A három és fél éve tartó orosz–ukrán háborúban a felek előbb-utóbb kimerülnek. Mintha az elmúlt két hónapban fel-felmerült volna a rendezés vagy legalábbis a fegyverszünet lehetősége. Ha ennek realitása 2025 végéig nem is tűnik kézzel foghatónak, előbb-utóbb le kell zárni a konfliktust, hiszen az intenzív katonai műveletek nem folytathatók a végtelenségig. A jelen bejegyzés azt a lehetőséget veti fel, mi lenne és mennyiben segítene a helyzeten, ha a fegyverszünetet követően ENSZ-békeművelet települne a frontra.
Habár mindkét fél kitartó, harcos retorikát képvisel, egyre több jel mutat a felek kimerülésére a három és fél éve tomboló harcok során. Noha ukrán oldalon a kormány által tett nyilatkozatok alapján elkötelezettség látszódik a harc folytatására, valamint kitart az európai szövetségesek támogatása is, az egyre komolyabbá váló emberhiány, a közvélemény-kutatások által mért erősödő béke iránti vágy és a bizonytalan amerikai segítség miatt elmozdulás figyelhető meg a retorikában: már nem feltétlen az 1991-es határ visszaállítását hangoztatják, hanem a konfliktus befagyasztásának fontosságát. Orosz oldalon kevésbé egyértelmű a helyzet. Egyrészt bizakodásra ad okot, hogy az elnöki különleges megbízott szerint ígéretes tárgyalási alap lehet a frontvonalak befagyasztására vonatkozó ukrán javaslat, másrészt azonban a néhány nappal ezelőtti Lavrov-interjú, valamint szakértői elemzések szerint az orosz fél még nem hajlik a tárgyalásos rendezésre.
Ha a pozitív forgatókönyv érvényesül és a felek hajlandók elmozdulni a fegyverszünet irányába, rögtön felmerül a kérdés: mi lenne az átmeneti fegyvernyugvás legjobb biztosítéka? Milyen előnyökkel járna, ha egy ENSZ biztonsági tanácsi mandátum alapján létrehozott békeművelet választaná el a feleket, amíg azok a hosszú távú rendezés részleteit kidolgozzák? A jelen gondolatkísérlet alapját képezi az a – napjainkban még fikciónak számító – feltételezés, hogy mindkét fél hajlandó és érdekelt a hosszútávú rendezésben valamint a pillanatnyi szünetet nem erőgyűjtésre használná fel a harcok folytatásához.
Az olvasóban joggal merülhet fel: miért épp az ENSZ töltene be központi szerepet, amikor az elmúlt három évben a Biztonsági Tanács az állandó tagok vétója miatt bénultan – bár izgalmas viták közepette – nézte végig a háborút. Egy ENSZ-békeművelet több előnnyel is járna, hiszen épp a nagyhatalmi vétó miatt egyrészt Oroszország képviseltetni tudja érdekeit, hasonlóan az USA-hoz, másrészt pedig az ukrán érdekek védelmében valószínűleg felszólalna az Egyesült Királyság és Franciaország is, melyek eddig jelentős mértékben támogatták az ukrán védelmi erőfeszítéseket. Így a vétó miatt a Biztonsági Tanács egy olyan tárgyalási platformként szolgálna, amelynél garantált, hogy minden érintett fél érdeke megfelelő módon lenne képviseltetve. Persze az is igaz, hogy bármely állandó tag vétója a meghozandó határozat, így a mandátum elkaszálásához vezetne, így azonnal holtpontra juttathatja a tárgyalásokat.
További előny, hogy nem kell egy kiforrott, minden részletre kiterjedő békeszerződést megkötni, elengedő egy fegyverszüneti megállapodás és tényleges fegyvernyugvás a művelet felállításához, ahogy az például a ciprusi görög–török konfliktusban sem történt meg a művelet felállítása előtt.
Szintén szempont lehet, hogy az ENSZ főtitkár közvetítői, mediátori szerepet tölthetne be a felek között. António Guterres jelenlegi főtitkár mindkét féllel tartja a kapcsolatot, így pártatlan harmadik félként alkalmas lehet a feladat betöltésére, amennyiben a felek elfogadhatónak tartják. Nem szabad elfelejteni, hogy Guterres főtitkár 2024-ben járt Oroszországban és találkozott az orosz elnökkel. Noha a találkozó során elítélte az orosz agressziót, a találkozó ténye is heves ellenérzéseket váltott ki az ukrán vezetésből. Mindez nem kecsegtet túl sok jóval a főtitkár mediátori szerepe kapcsán. Pedig egy főtitkár általi közvetítés nem lenne példa nélküli: Javier Perez de Cuellar Közép-Amerikában, illetve Irak és Irán között 1989-ben sikerrel töltött be hasonló szerepet, míg Kofi Annan kevéssé szerencsés kísérlete is emlékezetes az arab tavaszt követően Szíriában, Ban Ki-moon 2016-os közvetítői felajánlása az India és Pakisztán közti határvillongásokat követően pedig válasz nélkül maradt. Ebben a kontextusban a főtitkár szerepe elsődlegesen a felek közti álláspont közelítésében állna, és bevonható volna más érdekelt fél, így például az amerikai elnök is.
Egy ENSZ-békeművelet a lehető legerősebb legitimitással bírna, hiszen egy fegyveres akciót takarna, amelyet a nemzetközi közösség erre létrehozott szervezete indítana és amire az ENSZ Alapokmánya alapján a lehetősége adott. Egyben kifejezésre juttatná a nemzetközi közösség fokozott figyelmét, érdeklődését és érdekét is tartós rendezésben, bevonva több olyan államot is a fegyverszünet megfigyelésébe, amely eddig távolságtartással figyelte az eseményeket. A beleegyezés, semlegesség és korlátozott fegyverhasználat mint a békeműveletek három alapelve pedig garantáltan érvényesülhetne ezáltal biztosítva mind a felek szuverenitását, mind a pártatlanságot.
Eszerint a forgatókönyv szerint egy első generációs, klasszikus megfigyelő misszióról lenne szó, hiszen a békefenntartók nem szigorúan véve a felek területére, hanem az őket elválasztó demarkációs vonalra lennének telepítendők. Ez azt is jelentené, hogy feladatuk megfigyelésre szorítkozna, nem pedig a polgári lakosság védelmére vagy újjáépítésre. Ebben az egyszerűbb mandátumban könnyebb megegyeznie a feleknek, a művelet pedig hathavonta / évente meghosszabbítható, sőt még a békefenntartók megbízatása is megváltoztatható rugalmasan, a felek igényeinek és a körülmények változásának megfelelően.
Frontvonalak alakulása 2025 augusztusában
A frontvonal hossza miatt várhatóan több ezer főre szükség lesz a zóna biztosításához. Összehasonlításképp: ha az 1964 óta Cipruson körülbelül 1000–1100 békefenntartó tartózkodik egy 180 km hosszú bufferzónát felügyelve, akkor a közel hétszer olyan hosszú, 1250 km-es frontvonalra arányosan 7–8000 békefenntartó látszik arányosnak. Természetesen ez egy jócskán leegyszerűsített formula, a helyzet ennél sokkal összetettebb és meghatározzák a mandátumban megfogalmazott célok, a terepviszonyok, a tagállami hozzájárulás mértéke és még számos egyéb tényező, azonban zsinórmértéknek elfogadható.
Szintén érdekes lehet a műveletben részt vevő államok köre. A pártatlanság elvének megfelelően egyértelmű, hogy sem oroszok és ukránok nem lehetnének békefenntartók. Ki lennének zárva ugyanilyen megfontolás mentén a szövetségesek is, így nagy valószínűséggel Ukrajna számára nem lennének elfogadhatók a fehérorosz vagy észak-koreai csapatok – bár ezen államok eddig sem jeleskedtek békeműveletekben való részvétel terén. Orosz oldalról szinte biztos nem támogatott az EU vagy NATO tagállamok katonai jelenléte, illetve azon államok, amelyek viszonya kevésbé felhőtlen az Orosz Föderációval (Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia), illetve amelyek szankciókat alkalmaztak Oroszországgal szemben (pl. Japán, Szingapúr, Svájc). Alkalmasak lehetnének viszont azon államok, amelyek többé-kevésbé semlegesnek tekinthetők és korábban jelentős erőket küldtek békeműveletekbe, így például Törökország, India, Kína vagy számos afrikai, dél-kelet ázsiai vagy latin-amerikai állam. Megjegyzendő, hogy Latin-Amerika korábban számos kiváló vezetőt adott az ENSZ békeműveletei számára, így lenne honnan meríteni, ha a főtitkár nagy tapasztalattal rendelkező semleges parancsnokot keresne a művelet élére.
A fentiekben vázolt békeművelet önmagában nem alkalmas a hosszú távú rendezésre, inkább csak a helyzet befagyasztására és a további eszkaláció megakadályozására azáltal, hogy ha a felek bármelyike megváltoztatná a status quo-t, fizikailag át kell törnie a nemzetközi erőkön. Ez katonailag nem jelentene kihívást, de ha több tucat, misszióban részt vevő állam megfigyelője megsérülne vagy életét vesztené, az agresszor kilétére azonnal fény derülne, valamint komoly válaszlépésekhez vezetne a nemzetközi közösség részéről az eddig semleges államokat az agresszor ellen hangolva. A békeművelet esetleges elutasításából pedig arra lehetne következtetni, hogy az elzárkózó fél nem érdekelt a hosszú távú fegyvernyugvásban, inkább csak erőgyűjtésre használná fel a pillanatnyi szünetet. Ezen a ponton nincs nálunk kristálygömb, amellyel a jövőbe látva megállapíthatnánk, mi fog történni, mindenesetre érdekes forgatókönyv lenne egy új, európai talajon létrejövő békeművelet, amely egyúttal alátámasztaná az ENSZ vitarendezésben betöltött, mára enyhén megkopott szerepét és renoméját.
Nyitókép forrása: serezniy / depositphotos.com
