Az Európai Néppárt október 21-i frakcióülésén, a leadható 187-ből összesen 116 szavazattal, Roberta Metsola máltai képviselőt választotta a képviselőcsoport hivatalos jelöltjévé az Európai Parlament alelnöki pozíciójára. Az alelnöki szék arra tekintettel üresedett meg, hogy Mairead McGuiness ír néppárti képviselőt, az Európai Parlament korábbi alelnökét, az ír kormány Phil Hogan távozó biztos tisztségére jelölte, az Európai Parlament pedig az összeférhetetlenségi vizsgálatot és meghallgatást követően kinevezését jóváhagyta az október első hetében sorra került plenáris ülésen. Az így megürült alelnöki székre az Európai Néppárt képviselőcsoportján belül ketten is pályáztak: az ír Sean Kelly és a győztes jelölt, Roberta Metsola. Sean Kelly elsősorban azzal érvelt jelöltségének leadásakor, hogy álláspontja szerint az alelnöki hely McGuiness távozását követően is, változatlanul az ír delegációnak jár. Az Európai Néppárt vezetése és képviselői azonban nem így látták a helyzetet.
Miként választja meg alelnökeit az Európai Parlament
Az Európai Parlament 14 alelnökének feladata szükség esetén az Elnök helyettesítése, a plenáris ülés vezetésével kapcsolatos feladatok ellátása, továbbá alelnöki portfóliójukban szereplő témakörök szerinti kötelezettségeik teljesítése.
Az alelnököket főszabály szerint a képviselőcsoportok jelölik, majd a plenáris ülés során választják a képviselők, mégpedig olyan rend szerint, amely a megválasztott alelnökök között rangsort is biztosít. Az első fordulóban a leadott szavazatok abszolút többségével zajlik a szavazás, amennyiben mind a 14 alelnök megkapja ezt a támogatást, a megszerzett szavazatok számának sorrendjében megválasztottnak nyilvánítják őket. Ha a megválasztott jelöltek száma nem éri el a betöltendő tisztségek számát, tehát kevesebb, mint 14, egy második fordulót tartanak a fennmaradó tisztségek betöltésére, szintén abszolút többséggel. Ha szükséges egy harmadik forduló, mert a helyek feltöltése így sem volt lehetséges, annak során relatív többség is elegendő a fennmaradó tisztségek betöltésére.
Állandó megállapodás van az európai parlamenti képviselőcsoportok között arra vonatkozóan, hogy a 14 parlamenti alelnöki pozíciót az európai parlamenti választások eredményét alapul véve, az ún. d’Hondt rendszer szerint osztják fel egymás között. A számítási mód alapján rögzített megállapodás eredményeként jelenleg – 2019 óta – 5 néppárti, 3 szociáldemokrata, 2 liberális, 2 zöldpárti, 1 szélsőbaloldali és egy független, tehát egyetlen frakcióhoz sem tartozó helyre oszlik az összesen 14 alelnöki pozíció az Európai Parlamentben.
De mi az a d’Hondt rendszer?
A d’Hondt-rendszer a pártlistás választási rendszerekben a mandátumok kiosztásának egyik módja, ezen belül az úgynevezett legmagasabb átlagok módszerei közé sorolható. A számítási mód felsőbb matematikai ismeretek nélkül is megérthető, sőt, könnyen el is végezhető. Nevét Victor d’Hondt belga matematikus-politikustól kapta, aki 1882-ban írta le első ízben számítási módszerét. Valamivel kevésbé arányos, mint a Sainte-Laguë-módszer, mert kis mértékben a nagy pártoknak kedvez a széttagolt kis pártokkal szemben.
A tagállamok szabadságot élveznek azzal kapcsolatban, hogy milyen számítási módszert alkalmaznak az európai parlamenti mandátumok számítása során. A magyarországi választási rendszer jelenleg mind az európai parlamenti választások, mind pedig az országgyűlési választások során az országos (kompenzációs) listás mandátumok kiosztására a d’Hondt rendszer alapján kalkulál. Számos más tagállam alkalmazza ezt a számítást, mind európai, mind országgyűlési, mind pedig a helyi választások során.
A módszer során tehát először rögzíteni kell az egyes pártok által kapott szavazatok számát. Ezt követően ezek alá sorolják külön sorokban a szavazatszámokat először 1-gyel osztva (ami magát a szavazatszámot jelenti) majd annak felét, harmadát, negyedét, ötödét, stb, ezek a számok tehát csökkenő sorrendbe kerülnek a táblázatba, mind oszloponként lefelé, mind pedig balról jobbra soronként. Ezt követően a teljes táblázatban, figyelem nélkül az oszlopok és sorok sorrendjére, a legmagasabb számokat kell kijelölni (számegyezőség esetén valamennyi azonos számot), méghozzá annyit, ahány mandátumot ki szeretnénk osztani. E számok után az az oszlop szerinti párt kap egy mandátumot, amelyik alá a szám tartozik.
Az alábbi példában megszerezhető mandátumok száma 13, így a 13 legmagasabb számot kell kiválasztani. Ennek megfelelően az A párt 40 szavazatából 5 mandátum, B párt 30 szavazatából 4 mandátum, C párt 20 szavazatából 2 mandátum, D párt 10 szavazatából és E párt 8 szavazatából pedig 1-1 mandátum lesz.
Ehhez képest a Sainte-Laguë módszer az 1, 3, 5, 7 stb. osztósort használja az 1,2,3,4,5 stb sor helyett, többek között Németországban, Lettországban és Svédországban alkalmazzák, illetve a 2009-es magyarországi európai parlamenti választásokon is ennek segítségével kalkulálták a mandátumokat.
Máltai győzelem és ír veszteség – mi a helyzet a d’Hondt rendszeren túl?
A frakciók tehát maguk döntenek arról, hogy milyen szabályok, megállapodások figyelembevételével állítanak jelöltet a számukra járó helyek betöltésére mind az európai parlamenti alelnöki tisztségre, mind más pozíciókra nézve.
A néppárti alelnöki helyeket a 2019-es választások óta a távozó ír McGuiness mellett német, osztrák, lengyel és magyar képviselők töltik be (Rainer Wieland, Othmar Karas, Ewa Kopacz és Járóka Lívia). A leosztás arányosságát tekintve míg a német, lengyel és magyar delegációk az Európai Néppárt legnagyobb nemzeti delegációinak mondhatók, addig az osztrák és az ír delegációt – 7 illetve 5 képviselővel rendelkeznek – bőven megelőzik nemcsak a spanyolok, románok, görögök, de az írek vonatkozásában a hollandok és a svédek is. Sean Kelly arra való hivatkozása tehát, hogy az ír delegációnak jár a tisztség, arányossági szempontból nem állja meg a helyét. Annyi igazság persze van benne, hogy a máltai delegáció messze elmarad az ír mögött, mivel a Európai Néppárthoz tartozó máltai Nacionalista Párt színeiben 2019-ben csak két képviselőt tudtak az Európai Parlamentbe juttatni, de azt is figyelembe kell venni, hogy Málta összesen 5 képviselőt delegálhat az uniós intézménybe.
A pozíciók elosztása során a frakciók a teljes Parlamentre vonatkozóan veszik figyelembe a megszerezhető tisztségeket, sőt még a képviselőcsoporton belül megszerezhető alelnöki pozíciókat is beszámítják, ennek ellenére a helyek elosztása sok esetben erre tekintettel sem arányos. Általában véve az a gyakorlat, hogy az adott hellyel rendelkező képviselőcsoport jelöltjére egy másik képviselőcsoport nem pályáztat jelöltet, továbbá a frakciókon belüli, a jelöltek személyéről szóló döntést is illik tiszteletben tartaniuk a képviselőcsoport tagjainak.
Nem így történt azonban 2009-ben, amikor is a brit Edward McMillan-Scott úgy döntött, hogy nyíltan szembefordul képviselőcsoportja, az európai konzervatívok (European Conservatives and Reformists) jelöltállítási döntésével. Az európai konzervatívok és az Európai Néppárt koalíciós megállapodását a konzervatívok ebben az évben, a 2009-es választásokat követően mondták fel, McMillan-Scott pedig ezt megelőzően, az EPP-ED koalíció színeiben indulva 2004 és 2009 között már európai parlamenti alelnök volt, ezen tisztségét pedig szerette volna megtartani, azonban az ECR nem őt jelölte.
Az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának rendelkezései szerint nemcsak képviselőcsoportok állíthatnak jelöltet az Európai Parlament alelnöki pozíciójának elnyerésére, hanem 38 képviselő egyéni jelölésével is lehetőség van rá. McMillan-Scott kihasználta ezt a szabályt, és összegyűjtötte a megfelelő számú támogatót – abban az időben 40 képviselő volt szükséges ehhez – amelynek eredményeként nemcsak kihívta az európai konzervatívok hivatalos jelöltjét, Michał Kamińskit, hanem meg is nyerte a pozíciót. A puccs következményeként az európai konzervatívok képviselőcsoportja azonnali hatállyal kizárta McMillan-Scottot, Kamiński pedig a frakció elnöke lett két évre, mivel 2011-ben lemondott tisztségéről, miután kilépett a lengyel Jog és Igazságosság pártból. Millan-Scott karrierje is változatosan alakul, 2012-ig a kizárásra tekintettel függetlenként töltötte be alelnöki tisztségét, majd 2012-ben csatlakozott a liberális képviselőcsoporthoz (akkor: ALDE) és további két évre, a 2014-es választásokig annak színeiben volt az Európai Parlament alelnöke.
Sean Kelly természetesen eddigi ismereteink szerint nem merészkedik idáig és tiszteletben kívánja tartani a néppárti frakció döntését, tény azonban, hogy McGuiness távozásával az ír néppárti delegáció jelentős mértékben vesztett befolyásából. Ezzel szemben, mivel a máltai néppárti delegáció másik tagja, David Casa quaestori tisztséget tölt be az Európai Parlamentben, az Európai Parlament Elnökségének – másnéven Bureau – immáron két máltai tagja is lehet, amennyiben persze a Parlament baloldali pártjai betartják d’Hondt rendszer szerinti kötelezettségüket és valóban megszavazzák a néppárti jelöltet a novemberi plenárison.
Kép: Európai Parlament
