Az Európai Bizottság november 9-én közleményt fogadott el, amely szándékai szerint új időszámítást jelent majd az Európai Unió gazdasági kormányzásában. A közleményben megfogalmazott eljárás a maastrichti kritériumokon alapuló eljárások helyét venné át, és alapvetően a Bizottság és a tagállamok közötti párbeszédre építene az államadósságszintek csökkentése érdekében. Nagy kérdés, hogy hogyan fogadják a tagállamok az új eljárást, és alapvetően a rugalmasságot vagy a Bizottság hatáskör-kiterjesztését veszik észre a tervezetben.
Az 1992-es Maastrichti Szerződés teremtette meg az Európai Unió gazdasági kormányzásának alapjait. Az akkori cél az éppen kiépülőfélben lévő egységes belső piac védelme volt: annak megakadályozása, hogy valamely tagállam felelőtlen költségvetési politikája aláássa az egész Európai Unió gazdasági egységre vonatkozó erőfeszítéseit. Az akkor meghatározott úgynevezett maastrichti kritériumok az euróövezethez való csatlakozás feltételeként meghatározták, hogy a tagállamok költségvetési deficitje nem haladhatja meg a három százalékot. A bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP hatvan százalékát, az inflációs ráta nem haladhatja meg 1,5 százaléknál nagyobb mértékben a három legalacsonyabb inflációs rátával rendelkező ország inflációs átlagát, valamint a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb két százalékkal lehet több, mint a három legalacsonyabb kamatlábbal rendelkező tagállam átlagos kamatlába.
Az akkor meglehetősen szigorúan meghatározott feltételek a pénzügyi stabilitáshoz szükséges egységes alapelvek biztosítása révén próbálták megteremteni az egyébként szilárd intézményrendszerrel és egységes költségvetéssel nem rendelkező új valuta, az euró iránti bizalmat. Ahogyan az lenni szokott, a sziklaszilárdságú elveket felülírta az élet. A maastrichti kritériumok az utólag hamisnak bizonyuló görög adatszolgáltatás – amely az egész euróövezet gazdasági válságát okozta – kikezdte ugyan, de hitelességének nagyobb kárt okozott a végrehajtás szelektivitása. Bizonyos országok esetében pontosan és nagyon rigorózusan számon kérte a Bizottság a kritériumok teljesülését, míg másoknál nagyvonalúan eltekintett ettől. Különösen nagy port kavart Jean-Claude Juncker, akkori bizottsági elnök cinikus mondata, aki, amikor arról érdeklődtek az újságírók, hogy annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem teljesíti Franciaország a maastrichti kritériumokat, miért nem indít a Bizottság túlzott deficit eljárást, azt válaszolta, hogy: „Azért, mert Franciaország az Franciaország.”
A koronavírus-járvány a maastrichti kritériumok stabilitását is kikezdte. Érezve a válságot, az Európai Bizottság előbb felfüggesztette azok alkalmazását, majd pedig egy újraértékelési folyamatot indított el, amelynek eredménye az új eljárást tartalmazó, november 9-én elfogadott közlemény.
Az új tervezet, szándéka szerint, rugalmasabb rendszert hoz létre, mint a korábbi, sokat bírált maastrichti keretrendszer. A cél továbbra is azonos: az államadósság csökkentése, valamint az infláció kordában tartása révén olyan stabil költségvetési környezet megteremtése, illetve fenntartása, amely nem kockázat, hanem garancia a közös pénz, valamint az egységes belső piac fennmaradásához.
Ennek érdekében az új eljárás az eddigi általános szabályok helyett sokkal inkább az egyéni elbírálásra és a konzultációs mechanizmusra helyezi a hangsúlyt. A tervezet szerint a probléma észlelése esetén a Bizottság egy kiigazító tervezetet készít, amelynek célja, hogy a túlzott deficittel küzdő országok hiánya a három százalék alatti szintet érje el. Ezt követően a tagállamok nemzeti középtávú költségvetési-strukturális tervei képezik a kiindulási pontját az új eljárásnak. Az Európai Bizottság értékeli a tagállamok terveit, és amennyiben szükségesnek tartja az államadósság szintjének csökkentése vagy a költségvetési hiány három százalék alatt tartása miatt, a tagállammal folytatott konzultáció keretében további lépéseket javasolhat, illetve ellenőrzi a megtett lépéseket. A nemzeti terveket végül a Tanács hagyná jóvá, míg a tervben foglaltak végrehajtását a Bizottság ellenőrizné.
A Bizottság hivatalos indokolása szerint az új eljárás rugalmasabb és egyes országok specialitásainak jobban megfelelő lesz. Mások szerint a konzultációs eljárás még több teret nyit az egyes országokkal való eltérő bánásmódnak, a kettős mércének. A most megnyíló vita dönti el, hogy az új eljárás valóban a régi, sokat bírált, ám mégis általános elfogadott helyébe tud lépni, vagy csupán megmarad egy újabb meghiúsult kísérletnek.
Kép forrása: Euractiv
