„Zöld Taxonómia” – A zöld finanszírozás perspektívái (1. rész)

A fenntartható fejlődés elérése, valamint a karbonsemlegességi célok megvalósításának irányába történő elmozdulás a közpolitikai célok homlokterébe került az elmúlt időszakban. Azt elismerve, hogy kevésbé költséges, kisebb léptékű technológiai és technikai változtatásokkal is már jelentős környezeti teljesítménybeli változást lehet elérni, azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a leginkább szennyező szektorokban technológiaváltáson (adott esetben szerkezetváltáson) alapuló változásokat kell elérni ahhoz, hogy radikálisan csökkenteni lehessen az üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Ehhez azonban jelentős finanszírozási forrásokra van szükség, hiszen hosszú távú, lassan megtérülő beruházásokról van szó. Ilyen módon szükséges és elengedhetetlen, hogy a zöld finanszírozás kérdéseiről beszéljünk, amennyiben klímasemlegességi célokat tűzünk ki magunk elé. 

A World Nuclear Association által 2021. március 18-án megrendezett virtuális kerekasztal-beszélgetés témája a zöld finanszírozás nagyon is időszerű kérdése volt. Cikkünkben támaszkodni fogunk a kerekasztal-beszélgetésen elhangzott szakértői véleményekre, melyek adalékkal szolgálnak ahhoz a polémiához, miszerint a nukleáris beruházási projektek a zöld finanszírozás tárgyát képezhetik vagy sem.  

A kerekasztal-beszélgetés legfőbb kérdése az volt, hogy a pénzügyi szektor mennyiben tudja elősegíteni a klímasemlegességi célok megvalósulását, valamint a nukleáris energiába történő beruházások milyen szerepet játszhatnak a zöld beruházásokban. Utóbbi különösen megosztó kérdés szakmai körökben, ugyanakkor nem véletlen, hogy az energiaszektor ennyire nagy hangsúlyt kap a környezetterhelés csökkentéséről való gondolkodásban, hiszen – a közvetett hatásokat is figyelembe véve – az üvegházhatású gáz kibocsátásának közel 75%-át adja. Statisztikailag, amennyiben az egyes országok környezeti teljesítményét a produktivitásalapú CO₂– kibocsátásban mérjük, egyértelműen kirajzolódik egy olyan mintázat, hogy azon országok esetében a legkedvezőbb ez a mutató, melyek energia mixében szerepel a nukleáris energia. 

Nicoletta Batini a IMF Working Paper sorozatában megjelent Building Back Better: How Big Are Green Spending Multipliers? című tanulmányának egyik fő tanulsága, hogy empirikus adatokkal igazolható, hogy nem szükségszerű választani a gazdasági stimulus és zöld növekedés között, mivel a környezettudatos beruházások hasonló, illetve magasabb jövedelem-multiplikáló hatással bírnak, mint a „hagyományos” beruházások. Ez egy nagyon lényeges következtetés, hiszen a zöld beruházásokról elterjedt tévhit azt sugallja, hogy ezeknek a beruházásoknak nagyon magas a támogatási aránya, azonban költség-haszon elemzési szempontból kisebb mértékben járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez, valamint kisebb mértékű spill-over hatással bírnak, mint a hagyományos beruházások.

A kutatás eredményeképpen igazolható, hogy a karbonsemleges beruházások 1,19-szeres multiplikátor-hatással bírnak (azaz 1$ beruházás 1,19 $-al növeli a GDP-t), míg a hagyományos beruházások multiplikátor-hatása ettől lényegesen elmaradt: 0,67-es értéket vett fel, ami azt sugallja, hogy az állami beruházások magánberuházásokat és fogyasztást szorítottak ki, így nem tudták hatékonyan növelni a nemzeti jövedelmet. Ez alapján a karbonsemleges beruházásoknak kétszeres, vagy egyes esetekben több mint kétszeres a jövedelemteremtő hatása, mint a hagyományos beruházásoknak. Batini kiemelte, hogy nukleáris beruházásoknak kiemelten magas a multiplikátor-hatása tekintettel a jelentős munkahelyteremtő szerepére (Batini hangsúlyozta, hogy a nukleáris szektorban lényegesen magasabb a bérszínvonal, mint a megújuló beruházások esetében) és a kiterjedt tovagyűrűző hatásokra. Ilyen módon a karbonsemleges beruházások egyszerre képesek csökkenteni a környezetterhelést és növelni a gazdasági teljesítményt valamint az életszínvonalat. (Batini et al., 2021)

Az energia szektor kiemelt terület a karbonsemleges beruházások között, mivel a globális CO₂ – kibocsátás közel ¾-ért felelős közvetlenül vagy közvetve, a különböző szektorok energiafelhasználásán keresztül. Batini kiemeli, hogy jelenleg a legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást elérő országokban (Franciaországban és Svédországban) az energia mixüket alapvetően a nukleáris és a vízenergiára alapozzák, mely kellő stabilitást és flexibilitást kölcsönöz az energiarendszernek. Az IPCC által célként megjelölt 1,5℃-ban limitált hőmérsékletemelkedésnél csak megengedőbb 2℃-os plafont tűzünk ki célul, akkor 2839 GW új (nem vízenergián alapuló) megújuló kapacitást kellene beépíteni megközelítőleg 3,1 billió USD költség mellett 2030-ig (A Bloomberg NEF 2019-es New Energy Outlook alapszcenáriója szerint idézi Batini, 2021). Mindeközben 2019-ben a beépített nukleáris kapacitás 5 GW-al csökkent, és az új nukleáris beruházások 15 milliárd USD értéket értek el szemben a 282 milliárd USD értékű megújuló beruházásokkal.

Az előbbiekből következik, hogy nukleáris beruházások (és a jelenlegi nukleáris kapacitások bővítése) nélkül nem lehetséges elérni 2030-ra kitűzött klímasemlegességi célt. Egyrészt nagyon magas többlettámogatási és többletberuházási szükségletek keletkeznek, másrészt az időjárásfüggő megújulók rendszerbe kapcsolása magasabb fokú rugalmasságot követel meg a rendszertől, azaz bővíteni kell a földgáz-üzemeltetésű erőművi kapacitásokat.

Több szakértő, köztük Stephen Vaughan, a Rothschild & Co. Energiapolitikai Alelnöke és Philippe Knoche, az Orano Ügyvezető igazgazója is nagyon károsnak és veszélyesnek látják azt a szcenáriót, ha a nukleáris energia nem kerül bele az EU Zöld Taxonómiájába, hiszen ez minden bizonnyal csökkenteni fogja a beruházói kedvet és visszafogja a finanszírozási lehetőségeket. Amennyiben a nukleáris energia a megtűrt, de nem kifejezetten támogatott kategóriába csúszik át, annak beláthatatlan következményei lesznek, s vélhetően sokkal magasabb költséggel és kedvezőtlenebb gazdasági makroökonómiai mutatók mellett fogjuk tudni csak elérni a klímacélokat, ha egyáltalán azok megvalósítása lehetséges 2030-ig. Ilyen módon ez egy hatalmas öngól lenne az EU részéről, mert egy olyan lehetőséggel csökkenne a karbonsemleges energiatermelés megvalósításának eszköztára, mely költséghatékonyság és energiabiztonság szempontjából a legkedvezőbb lenne. Emellett fontos kiemelni azt is, hogy a fejlődő-feltörekvő országok esetében lényeges, hogy megfizethető és karbonsemleges energia álljon nagy mennyiségben rendelkezésre. 

Az Európai Bizottság összeállította a klímasemlegességi stratégia és az ehhez kapcsolódó támogatási alapelvek kiindulópontjául szolgáló Zöld Taxonómia rendeletet, azonban lezáratlan maradt az a kérdés, hogy az atomenergia beleillik-e ebbe a keretrendszerbe. Így a Bizottság a független JRC-t (Joint Research Center) bízta meg annak a kérdésnek a vizsgálatával, hogy a nukleáris energia eleget tesz-e a „do no significant harm” kritériumának, azaz ilyen módon a többi karbonsemleges technológiával egy kalap alá lehet-e venni, és támogatandó beruházási célnak lehet-e minősíteni fenntarthatósági szempontból. Az életcikluselemzés (Life Cycle Analyses – LCA) tanulságai alapján kijelenthető, hogy a nukleáris energia nem jelent nagyobb kockázatot a emberi és a természetes környezet számára, mint bármely más karbonsemleges technológia. A vonatkozó nemzetközi biztonsági sztenderdek betartása és megfelelő helyszínválasztás esetén az atomerővel kapcsolatban felmerülő (radioaktivitásból eredő illetve a víz hőmérsékletével kapcsolatos) kockázatok lecsökkenthetőek. Azaz a JRC nem talált semmilyen tudományos okot, mely alapján a nukleáris energia környezeti szempontból károsabbnak lehetne tekinteni, mint más energiatermelési technológiákat, melyek már részét képezik a Taxonómiának. (JRC, 2021)Az Európai Bizottság által április 21-én kiadott közlemény szerint (COM(2021)188) két további szakértői csoport vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy az új taxonómia rendelet magában foglalhatja-e az atomenergiát. Ez a JRC vizsgálatainak tanulságain kívül vélhetően abból a felismerésből is fakad, hogy pusztán időjárásfüggő megújuló energiák felhasználásából (ott, ahol nem időjárásfüggő megújulók – például vízenergia – nem állnak kellő mennyiségben rendelkezésre) nem lehet garantálni egyszerre az ellátásbiztonságot, a versenyképes villamosenergia-árat és a karbonsemlegességet.