Modern technológiák, vállalati és egyetemi innovációk, valamint kiemelt networking lehetőség – ezt kínálja minden érdeklődőnek a II. Innovációs Kiállítás és Szakmai Napok című rendezvény.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) stratégiai célja, hogy a rendelkezésére álló tárgyi, szellemi és tudományos erőforrások hatékony aktivizálásával az oktatás, illetve a kutatás területén egyaránt a társadalmi-gazdasági kihívásokra válaszolni képes intézményként működjön. Éppen ezért az NKE Innovációs és Technológiai Irodája (ITI) folyamatosan keresi a lehetséges partnereket, köztük ipari szereplőket, felsőoktatási intézményeket, államigazgatási szerveket, hiszen a segítségükkel jöhet létre egy olyan közszolgálati technológiatranszfer- és tudásmenedzsment-rendszer, amely a későbbiekben új, magas szintű kutatási eredményekkel és akár üzleti sikerekkel is együtt járhat.
Az ITI egyik kiemelt feladata tehát a szinergiák feltérképzése, a leendő partnerekkel történő kapcsolatépítés, továbbá vállalati együttműködések megvalósítása a K+F+I területén. A célok elérését segíti 2023. október 17-én és 18-án a II. Innovációs Kiállítás és Szakmai Napok elnevezésű rendezvény.



Támogató vállalatok
A kétnapos esemény kiemelt célja az ipari-egyetemi szereplők közötti kapcsolatépítés, az NKE-n működő karok innovációs tevékenységének bemutatása, magas szintű szakmai előadások megvalósítása, továbbá az ITI által felkért kiállítók K+F+I tevékenységének ismertetése.
A II. Innovációs Kiállítás és Szakmai Napok főszponzora a 3D nyomtatást Magyarországon 25 éve elsőként bevezető VARINEX Informatikai Zrt. A cég a legnagyobb múltú, piacvezető amerikai Stratasys hazai partnere, gyors megtérüléssel dolgozó, profittermelő ipari 3D nyomtatókat és szkennereket forgalmaz, ehhez pedig teljeskörű szakmai támogatást nyújt 5 különböző 3D nyomtatási technológiában. A vállalat szolgáltatási üzletága, a VARINEX Direct is jelentős: több mint 20 éves tapasztalattal végeznek 3D bérnyomtatást.
A rendezvény szakmai partnere a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft., valamint a MouldTech Systems Kft. Előbbit 1991-ben alapították a professzionális rádiófrekvenciás és mikrohullámú ipar kutató-fejlesztő, valamint gyártási céljainak támogatására. A már hosszú évek óta 100 százalékos magyar tulajdonban lévő BHE világszerte fő tervezője a rádiófrekvenciás és mikrohullámú termékeknek, valamint mobilszolgáltatók, kormányzati, védelmi, űrkutatási és repüléstechnikai szervezetek számára készült alkalmazásoknak. A cég inspiráló történetéről az elektro-net.hu cikkében olvasható bővebb információ.
A MouldTech Systems egy olyan mérnöki és gyártó kapacitást értékesítő megoldási ökoszisztéma, amely a mérnöki szolgáltatáson túl a prototipizálást, továbbá a késztermék sorozatgyártását is kínálja, valamint társadalmi felelősségvállalás keretében kutatás-fejlesztési projekteket visz. A cég egyebek mellett a jármű-, a nehéz-, a repülőgép-, a drón-, a vasút- és az agráriparban érdekelt.
Kiállítók, előadások
A rendezvényen a VARINEX és a MouldTech mellett kiállítóként vesz részt az átfogó kommunikációs és biztonsági megoldásokat kínáló Fercom Systems Kft., az első hazai energetikai inkubátorház, az MVM Smart Future Lab Zrt., a mesterséges intelligenciával vezérelt mobil, kültéri és off-road robotplatformok fejlesztésével foglalkozó SDR Technologies Kft., az Óbudai Egyetem, továbbá az NKE részéről az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Víztudományi Kar, illetőleg a Horizont Információs Pont.
A II. Innovációs Kiállítás és Szakmai Napok központi témái: ipari technológiák és K+F+I az NKE-n, valamint a vállalatok és a felsőoktatás együttműködési lehetőségei. Az előadások főként additív gyártásról (a 3D nyomtatásról nyáron sorozat indult az Innováció & Technológia Blogon), védelmi innovációról, drónokkal, kiberbiztonsággal és digitalizációval kapcsolatos kérdésekről, víz- és rendészettudományi fejlesztésekről, illetve a természettudomány innovációs vonatkozásairól szólnak majd. A programot mindkét napon egy-egy kerekasztal-beszélgetés színesíti.
Az ITI szeretettel várja az érdeklődőket nagyszabású rendezvényére, amelyen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Részvételi információk
Időpont: 2023. október 17-18. (kedd és szerda), 9:00-16:00.
Helyszín: NKE Ludovika Campus, Oktatási Központ, aula. (1089 Budapest, Üllői út 82.)
Regisztráció az 1. napra: II. Innovációs Kiállítás és Szakmai Napok (2023. október 17.)
Regisztráció a 2. napra: II. Innovációs Kiállítás és Szakmai Napok (2023. október 18.)
A cikkben szereplő fotók a 2022-ben első alkalommal megrendezett Innovációs Kiállítás és Szakmai Napok című eseményen készültek.