A CEDAW bizottság Magyarországnak tett ajánlásai
A nőkkel szembeni megkülönböztetés felszámolásáról szóló egyezményben (CEDAW) vállaltak megvalósulását vizsgáló bizottság a közelmúltban tette közzé megállapításait és ajánlásait Magyarország kapcsán. Bár a testület számos, főleg a munka világával kapcsolatos és a nőkkel szembeni erőszak visszaszorítását célzó magyar intézkedést üdvözölt, jónéhány területen kritikát fogalmazott meg és ezzel összefüggésben ajánlásokat is tett. A nemzetközi kötelezettségeknek való megfelelést ellenőrző mechanizmusokba vetett bizalmat áshatja alá, ha a felülvizsgálatot végző szervek egyes megállapításai és ajánlásai nem objektív értékelés eredményeképpen születnek meg, ideológiai vitákat kezdeményeznek, továbbá megkérdőjelezik a részes államok együttműködési szándékát és az egyezményben foglaltak melletti elkötelezettségét.
Magyarország immár több mint négy évtizede részese az ENSZ közgyűlése által 1979-ben elfogadott, a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezménynek (CEDAW). Az egyezmény célja a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolása, és annak biztosítása, hogy a nők a férfiakkal azonos módon gyakorolhassák emberi jogaikat és alapvető szabadságaikat. Az egyezmény értelmében a nőkkel szembeni megkülönböztetésnek minősül a nemi hovatartozás miatti minden olyan megkülönböztetés, kizárás vagy korlátozás, „amelynek az a hatása vagy célja, hogy csorbítsa vagy megsemmisítse a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, polgári vagy bármely más területen fennálló emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak elismerését és megvalósítását a férfiak és a nők közötti egyenlőség alapján, nők által való gyakorlatát, függetlenül családi állapotuktól”.
Az egyezmény végrehajtásának ellenőrzésére a részes államok által titkos szavazással négy évre megválasztott, 23 szakértőből álló bizottság hivatott. A részes államoknak négyévente jelentést kell tenniük az egyezmény végrehajtása terén elért eredményeikről a bizottság számára. A bizottság a jelentéseket nyilvános ülésen vizsgálja és vitatja meg, melyekkel kapcsolatban záró észrevételek formájában fogalmazza meg álláspontját, valamint ajánlásokat is tesz a részes államoknak arra vonatkozóan, hogy miként javíthatják a nőkkel szembeni megkülönböztetés felszámolására irányuló erőfeszítéseiket. A bizottság általános ajánlásokat is megfogalmaz az egyezmény egyes aspektusairól, és iránymutatást ad a részes államoknak azok végrehajtásához.
A bizottság 2023. február 7-i ülésén tárgyalta Magyarország kilencedik időszakos jelentését, melynek eredményeképpen megfogalmazott záró észrevételeit is nyilvánosságra hozta. A 13 oldalas dokumentumban a bizottság számos előremutató intézkedést üdvözölt, ugyanakkor jónéhány területen kritikát és ezzel összefüggésben végrehajtásra javasolt ajánlásokat fogalmazott meg.
Ezek egy része kétségtelenül az egyezményben foglaltak hatékony érvényesülését célozza, így a hazai jogalkotók számára mindenképpen megfontolandó lehet többek között a bizottság számos olyan ajánlása, mely a nőkkel szembeni erőszakos cselekményekkel, valamint a prostitúcióval és emberkereskedelemmel szembeni hatékonyabb küzdelemre, az áldozatok védelmére, illetve a nők oktatásban, munkaerőpiacon és a közéletben való tényleges egyenlőségének elősegítésére irányuló stratégiák, intézkedések és kommunikáció kapcsán került megfogalmazásra.
Érdemes ugyanakkor a dokumentum néhány olyan megállapítását röviden szemügyre venni, melyek megfogalmazása és indokolása során a bizottság kevéssé támaszkodott tényekre, sokkal inkább a – nyilvánvalóan a magyar kormányzati állásponttal szemben megfogalmazott – ideológiai megfontolások vezették.
A bizottság az általa problémás jelenségek vonatkozásában első helyen említi, hogy értékelése szerint az elmúlt időszakban visszalépés történt a nemek közötti egyenlőség előmozdításában Magyarországon. A testület aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy Magyarország egyenlőséggel kapcsolatos intézkedései kizárólag a család fogalmán alapulnak, melyek a nők szerepét elsősorban feleségként és anyaként közelítik meg. A jelentés megállapítása szerint Magyarországon erősödtek a nők és férfiak családban és a társadalomban betöltött szerepével és felelősségével kapcsolatos sztereotipikus attitűdök. A bizottság ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a nők emberi jogai megvalósításának és a nők az élet különböző területein betöltött szerepe megerősítésének a családon túl is érvényesülnie kell. A bizottság ezen sarkos megállapításai kapcsán érdemes utalni arra, hogy Magyarország Alaptörvénye a nők és férfiak egyenjogúságának elvén állva deklarálja, hogy az állam külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. Miközben a családok boldogulása kiemelt kormányzati törekvéssé vált, az ezzel összefüggésben bevezetett, alapvetően a munka és a családi élet egyensúlyának megteremtését és a gyermeket nevelők anyagi terheinek könnyítését célzó intézkedések nem eredményezik a nem családban élő nők hátrányos megkülönböztetését.
A bizottság aggodalmát fejezte ki azzal összefüggésben is, hogy Magyarország nem ratifikálta az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét (Isztambuli Egyezmény). Az Isztambuli Egyezmény tartalma és ebből következően a ratifikáció szükségessége a hazai közéletben évek óta heves vita tárgya. A ratifikációt ellenzők legfőbb érve, hogy az egyezmény tartalmazza a gender (társadalmi nemek a biológiai nemekkel szembeni) definícióját is, továbbá a magyar törvények megfelelnek az Isztambuli Egyezményben foglalt, a nők védelmét célzó rendelkezéseknek. A ratifikáció kapcsán az Országgyűlés 2020. május 5-én politikai nyilatkozatot adott ki, melyben deklarálta, hogy „nem kívánja nemzeti jogunk részévé tenni sem a társadalmi nem fogalmát, sem az Isztambuli Egyezmény genderszemléletét”, ezért felszólította a kormányt, hogy ne tegyen további lépéseket az Isztambuli Egyezmény kötelező hatályának elismerése iránt.
A bizottság kvóták jogszabályi előírását szorgalmazza a nők egyenlő és inkluzív képviseletének felgyorsítása érdekében a közszférában, az igazságszolgáltatásban, a tudományos életben betöltött, valamint a választott és kinevezett döntéshozói pozíciók kapcsán, különös tekintettel a vidéki nőkre, a roma nőkre és lányokra, a fogyatékkal élő nőkre és az idősebb nőkre. Ezzel kapcsolatban érdemes leszögezni, hogy a CEDAW-ban megfogalmazottakkal összhangban a hazai jogrend lehetővé teszi – többek között – a nők esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében külön intézkedések meghozatalát is. Az ugyanakkor, hogy az oktatásban, a munkaerőpiacon, illetve a döntéshozói pozíciók kapcsán a kötelező kvóta alkalmazása-e az (egyetlen) helyes eszköz a nők esélyegyenlőségének növelése érdekében, olyan vitás kérdés, melyet alapos kutatások eredményeképpen lehet csak eldönteni.
A bizottság továbbá aggodalmát fejezi ki a terhességmegszakítás hazai szabályozása kapcsán 2022-ben bevezetett módosítás miatt, melynek eredményeképpen az abortuszt igénylő nőnek a korábban is előírt tanácsadáson való részvétel mellett a magzat szívhangját is meg kell hallgatnia (a jogszabály értelmében az állapotős nőnek be kell mutatnia egy olyan, szülész-nőgyógyász által kiállított leletet, amely rögzíti, hogy az egészségügyi szolgáltató „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” egyértelműen azonosítható módon bemutatta számára). Ez a változás a hazai közéletben komoly vitát váltott ki, ugyanakkor megállapítható, hogy a módosítás az egyébként alapvetően megengedőnek számító, több évtizede lényegében változatlan magyar szabályozást és gyakorlatot – az első trimeszter végéig gyakorlatilag alátámasztott indok nélkül is hozzáférhet egy nő az abortuszhoz, ha válsághelyzetre hivatkozik – jogi értelemben nem szigorította.
A záró következtetések fentebb is idézett észrevételei alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a bizottság a magyar kormányzat prioritásaihoz képest részben más kiindulópontból szemléli a nők társadalmi szerepét, ennélfogva a női egyenjogúság kapcsán számos esetben más hangsúlyokat emel ki. Miközben elismeri a magyar kormányzat közelmúltban hozott számos pozitív intézkedését különösen a munka világa és a nőkkel szembeni erőszakos cselekményekkel való hatékony fellépés területén, ezen részbeni más hozzáállásból fakadóan más irányban határozza meg a CEDAW végrehajtása érdekében szükséges jövőbeni teendőket.
A nemzetközi egyezmények érvényesülését ellenőrző szervezetek észrevételei értékes kiindulópontot jelenthetnek az egyezményekben részes államok kormányzatai számára. Az ellenőrzési mechanizmus lényege, hogy az érintett államok a velük szemben megfogalmazott kritikát értékelik, majd jelentésben számolnak be az egyezményben vállalt kötelezettségeik kapcsán tett intézkedéseikről. Ezt a párbeszédet ugyanakkor nem segíti elő, valamint alkalmas lehet a bizottság tevékenységébe vetett bizalom aláásására is, hogy a záró észrevételek több megállapítása és ajánlása nem objektív értékelés eredménye, nemzetközi kötelezettségek betartatása helyett ideológiai vitákat kezdeményez, továbbá megkérdőjelezi Magyarország együttműködési szándékát és az egyezményben foglaltak melletti elkötelezettségét.
