Doxing és whistleblowing
A doxing és a whistleblowing jelenségek aktualitását Julian Assange, a Wikileaks alapítójának közelmúltbeli szabadon bocsátása adja. A jelen blogbejegyzés elemzi a két tevékenység társadalmi hatásait, jogkövetkezményeit, valamint azt, hogy miért tekinthető a közérdek szempontjából a doxing minden esetben károsnak, míg a whistleblowing potenciálisan hasznosnak is.
Julian Assange, a WikiLeaks alapítója 2024. június 24-én hagyhatta el a londoni börtönét. Julian Assange és a WikiLeaks 2010-ben több százezer minősített dokumentumot szivárogtatott ki. Először az év áprilisában tett közzé videót egy 2007-es bagdadi légicsapásról. Ezt követően júliusban az afgán háborúval kapcsolatos titkos dokumentumokat publikálta, októberben pedig közel félmillió bizalmas iraki háborús dokumentumot hozott nyilvánosságra. Novemberben kezdte el közzétenni az amerikai külügyminisztérium több mint negyedmillió bizalmas diplomáciai táviratát. Ezek a kiszivárogtatások jelentették Assange és a WikiLeaks legjelentősebb és legnagyobb hatású akcióit a bizalmas kormányzati információk nyilvánosságra hozatalában. Assange a fentiek mellett még több ezer bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyt szivárogtatott ki. Assange-t a svéd hatóságok kezdeményezésére a brit hatóságok tartoztatták le. A bíróság szigorú feltételekkel és nagy összegű óvadék ellenében az éven megszüntette őrizetét. Az általa elkövetett cselekmények súlyát érzékelteti, hogy 14 évvel később is korlátozásokkal van szabadlábon, így hetente kell a rendőrségen bejelentkeznie és helymeghatározó készüléket kell hordania. A szabadon bocsátásáért tüntetők szerint viszont a büntetőeljárása kizárólag politikai motivációjú[1].
Mi a whistleblowing?
Az Assange által másfél évtizede elkövetett whistleblowing, magyarul közérdekű bejelentés, egy rendkívül ellentmondásos jelenség. Mára a szervezeti átláthatóság, etika és büntetőjogi felelősségre vonhatóság kulcsfontosságú eszközévé vált. A whistleblowing tevékenység során egy szervezet tagja vagy alkalmazottja nyilvánosságra hozza a munkahelyén tapasztalt számára etikátlan, törvénytelen vagy kockázatos tevékenységeket. A whistleblowing párhuzamosan lehet közérdekű cselekmény és kimerítheti valamelyik bűncselekmény tényállását is. A magyar Büntető Törvénykönyv (Btk.) alapján a whistleblowing tevékenység ugyan önmagában nem minősül bűncselekménynek, azonban bizonyos esetekben a bejelentő magatartása megvalósíthat egyes bűncselekményi tényállásokat. Ezek közé tartozhat a minősített adat megsértése (Btk. 413. §), a rágalmazás (Btk. 223. §), a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése (Btk. 226. §), valamint az üzleti titok megsértése (Btk. 422. §). A whistleblowing minősítése természetesen a konkrét eset körülményeitől függ, a jóhiszemű, közérdekű bejelentések általában védelmet élveznek. A whistleblowing paradoxona tehát az, hogy miközben a társadalom egésze profitálhat az információk feltárásából, maguk a bejelentők gyakran szembesülnek súlyos jogkövetkezményekkel és okozhatnak komoly nemzetbiztonsági kockázatot is. Ez a kettősség rávilágít a whistleblowing intézményesítésének és a bejelentők védelmének szükségességére a modern demokráciákban[2]. A jelenség komplexitását tovább növeli, hogy a „whistleblowerek” köre nem korlátozódik kizárólag a munkavállalókra, így ide tartozhatnak gyakornokok, önkéntesek, volt alkalmazottak és más, a szervezettel kapcsolatban álló vagy állt személyek is, akik munkájuk során jutnak bizalmas információkhoz és minősített adatokhoz. A motivációik spektruma a tiszta közérdekű céloktól a személyes előnyök kereséséig terjedhet[3].
Ezzel szemben a doxing…
A doxing viszont a whistleblowinggel szemben egyértelműen egy negatív szándékú és káros hatású jelenség. Elhatárolásuk azért nehéz, mert az elkövetési magatartásuk egészen hasonló lehet. A doxing során egy személy vagy szervezet személyazonosító adatainak szándékos és rosszindulatú nyilvánosságra hozatala történik, amelyet általában online platformokon keresztül hajtanak végre. A folyamat során a különböző eredetű, illetve jogosulatlan vagy illegális technikákkal szerzett bizalmas adatokat összegyűjtik és terjesztik. A doxing kifejezésnek negatív a konnotációja, mivel célja a magánélet megsértése és a károkozás azáltal, hogy egyének vagy csoportok személyes adatait hozzájárulásuk nélkül nyilvánosságra hozza[4]. A doxingot folytatók olyan stratégiákat alkalmazhatnak, mint a zaklatás különböző változatai, a zsarolás, a megtévesztő online regisztráció, az e-mail vagy társkereső alkalmazás fiókjaihoz való jogosulatlan hozzáférés vagy akár még a kéretlen étel kézbesítése. A doxing az online zaklatás széles körben ismert stratégiája, amelyet olyan vitás helyzetekben használtak fel, mint például a Covid-19 vakcinával kapcsolatos viták. Ez a gyakorlat jelentősen sérti az egyének magánéletét, biztonságát és általános jólétét[5].
Mivel az egyének egyre nagyobb mértékben és egyre intimebb személyes adatokat tesznek közzé az interneten, és egyes magánszereplők, illetve állami szervek egyre nagyobb hatalmat szereznek az online platformok felett, a doxingot konkrét csoportok azonosítására és célba vételére lehet alkalmazni. A Btk. alapján a doxing tevékenység több bűncselekményi tényállást is megvalósíthat attól függően, hogy milyen jellegű információt és milyen módon hoznak nyilvánosságra. A leginkább releváns szakaszok közé tartozik a személyes adattal visszaélés (Btk. 219. §), a rágalmazás (Btk. 223. §), a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése (Btk. 226. §), a zaklatás (Btk. 222. §), bizonyos esetekben a magánlaksértés (Btk. 266. §)[6]. Doxingot államok is folytathatnak, bár a bizonyított esetek száma alacsony. Így egy állam is részt vehet a doxing gyakorlatában, ha az egyénekre vonatkozó személyes információkat szándékosan és ártó szándékkal nyilvánosságra hozza[7].
A doxing tehát általában magánszemélyek személyes adatainak engedély nélküli nyilvánosságra hozatalát jelenti, gyakran rossz szándékkal. Ezzel szemben Assange és a WikiLeaks kormányzati és katonai dokumentumokat szivárogtatott ki, amelyek többségében közérdekű információkat tartalmaztak. Bár mindkét tevékenység bizalmas információk közzétételével jár, Assange célja a közérdekű információk nyilvánosságra hozatala és a kormányzati átláthatóság növelése volt, nem pedig magánszemélyek zaklatása vagy károsítása. Assange tevékenysége tehát inkább a whistleblowing kategóriájába sorolható, ami etikai és jogi szempontból is eltérő a doxingtól.
Felhasznált irodalom
[1] MTI, „Szabadon engedték a WikiLeaks alapítóját”, hvg.hu. Elérés: 2024. június 28. [Online].
[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1937 irányelve (2019. október 23.) az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről. [Online].
[3] E. Dénes, „Whistleblowing: bejelentés vagy beárulás?”, Munkaügyi Szemle, sz. 4, o. 37–44, 2020.
[4] L. Rob, „What Is Doxing?”, US News & World Report. Elérés: 2023. július 26. [Online].
[5] R. Flewelling, „Not Just Words: Grappling with the Doxing of Civilians in War”, Essays on Law, Ethics and National Security A LENS Center Series, sz. 19, júl. 2023, [Online].
[6] R. S. Mathews, „A study of doxing, its security implications and mitigation strategies for organizations”, 2014, doi: 10.7939/R3-NH05-7X95.
[7] A. Shehabat és T. Mitew, „Black-boxing the Black Flag”, Perspectives on Terrorism, köt. 12, sz. 1, o. 81–99, 2018, Elérés: 2023. július 26. [Online].
