Avagy a népek önrendelkezési joga, az annexió és az orosz–ukrán háború jogi tanulságai
Az orosz–ukrán háború nem csupán katonai értelemben vet fel kérdéseket, de megannyi nemzetközi jogi gondolkodnivalót is ad. Az, hogy hogyan értékelnek egyes államok bizonyos jogi kérdéseket, mások pedig hogy reagálnak rá, aktívan alakíthatja a fennálló szabályozások értelmezési kereteit. Az agresszió, az önvédelem vagy a nemzetközi bűncselekmények kérdésein túl rendre felmerülő kérdés az önrendelkezés jogának keretei, értelmezése.
Vladimir Putyin a 2022. szeptember 30-i győzelmi beszédében kijelentette, hogy Oroszország az érintett területeken tartott népszavazás után befogad négy csatlakozni kívánó ukrajnai megyét: Donyecket, Luhanszkot, Herszont, valamint Zaporizzsját. Putyin e döntését nemzetközi jogi értelemben az ENSZ Alapokmányának 1. cikkére alapozhatta. Az 1. cikk 2. pontja kimondja, hogy „Az Egyesült Nemzetek célja, hogy a nemzetek között a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatokat fejlessze és az általános béke megerősítésére alkalmas egyéb intézkedéseket foganatosítson.”
Előre bocsátom, hogy Putyin érvelése nem felel meg az önrendelkezés ma elfogadott nemzetközi jogi értelmezésének. Az önrendelkezés joga ugyan utalás szintjén szerepel az ENSZ Alapokmányában, azonban ott nem került egzakt módon kifejtésre. Az önrendelkezés jogának részletesebb tartalma csak később alakult ki, a dekolonizációs mozgalmak során, amikor nemzetközi jogi értelemben kezelni kellett az olyan helyzeteket, amikor a gyarmatosító államból, annak nemzetközileg elismert határai közül kiszakadni kívánt egy gyarmat. A dekolonizációs mozgalmak kapcsán iskolapéldaként szolgál a Nemzetközi Bíróságnak a Nyugat-Szahara ügyben adott tanácsadó véleménye. A Nemzetközi Bíróság kiemelte, hogy a nemzetközi jog fejlődése tükrében az önrendelkezés joga minden önkormányzattal nem rendelkező területre – ekképp Nyugat-Szahara térségére is – alkalmazandó. Az ügyben a Nemzetközi Bíróság akképp értékelte az önrendelkezéshez való jogot, mint az adott területen élő emberek akaratának szabad és őszinte kifejeződését. Kiemelendő azonban, hogy az önrendelkezés joga mindig az állam szuverenitásával, határainak sérthetetlenségével áll szemben. Onnantól kezdve, hogy többé már nincs uratlan terület a Földön, nem lehet önrendelkezési jogot gyakorolni úgy, hogy az potenciálisan ne sértse egy másik állam szuverenitását. A dekolonizációs mozgalmak idején az önrendelkezési jogot úgy fogadta el a nemzetközi jog, hogy azt nem tekintette a gyarmatosító állam szuverenitásának megsértéseként, ezen esetekben az önrendelkezési jog gyakorlása volt az erősebb. A nemzetközi jog tehát ezt a megoldást nyújtotta a felmerült politikai helyzetre.
Azonban a gyarmatok elszakadási mozgalma után kérdés volt, hogy az ily módon újonnan függetlenné váló államok keretein kívül értelmezhető-e egyáltalán még az önrendelkezési jog. Ezzel kapcsolatban a nemzetközi jog egy semleges, gyakorlatban nehezen kivitelezhető álláspontot fogadott el: úgy érvényesülhet az önrendelkezési jog, hogy az nem sérti egy állam szuverenitását. Az uralkodó álláspont alapján az önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele, hogy tömeges, súlyos jogsértés valósuljon meg, és nem mutatkozik más út a helyzet megoldására, mint e jog életre hívása. A gyarmati mozgalmak óta nagyon kevés helyzetben ismerte el a nemzetközi jog az önrendelkezési jog gyakorlását, és a Nemzetközi Bíróság is igazából kerülte azon helyzeteket, amikor e kérdéskörben meg kellett nyilvánulnia. E kevés esetből példaként említhető a Kelet-Timor ügy, amely kapcsán a Nemzetközi Bíróság érdemben is vizsgálta a népek önrendelkezéshez való jogát. A Nemzetközi Bíróság a Portugália és Ausztrália között lefolyt nemzetközi jogvitában egyértelműen kimondta, hogy Kelet-Timort megilleti az önrendelkezéshez való jog. A népeket megillető önrendelkezési jog kifejezett elismerése kapcsán kiemelendő még a Nemzetközi Bíróságnak a palesztin területen épített fal tárgyában adott tanácsadó véleménye. Itt a Nemzetközi Bíróság arra világított rá, hogy a megszállt palesztin területeken Izrael által épített fal súlyosan sérti a palesztin nép önrendelkezési jogának érvényesítését.
Koszovó elszakadásakor a Nemzetközi Bírósághoz az ENSZ Közgyűlése által benyújtott kérdés nem is azt vetette fel, hogy Koszovó joggal hivatkozott-e az önrendelkezés jogára, hanem azt, hogy az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat összhangban állt-e a nemzetközi joggal. A Bíróság a tanácsadó véleményében kimondta, hogy Koszovó függetlenségi nyilatkozata nem sérti a nemzetközi jogot. Abban ugyanakkor nem foglalt állást, hogy Koszovó gyakorolhatta-e az önrendelkezés jogát. A Bíróság véleményében annyit rögzített az önrendelkezés jogával kapcsolatban, hogy a 20. század második felében az elv egy fejlődésen esett át, függetlenséghez való jogot alapítva azon emberek számára, akik önkormányzattal nem rendelkező területeken laknak, illetve akik megszállás, leigázás alatt állnak. Ugyan az önrendelkezés joga, természeténél fogva, nem éppen a legjobban szabályozott nemzetközi jogi kérdésekhez tartozik, abban a nemzetközi jogászok nagy része egyetért, hogy Koszovó elszakadása nem volt az önrendelkezés jogának jogszerű gyakorlása.
Az önrendelkezés jogának tartalmi és eljárási elemeit tehát több állam feszegette már, politikai igényei szerint. Ebbe a sorba illik Oroszország több megmozdulása is: Dél-Oszétia és Abházia esetében Oroszország az önrendelkezési jogra utalva ismerte el e két terület függetlenségét. Érdekességképpen lehet megjegyezni, hogy sokkal árnyaltabban utalt az önrendelkezési jogra akkor Oroszország, mint most. Medvegyev nyilatkozata szerint: „Figyelembe véve az oszét és az abház nép szabadon kifejezett akaratát, illetve az ENSZ Alapokmánya, az 1970-es az államok közötti baráti kapcsolatokat szabályozó nemzetközi jog elveiről szóló Nyilatkozat és az 1975. évi EBEÉ Helsinki Záróokmány és más alapvető nemzetközi okmányok rendelkezéseit, aláírtam a Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének Oroszországi Föderáció általi elismeréséről szóló rendeletet.” A fent ismertetett szabályok miatt azonban ezek sem minősülnek a nemzetközi joggal összeegyeztethetőnek, és így az ilyen területek elismerése sem lehet jogszerű.
Ugyanez vonatkozik a négy ukrán megye Oroszországhoz történő csatolására is. Oroszország ugyan folyamatosan hivatkozott Ukrajna által elkövetett tömeges jogsértésekre, azonban ezen jogsértések, amennyiben a fegyveres erő alkalmazását legitimálni kívánó orosz érvekből is indulnánk ki, önmagukban sem adhatnának alapot Ukrajna területéről történő kiválásra, ráadásul eleve fegyveres erővel kényszerítették ki a helyzetet. Innentől kezdődően nemzetközi jogilag irreleváns, hogy népszavazást tartottak az érintett területeken, és hogy Oroszország kimondta Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporozzsje saját területéhez történő csatlakozását. Annak bizonyítékaként, hogy a nemzetközi közösség is így értékelte a helyzetet, mi sem lehet nyilvánvalóbb, mint hogy az ENSZ Közgyűlése 143 igenlő szavazattal a 2022. október 7. napján elfogadott határozatával jogellenes annexiónak nyilvánította a fenti négy megye Oroszországhoz csatolását. A Közgyűlés a határozatában egyértelmű állásfoglalást tett Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi integritása mellett, felhívva az államokat és a nemzetközi szervezeteket arra, hogy ne ismerjék el Oroszország részeként az említett területet. A határozat elfogadásának már csak azért is volt különös fontossága, mert célul tűzték ki a határozatot kezdeményező államok, hogy legalább akkora igen szavazattal fogadják el, mint a tavaszi, az orosz agressziót elítélő határozatot. Ezt sikerült is elérni, sőt, néhány szavazattal túl is szárnyalni, és ennek szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak.
A másik szempont, ami itt figyelmet érdemel, az önvédelem joga, amit Oroszország a négy megye annektálása után hívott fel. Az orosz álláspont szerint, amennyiben Ukrajna a fenti megyéket támadja, Oroszország immár saját területekén védheti azokat. Vladimir Putyin beszédében kifejezetten leszögezte, hogy az Oroszországhoz csatlakozott területek polgárai örökre orosz állampolgárok maradnak. Putyin kijelentette továbbá, hogy Ukrajnának tiszteletben kell tartania az e területeken élő emberek akaratát, illetve hogy a négy megye Oroszországhoz való csatolása végleges és nem képezi alku tárgyát. Az orosz elnök ezen felül leszögezte, hogy Oroszország minden erejével meg fogja védeni területeit és mindent megtesz az ott élő emberek biztonságáért.
A korántsem kikristályosodott tartalmú önrendelkezéshez való jog az elmúlt évtizedek során több alkalommal is kihívások elé állította a Nemzetközi Bíróságot, a jogtudósokat, illetve a nemzetközi közösséget egyaránt. E vitatott tartalmú jog legitim eszköze lehet a függetlenség elnyerésének, azonban alapul szolgálhat jogellenes területszerzés jogszerű módon történő feltüntetésére is. Tartalmát sokszor sok állam igyekezett már saját politikai érdekeihez igazítani. Éppen emiatt különösen fontos figyelemmel követni az önrendelkezéshez való jog kapcsán kialakult, illetve folyamatosan fejlődő nemzetközi gyakorlatot, annak érdekében, hogy e homályos tartalmú jog alkalmazásának keretei minél pontosabban meghatározhatók legyenek, kivédve az önkényes értelmezés lehetőségét.
Kép forrása: sapineism.com
