és Malival is sürgeti a megállapodást újabb „visszatérési központok” megnyitása érdekében.
Feltételezhető továbbá, hogy a német kancellár Olaf Scholz sem személyes meggyőződésének adott hangot, amikor a határok lezárását elrendelte. A tartományi választások, illetve az AFD egyre látványosabb sikere, amely a német választópolgárok egyre radikalizálódó preferenciáit tükrözi, nyilvánvalóan közrejátszottak ebben a döntésben.
Ha röviden sorravesszük néhány egyéb tagállam bevándorlással kapcsolatos álláspontját, ugyan különböző stratégiákat láthatunk, azonban a mielőbbi cselekvés szüksége egyértelműen szembeütközik valamennyiükben. Így a fehérorosz nyomás hatására Lengyelország például a napokban részben felfüggesztette a menedékjogot. Dánia még a maastrichti egyezmény előtt külön státust hozott létre a migráció ügyében. A svédek 30000 eurót adnának a származási országukba visszatérőknek, amely ötlet azonban felveti az embercsempészetre specializálódott maffiák megerősítésének problémáját. Spanyolország pedig a Migrációs és menekültügyi paktumot egy évvel előrehozva, azaz már 2025-től alkalmazni kívánja saját országa területén.
Végezetül nem szabad szem elől veszítenünk azt az egyértelmű tényt, hogy a tagállamok, földrajzi elhelyezkedésüktől függően, igencsak aránytalanul vannak kitéve a migrációs nyomásnak. Reakcióik ezen ténynek a fényében is vizsgálandók tehát. Egy másik átfogó megállapítás pedig, hogy a történelem előtti felelősség a volt gyarmatosító országokat más megítélésben kellene, hogy részesítse az évszázadokon át kizsákmányolt és most bevándorlásra kényszerülő tömegekkel szemben.
Mára már mindenki számára egyértelművé vált, hogy az idő sürget. A Migrációs és menekültügyi paktum az eredeti megállapodás alapján azonban csak 2026-tól lép életbe.
Egyelőre csak egyetlen tendenciát látunk kirajzolódni, mégpedig azt, hogy az egyre inkább elhatalmasodó migrációs nyomással szemben a vezetők nagy többsége egyfajta „ötletbörzét” indítványoz, a francia Retailleau csakúgy, mint Ursula von der Leyen. Csak remélni lehet, hogy ezek közül a felvetések közül sikerül majd olyanokat is találni, amelyek nemcsak a különböző pártállások, hanem az egyes országok pozícióinak is megfelelnek majd, lehetővé téve ezzel a Bizottság elnöke által előírt közös, összehangolt és nem utolsósorban határozott fellépést.
Nyitókép: Gerd Altmann képe a Pixabayen.
