Örlős László, Benedek Gábor (vezető nemzetközi tanácsadó, Nyugat-balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft.)
Hollywoodi filmek jól ismert zsánere a „mexikói felállás”, amikor a főszereplő és ellenségei egymás fejéhez pisztolyt szegezve tartják sakkban egymást. Mindenki lélegzetvisszafojtva várja a patthelyzet feloldását, amit vagy külső hatás old meg, vagy a főhős ügyessége révén kerül ki győztesen a kutyaszorítóból. A Nyugat-Balkánon mostanra kialakult helyzetet sok tekintetben jól jellemzi a fenti szituáció. Kérdés, hogy kiket látunk valójában a vásznon: a régió sokat szenvedett országait, vagy inkább a mögöttük álló nagyhatalmakat? A témát éppen a daytoni megállapodás 25. évfordulójának évében tekintjük át az amerikai külpolitika perspektívájából. A háborús konfliktus lezárásának két és fél évtizedes távlatából is látjuk, hogy a nem is olyan régmúlt mély sebeket hagyott ugyan, de a térség integrációs ambíciói, valamint az azzal kapcsolatos kihívások egy közös fejlődési pályát jelentenek, amely részben széttartó érdekek megléte ellenére is egyre inkább közelíti egymáshoz a régió országait.
A Balkán földrajzi és kultúrföldrajzi adottságai miatt az ismert történelem óta klasszikus ütközőzónának számít. A régió országai Jugoszlávia széthullásától kezdve folyamatos változásban vannak: határaik többször változtak, új országok jöttek létre és elnevezésük is többször módosult. A Nyugat-Balkán napjainkban is a világ kisebb-nagyobb befolyású szereplői által aktívan érintett befolyási övezet.
A régióban a korábbi évek erőteljes növekedése kedvező makrogazdasági környezetet teremtett 2019-re, azonban az országok gazdasága nyitott és szerkezetükből adódóan nagy mértékben ki vannak téve a világgazdasági folyamatoknak. A korábbi évek gazdasági bővülése részben a növekvő külső keresleten, részben a belső ösztönzőkkel is erőteljesen támogatott belső fogyasztáson alapult. Kérdéses, hogy a járvány gazdasági hatásait mennyire tudják majd ellensúlyozni a kormányok, ugyanis a korábbi évek expanzív gazdaságpolitikája a költségvetési eszköztár és mozgástér kimerülésével, a fizetési mérleg nagymértékű romlásával járt. A fogyasztás szintjének fenntarthatósága már a járvány előtt is kérdéses volt, ugyanis az javarészt a lakosság gyors ütemű eladósodásán és fiskális ösztönzőkön alapult. A járvány gazdasági hatásait egyelőre nehéz felmérni. Az IMF várakozásai szerint a régió országainak az idei évben jelentős, átlagosan 5%-os visszaeséssel kell számolniuk, jövőre azonban – a legfontosabb európai uniós kereskedelmi partnerek helyzetétől is függően – viszonylag gyors visszarendeződés várható.
Az Egyesült Államok a hidegháborút követően, a délszláv válsággal kezdődően egyre inkább aktív, többnyire kezdeményező szerepet visz a térségben. Stratégiai célja Oroszország regionális jelenlétének kontrollálása és visszaszorítása. Ezt politikai (klasszikus és soft power eszközök), katonai és gazdasági eszközök egymástól sokszor nem, vagy nehezen elválasztható kombinációjával teszi. Politikai téren az Egyesült Államok az érdekeit elsődlegesen az országok nyugati (intézményi) integrációján keresztül igyekszik biztosítani, amely főleg a NATO és az Európai Unió regionális bővítésének aktív előmozdításában és támogatásában nyilvánul meg. Az Egyesült Államok vezetésével a NATO mostanra az egész Balkán domináns katonai szövetsége lett, regionális viszonylatban meghatározó katonai jelenléttel (Koszovóban található a régió egyik legnagyobb amerikai bázisa, továbbá friss fejlemény, hogy Észak-Macedónia néhány hónapja, a világjárvány kellős közepén szép csendben vált a katonai szövetség tagjává).
A nyugati gazdasági és katonai szövetségi rendszerekből mostanra kimaradó országok (Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Szerbia) integrációja nem véletlenül húzódik hosszú évek óta. Szerbiával a középpontban mindegyik országnak komoly területi vitái vannak egy vagy több szomszédjával, Koszovó esetében tovább nehezíti az ügyet az univerzális elismerés hiánya. Látható, hogy a képlet középpontjában Szerbia áll, a háttérben pedig időről-időre hol halványabban, hol erősebben, de kirajzolódik Oroszország kontúrja is.
A külsőségek terén 2019-ben a korábbinál is intenzívebbé vált az amerikai jelenlét a Nyugat-Balkánon, amikor Trump elnök kinevezte Matthew Palmert a Nyugat-Balkánért felelős különleges megbízotti posztra, majd – némi értetlenséget okozva – Richard Grenellt, a Koszovó és Szerbia közötti párbeszédért felelős követet is. Előbbi feladata az amerikai jelenlét megerősítése és a Nyugat-Balkán országainak nyugati integrációja, utóbbi kinevezett pedig speciálisan a koszovói-szerb tárgyalások előmozdításáért felel. A közelmúlt sikereit követően (Észak-Macedónia és Montenegró NATO-tagsága) mindkét követ komoly, egymással összefüggő kihívásokkal néz szembe.
Koszovó és Szerbia között az eredendően rossz viszony 2018 őszén tovább romlott, amikor Szerbia megakadályozta Koszovó Interpol-taggá válását, az pedig erre válaszul 100%-os büntetővámot vetett ki minden boszniai és szerb termékre. A szinte ellenséges viszony azóta sem változott sokat. A két ország között további folyamatos feszültséget okoz az Észak-Koszovóban idegen testként létező szerb többségű terület kormányzása. Az itteni településeken sok esetben párhuzamosan létezik egymás mellett a koszovói és a szerb államigazgatás.
(A cikk 2. része itt olvasható.)