Több állami vezető és politikus nyilatkozatát hallhattuk azzal kapcsolatban, hogy népirtás történik vagy éppen nem történik Ukrajnában.
A népirtást általában a nemzetközi bűncselekmények közül is a legsúlyosabbnak tekintik – bizonyos politikai konnotációt is hordozhat, ezért ennek említése sokszor politikai motiváltságú is lehet. A ruandai konfliktus idején pl. az USA adminisztrációt arra utasították, hogy kerüljék a népirtás szó használatát, vagy csak nagyon feltételesen említsék, feltételezések szerint azért, mert a népirtás elismerése aktív kötelezettséget vonhat maga után, hiszen a Genocídium Egyezmény 1. cikke szerint: „A Szerződő Felek megerősítik, hogy a népirtás, függetlenül attól, hogy békében vagy háborúban követik el, a nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény, és kötelezik magukat arra, hogy ellene megelőző rendszabályokat foganatosítsanak, elkövetését pedig megbüntetik”. A történelem során más államokat, sőt az ENSZ-et is többször érte az a vád, hogy szándékosan elkerülik a népirtás kifejezés használatát annak érdekében, hogy elkerüljék az akár morálisan, akár jogilag felmerülő esetleges intervenciós kötelezettséget.
Végső soron annak megállapítása, hogy milyen bűncselekmények történnek Ukrajnában, a bíróságok feladata lesz.
A nemzetközi büntetőjog pontosan rögzíti, hogy mit nevezünk népirtásnak. Maga a fogalom a II. világháború végén alakult ki, Raphael Lemkin lengyel jogász munkája alapján. Az 1948-ban született Genocídium Egyezmény elemeit vette át a volt Jugoszláviában elkövetett bűncselekményeket vizsgáló törvényszék (ICTY) és a Ruandában elkövetett cselekményeket vizsgáló törvényszék (ICTR) is, illetve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Római Statútuma.
A Genocídium Egyezmény talán a nemzetközi jog egyik legelismertebb egyezményének számít, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne sértették volna meg többször is a II. világháború után. Éppen ezért Samantha Power, az USA egykori ENSZ nagykövete a XX. század második felét a népirtás korának nevezi.
A népirtást az különbözteti meg a többi nemzetközi bűncselekményektől (a háborús és az emberiesség elleni bűncselekményektől), hogy népirtást valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport mint olyan teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával követik el. Az követ el népirtást, aki ilyen szándékkal a csoport tagjait megöli, a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, melyek azt vagy annak tagjait pusztulással fenyegetik, olyan intézkedést tesz, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása, illetve a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele – tehát mind a népirtás megvalósulását jelentheti, amennyiben a szándék a csoport teljes vagy részleges megsemmisítése. A bűncselekményt tehát az követi el, aki egyes embereket azért támad, mert bizonyos csoportnak a tagjai, az elkövetőnek a célja, hogy ezt a csoportot teljesen vagy részlegesen megsemmisítse, továbbá a felsorolásban szereplő egyik elkövetési formát valósítja meg.
A fogalom megalkotásával a cél az volt, hogy a náci rezsim által elkövetett ilyen célzott cselekményeket egy fogalomba zárja. Ez a szándék érezhető az 1946-os, a népirtás fogalmát meghatározó ENSZ Közgyűlési határozatban is: „A népirtás egész emberi csoportok létjogosultságának megtagadása, ahogy az emberölés az egyes emberi lények élethez való jogának megtagadása”.
A nürnbergi és tokiói törvényszékek, mivel a nemzetközi jog akkor még nem ismerte a népirtás fogalmát, nem tárgyalt ilyen bűncselekményt, pontosabban nem külön bűncselekményként, hanem főként emberiesség elleni bűncselekményként értékelte ezeket. Az első nemzetközi törvényszék, amely népirtással kapcsolatban is eljárt, a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó hágai törvényszék volt, majd a szorosan utána megalakult Ruandában elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó törvényszék.
Mind az ICTY, mind az ICTR több esetben állapította meg a népirtás elkövetését, ám annak egyértelmű kimondása éppen az érintett csoport részleges vagy teljes megsemmisítése szándékának bizonyítása miatt nehézkes lehet, ezért több kritikai vélemény szerint a népirtás fogalma túl szűkre sikeredett. Népirtással kapcsolatban ugyanakkor nem csupán nemzetközi, hanem nemzeti bíróságok is eljártak: számos nemzeti eljárás indult pl. a Ruandában és ex-Jugoszláviában elkövetett népirtásokkal kapcsolatban is. Ezen eljárások jogi alapja a passzív személyi joghatóság vagy egyetemes joghatóság volt.
Jelen esetben is tehát a bíróságok feladata lesz az elkövetett bűncselekmények minősítése, mely eljárásra mind a nemzetközi (ICC), mind a nemzeti bíróságok rendelkezhetnek felhatalmazással. Fontos azonban, hogy megkülönböztessük a politikai nyilatkozatokat a jogi minősítéstől.
Kép: Reuters
