Avagy a kamera uralta gyerekkor
A kidfluenszer kifejezés az angol kid ’gyerek’ és influencer ’online véleményvezér’ szavakból ered. Olyan gyerekeket nevezünk kidfluenszereknek, akik – vagy akik nevében a szüleik – véleményvezéri márkát építenek fel különböző online platformokon (leginkább TikTokon, YouTube-on, Instagramon). Főként videós tartalmaikban az online közösségüknek többek között hobbijukat, játékaikat, esetleg kedvenc bőrápolási rutinjukat mutatják be. A kidfluenszerek platformjait nagyrészt a szülők vagy felnőtt felügyelők, kisebbrészt ügynökségek felügyelik – bár a gyerekek is aktív részt vállalhatnak a kreatív folyamatban.
Éppen emiatt érdemes idekapcsolni a sharenting fogalmát: A sharenting (vagy oversharenting) fogalom az angol overshare ’túl sokat megoszt’ és a parenting ’gyereknevelés’ szavak összeolvadásából ered. Arra a gyakorlatra utal, hogy a szülők, rokonok túl sok mindent megosztanak a közösségi médiában a gyerek életéből: képeket, videókat, intim történéseket is közzétesznek róla. Elképzelhető, hogy ebből a szülői gyakorlatból alakulnak át a gyerekek a kidfluenszerekké, de az is, hogy tudatosan gyerekinfluenszerként építik fel őket. A kidfluenszerek célközönségét leginkább hasonló korú gyerekek és szüleik jelentik, az általuk leggyakrabban reklámozott termékek közé a játékok, divatcikkek, kozmetikumok tartoznak. Csak hogy lássuk, mekkora üzletről van szó: már 2020-ban 8 milliárd amerikai dolláros forgalom volt a kidfluenszerekhez köthető.
Milyen hatásai lehetnek a kidfluenszerségnek?
- Megváltozik (megváltozott), hogy a privát szféra milyen mértékű nyilvánossá tételét tartják a gyerekek (és felnőtt gondozóik) normának, elfogadottnak.
- A gyereknek nincsen irányítása afelett, mit oszt meg, mit mutat meg az életéből: a most születő és felnövő gyerekeknek szinte a fogantatásuktól van a hozzájárulásuk nélkül digitális lábnyomuk.
- A gyerek állandó tartalomgyártási nyomás alatt van.
- Arról is írnak már, hogy egyes gyerekeket kivettek a szülők az iskolából, hogy a tanulással töltött időt is tartalomgyártásra lehessen fordítani.
- Foglalkoznak már azzal is kutatások, hogy a gyerekek mentális egészségére hogyan hat az influenszerség: hogyan kezelik az ismertség előnyeit és hátrányait (például eljutnak-e hozzájuk a negatív kommentek, és ha igen, azokra miképpen reagálnak).
- Ellophatják a gyerek képeit, ezáltal személyazonosságát rosszindulatú személyek (identity theft), és az ő vagy a szülei nevében cselekedhetnek. Sőt az intimebb fotókat akár gyerekpornográfiához használhatják.
- Létezik digitális emberrablás, gyerekrablás is (digital kidnapping). Ez arra utal, hogy egy rossz szándékú személy a saját gyerekeként tünteti fel más gyermekét honlapon, marketinganyagokban stb.
- Kérdéses, hogy az ilyen irányú tevékenység gyerekmunkának számít-e, illetve az ebből származó bevételt kezelheti-e a szülő, vagy pedig az a gyerek „önálló keresetének” számít-e. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy a szülő–gyerek viszony felettes–beosztott szereppé változik-e a kidfluenszerek esetén. Volt már arra is példa, hogy a gyerek 18 éves korát elérve beperelte a szülőt a túl sok képmegosztás miatt, és megnyerte a pert.
A reklámok őskora óta néztek le ránk csecsemőarcok az óriásplakátokról, találkoztunk bájos gyerekekkel a magazinreklámokban – milyen újdonságot hozott ebben mégis a közösségi média? A plakátgyerekek anonimak voltak: csak az ügynökség ismerte a valódi kilétüket, és egy-két reklám erejéig használták a fotójukat. Ezzel szemben a miniinfluenszerek nevét, tartózkodási helyét, szokásait, életkörülményeit (kép a konyhából, hálóból, gyerekszobából, a családi ház kertjéből) is ismerni lehet, életük alakulását pedig a nagyszámú közönség akár hosszabb időn keresztül folyamatosan nyomon követheti.
Emellett tegyük azt is hozzá, hogy már a 2010-es évektől több kutatás is foglalkozott azzal, hogy egy nem szexuális témájú fotó esetén is a női énmegjelenítés gyakran szexuális jelleget ölt. A szexualitás a figyelemfelkeltés hatékony eszközének számít. És ez a folyamat bizony elérte a gyerekek közegét is: a kutatók arra a nem etikus gyakorlatra hívják fel a figyelmet, hogy a minél nagyobb követőszám és reklámhatás elérése érdekében az akár 5–10 éves gyerekeket felnőttes szerepbe helyezik, sőt akár szexualizált pózokban is mutatják őket. Ehhez elegendő a kisgyerekre felnőttes ruhákat adni, kisminkelni, a hagyományosan szexuálisnak számító testhelyzetekben (pucsítva, hajukat igazgatva, pózolva) fotózni. Készíthetünk magunknak egy ministatisztikát a közösségimédia-oldalakat görgetve, hány gyerekábrázolással találkozunk az életkoruknak megfelelő öltözékben, tevékenységek közepette, és hány esetben kénytelenek a gyerekek idő előtt felnőni a valós vagy megcélzott influenszeri szerep és az ehhez kötődő elvárások kedvéért.
A sok veszély, kitettség és kétely mellett lehet azonban elenyésző haszna is az ilyen tevékenységnek: a gyerek jelentős bevételre tehet szert, amellyel ha a szülő jól gazdálkodik, könnyebb lehet számára anyagi értelemben majd az önálló felnőtt élet elkezdése; illetve nagyon tudatos szülői viselkedés mellett a gyerek megtanulhat bánni a médiával: technikai, gazdasági és mentális szempontból is. Emellett az üzleti-vállalkozási készségek fejlesztését is az előnyökhöz szokták sorolni. De ehhez az szükséges, hogy a szülő éber, tudatos legyen, és a gyerek érdekeit tartsa szem előtt a tartalomgyártás során.
