Az Ukrajnát támogató Egyesült Államok lelkesedése csökken, miközben Kína egyértelműen Oroszország mellé állt. Az Európai Unió számos kihívással küzd: a két nagyhatalom közötti versengés áldozatává válhat.
Az Oroszország ellen szankciók legkülönbözőbb változatait az Európai Unió és az Egyesült Államok teljes erővel igyekezett bevezetni és támogatni. Eleinte azt hangoztatták, hogy a szankciók célja Oroszország megállítása. Néhány hónap múlva azonban már a sajtóban azt olvashattuk, hogy a szankciók igenis működni fognak, csak időbe telik, amíg hatásukat kifejthetik – vagyis egy idő múlva mégiscsak megállíthatják Oroszországot.
A háború kitörése óta több mint egy év telt el, és egyelőre nem látni nyomát annak, hogy Oroszország tervezné a „különleges katonai hadművelet” leállítását. Ellenben mostanában a szankciókkal kapcsolatban találkozni lehet némileg szkeptikus véleményekkel is. Ilyen például a Bloomberg oldalán megjelent anyag is, amelyben az amerikai technológia export tilalmáról beszélnek. Két fontos dolgot említenek. Egyrészt részletezik, hogy az amerikai technológia Oroszországba irányuló exportjának tilalmát hogyan kerüli ki számos amerikai cég – vagyis, minden intézkedés ellenére hogyan kerülnek amerikai chipek Oroszországba a szürke-, illetve a feketepiacokon.
Másrészt a Bloomberg oldalán megszólaló szakértő arra világít rá, hogy a szankciók hatékonyságát mérő legelterjedtebb eszközök leginkább azt vizsgálják, hogy a kereskedelemre hogyan hatott az intézkedés. Ugyanezek az eszközök azonban nem képesek mérni, hogy kereskedelmet szabályozó vagy tiltó szakpolitika milyen mértékben segíti elérni azt a politikai célt, amely érdekében első körben kiszabták a szankciókat. Vagyis az eredményességet nem igazán mérjük. A következtetés szerint a szankciók nem minden esetben képesek annyira eredményesek lenni, hogy megállítsák a célország cselekvéseit: jelen esetben úgy tűnik, a szankciók nem képesek Oroszországot megállítani, legjobb esetben is csak lelassítják cselekvéseit.
Miért fontos mindez európai és magyar szemszögből? Önmagában mindez nem lenne fontos, de a legutóbbi világpolitikai események lényeges változásokat sejtetnek. A nyugati kultúrkörhöz tartozó államok – élükön az USA-val és az EU-val – korábban hevesen ígérték, hogy Ukrajnát támogatni fogják „amíg csak szükséges”, ám az utóbbi hetekben a lelkesedés mintha megcsappant volna. Néhány hete a korábbi amerikai pénzügyminiszter jelentette ki, hogy az Oroszország ellen bevezetett szankciók nem működnek, leginkább azon harmadik felek miatt, amelyek nem támogatják az intézkedéseket. Ezen túlmenően, egyre több amerikai szkeptikus hangot lehet hallani az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányokkal kapcsolatban is.
A világ másik oldalán élesebb váltás bontakozik ki. A korábban nagyon óvatos Kína most egy éles lépést tett és személyesen látogatta meg Putyin elnököt, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki. A tárgyalás során szóba kerültek Kína békére vonatkozó tervei, illetve az ázsiai ország gyors gazdasági növekedésének méltánylása is. Vagyis a korábban viszonylag semleges Kína egyértelműen jelezte, hogy ebben a konfliktusban hogyan foglal állást: Oroszország nincsen egyedül.
Úgy tűnik, hogy a szomszédunkban zajló háborút illetően jelentősen megváltozni készül a világ versengő hatalmainak hozzáállása. A hidegháború idején volt már arra eset, hogy az Egyesült Államok egy, a Szovjetunió ellen kivetett szankcióját feloldotta annak eredménytelenségére hivatkozva. Egy évvel a háború kitörése után azonban még nem valószínű, hogy az USA meggondolta volna magát és visszakozna. Ellenben a kínai versenytárs legutóbbi lépése, az egyre élesedő politikai konfliktus, valamint a jövő évi választások arra kényszeríthetik, hogy kevesebb erőt és energiát fordítson Ukrajna támogatására. Eközben meg európai partnerei és szövetségesei mintha pont ennek ellenkezőjében látnák a megoldást, hiszen az Európai Unióban egyre inkább erősödnek a háborút támogató hangok. Mi több, Lengyelország elképzelhetőnek tartja a konfliktus kiterjedését is.
Egyelőre úgy fest, hogy a világ keleti és nyugati oldalán lévő, egymással versengő nagyhatalmak gyakorlatilag kimaradnának egy kiterjedt háború pusztításaiból. Eközben az EU egyre inkább szorgalmazza a konfliktus fokozását – úgy tűnik, vezetőik nem ismerik fel, hogy egy háború után a világverseny dobogója körül csakis vesztesként fognak tudni ácsorogni. Az emberi életekre nem lehet értéket kivetni: sem az ukránokére, sem az oroszokéra, de az Európai Unió polgárainak életére sem. Az EU a két versengő nagyhatalom, az üllő és kalapács köré került, de igencsak kétséges, hogy a Szén- és Acélközösség utódja képes lenne elviselni az ütéseket és acélkarddá tudna-e válni egy háború ütései után.
