Folyóiratok – túl a hierarchián

Avagy geopolitikai és társadalmi „centrumok” és „perifériák” a sajtóban. Beszámoló az ESPRIT 10. konferenciájáról (Budapest, 2022. szeptember 7–9.).

A sajtótörténet Magyarországon is rég kiszabadult már a segédtudományi szerepkörből, amit többek közt az is megmutat, hogy néhány éve az MTA Művelődéstörténeti Osztályközi Állandó Bizottságnak is létrejött a sajtótörténeti munkabizottsága. A folyóiratkutatást azonban többnyire még nem jegyezzük önálló kutatási területként. A folyóiratkutatás jobbára mint az egyes tudományterületeken megjelenő forráskezelési és módszertani kérdés – ezek segédtudománya – van jelen a hazai tudományosságban. Vagy esetleg úgy, mint a társadalomtörténeti nézőpontú megközelítést érvényesítő sajtótörténet^[1] egyik részhalmaza. 

Léteznek ugyan itthon folyóiratokkal kapcsolatos kutatások és publikációk – főleg irodalomtörténeti vagy kultúrtörténeti vonatkozásúak –, ezek azonban általában a folyóiratalapítók és -működtetők munkásságához vagy egy adott társadalomtörténeti kérdés tanulmányozásához adnak szempontokat. Nem igazán a szóban forgó időszaki lapok sajátosságait, működését, folyóirathálózatokba való betagozódását, pénzügyi és gazdasági helyzetét, a nyilvánosságban betöltött szerepét stb. vizsgálják. Vagyis a periodikákat nem önmagukért elemzik. Pedig a nemzetközi tudományosságban már majdnem két évtizede zászlót bontott a folyóiratkutatás- és történet (periodical studies) önálló kutatási területként^[2]. E hullám részeként jött létre mintegy tíz éve az Európai társaság a folyóiratkutatásért, azaz az ESPRit (European Society for Periodical Research), melynek a szeptember 7–9. között, ezúttal Budapesten megrendezett tizedik nemzetközi éves konferenciája egyben a szervezet kelet- és közép-európai bemutatkozása is volt.

A konferencia első napján a szervező intézmények nevében Kristin Ewins az ESPRit bizottsági tagjaként, Dobó Gábor, a Petőfi Irodalmi Múzeum–Kassák Múzeum tudományos munkatársa az ESPRit tudományos bizottságának magyar tagjaként, Fehér Dávid a Szépművészeti Múzeum–Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és Szeredi Merse Pál a Petőfi Irodalmi Múzeum–Kassák Múzeum vezetőjeként ismertették a rendezésben részt vállaló partnerintézményeket. A több tucat hazai és külföldi előadót vonzó eseményen négy nagyelőadás is elhangzott a folyóiratkutatás aktuális, illetve tematikus, adott korszakhoz, folyóiratípushoz stb. kapcsolódó kérdéseiről. A konferencia hibrid módon zajlott, így a közönség az online térben is feltehetett kérdéseket az előadóknak; az egyes előadások – vágás után – videóként online is elérhetők lesznek. Az ESPRit egy posztgraduális workshopot is beiktatott a programba, ami mutatja a tudományterület frissességét, vonzerejét.

Feltehetőleg a budapesti helyszín miatt is az idei téma az Immanuel Wallerstein szociológus és gazdaságtörténész nevéhez fűződő világrendszer-elmélet kapcsán ismertté vált centrum–periféria kettősség volt. Ez a duális elméleti modell remekül vizsgálható politika-, társadalomtörténeti, illetve szociológiai nézőpontból Európa megosztottságának egyik legfontosabb tengelyén, a kelet-nyugati tengelyen. Az olyan témák, mint „Kelet Párizsai” vagy az arab nyelvű, közel-keleti, illetve maghrebi lapok és az európai centrumok kérdése magától értetődően térbeli, illetve gazdasági-kulturális egyenlőtlenségi viszonyegyüttesként tematizálták a címben megadott témát. Miként az az előadás is, amely azt mutatta be, hogy egyes – hagyományosan kisebb (európai) városokban működő – periodikák időről-időre hogyan próbálták a nyelvi és műfaji határokat átlépve áthidalni lokális „marginalizáltságukat” – lásd pl. a skót kulturális fővárost az anarchizmus középpontjának beállító The Evergreen (Edinburgh), illetve a Párizzsal állandó összeköttetésben lévő futurista Poesia (Milan) példáját. 

A neves avantgárdkutató Béatrice Joyeux-Prunel Plotting the geopolitics of 20th century illustrated periodicals: Heuristic distant viewing and the issue of centres and peripheries című előadásában a centrum–periféria kérdését a folyóiratok tartalmi keretébe, a kép–szöveg viszonyrendszerbe helyzete el. Joyeux-Prunel kutatócsoportjával egy mintegy négyezer folyóiratból álló mintán hozzávetőleg hétmillió illusztráció körforgásával szembesült. A francia kutató rámutatott: a 20. század első évtizedeiben a lapról lapra vándorló – az európai centrum–periféria viszonyokat jobbára figyelmen kívül hagyó – legnépszerűbb képes illusztráció Albrecht Dürer Melankóliája volt (a szoborfejet vagy büsztöt ábrázoló felvételek mellett). Ez önmagában is beszédes arra vonatkozólag, mennyire voltak optimisták az európai olvasók. A centrumterületek vándorlásával kapcsolatban Joyeux-Prunel megállapította: 1922 előtt Párizsból először Berlinbe, majd onnan Közép-Európába jutottak el a különféle kulturális hatások. 1922 után viszont fordult a kocka, s a lényegi áramlás inkább a Berlin–Közép-Európa viszonylatra tevődött át. 

Az ESPRit konferenciáján külön szekció foglalkozott a centrum–periféria dualitását a saját bőrükön is tapasztaló, s azt ezért tudatosan áthidalni vagy egyenesen lebontani kívánó összehasonlító lapokkal. Köztük Metzl Hugó, a kolozsvári egyetem német nyelv- és irodalom tanára által alapított, európai viszonylatban elsőnek mondható összehasonlító irodalomtudományi lapjával, az Acta Comparationis Litterarum Universarummal.

Ám nemcsak földrajzi értelemben fogták fel szervezők és előadók egyaránt a konferencia tematikájaként meghatározott duális elméleti modellt, hanem hatalmi kérdésként, vagy másképp szólva: a társadalmi egyenlőtlenségi viszonyok alapján is. Az első nap egyik plenáris előadásában az ESPRit által 2022-ben díjazott Marianne Van Remoortel – csapatmunkában folyó ERC-kutatásként – bemutatta, hogy a folyóiratszerkesztés- és kiadás hogyan szolgált dobbantóul Európa-szerte a nők számára a nyilvánosságba való belépéshez, az eszmék nemzetközi körforgásában való részvételhez, illetve ahhoz, hogy maguk is meghatározzák a társadalmi és kulturális cserék kulcsfolyamatait egy olyan időszakban, amikor formális jogaik és a hatalomhoz való hozzáférésük limitált volt (Teaming Up in Periodical Studies: The Story of WeChangEd).

A második nap délelőttjén is folytatódtak a női – nők, nőszervezetek által működtetett – lapokkal kapcsolatos előadások: az egyik szekció előadásai alapján – mintha csak Remoortel előadásait illusztrálták volna – egy 19. századi, egymásnak kölcsönös mintát nyújtó, egymással érintkezésben lévő, saját közönséget megteremtő női laphálózat képe rajzolódott ki több európai nagyváros között. Az ezzel párhuzamos szekcióban viszont inkább az időbeli változásra és egy adott térségre fókuszáltak a második világháború előtti és utáni jugoszláv női lapok alakulástörténetével kapcsolatosan – jól láttatva, hogy centrum-periféria modell térben és időben is relatív jelleggel bír. Közelmúltbeli és jelenkori fókusszal egy kollektív cseh esettanulmány egy tematikus folyóirat-csoporton belül – történetesen a csehszlovák és cseh építészeti periodikákban – vizsgálta a duális elméleti modell érvényességét, megállapítva a nők diszciplináris, területspecifikus láthatatlanságát, ami a velük kapcsolatos tartalmak, információk, képi reprezentációk megdöbbentő szűkösségében ragadható meg. 

Az ESPRit által 2022-ben díjazott Clare Pettitt plenáris előadása (Beginning Again to Begin: Thinking About Serial Forms) a duális modell egy harmadik értelmezését, a hagyományosan populárisnak és partikulárisnak tekintett műfajok – nevezetesen az 1840-es évektől Európa-szerte folyatásban közölt próza – szerepét vizsgálta a politikai részvétel 19. századi demokratizálódásában. 

A történetileg a nyomtatott könyvről leváló, a későbbiekben pedig a hírlapoktól is elkülönülő műfajhoz sorolható folyóiratok – Habermas szavaival az „okoskodás fórumai” – mindenekelőtt az európai polgári nyilvánosság egy meghatározott szegmenséről, a szellemi–kulturális–tudományos élet plurális jellegéről, sokszólamúságáról adnak számot. A konferencián is számos előadás témájaként visszaköszönő 20. század eleji kelet- és közép-európai avantgárd lapok, a helyi modernizmusok multimediális platformjainak példája többek közt jól mutatja, hogy a mainstream – azaz polgári – kulturális lapoktól idegen ultramodern műalkotások népszerűsítéshez elengedhetetlennek bizonyult a saját művészeti médiumok megalapítása és kapcsolati háló megteremtése. 

A modern napisajtó a politikai közvéleményt befolyásoló erőként, a folyóiratok pedig a gondolatok, eszmék, ízlésválasztások stb. kidolgozásának, megvitatásának, s ilyenformán a modernség alapvető vektoraiként és formálóiként jelentek meg. Különösen a 19. század végi–20. század eleji kultúra megértéséhez elengedhetetlen a korabeli virágzó – a könyv és a hírlap között félúton elhelyezkedő, ezek tulajdonságait ötvöző – folyóiratkultúra tanulmányozása.  

Külön figyelmet kapott a nemzetközi konferencián a digitalizáció szerepe a folyóiratkutatásban – érdekes mód ez a vonatkozás az, amit a hazai közönség is jobban ismerhet például A folyóiratok kultúrája az elektronikus kor szemszögéből című 2007-ben megjelentetett tanulmánykötetnek köszönhetően. Nem túlzás azt állítani, hogy a digitalizáció forradalmasítja a folyóiratokkal kapcsolatos tudásunkat, hallatlanul kitágítva a kvalitatív és kvantitatív elemzési lehetőségeket. A digitalizáció nemcsak a sokszor alig néhány számot megérő, ma már az archívumok, könyvtárak mélyén rejtőző lapoknak a „felszínre hozatalában” és hozzáférhetővé tételében segít, hanem az együttműködésen alapuló, egyenlőbb megközelítéshez is közelebb vihet, s ezzel magában a kutatásban esetlegesen adódó centrum vs. (fél)periférikus pozíciót betöltő hely által megszabott kereteket is szét tudja feszíteni.   

^[1] Gyáni Gábor: Sajtótörténet a társadalomtörténész szempontjából, Médiakutató, 2006. tavasz
^[2] Lásd pl. Sean Latham – Robert Sholes: The Rise of Periodical Studies, JSTOR, Cambridge University Press, Vol. 121, No. 2 (Mar., 2006), 517-531. Ezzel egyidőben egyébként a hazai közegben is fókuszba került például az irodalmi alkotások medialitásának kérdése (Takáts József: A Kulcsár-Szabó -iskola és a „kulturális fordulat”, Jelenkor, 2004. november).