A leköszönő Európai Bizottság némi késéssel ugyan, de eleget tett kötelezettségének, és március 27-én nyilvánosságra hozta a kilencedik kohéziós jelentést. A háromévente megjelenő kiadvány jó alkalmat ad arra, hogy az Európai Unió kohéziós politikája eredményeinek és kihívásainak számba vételével átfogó képet kapjunk arról, hogy az egységes belső piac kialakításának ezen komponense hogyan alakult az elmúlt időszakban.
A 2017 februárjában megjelent hetedik kohéziós jelentést jóval a megszokott hároméves szünet után, csak 2022 februárjában követte a nyolcadik. Önmagában a megjelenés késlekedésére érthető magyarázatot szolgáltatott a koronavírus-járvány, ami nemcsak az egyének és a családok, hanem az egész Európai Unió számára rendkívüli próbatételt jelentett. Az előző jelentés eredményei tükrözték is ezt a megtorpanást: noha mind területi, mind pedig szociális szempontból erősödött az Európai Unió belső szerkezetének kohéziója, a fejlettségi olló szűkülése akkoriban elsősorban a közép-európai országok fővárosi és nagyvárosi régiói által mutatott dinamikának volt köszönhető. Ebben az időszakban Nyugat- és Dél-Európa régiói nem tudtak érdemben hozzájárulni a különbségek csökkentéséhez.
A mostani, kilencedik kohéziós jelentés elődjéhez képest több optimizmust sugároz. Az egyértelmű sikertörténetet ismét Közép-Európa szolgáltatja. Megemlékezve a húsz évvel ezelőtt kezdődött, úgynevezett keleti bővítésről a jelentés egyértelmű eredményként mutathatja fel, hogy míg 2004-ben a közép-európai országok egy főre eső nemzeti összterméke az Európai Unió átlagának 52 százalékát jelentette, addig ez az adat mára közel 80 százalékra javult. Ezzel egyidőben a munkanélküliségi ráta 13 százalékról 4 százalékra csökkent ugyanezen időszak alatt.
Ennek a dinamikus felzárkózási folyamatnak a térbeli kiterjedése jól egészíti ki az Európai Unió középnyugati régióval leírható fejlettségi pólust, alátámasztva azt a tézis, hogy a területi felzárkózás az Európai Unió földrajzilag középső tartományainak egyre szélesebb területeire terjed ki. Így a hagyományosan legfejlettebb régiók mellé – amely a nyugat- és dél-német, észak-olasz, kelet-francia, északkelet-spanyolországi területekkel írható le – egyre határozottabban jelennek meg, mintegy kiegészítésként a dinamikusan felzárkózó kelet-német, nyugat-csehországi, közép-lengyelországi, szlovén és nyugat-ausztriai régiók. Magyarországon a felzárkózás tekintetében az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió emelkedik ki. Mindketten gyorsabban növekedtek az elmúlt időszakban nemcsak a saját országuk növekedési átlagánál, hanem az Európai Unió egésze növekedési átlagánál is.
Ha Közép-Európa jelenti az Európai Unió kohéziós politikájának sikertörténetét, akkor Dél-Európa a legnagyobb kihívás a jövőre nézve. A dél-európai régiók túlnyomó többsége nem tud érdemi felzárkózást felmutatni a vizsgált időszakban, sőt közülük nem egy immáron két évtizede a stagnálással kell, hogy szembenézzen. Akad közülük olyan is, amelyik nem csupán egy helyben topog, de relatíve teret is veszít mind életszínvonalából, mind pedig felzárkózási képességéből.
Úgy tűnik, hogy a déli tagállamok relatív sikertelensége a felzárkózásban pontosan tükrözi azokat a szélesebb területi felzárkózási folyamatokat is, amelyek egy egyre határozottabb észak / közép-dél fejlettségi választóvonalat rajzolnak ki. A közép-európai országok – miközben számos tennivalójuk akad még a felzárkózás tekintetében – az utóbbi két év dinamikáját figyelembe véve egy sikeres felzárkózási folyamatot hajtanak végre. Ez nem csupán a területi különbségek csökkenését, vagy az ország egésze fejlettségi szintjének javulását jelenti, hanem olyan, a gazdaság területén megjelenő biztató jeleket is, mint például a munkanélküliség drasztikus csökkenése, az oktatásban és képzésben részt vevők számának jelentős növekedése, a termelékenység dinamikus javulása.
Ezzel szemben a déli és délkeleti tagállamok nem tudnak érdemben javítani pozícióikon sem a területi felzárkózás, sem pedig szociális kohézió erősítésének területén. Így, a kilencedik kohéziós jelentés tanulsága szerint, húsz évvel a csatlakozás után eljutottunk oda, hogy az Európai Unió kohéziós politikájára nézve a legnagyobb kihívást ma már nem a közép-, hanem a dél-európai országok felzárkóztatása és versenyképességük javítása jelenti.
Kép: Infostart
