A hidegháború csúcspontján, a Szovjetunió elleni harcban fontos szerepet kapott II. János Pál, és vele nagyon megnőtt a Katolikus Egyház tekintélye. A szocializmus összeomlásával ez a tekintély teherré lett, elkezdődött az Egyház karaktergyilkolása. Ennek a legfőbb módszere a pedofília, illetve a pedofília eltussolásának vádja volt. Emlékszünk rá, előbb ír, azután amerikai férfiak álltak elő a 20 évvel korábbi történetükkel, amelyek bizonyíthatatlanok voltak, de pont elegendők az Egyházzal szembeni morális viszolygás és elutasítás kialakításához.
Miután az Egyházat visszagyömöszölték a láthatatlanságba, a liberális elit nekifogott ismét a pedofília dekriminalizálásába. Mert, a pedofília legalizálása – leszámítva ezt a néhány éves antikatolikus kampányt – a hetvenes évek óta tartó baloldali projekt.
Történt, hogy a proletariátus sehogyan sem akart forradalmat csinálni 1945 után, inkább lakásra, házra, autóra, nyaralásra vágyott, a burzsoá világ kínálatára. Nem elutasította a világot, hanem jól érezte magát benne, sőt egyre jobban. A hatvanas évek értelmiségi forradalmárai ezért nem bennük bíztak már, hanem a vágyakban. A vágyak ugyanis bármilyen rendet, intézményt, viszonyt fel tudnak forgatni. A gyorsan alkalmazkodó baloldal lemondott a proletárforradalomról – ami nem akart jönni, és nem hozta el a remélt hatást sem a Szovjetunióban, sem Kínában –, helyette a nyugati emberek gondolkodását, morálját igyekezett átalakítani a kulturális forradalom szellemében a médián és az oktatási rendszeren keresztül. (Ahogyan sikerült ezeket az intézményeket megszállniuk, úgy szűnt meg a „tudatipar” baloldali bírálata.) A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején zajlott le a baloldal „kulturális” fordulata, ami attól volt „kulturális”, hogy a tulajdonviszonyok helyett a kultúrát kívánták felforgatni. Mindenek a nyomulásnak a motorja a szexuális vágyak voltak. Ekkor jött létre a szexuális felszabadítási mozgalom, mert állítólag a nők, a homoszexuálisok és általában a vágyak el voltak nyomva a burzsoá társadalomban. A társadalmi konvenciók és tabuk áthágása pedig átalakítja az emberi viszonyokat, ugyanis a vágyak mindig jók, a határok, korlátok pedig mindig rosszak. Így a határátlépés is mindig jó dolog.
A kapitalizmus azóta is velünk van, köszöni szépen.
De velünk van a szexuális felszabadítás mozgalom, amit elsősorban a libertinus elit élvez. A mozgalom célja régóta a pedofília dekriminalizálása, de már célkeresztbe került a vérfertőzés, zoofília és a nemi erőszak is. A varázsszó a liberális szótárból kölcsönzött „konszenzus” lett: minden konszenzuson alapuló élvezetet engedni kell, a korlátozása csak tabukkal magyarázható, amik léte önmagában elnyomó. Az „intergenerációs szex” – mert polkorrektül így nevezik a pedofiliát gyakran – vagy a többi tabusértés esetében a kérdés csak a beleegyezés megléte. Ezért összpontosult a pedofiliával kapcsolatos vita egyre inkább a beleegyezési korhatárkörül zajlott. Az igazi haladárok amellett érvelnek, hogy ilyen korhatárra nincs szükség. A hetvenes években létrejött Pedofil Felszabadítási Front szerint a pedofilek felszabadítása a társadalmi felszabadítás küszöbe: nem a magántulajdont kell eltörölni, hanem a pedofíliát dekriminalizálni, és eljön végre az Emberiség Boldog Kora. (Lásd E. Michael Jones, Degenerate Moderns: Modernity as Rationalized Sexual Misbehavior, Ignatius, 1993.)
A francia maositák lapja, a Tout! 1971-ben már megírta, hogy Mouvement de libération des femmes és Front homosexuel d’action révolutionnaire tevékenységének folytatása a pedofília dekriminalizálásáért folytatott küzdelem.
Nem sokkal később, 1977-ben a Libération és a Le Monde közreadtak egy, neves balos értelmiségiek által aláírt nyilatkozatot három elítélt pedofili érdekében. Az aláírók közt volt Louis Aragon, Roland Barthes, Simone de Beauvoir, Gilles és Fanny Deleuze, Félix Guattari, Jean-François Lyotard és Jean-Paul Sartre. A marxisták és posztmodernek színe-virága. Ezután a Francia Kommunista Párt is kiadott egy nyilatkozatot a pedofília dekriminalizálásáért. Ugyanis a dekriminalizáció a szabadság. A szabadság a törvények és igazságszolgáltatás felszámolása, ahogyan a Black Live Matters mozgalom hívei hirdetik.
Majd egy másik petíció is megjelent az év során a beleegyezési korhatár csökkentése érdekében. A már említett balos celebek mellett új aláírók is megjelentek, két mai szent: Jacques Derrida és Michel Foucault.
A XXI. század eleji egyetemi világ vitathatatlanul legnagyobb szentje Szent Foucault. Néhány évvel ezelőtt, 2021-ben egy akkor megjelent könyvben Guy Sorman azt írta róla, hogy Tunéziában eltöltött évei idején helyi arab, 8–10 éves fiúk elégítették ki némi apróért a temetőben. Foucault, aki magát – és a hívei őt – mindig az elnyomott kisebbség oldalán látta, szegény, afrikai gyerekeket használt vágyai kielégítésére. Igaz, a beleegyezés megvolt! Számtalan vitacikk született, az eset szemtanúját, aki beszámolt Foucault afrikai viselkedéséről, ócsárolták. De azt még Foucault hívei is elismerték, hogy volt fiúkkal kapcsolata, csak éppen nem ennyire fiatalokkal. Bár a pénzen vett szegény fiúk kolonialista használata még mindig probléma lehetne a világ felszabadításáért állítólag küzdő haladárok számára.
(Mellesleg, egy másik haladár celeb, John Maynard Keynes is Tunéziába járt olcsó fiúkat használni.)
Nem eltekintve Foucault pedofiliáját feltáró személyes beszámolóról – akinek a Foucault-hívek szerint nincsenek bizonyítékai, „csak” a személyes tapasztalata –, tudnunk kell, hogy Foucault „elméleti” szinten is a pedofília büntethetősége ellen érvelt: egyrészt a gyermek kezdeményezheti a szexuális kapcsolatot, ekkor nincs erőszak (204.), továbbá belegyező gyermek az, aki nem utasítja vissza a felnőtt szexuális közeledését (a belegyezés alapja lehet valamilyen jutalom, cukorka, pénz stb. is) – „ha a gyermek nem utasít vissza, akkor nincs semmi ok büntetni a cselekményt” (204.) –; másrészt a gyermek teljesen meg tudja ítélni mi történik vele – „azt feltételezni, hogy a gyermek nem tudja elmagyarázni, mi történt és nem képes beleegyezni valamibe, teljesen elfogadhatatlan” (184.) –; harmadrészt egyáltalán nincs szükség beleegyezési korhatárra – „a törvény által rögzített korhatárnak semmi értelme. És a meg lehet bízni a gyermekben, hogy megmondja, történt-e erőszak vagy sem” (284.) –; negyedrészt, nem igaz, hogy a tekintéllyel rá lehet kényszeríteni egy gyereket arra, hogy olyasmit csináljon, amit nem akar, tehát kényszerítésről (205.), hatalommal való visszaélésről szó sem lehetet a gyermekekkel folytatott szexuális kapcsolatok esetén.
Tehát a legkisebb gyermekek esetében is indokolatlan a törvény és szülő beavatkozása: ha a néhány éves gyermek nem visít, akkor biztosan élvezi a felnőtt szexuális közeledését. Ha a tiltakozás hiánya egyenlő a beleegyezéssel, akkor a megváltozott tudatállapotúakkal, megfélemlítettekkel és hasonlókkal szemben sem lehetséges az erőszak. Sőt, nemi erőszak egyáltalán nincs is Foucault szerint. De erről máskor.
Foucault szerint a szexualitás szabályozása csak eszköz az emberek gyarmatosítására, a gyermekek megerőszakolására vonatkozó törvények, pedig csak eszközök a szülők kezében, akik ezzel akarják megoldani a más felnőttekkel szemben fennálló problémáikat. (209.)
(Az idézetek forrása: M. Foucault, Politics, Philosophy, Culture, Routledge, 1988.)
Az egyetemi világot elborító wokery megértésének fontos része, hogy az agyonhivatkozott és elemzett szerzőnek a pedofília és nemi erőszak dekriminalizációja – magyarul legalizálása – melletti érvelését miért titkolják el hívei, akik egyéként oly érzékenyek, különösen az erőszakra, gyengék zaklatására. Foucault a mai napig minden magyar egyetemen kötelező olvasmány.
Megjegyzés
Az antik világban elterjedt volt a homoszexualitás, gyakorlatilag mindent meghúztak, ami mozgott. Ennek csak az elnyomó kereszténység elterjedése vetett végett: a szexuálisboldogság-ellenes zsidó és keresztény előírások tették tönkre ezt a boldog pogány kort. Azonban ebben a boldog pogány korban, ahol a homoszexualitásra vonatkozóan bőven volt tapasztalat, jött létre és létezett a pederaszta kifejezés, görögül paiderastes, latinul paederasta, ami azután pédéraste formában elterjedt a modern franciában. Jelentése: a fiatal fiúkat szerető homoszexuális. Csak feltevéseink lehetnek, hogy a tapasztalataik alapján a görögök miért tartották fontosnak kb. másfél tucat politikai rendszer megkülönböztetését, miért kerestek ezekre külön neveket, míg a homoszexuális és a pedofil esetében erre a különbségtevésre nem törekedtek.
