Munkaviszonyban létrehozott találmányok

A szolgálati és alkalmazotti találmány

A jelen sorozatunk segítséget kíván nyújtani – elsősorban a felsőoktatásban vagy állami kutatóintézetekben dolgozó – kutatók számára, hogy képesek legyenek minél tudatosabban felmérni kutatási eredményeik üzleti hasznosíthatóságát és hogy hatékony lépéseket tudjanak tenni a piacra vezetés szempontjából. Ez a rész a munkaviszonnyal összefüggésben előállított szellemi alkotások közül a szolgálati és az alkalmazotti találmánnyal kapcsolatos tudnivalókat járja körül.

A munkaviszonyban előállított szellemi alkotások jogi szabályozása meglehetősen összetett, ugyanis több jogterületet is érint (munkajog, szellemi alkotások joga, kötelmi jog stb.) és több jogforrásból kell tájékozódunk (jogszabályok, munkaszerződés, kollektív szerződés stb.), ráadásul a felsőoktatási intézményben munkát végzőkre speciális szabályok is vonatkoznak (pl.: szellemitulajdon-kezelési szabályzat). A jelen írásban iparjogvédelem orientáltan, az 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: „Szabadalmi tv.”) alapján a szolgálati és alkalmazotti találmányokat mutatjuk be. Ennek az oka, hogy a használatiminta-oltalom és a formatervezési minta oltalom szabályai visszautalnak a Szabadalmi tv.-ben kifejtettekre (1991. évi XXXVIII. törvény 8.§ és 2001. évi XLVIII. törvény 14.§ ) és a szerzői védelem kérdésében másfajta kategorizálás érvényesül.

A munkáltatónak a munkavállalója által létrehozott találmányon fennálló jogai a törvényen alapulnak: ezt a Szabadalmi tv. mondja ki konkrétan, de a munkajogi szabályokból is levezethető. Ennek értelmében, ha egy munkaszerződés külön nem rendelkezik a munkaviszonyban létrehozott alkotás sorsáról, attól még a munkáltató jogai – törvény erejénél fogva – fennállnak. Munkajogi szempontból a 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: „Mt.”) együttműködési kötelezettséget vár el a munkáltatótól és a munkavállalótól (Mt. 6.§ [2] bek.). Előírja a törvény azt is, hogy a munkavállaló „a munkaviszony fennállása alatt – kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné” (Mt. 8.§ [1] bek.). Az Mt. mögöttes jelleggel a közalkalmazotti jogviszonyokra is irányadó, bár egyre több felsőoktatási intézménynél az Mt. válik közvetlenül alkalmazandóvá (lásd: modellváltás). A BH1996. 450. számú bírói döntés szerint jogszerű a munkáltató (azonnali hatályú) felmondása, ha a munkavállaló a tudta, így engedélye nélkül alapított olyan gazdasági társaság tulajdonosává válik, melynek tevékenysége sérti a munkáltató gazdasági érdekeit. Az EBH2015. M.1. számú döntés pedig arra világít rá, hogy amennyiben a munkavállaló saját internetes oldalán tudásmegosztás néven nyilvánossá tesz bizalmas (aktuális munkafolyamatokat érintő) információkat, ezzel már kimeríti a jogos gazdasági érdekek veszélyeztetését, mivel annak megállapításához nincs szükség konkrét sérelemre. Felsőoktatási szférában dolgozó munkavállalók számára a munkáltatói „jogos gazdasági érdekek” tiszteletben tartása azért is nehéz, mert a publikálás egyszerre munkahelyi és „szakmától elvárt” kötelességük („publish or perish”), viszont a nyilvánosságra hozatal könnyedén meggátolja az eredményeik későbbi lajstromozását újdonságrontó hatása miatt.

A 2011. évi CCIV. törvény (rövidítve: „Nftv.”), mint ágazati jogszabály pedig nem oldja fel ezt a dilemmát. Ezen értelmezési nehézségek miatt kiemelten fontos a piaci hasznosítással kecsegtető kutatási eredményekről előzetesen konzultálni!

A Szabadalmi tv. értelmében a szabadalmi oltalom mindig visszavezethető (legalább) egy természetes személyre, aki a találmányt megalkotta, vagyis a feltalálóra (7.§ [1] bek.). Jelen esetben a feltaláló egyben munkaviszonnyal is rendelkezik. Szolgálati találmány esetén a feltalálónak munkaviszonyból folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe eső megoldásokat dolgozzon ki. Az alkalmazotti találmánynál ezzel szemben, nincs ilyen jellegű kötelezettsége a feltalálónak (munkavállalónak), viszont a találmány hasznosítása munkáltatója tevékenységi körébe tartozik (pl.: ha egy villanykörtegyár takarítója feltalál egy újfajta villanykörtét, Szabadalmi tv. 9.§ [1] és [2] bek.). A munkaviszonyból eredő kötelezettség levezethető a munkavállaló munkaköréből, ami esszenciális eleme a munkaszerződésnek, tehát a munkáltató és a munkavállaló megállapodásának eredménye (Mt. 45.§ [1] bek.). Ezzel szemben ilyen kötelességet megállapíthat a munkaköri leírás is, ami a munkáltató egyoldalú nyilatkozata, tehát a munkavállaló egyetértése nélkül befolyásolja a munkaviszonyt. A Legfelsőbb Bíróság az EBH2003. 948. döntésében rávilágított arra, hogy munkaviszonyból folyó kötelességnek minősül a konkrét vezetői utasítás alapján a munkavállalóhoz került feladat is. Konkrét utasítás hiányában is ebbe a kategóriába sorolható a találmány létrehozása, amennyiben általában megállapítható a munkavállaló ilyen jellegű kötelezettsége (pl.: a fúvókamarás NC programjának elkészítése, amennyiben NC technológusként foglalkoztatják a feltalálót). Az a tény pedig, hogy feladatát kiemelkedően látta el a munkavállaló, nem haladja meg a munkaköri kötelezettségét, amennyiben munkaköréből (pl.: kvalifikált műszaki képzettséghez, mérnöki diplomához vagy technikusi oklevélhez kötött) következik, hogy elvárható, hogy a kiosztott (műszaki) feladatot a legmagasabb színvonalon, a legeredményesebb módon oldja meg.

A szolgálati találmány esetén a szabadalom (mint a találmányt megillető jogi védelem) a feltaláló jogutódjaként a munkavállalót illeti meg (Szabadalmi tv. 10.§). A jogutódlás azonban úgy megy végbe, hogy a munkavállaló – kötelességének megfelelően – haladéktalanul értesíti a munkáltatóját a találmányról, akinek pedig 90 napon belül nyilatkoznia kell arról, hogy igényt tart-e a találmányra vagy sem (Szabadalmi tv. 11.§ [1] és [2] bek.). Amennyiben nem tart rá igényt a munkáltató, vagy határidőn belül nem nyilatkozik, a feltaláló rendelkezhet a találmánnyal. Ha a munkáltató igényt tart a találmányra, akkor meg kell hoznia a döntést, hogy lajstromoztatni kívánja szabadalomként vagy know-how formájában akarja a jövőben értékesíteni (előbbi esetén gondoskodnia kell a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához való bejelentésről). A lajstromozásnál könnyen megeshet, hogy nem teljes mértékben a kutató által bejelentett eredményt, hanem annak egy piaci szempontok alapján újragondolt (egyes elemekkel gazdagított vagy szegényített) változatát nyújtja be a munkáltató, ez majd a díjazás miatt lesz fontos szempont. Az „értékesítés” fogalmát a Szabadalmi tv. tágan használja, ide tartozik a találmány hasznosítása (és annak az előnyös piaci helyzet teremtése vagy fenntartása érdekében történő mellőzése), a hasznosítás más részére történő engedélyezése; a szabadalmi igény vagy a szabadalom teljes vagy részleges átruházása is (13.§ [2] bek.).

Mind a szolgálati, mind az alkalmazotti találmány tekintetében a feltaláló a munkabérén felül díjazásra tarthat igényt, ezt találmányi díjnak nevezzük (Lontai, Fauldi, Gyertyánfy & Vékás, 2020, p. 295). A találmányi díj mértéke tekintetében a munkavállaló és munkáltató között fennálló díjszerződés az irányadó (Szabadalmi tv. 13.§ [6] bek.), melyet kötelező írásba foglalni (Szabadalmi tv. 15.§ [2] bek.). A díjszerződés kapcsán megállapodhatnak a felek abban, hogy a „licencia analógiával” – azaz a feltaláló (munkavállaló) úgy részesül találmányi díjban, mint ahogyan egy licenciába adó részesül a licenciába vevőtől – élve az értékesítéssel arányos díjazásban részesül a feltaláló (munkavállaló), vagyis azzal az összeggel lesz arányos a díjazás, amit a munkáltatónak az adott műszaki területen kialakult licenciaforgalmi viszonyok szerint fizetnie kellene (ez minősül a főszabálynak). Viszont a felek kiköthetik, hogy a feltaláló (munkavállaló) meghatározott összegű juttatásban részesüljön a találmány jövőbeli megalkotása és értékesítése után, ezt „kockázatmegosztásra irányuló díjszerződésnek” hívjuk (Lontai, Fauldi, Gyertyánfy & Vékás, 2020, p. 295 és Szabadalmi tv.). A kockázatmegosztásra irányuló díjszerződés olyankor előnyös a feltalálónak, ha bizonytalan a hasznosítás kimenetelében és inkább egy konkrét összeggel „megelégszik” (ami könnyen lehet magasabb egy rosszul értékesített találmány utáni licencia-szerű összegeknél). A licencia-analógia pedig akkor lehet célravezető a feltalálónak, ha bízik a sikeres értékesítésben, hiszen annak a mértékéhez fog igazodni a díjazása is (magas összegű értékesítés után magas találmányi díj, alacsony összegű értékesítés után alacsony találmányi díj).

A felsőoktatási intézményeknek és költségvetési kutatóhelyeknek a 2014. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: „Inno. tv.”) 33.§-a értelmében szellemitulajdon-kezelési szabályzattal kell rendelkezniük. Aminek a (tág értelemben vett) munkaviszonyban álló feltaláló jogaira és kötelezettségeire is ki kell terjednie, emellett a díjazásra is meghatározhat irányadó szabályokat.

Amennyiben valamilyen okokból a munkáltató és a munkavállaló nem kötne díjszerződést és a belső szabályzatokban foglalt irányelvek alapján sem kapna a feltaláló találmányi díjat, akkor a bíróság létrehozhatja a felek közötti díjszerződést, ilyenkor a főszabálynak minősülő licencia analógiát fogja alkalmazni (Lontai, Fauldi, Gyertyánfy & Vékás, 2020, p. 296). A bírói alapon meghatározott találmányi díjjal kapcsolatban a Kúria Pfv. 20.530/2023/2. és Pfv. 20.915/2022/12. számú döntése és az ügyekben is felhasznált Iparjogvédelmi Szakértői Testület (rövidítve: „ISZT”) 6/2012. számú szakvéleménye nyomán mutatjuk be a találmányi díj mértékének számítását. Az ISZT 6/2012-es szakvéleménye szerint mind a szolgálati, mind az alkalmazotti találmány esetében a licencia-analógiát kell alapul venni a találmányi díj bírói megállapításánál. A Pfv. 20.530/2023/2. számú kúriai döntés értelmében a találmányi díj számításánál a következő képletet kell alkalmazni (az alábbi korrekciós tényezők figyelembevételével): teljes nettó árbevétel – költségek x licencdíjkulcs x fedési hányad x találmányi díjkulcs x feltalálói hányad. 

Az ISZT 6/2012. vélemény a nettó értékesítési ár számításánál az általános forgalmi adóval, vámmal, csomagolási, raktározási stb. költségekkel csökkentett értéket vette alapul, tehát a nettó értékesítési árat tekinti „vetítési alapnak”. A licenciadíjkulcs azt mondja meg, hogy az adott műszaki-gazdasági területen milyen licenciadíjak vannak forgalomban. A fedési hányad akkor alkalmazandó, ha a műszaki megoldás csupán részét képezi egy nagyobb berendezésnek vagy folyamatnak. Azt mutatja meg, hogy a találmány a teljes folyamatban alkalmazott megoldásokhoz képest milyen mértékben járult hozzá az értékteremtéshez (pl.: a motorba épített szűrő mennyivel növeli a motor értékét). A találmányidíjkulcs (feltalálói közreműködés) a munkavállaló és a munkáltató közötti ráfordításokat hivatott korrigálni. A Kúria Pfv. 20.915/2022/12. számú döntésében a feltalálói közreműködés szempontjából három faktort vizsgált: a.) feladatkitűzés(beosztásának megfelelően értesült-e a munkavállaló a feladatról), b.) a feladat megoldása (segítette-e műszaki háttérrel a munkáltató a munkavállalót, a megoldást a munkáltatónál bevett eljárásrendek szerint eljárva vagy általánosan rendelkezésre álló ismeretek alapján találták meg stb.) és c.) munkakör (beosztás és képzettség). A feltalálói hányadnakpedig akkor van szerepe, ha a munkavállaló más munkavállalókkal hozta létre a találmányt, mert olyankor mint feltalálótársakat, őket is megilleti találmányi díj.

Az alkalmazotti találmánnyal kapcsolatban ugyan az ISZT 6/2012. vélemény úgy foglal állást, hogy (főszabály szerint) a találmányi díjat a szolgálati találmánynál alkalmazandó korrekciós tényezőkkel (találmányi díjkulcs) nem kell csökkenteni, viszont akadnak kivételek. Például a találmányi díjkulcs szempontjából, ha a munkáltató anyagi ráfordításokkal támogatta a találmány létrehozását, illetve amennyiben a találmány egy nagyobb folyamat vagy berendezés része, akkor a fedési hányad, mint faktor számításba jöhet.

A szellemitulajdon-kezelési szabályzatok általában a licencia-analógiára építve határozzák meg a díjazás alapját. A találmányi díj mértékénél a nettó értékesítési árból indulnak ki, a hasznosításból származó bevételek terén pedig meghatároznak egy olyan limit összeget (milestone), ami felett megváltozik a díjkulcs és egyes korrekciós tényezőket is ekkor vesznek figyelembe (pl.: az első egymillió forintig 100%-ban a munkavállalót illeti meg a bevétel, azt meghaladóan pedig 60%-ban és a lajstromozási költségek is ekkor kerülnek levonásra).

Összességében tehát fontos, hogy munkavállalóként tisztában legyünk a jogainkkal és átlássuk a lehetőségeink tárházát, amikor a találmányi díjszerződés egyes elemeit kell megtárgyalni. Mindemellett fontos, hogy elolvassuk a saját felsőoktatási intézményünk szellemitulajdon-kezelési szabályzatát és adott esetben más intézményekét is, hiszen ez akár szempont lehet az egyes munkáltatók közötti választás során, hogy melyikük kínálja a kedvezőbb feltételeket.

Forrásjegyzék

1991. évi XXXVIII. törvény a használati minták oltalmáról (rövidítve: „Hmt.”)

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról (rövidítve: „Szabadalmi tv.”)

2001. évi XLVIII. törvény a formatervezési minták oltalmáról (rövidítve: „Formatervezési tv.”)

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről (rövidítve: „Mt.”)

BH1996. 450. számú döntés

EBH2003. 948. számú döntés

EBH2015. M.1. számú döntés

ISZT 6/2012. szakértői vélemény

Lontai Endre, Fauldi Gábor, Gyertyánfy Péter & Vékás Gusztáv: Polgári jog – Szerzői Jog és Iparjogvédelem, ELTE Kiadó, Budapest, 2020.

Nyitókép forrása: pxhere.com