A medvehagymától a pamacslabodákig és Közép-Európától Eurázsiáig

Humán környezettudományi napok a Pécsi Tudományegyetemen, 2023. március 29–31.

A medvehagyma történetei

A medvehagyma (Allium ursinum) Írországtól a Kaukázus térségéig él a mérsékelt övi erdőkben, s azon fajok közé tartozik, amelynek elnevezése nyelveken és kultúrákon át vándorolt, vagy igen hasonlatosan alakult. Abban az időben, amikor az Európában élők rájöttek, hogy a kora tavaszi virágmező nyersen fogyasztva és őrölve egyaránt ehető, még mindennaposnak számított, hogy medvék és emberek egymás szokásait jól ismerve osztoztak egy-egy erdőn. (A medve–ember kapcsolatról lásd Nagy Zoltán Medvék, vadászok, történetek című kötetét.) 

Bár erről kötet még nem született, igen valószínű, hogy a 2000-es évek elején a medvehagyma gasztronómiai híre városlakók tízezreit ösztönözte arra, hogy megtapasztalják, milyen a Bakony és a Mecsek – a 20–21. században medvementes – erdeiben járni. Ennek nyomán a medvehagyma néprajzi érdekességből értékes árucikké, voltaképp márkanévvé vált. A növény életmódja, a nagyragadozók emlékezete és az emberi társadalmak változása közötti kapcsolat pontosan olyan téma, amit a humán környezettudomány kutat. A tudásterületet népszerűsítő és a megközelítést magukénak érző kutatók számára jelentettek találkozási lehetőséget a pécsi humán környezettudományi napok, amelyek nemcsak egybeestek a medvehagyma március végi, a virágzást megelőző, szezonjával, de több ponton kapcsolódtak is hozzá. 

A szakmai események első napja a szakterület lehetséges közép-európai, második napja az eurázsiai dimenzióiról szólt, a záró nap szakmai kirándulása pedig az emberek, tájak, termékek és örökség összefonódásába vezette be a jelen lévő szakmai közösséget. 

Mielőtt csoportunk az útmenti erdőrészen találta magát, már túl voltunk a kilenc előadást felvonultató első napon. A workshop a megszokott prezentációs formátumban zajlott, különlegességét az adta, hogy két intézmény, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszéke és a brnói Masaryk Egyetem Környezeti Tanulmányok Tanszéke kutatóinak előadásai követték egymást. A Masaryk Egyetemet Jan Malý Blažek, Eva Fraňková, Tamara Meierová, Vojtěch Pelikán, valamint a tanszéket vezető Karel Stibral képviselték. A Pécsi Tudományegyetem részéről Farkas Judit, Máté Gábor, Kurucz Réka, Balogh Pál, Varga Anna és egy doktori hallgató, Czeglédi Alexandra adtak elő. Szabó Péter a Cseh Tudományos Akadémia Botanikai Intézetét képviselve érkezett az eseményre. Az előadások közül több is fontos perspektívákat nyitott meg Közép-Európa történeti viszonyainak sajátosságai és összehasonlíthatósága szempontjából. 

Közép-európai kérdések a tájról és a tájban 

Karel Stibral azt emelte ki, hogy a hegyvidéki turizmusnak egyes területeken, mint például a mondákkal átszőtt Óriás-hegységben (csehül: Krkonoše, lengyelül: Karkonosze), több évszázadot átfogóan dokumentálható kultúrtörténete van, s ez kivételes lehetőséget teremt arra, hogy a természetről és a lokalitásról való gondolkodás változásait nyomon kövessük, és a váltások okait is feltárjuk. (Az előadás alapját jelentő tanulmány itt olvasható.) A Masaryk Egyetem tanszékvezetője egyrészt az esztétikai érzékelés történetéből a romantika és a romantika előtti időszak közötti váltást emelte ki. Másrészt hangsúlyozta az Alpokhoz és az Óriás-hegységhez való kortárs látogatói viszony közötti összehasonlításban rejlő lehetőségeket. Mindkét megfontolás fontos, ha a környezettörténet lehetséges, kifejezetten közép-európai kérdéseit igyekszünk megfogalmazni. 

A pécsi egyetemről Máté Gábor szintén a regionális tájtörténet jelentőségét világította meg a dél-dunántúli falvak közötti határjelek kora újkori történetét tárgyaló előadásában. Kutatásának egyik megdöbbentő, az emberi történelem mélységeit felszínre hozó elemeként mutatta be, hogyan vált határjellé egy török háborúk során bekövetkezett mészárlásszerű összecsapás halottainak tömegsírja. Ez a történet is azt emelte ki, hogy a hagyományos felfogás szerint a határok nem egyszerű fizikai helyek, hanem a misztikum, a világi és túlvilági találkozási területei voltak.  

Szabó Péter egy 19. század közepén, közvetlenül az 1848-as forradalmak előtti években az erdei alom takarmányhoz való gyűjtésének jogáról folyó nagyszabású per és vita nyomán ismertette a korabeli morvaországi erdészeti igazgatás hierarchiájának visszásságait, a korban a népi gazdaságról elterjedt előítéleteket, valamint a helyi lakosság érdekérvényesítő képességét. 

Varga Anna előadása (vonatkozó tanulmánya itt olvasható) a 20. század első felében a gyermekek által végzett pásztorkodás gazdálkodásban betöltött szerepét értelmezte újra. Az etnobiológus egyik fontos megállapítása az volt, hogy a gyermekkori tudás, tevékenység és játszás, valamint a természetvédelem és a tájhoz való kötődés között szoros kapcsolat van. Az egész Magyarország területéről származó fényképes és interjús forrásanyagon keresztül tárult fel az is, hogy az állatokkal kapcsolatos, generációk közötti és generáción belüli tudásátadás mindennapos tapasztalat volt, s az is, hogy miközben a felnőtt főfoglalkozású pásztorok legfőbb gondjaival (időjárás, tiltott területek) találkoztak a legeltetést végző gyerekek is, mindig volt elérhető közelségben felnőtt segítség. Ezt a modellt a kollektivizáció lehetetlenítette el, az állatállomány és a pásztorok száma is lecsökkent, a korábbi állapothoz képest elkezdett kiürülni a táj. Felvethető, hogy ez a folyamat elsősorban a Szovjetunió befolyási övezetébe tartozó térségekben ment végbe, de az ún. zöld forradalom nyomán globális léptéket is öltött. 

A rendezvény első napja egy különleges dokumentumfilm vetítésével zárult, amivel egyben földrajzi teret is váltottunk, s innentől Közép-Ázsia került a fókuszba. 

A pamacslaboda történetei

A Martin Saxer antropológus és munkatársai által 2018-ban készített Murghab című dokumentumfilm főszereplői között ott vannak egy különleges és egyben nehéz körülmények között lévő település lakosai, valamint egy sajátos tulajdonságokkal rendelkező növény, a pamacslaboda telepei is. A taxonómiában Krascheninnikovia ceratoidesnak nevezett növény angol neve Pamirian winterfat, s ez kifejezi, hogy a növény téli takarmánynak elsőrangú. Észak-Amerikában élő rokona elsősorban éppen ekként ismert. A pamacslaboda főképp Közép-Ázsiában él, de reliktumai megtalálhatók Erdélyben is. Magyarországról valószínűleg az 1950-es években tűnt el. Közép-Ázsiában nemcsak takarmányként hasznosítják, hanem tüzelőként is, s a film ez utóbbi szerepére koncentrál. Tádzsikisztán keleti, Pamír hegységi régiójában ugyanis a Szovjetunió bukása után nehezen elérhetővé vált az elektromosság, a víz és a benzin is, így a pamacslaboda elsődleges energiaforrássá lépett elő. 

Kisebbség és konfliktus

Murghab nemcsak egy közel 8000 lakosú magashegyi, egy fő közlekedési út mentén mintegy száz éve létrejött kisváros, de a tádzsikisztáni kirgiz kisebbség központja is. A két ország viszonya a Szovjetunió felbomlását követően, a 2000-es évek elején vált feszültté a térség legtermékenyebb területe, a Fergana-medencét átszelő határvonal bizonytalanságai, illetve a Narin és a Kara-darja folyók fölötti ellenőrzés okán. 2021 tavasza óta több tucat ember halt meg a Tádzsikisztán és Kirgizisztán hadserege közötti határmenti összecsapásokban. A két ország közötti rossz viszony a Pamír régióban összetett etnikai és identitásbeli térképre vetül rá. A régió népességén belül a kora újkorban ideérkező kirgizek alkotják a számszerű többséget, miközben az itteni tádzsikok valójában pamíriként határozzák meg magukat, és nyelvileg leginkább az orosz működik közvetítőként. Erre reagálva a dokumentumfilmben megjelenik egy kirgiz nyelvű történelemóra, és a kirgiz fővárosban, Biskekben ösztöndíjjal tanuló murghabi kirgiz fiatalok is szóba kerülnek, míg a tádzsik állami szimbólumok csak külsőségként tűnnek fel. (Az államközi fegyveres konfliktus társadalomra vetítése elleni érv az is, hogy jelen bejegyzés jelentős része két, egymást sok éve ismerő kirgiz és pamíri tádzsik fiatallal töltött vasárnap délutánt követően született.) 

Gyűjtögetés és kapitalizmus

A pamacslaboda gyűjtése, csomagolása, szállítása, értékesítése és használata olyan értéklánc, amely több ponton különbözik a kapitalizmus egyszerű modelljétől. Legfőképpen abban, hogy nincs benne a bérmunka, a gyűjtögetők erőforrásaikat megosztva tevékenykednek, s közösen birkóznak meg az üzemanyag szűkösségével is. A pamacslaboda sajátossága az is, hogy csak helyben tud árucikként működni, sőt voltaképpen tiltott árucikk is, hiszen a növény védett. A pamacslabodával szembeállítható a murghabi gazdaság másik természetes alapanyaga, a juhbőrből készült nemez készítésének kontextusa. A film készítése idején a nemezműhely düledező épületek között, családi kisvállalkozásként indult újra. Ugyanakkor a nemez értékes áru, s készítésének egyik világszerte ismert központja a kirgiz főváros. A nemezelés Saxer azon korábbi kutatásához illeszkedik, amely a magashegységi élőlényekből készült áruk kereskedelme mögötti hálózatok, a tőke és az egyes termékek iránti robbanásszerűen megjelenő kereslet értelmezését célozta. 

A programsorozat második napján tartott előadásában a megelőző öt év kutatásait összegezve Saxer azt hangsúlyozta, hogy a Kínától közvetlenül nyugatra levő térségek magashegyi miliője nyomán adódik a kérdés, hogy vajon miben áll Eurázsia, vannak-e ennek a fogalomnak valódi lenyomatai a közép-ázsiai vidéken? A kontinenst átfogó hálózatok éppen a gyűjtögetéssel szerzett, például gyógyszeralapanyagnak tekintett hegyvidéki élőlények útja nyomán rajzolhatók ki, amelyek közül a yartsa gumbu, egy különleges parazita gomba gyógyszerpiaci karrierje és részleges bukása volt a leglátványosabb az elmúlt évtizedekben. Martin Saxer értelmezésében a gyűjtögetés jelenségei megnyitják a lehetőséget arra, hogy a posztszovjet időszak gazdasági működését a maga részleteiben és valós működése közben, a térben és társadalmi hálózatokban is horizontálisan haladva értelmezzük és tárjuk fel. Ezt természetesen nem érdemes a térség politikai viszonyaitól függetlenítve végezni. Ahogy a Közép-Európa Kutatóintézet 2022. decemberi rendezvényének résztvevői is hangsúlyozták: a Szovjetunió felbomlása még nem ért véget, az egykori tagköztársaságok egymáshoz, Oroszországhoz és Kínához való viszonya folytonosan alakul, s hat az európai és globális geopolitikára, mint ahogy Oroszország ukrajnai inváziójára is. 

Regeneratív terek

A humán környezettudományi napok egy Pécs környékbeli helyszínekre tett tanulmányi kirándulással zárult, amely során két, a táj és ember kapcsolatát eltérő módokon, de egyaránt felélesztő színhellyel és az azokat koordináló emberekkel ismerkedtünk meg. Elsőként egy főleg gyümölcstermesztésre és feldolgozásra alapozott, de sok lábon álló tanya, az Abaliget Garden Projects kialakításának dilemmáit hallgatva, a tájfajták beszerzésének és oltásának módjaiba, a vízgyűjtés módjaiba és a vadkár kérdésébe csöppentünk bele. 

Az örökségiesített táj régóta ismert és kutatott fogalom a társadalomtudományban. Az orfűi malommúzeum, hivatalos nevén az Orfűi Malmok közvetlen közelében levő erdős, számos időbeli réteget tartalmazó, részben tanösvénnyé formált erdő egy olyan ismert örökséggé vált, amely megőrizte rejtelmességét: miközben a hétszáz éves tájtörténet töredékes lenyomatai ott vannak a szemünk előtt, a régen ott élt emberek kézműves tevékenysége, tudása, döntései, miliője mégsem válik birtokba vehetővé és megvásárolhatóvá, így aztán ébresztő hatású. 

A medvehagymával borított erdőrészekben állva, régi határjelek, malomárkok és szekérutak mentén haladva vagy a hegyvidéki gyűjtögetők mindennapjait nézve a humán környezettudomány magától értetődő kérdésfelvetés. Sőt, inkább a természet és táj nélküli történelem tűnik elképzelhetetlennek. A 2023-as pécsi szakmai napok olyan közép-európai, eurázsiai és tájbeli dimenziókra nyitottak ajtót, illetve ablakot, amelyek mentén új értelmet és keretet nyerhettek a résztvevők korábbi kutatási élményei és tapasztalatai.

Nyitókép: Kirgiz nők nemezből készült, ún. shyrdak szőnyeget készítenek. Forrás: wikimedia commons. Zhambulat Chytyrbaev felvétele, 2012.