A február óra tartó orosz–ukrán háború elkötelezettebbé tette az európai országokat a védelmi kiadásra és fejlesztésre fordított szerepükkel kapcsolatban. A folyamatosan változó globális biztonsági rend alapjaiban változott meg Oroszország hosszú távú katonai és diplomáciai és meggyengülésével. Az Európai Unió az Egyesült Államok és Kína mellett próbálja megtalálni a helyét a megváltozott status quo-ban, de vajon sikerül-e neki?
Az Európai Unió bejelentette, hogy saját 5000 fős békefenntartó egységet hozna létre 2025-re, amelynek feladata az evakuálás és stabilizálás lenne. Hasonlóan a Boszniában állomásozó EUFOR erőkhöz, a gyorsreagálású hadtest rövid időn belül tudna szigorú jogi keretek között beavatkozni az EU déli vagy keleti szomszédságában – elkerülendő az afganisztáni „kivonuláshoz” hasonló incidenst. Mivel az ENSZ a folyamatos nagyhatalmi politika foglya, s a hidegháborús logikával rendelkező NATO-nak is csupán kemény katonai képessége van, az EU új kezdeményezésekkel erősödne meg e téren. Különösen érdekes ez a változó nagyhatalmi viszonyok fényében. A napokban tartott USA-Kína csúcstalálkozó sikere megerősítette, hogy a globális stabilitás és a meghatározott keretek közötti versengés sokkal fontosabb a nagyhatalmak számára, mint az orosz vezetés által propagált történelmi birodalmi ambíciók. Mivel az EU-nak nincs komoly geopolitikai szerepe, a szomszédságában évtizedek óta zajló geopolitikai folyamatok – délszláv háború, orosz annexiók (Grúzia, Krím) – egyre inkább megoldatlan problémákká kezdtek alakulni. Ezért is fontos, hogy a békefenntartó erők mellett a Külügyek Tanácsán jóváhagyott döntés értelmében létrejön az EUMAM-Ukraine, amely 15 ezer fős ukrán állományt fog kiképezni az unió tagállamainak egyes területein, amely két évre szól.
Míg korábbi civil műveletekben vagy katonai missziókban részt vett az EU, akár Boszniát és Koszovót nézzük, még nem volt precedens arra, hogy védelmi kapacitásokkal lásson el egy támadás alatt lévő szomszédos országot. Az erő külső kivetítése korábban csak olyan nagyhatalmak számára volt képesség (és stratégiai prioritás), mint Kína, Amerika vagy Oroszország. Az EU mint gazdasági projekt pedig más dimenzióban mozgott (értékek békés közvetítése, kereskedelem és kultúra mint közvetítő közeg) a gyorsan változó világfolyamatok ellenére. A jelenlegi válsághelyzet megmutatta az EU intézményi törékenységét is, amely hatalmi belharcok formájában teljesedik ki. Az EU-nak nemcsak a külső erő közvetítésének képességét kell megtanulnia, hanem a belső kohézió megtartását kell újra.
Az elkövetkező időszak a háború kimenetelétől függően alakul, ahol már a béketárgyalások lehetséges formáiról, bizonyos követelésekről eshet szó. Kérdés, hogy az intenzív amerikai–orosz háttéregyeztetések mellett az EU-nak milyen szerep jut majd Ukrajna újjáépítésén túl, hiszen a kontinens a legnagyobb kárvallottja világgazdasági szinten ennek a válságnak. A precedens nélküli inflációs környezet, az akadozó ellátási láncok, védelmi képességek töredezettsége, illetve az elszabaduló energiaárak a veszélyek mellett lehetőséget is kell, hogy teremtsenek egy önállóbb Európai Unió felé. A kiszolgáltatottság csökkentéséhez azonban nem elég új képességekre szert tenni, hanem belső intézményi és politikai reformokat kell közösen végrehajtani.
Az EU cselekvőképességének helyreállításához stratégiai előrelátás és politikai bölcsesség szükséges az összes intézmény részéről. A tagállamokat egyben kell tartani a politikai megosztás helyett, egy válság pedig mindig az újrakezdés lehetőségét hordozza magában. Amennyiben az EU hihetőnek akar mutatkozni a globális térben akár békefenntartó szerepben, belső, tartalmi megújulásra van szüksége. Ukrajna újjáépítésénél és egy új európai biztonsági ernyő létrehozása érdekében Európának ott kell lenni a tárgyalóasztalnál egyenlő partnerként, ehhez pedig szükséges az európai politikai vezetők bölcsessége, amely túlmutat a ciklikus és mindennapi politikai csatározásokon, megteremtve a valódi egységet a sokféleségben.
Kép: CVCE.EU
