A Mario Draghi által összeállított, az európai versenyképességről szóló jelentés szerint a „zöld növekedéshez” is új alapokra kell helyezni a gondolkodást, amelyben inkább hangsúlyosabb a növekedés, mint a zöld. Nem véletlen, hiszen meglehetősen ellentmondó ez a terminológia, ha a folyamatos és végtelen gazdasági növekedést célozzuk meg.
Mario Draghit, Olaszország egykori miniszterelnökét és az Európai Központi Bank korábbi elnökét Ursula von der Leyen kérte fel egy évvel ezelőtt arra a feladatra, hogy készítse el az Európa versenyképességéről szóló jelentést, reformjavaslatokkal ellátva. A 2024 nyarára tervezett megjelenés helyett a jelentést szeptember 9-én mutatta be közösen Draghi és von der Leyen egy sajtótájékoztatón, amelyet egy héttel korábban megelőzött egy általános prezentálás is.
Az átfogó, radikális javaslatok (védelmi beruházások növelése, ipar-, valamint a beruházási politika reformja, a kutatás-fejlesztés erősítése stb.) mellett érdemes megvizsgálni Draghi „zöld növekedésként” titulált vízióját. Ahogy a sajtótájékoztatón von der Leyen is kiemelte, „hosszú távú versenyképességünk biztosításának egyetlen módja a fosszilis tüzelőanyagokról a tiszta, versenyképes és körforgásos gazdaság felé történő elmozdulás.”. Erre a gondolatra a jelentés is ráerősít: a tiszta energia végső soron megvédi Európát az árrobbanásoktól, egyúttal új gazdasági lehetőségeket is kínál. Ugyanakkor megállapítja, hogy az átállás fokozatos lesz, valamint, hogy a fosszilis tüzelőanyagok az évtized hátralévő részében továbbra is központi szerepet játszanak majd az energiaárak kialakításában. Ahhoz viszont, hogy a megújuló energiaforrások nagyobb teret nyerjenek, elengedhetetlen az uniós környezetvédelmi jogszabályok rugalmasabbá tétele.
Mindehhez számos kompromisszumra van szükség, például az európai ipar javát szolgálva, elkerülve a dezindusztrializációt. Draghi szerint az EU szén-dioxid-kereskedelmi rendszeréből (ETS) több forrást kellene a nehéziparba irányítani, a közbeszerzéseknek kifejezett helyi minimális termelési követelményeket kellene tartalmazniuk és célzott állami támogatási aukciókat kellene szervezni az új „kezdő iparágak” (eddig a rendszerben nem részesülők) számára. Az autóipart külön is nevesítik: a 2035-től kizárólag kibocsátásmentes új gépjárművek piacra kerülésének szabályozását megalapozóan meglehetősen későn kezdte el az EU a teljes ellátási lánc nulla kibocsátásának kialakítását, nevezetesen a töltőinfrastruktúra-lefedettség vagy az akkumulátorgyártó-hálózat kiépítését.
Ezek megteremtése még nem késő, csak szorosabb európai együttműködést von maga után. A nemzeti szinten kiemelkedő, kereskedelmi érdekeltségű magáncégek támogatása helyett az EU-nak európai szintű logika alapján kellene kiválasztania a támogatott vállalatokat. Hasonlóképpen az energia- és közlekedési infrastruktúra tervezésének európai szintre kellene áthelyeződnie. Draghi egy új, uniós szintű tervezési koordinátort javasol, amely kívül esik a nemzeti jogi kereteken, és amely felgyorsítaná a határokon átnyúló energiahálózati összeköttetések kiépítését.
Bár a jelentés nagy hangsúlyt fektet a nagyobb európai együttműködés lehetőségére, ugyanazokkal az alapvető kihívásokkal szembesül, amelyekkel az EU mindig is szembe került: eltérő nemzeti érdekek és a tagállamok közötti egyhangúság követelménye a legkényesebb döntések meghozatalakor. Ennek tekintetében Draghi elismeri, hogy „az EU megerősítése szerződésmódosításokat igényel”, de ragaszkodik ahhoz, hogy ez „nem előfeltétele annak, hogy Európa előre haladjon”. Ennek érdekében elő kell mozdítani a hasonlóan gondolkodó országok kisebb csoportjainak együttműködését.
A jelentés iránytűként szolgálhat von der Leyen új zászlóshajójának, az új Tiszta Ipari Stratégiának, valamint a magyar elnökség részére is, hiszen első prioritásaként határozta meg az Új Európai Versenyképességi Megállapodás – valószínűsíthetően novemberi – elfogadását. Nevéből fakadóan erős utalás látható az Európai Zöld Megállapodás vonatkozásában, ezért – és az alapvető a holisztikus megközelítés alapján – várhatóan számos zöldpolitikai elem is helyet kap majd az új stratégiai irányban. A magyar elnökség klímapolitikát érintő prioritásai már hangsúlyozzák az EU gazdasági versenyképességének megőrzését, kifejezetten a körforgásos gazdaság előmozdítása kontextusában. E gazdasági modell esetében érdekes kérdés a növekedés, hiszen lényege, hogy a folyamatos új erőforrások bevonása helyett minél nagyobb mértékben a régire kell alapozni a működést. Ez pedig egy idő után nem az általános értelemben vett növekedést szolgálja, ugyanis szűkül az igénybe vett erőforrások mennyisége.
Az új stratégiák tervezésénél tehát érdemes lenne a „zöld növekedést” közelebbről megvizsgálni, és egy olyan koncepciót előállítani, amely mind teoretikus, mind gyakorlati értelemben sem mond ellent. Látható, hogy az EU eddigi erőfeszítései – még ha nem is az elvárt mértékben – elérik céljukat, hiszen a 2023-ra vonatkozó adatok szerint – a LULUCF szektort nem beleszámítva – 7,5%-kal csökkent az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátása, a globális megoszlás tekintetében pedig Kína, az Egyesült Államok és India után már csak a negyedik legtöbbet kibocsátó szereplő. Ezt azonban konzekvensen kell továbbra is csökkenteni, ahol már elengedhetetlenné válik a Draghi-jelentésben is megfogalmazott reformjavaslatok politikai szintre emelése.
Kép: Hungary Today
