A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy energia és az élelmiszer fontos szerepet játszanak. Az Európai Unió jelenleg elég sebezhető.
A világ nagy részének szeme már egy ideje az ukrán–orosz határt figyeli, és azt találgatja, hogy várható-e fegyveres konfliktus kirobbanása: ha igen, akkor mikor, és hogy milyen méretet ölt. Nem újdonság, hogy a fegyveres konfliktusok látszólag többnyire politikai okok miatt robbannak ki, ám a legtöbb esetben gazdasági érdekek állnak a konfliktusok mögött. Az is ismert, hogy a nemzetállamok gazdasági helyzete határozza meg a konfliktus eredményét. Van azonban néhány olyan tényező, amelyek fontosságáról kevesebbet tudunk.
Ilyen például az, hogy az első világháborút milyen nagy mértékben befolyásolta a nemzetállamok mezőgazdasági tevékenysége. Ezt részletezi Mancur Olson 1963-ban megjelent könyve (The Economics of the Wartime Shortage: A History of British Food Supplies in the Napoleonic War and in World Wars I and II). Németország, az Osztrák–Magyar Monarchia, Törökország és Oroszország gazdaságaiban fontos szerepet játszott a mezőgazdaság és a paraszti gazdálkodás. Várható volt, hogy azok az országok, amelyekben a legtöbb ember meg tudja termelni saját maga számára az élelmiszert, jelentős előnyre tesznek szert. Ezzel szemben Nagy-Britanniában, amely nagymértékben függött az élelmiszerimporttól, valószínűsíthető volt az éhezés. Nem így alakult: amikor kitört a háború, a kormány a brit farmereknek magasabb árakat ajánlott, akik így megsokszorozták a termelést. Mivel a háború előtt a gabona importból származott, jelentős brit területek álltak szabadon, amelyeket meg lehetett munkálni, és így elő lehetett állítani a szükséges élelmiszert. Fontos szempont volt, hogy a költséghatékony termelésre helyezték a hangsúlyt, és a megtermelt javakat aránylag egyenlően osztották el a különböző társadalmi rétegek között. Ezzel szemben Németországban nem fordítottak különleges figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági termesztést fejlesszék és állattartást mérsékeljék. Így a megtermelt élelmiszer a katonák és a földművesek ellátására volt elégséges, a hadiipart működtető gyári munkások és a szegényebb rétegek nem jutottak elegendő élelmiszerhez. A gazdaság megtorpant, kormányzati intézkedések ellenállást szültek, amelyek az uralkodó rétegek vesztét, majd a háború elvesztését is okozták.
Napjainkban nem sokszor merül fel az sem, hogy a második világháború kirobbanását szorosan lehet kötni a Németországban kialakult gazdasági válsághoz. Az első világháború miatti kártérítések kifizetésének elmaradása miatt Franciaország és Belgium csapatokat küldtek, amelyek kisajátították a német szén- és fémtermelést. A német gyártás nagyrészt ezektől az iparágaktól függött, így ezek elvesztése nagyon súlyos gazdasági sokkot okozott. Ezt fokozta a kormány által folyamatosan nyomtatott fedezet nélküli pénz, amely így egy hiperinflációt generált. A középosztály nagyon rövid időn belül elveszítette megtakarításait és az anyagi kilátástalanság miatt tömegesen fordult a náci párt fele. A történet többi részét már ismerjük.
Kérdéses, hogy mennyit tanultunk a történelemből, valamint, hogy mennyit felejtettünk el a régen megtanult leckékből. Az Európai Unió jóléthez szokott lakossága most már évek óta küzd a pandémia miatt bekövetkezett magas munkanélküliséggel, gazdasági helyzetének romlásával. Ezt súlyosbítja, hogy az elhamarkodott energiazöldítési erőfeszítések rendkívül magas energia árakat eredményeztek, és súlyos hatással vannak úgy az iparra, mint a lakosságra. Egy esetleges fegyveres konfliktus kialakulása esetén nem szerencsés, hogy széles társadalmi rétegek már most roppant elégedetlenek. A történelmi tapasztalatok arra utalnak, hogy hasonló esetekben a meglévő politikai berendezkedés és a konfliktus is vesztésre áll.
