Ismeretlen állambiztonsági dokumentum a magyar-izraeli kapcsolatokról és az Új Gazdasági Mechanizmusról (Budapest, 1967. április)
Az 1960-as évek közepe táján, amikor még voltak diplomáciai kapcsolatok Magyarország és Izrael között, a diplomáciai terepet sokszor kitöltő személyes találkozókra is rányomták a bélyegüket a két ország közötti kapcsolatok rendezetlen kérdései, másrészt az akkor zajló magyar gazdasági reformtervek nyilvános és kevésbé nyilvános részletei, kiszivárgott tartalmai. Pedig a diplomáciai nagyüzem masinériája folyamatosan működésben volt. Oblath György (1917-2012), a magyar külkereskedelem későbbi great old man-je, aki akkoriban éppen a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat igazgatója volt 1967 áprilisában – közel-keleti útja során – Izraelben járt és találkozott David Gollan külkereskedelmi államtitkárral. Gollan előadta, hogy Magyarországgal (valamint Bulgáriával és Jugoszláviával is) hasonló kereskedelmi megállapodást akar kötni a zsidó állam, mint amilyet létrehozott már Romániával, amelynek keretében pedig már nagyszabású műszaki kooperációról is döntöttek. Románia amúgy is (sok szempontból) Kelet-Európa bezzeg-országa volt ezekben az évtizedekben a Nyugat számára, a Ceaușescu vezette állam különutas külpolitikája az izraelieknek is imponált és megfelelt a zsidó állam külpolitikai érdekeinek.
A dokumentumban emlegetett kapcsolatok fontosságát az is aláhúzta, hogy – hiába ostromolta az izraeli fél a magyar szerveket – a Malév nem indított közvetlen légi járatot a két ország között. A kapcsolatok beszűkülését az erre irányuló központi akarat hiánya magyarázta, amelynek sokatmondó jele volt, hogy a budapesti izraeli diplomatákat különféle minisztériumokba „delegálták” a magyar partnerek a kéréseikkel, ahol aztán „sikerrel” neutralizálták az izraeli tárgyalási szándékokat is.

Az is a magyar-izraeli kapcsolatok intenzívebbé válása ellen hatott, hogy Ludwig Erhard német (szövetségi) kancellár és Levi Eshkol izraeli miniszterelnök 1965 májusában megállapodott egymással a teljes körű diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A megállapodás – amelyet a Kneszet 1965 márciusában fogadott el – az 1952-es kárpótlási egyezmény óta a legnagyobb esemény volt a két ország közötti kapcsolatokat tekintve és Izraelben nagy belpolitikai vita övezte, ám a német vezetők is hezitáltak, mert nem akarták rontani kapcsolataikat az arab világgal. Ami a kapcsolatok felvételét meggyorsította, az az volt, hogy Walter Ulbricht, a keletnémet állampárt vezetője látogatást tett Kairóban 1965 februárjában miután kiderült, hogy a nyugatnémetek fegyvereket adtak el Izraelnek. Igaz, ezt az egész egyiptomi látogatást megelőzték 1962-ben a Moszad akciói az egyiptomi rakétaprogram német résztvevői ellen Németországban, de Svájcban is (ez végül a Moszad vezetője, Isser Harel lemondásához vezetett, 1963-ban, az ő fejét Ben-Gurion követelte). A közvetlen aktuálpolitikai érdekviszonyok ilyetén alakulását az alapozta meg, hogy német részről teljes felelősséget akartak vállalni a múltban a zsidóság ellen elkövetett tettekért és ezzel együtt akart a Német Szövetségi Köztársaság az új Európa része lenni.
Több kelet-európai ország nagyon idegesen reagált a javuló nyugatnémet-izraeli kapcsolatok alakulására. A magyar állambiztonsági szervek például a helyi zsidóságot állandóan NSZK-ellenes nyilatkozatokra akarták késztetni (sokszor sikerrel). Ezenfelül arra, hogy tiltakozzanak az izraeli külképviseleten a kapcsolatok pozitív alakulása miatt, morálisan is helyezzenek nyomást az izraeliekre, ezzel csökkentsék az izraeli küképviselet (amúgy korlátozott) befolyását a magyar zsidóságra. A morális bélyeget a Szovjetunió ideológiai és politikai ellenfelének tartott NSZK-ra oly módon akarták rásütni, hogy a propagandában a náci Németország utódjának nevezték a nyugatnémet államot, ahol volt nácik ismét magas posztot tölthetnek be.
A dokumentumban említett beszélgetés során érintett másik téma, az akkori magyar belpolitika legfontosabb kérdéseinek egyike, az új gazdasági mechanizmus volt. Az izraeli diplomaták érdeklődését joggal keltette fel ez a nagy gazdasági reformpolitika, amely nem csak a fogadó ország szempontjából volt nagyon fontos, de az izraeli felet azért is érdekelte, mert – bár a zsidó állam kapitalista ország volt – de erős szocialista intézmények és szervezetek működtek a baloldali centrum (Munkapárt) által vezetett országban és sokan átérezték a reformgazdasággal próbálkozó kelet-európai kommunista vezetők dilemmáit. Mennyire marad szocialista egy állam, amely hozzányúl az árak és bérek kötött rendszeréhez és – ha nem is bevezeti, de beengedi a konkurencia, a versengés, a differenciálás szellemét a szocialista gazdaságba, ráadásul mindezek munkanélküliséget is generálhatnak… Ezek voltak azok a kérdések, amelyek az izraeli diplomaták szájából elhangoztak, de amelyek ugyanúgy foglalkoztatták magyar partnereiket is. Az egyik izraeli diplomata mondta ki azt a megnyugtató választ, amely a magyar reformerek lelkiismeretén is könnyíthetett elméletileg és gyakorlatilag: hogy a termelési eszközök „társadalmi tulajdonban” (értsd: állami tulajdonban) maradtak és ez a legnagyobb „ereje” a rendszernek.

Kicsit a dokumentumban szereplő személyekről is essék szó. Hanan Akavia (született Jakobovits/Jakobovicz Lipót, 1927 Máramarossziget; elhunyt: 2012-ben) Izrael kereskedelmi attaséja volt Budapesten 1964 és 1967 között, az ő Dózsa György úti lakásán zajlott ez az ebéd. A magyarul kiválóan beszélő diplomata – kinek első megbízatása volt a budapesti kiküldetés – főnöke a már említett David Giladi (1908-2009) ügyvivő volt, Szilágycseh (Partium) szülötte, aki arról is nevezetes volt, hogy ő volt az utolsó vezetője a külképviseletnek, a követség 1967-es bezárása előtt. Giladi természetesen szintén kiválóan beszélt magyarul, azon kívül a Maariv nevű izraeli napilap egyik alapítóját is tisztelhetjük a személyében. A dokumentumban szerepel még az (akkori) amerikai nagykövetség egy szintén magyar származású diplomatája, M. Gross (a dokumentumban Grosz) és természetesen az állambiztonsági ügynök, a „Lendvai” néven szereplő budapesti gyárigazgató, aki amúgy régi erdélyi cionista volt és közelről is ismerte azt a közeget, amelyből Giladi és Akavia is származott.
*
(Alábbiakban olvasható a dokumentum betűhív formában.)
– BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORUAN TITKOS! (Aláh.)
III/II.Csfség.
4.a.Alo. (Alá.)
Adta: “Lendvai” fn.ü.
Vette: Lukács r.szds.
Idő: 1967.április 26.
Hely: “Vár” fn.K.lakás
JELENTÉS
Budapest, 1967. április 29. (Aláh.)
Folyó hó 25-én Ákáviáéknál voltunk ebédre meghivva. Előző este telefonált és kérte, hogy ha lehet 2 óra helyett fél 2-re menjünk. ott volt Giládi feleségével, Grósz a feleségével /:akik most jöttek meg Görögországból:/ és Akáviáéknak a két gyereke. Az ebéd igen gazdag volt és jól volt elkészítve. Az ünneppel kapcsolatban annak megfelelő menüt állítottak össze, és különösen a hal és ezek az ételek.
Grósznénak, aki emlékezett a családja körében hasonló jellegü ebédre, igen-igen izlett.
Ebéd közben Grószék elmondták, hogy vasárnap érkeztek vissza Görögországból, Rodosban töltötték szabadságukat, és amikor a repülőtérre mentek Athénban, nagy meglepetéssel hallották, hogy nem tudnak továbbmenni, majd egy pár óra mulva késéssel a gép mégis elvitte őket Bécsbe.
Megjegyzésemre, hogy szép dolgokat csináltak ott maguk Görögországban, Grószné ugyancsak viccesen megjegyezte, hogy reméli, hogy az ameriakiak keze ebben nincs benne, mert egy csunya dolog, ami Görögországban van.
Giládi is bekapcsolódott a beszélgetéshez és nagyon sajnálja ő is a görögöket, mert nagyon rendes, becsületes népnek tartja őket. Reméli, hogy az ujságok csak tuloztak és nem ilyen sulyos a helyzet.
Akávia megjegyezte és csatlakozott hozzá Grósz is, hogy ugy látszik, Friederikának nem lenn hosszu maradása Görögországba.
Feltünt egyébként, hoigy korábban volt egy beszélgetésünk Grósszal, amikor a felesége nem volt idehaza, Papaszéknál és akkor ő sokkal határozottabban beszélt a görög eseményekről. Most inkább egy kicsit tartózkodóan beszélt. Kérdeztünk is egyet-mást tőle, de eléggé megkerülte a kérdéseket.
Grósz egyébként elmondta, hogy ők is lassan-lassan készülődnek, még nem tudják ugyan, hogy hová, mire felesége megjegyezte, hogy reméli és ezt majdnem biztosan tudja, hogy nem Amerikába.
Szokás szerint az antiszemitizmus elég hamar napirendre került és Giladi felhívta a New York Times egyik cikkére a figyelmét Grósznak, amiben nagyon érdekes analizis van az antiszemitizmus Amerikában, és hogy bizonyos néger körök is felvetik az antiszemitizmus kérdését. Nem bírtam megállni, hogy meg ne jegyezzem, hogy most már csak az hiányzik, hogy a zsidóság körében is legyen antiszemitizmus. Mire Akávia azt mondta: miért azt hiszi, hogy nincs?
Ebéd után a társaság külön ült, Akávia odajött hozzám és elmondta, hogy hallotta, hogy Obláth Izraelben volt és nyilatkozott a sajtónak és a TV-ben is. Ő ugyan még nem tudott vele találkozni, de nagyon kiváncsi, hogy mi a véleménye. Meggyőződése, hogy nagyon tetszettek neki a dolgok. Hozzátette, hogy látja, mégis csak sikerül egy-egy olyan vezető embert le vinni Izraelbe és ennek igen nagy jelentősége van, mert befolyásolja a véleményt. Hozzáfűzte mindjárt, hogy már hónapok óta huzodik egy müszaki delegáció leküldése Izraelbe, akiket ők hívtak meg a saját költségükre. Élelmiszeripari gépek és berendezések szállítása ügyében. A dolog azonban huzodik és neki fogalma sincs, miért. Magyarországnak igen nagy érdeke lenne véleménye szerint, ezt az üzletet megkötni.
Ő már maga is zavarban van, mert nem tudja, hogy kinek kellene szólni ilyenkor, amikor egy ilyen ésszerű dolog megakad. Egyébként a magyarok lassan teljesen elszigetelődnek ezekben a kérdésekben, mindenki meg fogja őket előzni – füzte hozzá Akávia. Elmondta, hogy a bolgárokkal és a románokkal most már közvetlen repülőjáratuk van, igen nagy a forgalom és Csehszlovákia, akikkel tudomása szerint nincsenek jóba, most olyan nagy sulyt helyez az Izraelből jövő látogatókra, hogy Karlovy Varyban egy kóser-éttermet is berendezett. Hasonlóképpen mint Inbál, ő is felvetette, hogy ennek alátámasztására, a román megegyezést. Elmondta, hogy a románok a legnagyobb nyiltsággal és a legnagyobb készséggel tárgyalnak. Az a véleménye, hogy ennek igen nagy gazdasági eredményei is lesznek. Megkérdeztem, hogy mivel indokolja, hogy a románokkal az előzmények után ilyen jó lett a kapcsolat. Én magam Romániában sokat jártam és ami ott volt a zsidóság körében, az majdnem páratlan és most ilyen nagy a barátság. Inbál azt válaszolta, hogy a románok sokkal okosabbak és reálpolitikusabbak, látja, hogy megegyeztek nyugat-Németországgal és a II.Vh-ban is időben, hogy mi a tennivaló.
Szóba került az uj gazdasági mechanizmus. Giládi ugy látszik, hogy jól van informálva a dolgokról és olvassa a közlönyöket és nyilatkozatokat is. A hitel-tanácsot tartja a legfontosabb eszköznek az uj mechanizmus sikerében. Hozzátette, hogy a hiteltanács módszeres erősen hasonlít a nemzetközi bank-világ ilyen irányú tevékenységéhez. Amikor megjegyeztem, hogy sokan mondják, hogy az uj mechanizmus erősen „kapitalista szagu”, ez pedig nem igaz, mert mi a szocialista tartalomra vigyázunk. Akkor hozzátette, illetve kapcsolódott a beszélgetéshez Akávia is, és ugyan ezt tette Giládi is, hogy nem von le végeredményben semmit ebből, az eredmények fogják eldönteni és csak az eredményeken keresztül lehet szocialista társadalmat építeni.
Akáviának még az volt a megjegyzése, hogy ami legdöntőbb, Magyarországon a termelési eszközök társadalmi tulajdonban vannak, és ez a legnagyobb ereje ennek a rendszernek. Giládi még hozzátette azt is, hogy ugy látszik Léderer ur tulságosan dogmatikusan gondolkodik, végeredményben a marxizmus-leninizmust is sok vonatkozásban átalakították és nem szabad ennyire mereven ragaszkodni a dogmákhoz. Kérdezte még, hogy Kállainak (Kállai Gyula 1910-1996, ebben az időben a Minisztertanács elnöke – NA) mi a szerepe most az uj kormányban, mire azt feleltem, hogy ezt az ujság egészen egyértelmüen leszögezte, hogy a parlament szerepe a jövőben sokkal nagyobb lesz mint eddig és egy olyan kipróbált politikust kellett erre a helyre tenni, mint Kállai.
Giládinak az a véleménye, hogy sok belső harc és vita előzte meg a változásokat, és tulajdonképpen sokkal korábban kellett volna a Politikai Bizottságnak ezeket a kérdéseket rendezni, de ugy látszik, hogy békésen akarták megoldani a kérdéseket.
Grósz elmondta, hogy nem rég jártak Debrecenben, megkérdeztem, hogy hogy vannak a rokonok és azt is, hogy bizonyára említettem már, hogy a lányok édesanyjának még lánykorában udvaroltam. Ha nem tévedek ezek azok a földbirtokosok., Grósz azt válaszolta, igen, ezek voltak, nagyon gazdag emberek. Látja mondtam, hogy ha akkor elvettem volna feleségül, akkor most rokonok lennénk.
Kérdezte, hogy jó-e manapság egy amerikai rokon?
“Lendvai”
Értékelés: (aláh.) A jelentés értékes, mutatja az izraeli diplomaták tájékozottságát.
Utasítás: papasszal keressen kapcsolatot és hívja meg magához,
aláírás
Lukács István r.szds.
K.2 pld.
Nyt.sz.4-2/480/67.
In: ÁBTL 3.1.5. O-13610 (Akavia Hanan)
Irodalom:
Kovács András: A Kádár-rendszer és a zsidók. Corvina. Budapest, 2019. 348-353.
Israel Kolatt: Zionist Marxism. In: Avineri S. (eds) Varieties of Marxism. The Van Leer Jerusalem Foundation Series, vol 2. Springer, Dordrecht. Martinus Nijhoff, The Hague, The Netherlands 1977. 227-270.
Papp István: Fehér Lajos. Egy népi kommunista politikus pályaképe. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára-Kronosz Kiadó. Budapest-Pécs, 2017.
Varga Zsuzsanna: Az Új Gazdasági Mechanizmus elfeledett sikertörténete: a termelőszövetkezeti szektor. In: Betekintő 2018/2 (https://betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2018_2_varga_zs.pdf )
Nyitókép: Az első NSZK nagykövet Izraelben, Rolf Friedemann Pauls