Donald Trump már elnökjelöltként is a bevándorlás korlátozására irányuló kampányt folytatott az Egyesült Államokban. Ma, az Egyesült Államok elnökeként továbbra is célja az illegális és a legális bevándorlás korlátozása. Elnökválasztási kampánya során az állampolgárság megszerzése céljából érkezett bevándorlók gyermekeit anchor baby-nek nevezte. Azáltal, hogy ezek a gyermekek Amerikában születnek, törvényesen megszerzik az amerikai állampolgárságot. Az így megszerzett állampolgárságot születési hely jogán szerzett állampolgárságnak (angolul: birthright) nevezik, amelyet az alkotmány tizennegyedik kiegészítésének jelenlegi értelmezése biztosít anélkül, hogy figyelembe venné a szülők állampolgárságát. Azonban a tizennegyedik alkotmány-kiegészítésnek jelenlegi értelmezése azóta vitatott, amióta azt az Egyesült Államok kontra Wong Kim Ark ügyben a Legfelsőbb Bíróság megítélte 1898-ban.
Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának új rendeletének célja, hogy csökkentse azoknak a gyermekeknek a számát, akik születési turizmus ideje alatt születtek. Az új vízumszabály felveti a kérdést, hogy vajon ez egy első lépés-e a születési hely jogán szerzett állampolgárság értelmezésének szűkítése felé.
Az Egyesült Államokban 2001 óta a fenyegetettség szót új vonatkoztatásokban is használják. A szeptember 11-i terrortámadás után a nemzet biztonsága került a bevándorlási vita középpontjába. Az idegenektől való félelem még nagyobb volt, mint korábban és az emberek ezt a veszélyt már az Egyesült Államok határát átlépő várandós nőkben is látták. A határátlépés az amerikai állampolgárság megszerzése céljából olyan tevékenységgé vált, amelyet nem csak az illegális bevándorlók folytattak. A születési turizmus szintén megjelent, amely azt jelenti, hogy az országba beutazók legálisan ellátogatnak az Egyesült Államokba azzal a céllal, hogy ott szüljék meg gyermeküket, akik számára ezzel biztosítják az amerikai állampolgárságot. A CNN beszámolója szerint a külföldről érkező nők akár 50.000 amerikai dollárt is fizethetnek a születési turizmus ellátásának céljával létrehozott szállások és cégek számára, hogy gyermekeiket Kaliforniában szülhessék meg. Annak ellenére, hogy az Amerikai Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi vádat emelt a társaságok ellen, a növekvő ügyek száma és a kialakuló születési turizmus piaca a figyelem középpontjába helyezte maga a születési hely jogán szerzett állampolgárság értelmezését. Donald Trump elnök 2018-ban kijelentette, hogy a jelenlegi értelmezés megszüntethető lenne egy elnöki rendelettel, azonban ez azóta sem került napirendre. A legelterjedtebb nézet, hogy a tizennegyedik alkotmány-kiegészítés jelenlegi értelmezésének eltörlésére az egyetlen mód egy újabb határozat lenne a Legfelsőbb Bíróságtól. Azonban a születési hely jogán szerzett állampolgárság kérdése nincs napirenden az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának jelenlegi ülésszakaszában.

James C. Ho, Donald Trump elnök által kinevezett bíró (Egyesült Államok Fellebbviteli Bírósága) szerint a tizennegyedik alkotmány-kiegészítés garantálja a születési hely jogán szerzett állampolgárságot. Ho azonban úgy véli, hogy a Kongresszus katalizátora lehet majd ennek az értelmezésnek a megváltoztatásában. Véleménye szerint a várható első lépés a születési hely jogán szerzett állampolgárság megcsonkítása felé először egy jogszabály formájában fog megjelenni, amely alkotmányos kérdéseket vethet fel. Ezáltal a Legfelsőbb Bíróság lesz ismét felelős a tizennegyedik alkotmány-kiegészítés újraértelmezéséért. Ha egy születési hely jogán szerzett állampolgársággal kapcsolatos ügy ismét a Legfelsőbb Bíróság elé kerülne, Ho a jövőbeli döntést a hírhedt Dred Scott-ügyhöz hasonlóan tudná elképzelni, ezzel utalva arra, hogy a következő döntés várhatóan véget vethet a születési hely jogán szerzett állampolgárság jelenlegi értelmezésének. Hasonló megközelítést alkalmazott Hans A. von Spakovsky, a The Heritage Foundation egyik vezető jogi munkatársa, aki úgy gondolja, hogy a Kongresszusnak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Ho álláspontjával szemben azonban Spakovsky úgy gondolja, hogy a tizennegyedik alkotmány-kiegészítés jelenlegi értelmezése egyszerűen egy félreértés.
Amióta a születési turizmus növekvő tendenciája révén a születési hely jogán szerzett állampolgárság kérdése középpontba került, a jóslatok nem valósultak meg, és a születési hely jogán szerzett állampolgárságot nem szűntette meg sem elnöki rendelet, sem a Kongresszus. A Washington Post értesülése szerint azonban az Amerikai Külügyminisztérium kiadott egy új rendeletet, amely lehetővé teszi a B1 / B2 vízum megtagadását (turizmus vagy üzleti célokra kiállított ideiglenes vízum) várandós nőktől, akik az Egyesült Államokba utaznának gyermekük megszülése céljából. (Ez nem vonatkozik a vízummentességi programban részt vevő országokra, mivel az ezekből az országokból érkező személyek vízum nélkül látogathatnak el az Egyesült Államokba.) A National Review szerint a konzuli tisztviselők feladata lesz annak a meghatározása, hogy egy adott személy születési turizmus céljával akar-e ellátogatni az Egyesült Államokba. Azonban annak a bebizonyítása, hogy az út célja nem a születési turizmus kihasználása már az utazót terheli. A B1/B2-es vízum orvosi célokra történő igénylését igazolni kell előre eltervezett foglalások bizonyítékával és a szolgáltatás kifizetésére rendelkezésre álló összeggel.
Az új rendelet 2020. január 24-én lépett hatályba a Washington Post értesülései szerint. Attól függően, hogy mennyire lesz hatékony a konzuli tisztviselők kikérdezése az Egyesült Államokba való beutazást illetően, az új rendelet képes lehet megfékezni a születési turizmust. Azonban úgy tűnik, hogy a születési hely jogán szerzett állampolgárság jelenlegi értelmezése várhatóan továbbra is érintetlen marad.
Források:
AXIOS: “Exclusive: Trump targeting birthright citizenship with executive order”
Chavez, Leo R. Anchor Babies and the Challenge of Birthright Citizenship. Stanford University Press, 2017.
CNN: “Trump administration to take aim at ‘birth tourism’ in expected change to visa guidelines”
Ho, James C. “Defining “American:” Birthright Citizenship and the Original Understanding of the 14th Amendment.” Made in America: Myths & Facts about Birthright Citizenship. Immigration Policy Center, 2009. pp. 6-15.
National Review: “Trump Takes Aim at Birth Tourism”
The Heritage Foundation “Birthright Citizenship: A Fundamental Misunderstanding of the 14th Amendment”
The Washington Post: “Is Trump admitting defeat with his new U.S. visa rules?”