A kohézió jövőjének aktuális dilemmái
Az uniós intézmények és testületek az elmúlt hetekben a régiókra és városokra, illetve a kohéziós politika jövőjének dilemmáira fókuszáltak. Minél inkább eltávolodnak az EU szervezetei a helyi szereplőktől, annál könnyebben elveszítik valóságérzetüket azzal kapcsolatban, hogy mi az állampolgárok tényleges elvárása és szükséglete a fejlesztéspolitika irányai és a regionális politika jövője terén.
Régiók és Városok Európai Hete 2023
Huszonegyedik alkalommal szervezte meg a Régiók Európai Bizottsága és az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG REGIO) 2023. október 9. és 12. között a Régiók és Városok Európai Hetét Brüsszelben, ahol a kohéziós politika kérdései is terítéken voltak.
A rendezvénysorozat hozzáadott értéke, hogy összehozza egymással a helyi közigazgatási szintek szakértőit, akik a kapcsolatépítés mellett saját helyi érdekeiket is becsatornázhatják az európai uniós intézményi szereplők felé. Az évente megrendezett négynapos esemény során a régiók és városok bemutatják a növekedésre és munkahelyteremtésre, az Európai Unió kohéziós politikájának végrehajtására irányuló kapacitásukat. Az esemény eredete, hogy a Régiók Európai Bizottsága – a regionális és helyi képviselők uniós közgyűlése – még 2003-ban azzal kereste meg az Európai Unió mellett működő brüsszeli helyi és regionális képviseleteket, hogy közös „nyílt napok” keretében egyazon időben nyissák meg kapuikat a látogatók előtt. Az évek során a kezdeményezésből nagyszabású éves rendezvény fejlődött ki, amelyben az Európai Bizottság és más érintett szereplők is részt vesznek. 2016-ban Régiók és Városok Európai Hetévé nevezték át a rendezvényt, elhagyva a „nyílt napok” elnevezést. A névváltozás célja az volt, hogy az Open Days rendezvénysorozatot ne lehessen összekeverni a brüsszeli nyílt nappal (Open Day) – amelynek rendezvényeire minden év májusában az összes uniós intézmény közös szervezésében kerül sor az Európa-nap megünneplésére.
A kohézió célja a fejlődés
A Régiók Bizottsága a rendezvénnyel párhuzamosan tartotta plenáris ülését is, illetve a Regionális Fejlesztési Bizottság (REGI) és a Régiók Európai Bizottsága Területi Kohéziós Politikai és EU Költségvetési Bizottságának (COTER) éves közös ülésére is ezzel egyidőben került sor. Éppen emiatt az eseménysorozat kiemelkedően fontos szerepet töltött be a kohéziós politika jövőjéről szóló diskurzusban. A regionális politika tekintetében hatáskörrel bíró intézmények és szövetségek kialakuló álláspontja szerint a kohézió jövőjével kapcsolatban annak biztosítása lesz a fő prioritás, hogy a politika továbbra is elérje fő célját: vagyis segítse az EU társadalmi, gazdasági és területi fejlődését, miközben hozzájárul a von der Leyen Bizottság által meghatározott szakpolitikai célok, az inkluzív digitális és zöld átmenet teljesítéséhez. Emellett azonban kiemelték a szereplők, hogy az uniós régiók hosszú távú jólétének biztosítása továbbra is kohéziós politika fő hangsúlya kell, hogy maradjon.
„Ne árts a kohéziónak”
A kohézió jövőjéről szóló gondolkodás egyik lényeges dilemmája a személyi vagy más szóval társadalmi és a területi kohézió elvének érvényesítése. A személyi kohézió nagyfokú támogatása szembe megy a területi alapú kohézióval, tehát a regionális politikával. A Nyolcadik Kohéziós jelentés kiemeli, hogy a társadalmi kohézió erősítése és a leszakadó csoportok szükségleteinek kielégítése érdekében Európának be kell ruháznia célzott aktivizálási és társadalmi befogadási intézkedésekbe, továbbra is támogatva az inkluzív fejlődést célzó szakpolitikai reformokat. Ennek kockázatát elsősorban az jelenti, hogy az Unió nem helyi, hanem összeurópai megközelítésben vizsgálná a felzárkóztatást, maga döntve arról, hogy mely csoportok szükségleteit véli szükségesnek kielégíteni a kohéziós politika keretei között. Ígéretes kitétel azonban a jelentésben az arra való elköteleződés, hogy tovább kell fejleszteni és integrálni kell a szakpolitikai döntéshozatalba a „ne árts a kohéziónak” elvet, amely azt jelenti, hogy egyetlen intézkedés sem akadályozhatja a konvergencia folyamatát és nem erősítheti a regionális egyenlőtlenségeket.
A Régiók Bizottsága októberi plenáris ülésén egy állásfoglalást is elfogadott a Régiókról és Városokról szóló éves jelentéséhez fűzötten. E dokumentum több területen fejti ki a Régiók Európai Bizottságának álláspontját az EU jövőjét és fejlődését érintő kérdésekben, úgymint bővítéspolitika, kohézió jövője, demokrácia, zöldítés, fenntarthatóság és digitalizáció, élelmiszerbiztonság, klímacélok és energiaátmenet. Az álláspont valamennyi terület vonatkozásában a helyi szintekben rejlő lehetőséget mutatja meg, vagyis azt, hogy a területi közigazgatás szereplői hogyan tudnak hozzájárulni az uniós célkitűzésekhez. E javaslatok, hasonlóan a Nyolcadik Kohéziós Jelentésben megfogalmazottakhoz, a „ne árts a kohéziónak” fő elv köré épülnek, amely betartásához átfogó területi hatásvizsgálatok végzésére van szükség az uniós szakpolitikai kezdeményezések előtt.
2033-ra a becslések szerint 30 millió ember hagyja el Európa vidéki területeit 1993-hoz képest, főként a munkahelyek és közszolgáltatások rendelkezésre állásának hiánya miatt. A javaslat felszólítja az EU-t, hogy növelje befektetéseit vidéki területeken a kohéziós programok következő generációjával. A régiók és városok gazdasági szempontból is lényeges szereplők, hiszen az Európai Unióban a nemzeti szint alatti közigazgatási szervekhez kapcsolható a közkiadások egyharmada (évi 2100 milliárd euró) és a közberuházások kétharmada, amely mintegy 200 milliárd euro összeget tesz ki.
Éppen ezért szemmel láthatóan a Régiók Európai Bizottsága érdekérvényesítési potenciáljának fokozására törekszik – hangsúlyozva a jelentésben, hogy az EU jogszabályainak több mint 70%-át helyi és regionális hatóságok hajtják végre, így képesek visszajelzéseket adni az európai politikákról, ezért nagyobb szerepet kellene kapniuk az EU döntéshozatalában. A kohéziós politika jövőjéről a jelentés úgy vélekedik, mint egy hosszú távú befektetésről, amely kulcsfontosságú szerepet játszik a régiók közötti fejlettségi szakadék csökkentésében így az egységes piac fejlődéséhez és a geopolitikai egyenetlenségek leküzdéséhez járulnak hozzá a befektetések. A Régiók Bizottsága által létrehozott Kohéziós Szövetség napirenden tartja a kohéziós alapok újragondolásának kérdését, és vitafórumként szolgál a kohézió jövőjéről.
A magyar EU elnökség alatt alakulhat ki a kohézió jövője
A kohézió jövőjéről való gondolkodás nemcsak technikai, hanem erősen politikai jellegű is, mivel számos olyan kihívást érint, amelyekkel az EU szembesül, s amelyekkel kapcsolatban értékválasztás előtt áll. Ferreira portugál biztos a Munkacsoport első ülésén a kohéziós politika alapkoncepcióját körbejáró kérdést tett fel: a kohéziós politika újraelosztási politika vagy növekedési politika? A kulcsfontosságú kérdések közé tartozik, hogy más uniós szakpolitikák milyen mértékben támogatják a kohéziós célkitűzéseket. A Kohézió Jövője Munkacsoport 2024 elején teszi közzé stratégiai következtetéseit és ajánlásait. Ezek beépülnek majd a kohézióról szóló kilencedik jelentésbe, egy átfogó dokumentumba, amely várhatóan bemutatja a Bizottság érdemi reformlehetőségeit a kohéziós politika jövőbeli kialakítására vonatkozóan.
A 2024-ben sorra kerülő magyar uniós elnökség stratégiai szempontból tehát ismét döntő időszakra esik a kohézió jövője szempontjából. A Kilencedik Kohéziós Jelentést ugyanis várhatóan 2025 elején, vagyis közvetlenül az uniós magyar elnökség lezárását követően mutatja majd be a Bizottság, a dokumentum megállapításai pedig nagymértékben kihathatnak majd a szakpolitika jövőjére, e téren pedig a magyar elnökségre komoly felelősség hárul a területi kohézió védelme vonatkozásában.
A kohéziós források felfüggesztését célzó jogállamisági kondicionalitás kérdésköre éppen a Kohézió Jövőjéről szóló Munkacsoport októberi ülésén került elő. A jogállamisági kondicionalitási mechanizmus elsősorban politikai eszköz, megalkotása és alkalmazása is politikai motivációk alapján történik. Az uniós intézmények megosztottak abban a tekintetben, hogy milyen jövőt szánnak a mechanizmusnak, hiszen a területi kohézió mandátuma, ami a kiegyenlítés, a felzárkóztatás, éles ellentétben áll azzal az elvvel, amelynek alapján ez a forrásmegvonásra, tehát az uniós költségvetés kedvezményezettjeinek szankcionálására épülő mechanizmus működik. Általánosságban az is, hogy minél távolabbi kapcsolatban áll egy adott uniós intézmény vagy testület a helyi szereplőktől, annál kevésbé érzékeli vagy veszi figyelembe a kohéziós politika, valamint a feltételességi forrásmegvonás elve és gyakorlata között húzódó kibékíthetetlen ellentétet.
Ha az EU hatékonyabban szeretné felhasználni fejlesztési forrásait, a jogállamisági mechanizmus egyértelmű tévút, hiszen árt a kohéziónak, nem szolgálja sem a növekedést, sem a felzárkóztatást. E téren inkább az irányításra és menedzsmentre kell nagyobb hangsúlyt fektetnie és elősegítenie a magasan képzett szakemberek helyi szintű alkalmazását a fejlesztési célok megvalósításában. Végső soron pedig elengedhetetlen lenne, hogy az EU intézményei közvetlenebb és hatékonyabb összeköttetést teremtsenek a városok és régiók képviselőivel, hiszen ők állnak a legközelebbi kapcsolatban a szuverenitás legfőbb letéteményeseivel, az állampolgárokkal.
