Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” című monográfiája a reménytelinek indult, de újabb katasztrófába torkolló „kis magyar időben”, 1940–44 között működött Erdélyi Párt történetének feldolgozása. A katasztrófa a Trianon-kályhához visszatérve válik érthetővé. Vida Gábor is ott kezdi Ahol az ő lelke című regényét, amikor 1918 karácsonyán Ferdinánd román király „rosszul felszerelt, toprongyos hadserege ellenállást nem tapasztalva bevonult a legnagyobb magyar király szülővárosába, Kolozsvárra, és a románok azóta is bent vannak. A mondat első része bizonytalanság, a második ma már történelem, a harmadikat megszoktuk. Királyok pedig nincsenek. Vérrel szerezték-e maguknak az országot a románok vagy ügyeskedéssel? Nekik szolgáltatott volna igazságot a történelem? Ma már alig számít. És bár nem feladatom választ adni a kérdésre, hogy miért történhetett ez meg, pontosabban: miért hagytuk elveszni Erdélyt, a félreértések elkerülése végett röviden kijelentem, hogy nem volt rá szükségünk, és azért nem kapjuk vissza soha többé, mert úgysem tudnánk mit kezdeni vele. Mi, magyarok, így, többes szám első személyben. Viszont a nagyapám azon a szomorú, sötét karácsonyon is enni adott a lovának, és még utána legalább ötven évig mindennap. Feltéve, hogy volt széna vagy abrak. Feltéve, hogy volt lova. Feltéve, hogy volt nagyapám.”
Következett aztán Húsz év (Jakabffy Elemér) és Súly alatt a pálma (Ligeti Ernő), majd az újabb casus belli, és maga a bellum holocaustummal és armageddonnal. A végzetes történelmi lejtő mégis hirtelen emelkedni látszott, amikor az 1940. augusztus végi második bécsi döntéssel visszacsatolták Észak-Erdélyt Magyarországhoz. A magyarok okkal érezték úgy, hogy rés nyílt a történelemben, a részleges revízióval nemzedékek vágyálma teljesült. Murádin filosz hajlamú történész, aki elfogulatlanul (mert a történész méltó nemzeti elfogultsága a tárgyilagosság), részletekbe menően tárgyalja a párt felépítését, vezetőinek tevékenységét, politikai bázisának kialakulását, a tagság összetételét, a tagozatokat, helyi szervezeteket. A párttá alakulás dilemmáinak elemzését a kibontakozás, a pénzügyi háttér, a „vizuális arculat”: a párt kiadványainak és emblémájának, jelvényének, tömegrendezvényeinek, kulturális-tudományos megmozdulásainak bemutatására követi: ez az igazi „mélyfúrás”.
A párt sikerének végső soron az volt a fő oka, hogy legjobbjainak nemcsak elszántsága, munkabírása, tehetsége és ambíciója volt, hanem erkölcsi-nemzeti meggyőződése is. Voltak eszméik, elveik, amelyekben hittek; mint a párt egyik régi jogász tagja mondta, „nem árt, ha egy lelkész hisz is Istenben”. Közben ott állt mögöttük egy egész nemzet(rész), amelynek tagjai (nemcsak a párt több százezer tagja) ugyanabban hittek. Nem azt latolgatták, meddig tarthat „szerepvállalásuk”, érdemes-e éveket áldozni rá az életükből: nem szerepet vállaltak, hanem áldozatot hoztak. Bár a véget nem sejthették, józan és megfontolt férfiak lévén már 1940 őszén pontosan tudták, hogy sem Észak-Erdély, sem az Erdélyi Párt nem tart, míg a világ, mégis vállalták. A négy lendületes esztendő alulról szervezett munkáját, nemzedékeket és társadalmi osztályokat valóságos nemzeti egységben összefogni képes munkálkodását látva ismét fel kell tenni Vida Gábor kérdését: vajon valóban szükségünk volt-e rá, mit tudtunk (volna) kezdeni (Észak-) Erdéllyel? Murádin munkája erre is választ ad, és nemcsak a politikában, ideológiában, a társadalmi önszervezésben és a gazdaságban.
Valóban fontos volt-e Erdély Magyarországnak? Nem is az országnak, hanem az országot vezető politikai osztálynak? Mennyire? Az Erdélyi Párt parlamenti csoportjának tagjai testületileg sohasem találkoztak Horthy Miklóssal. Nem azért, mert a visszacsatolt országrész képviselői nem akarták felkeresni a kormányzót, hanem, mert a kormányzó nem akarta fogadni őket. Csiki László negyven éve színpadra vitt abszurd darabjának ezt a címet adta: Nagypapa látni akar benneteket. A színpadi nagyapának nemhogy lova, már abrakja sem volt, de ha ma is látni szeretne bennünket, mit látna?
Muradin János Kristóf: „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2019.
