Mind az Északi-sark, mind pedig az Antarktisz szerepe egyre inkább felértékelődni látszik a világpolitikai porondon. Az olvadó jégsapka, a növekvő kereskedelmi forgalom, a hajózhatóvá váló útvonalak és a nyersanyaglelő források komplex biztonsági környezetté alakították ezeket a területeket. Az Egyesült Államok számára az Északi-sarkhoz történő közvetlen kijutási lehetőséget Alaszka biztosítja. Ugyanakkor Kanadával és Dániával egyaránt rendelkezik kétoldali megállapodásokkal, amelyek lehetőséget nyújtanak számára, hogy Grönland szigetén fenntartsa a Thule repülőbázist. Ez egyben az Államok legészakibb katonai bázisa is. A hidegháború ideje alatt főként a rakétavédelmi képességek és az egyéb felderítő rendszerek üzemeltetése szempontjából volt stratégiai jelentősége a területnek, amely napjainkra úgy tűnik, hogy újra előtérbe fog kerülni. Jelenleg Grönland és az Északi-sark az új űrhaderőhöz, illetve az egyéb kutatásokhoz kapcsolódó képességek alapvető színhelye.
Az Északi-sarkot körülvevő nemzetközi vizekkel nyolc állam szomszédos (Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, az Oroszországi Föderáció, Svédország és az Egyesült Államok), de a jégsapka és az alatta húzódó talapzat hivatalosan nem tartozik egyetlen államhoz sem. Az 1982-es ENSZ Tengerjogi Konvenció (UNCLOS) alapján a partmenti államok a kizárólagos kereskedelmi zónát 200 tengeri mérfölddel meghosszabbítva jogosultak a tengerben rejlő kincsek kiaknázására. Az Egyesült Államok nem ratifikálta a dokumentumot, arra hivatkozva, hogy az a nemzeti érdekeinek sérülésével járna; ugyanakkor mára kiderült, hogy a kimaradás sokkal nagyobb hátrányt jelent a számára, mintha elfogadta volna az UNCLOS-t. Ezzel szemben az Oroszországi Föderáció pont az ezen szerződés által nyújtott keretek alapján igyekszik igazolni, hogy a Lomonosov-hátság lényegében véve a szárazföld meghosszabbodása, ezáltal pedig jogosult kitermelni az itt található nyersanyagforrásokat. Jelenléte és képességei az Északi-sarki régióban megkérdőjelezhetetlennek bizonyultak. Egyrészt földrajzi közelsége, másrészt a Kola-félszigeten állomásozó északi flottája és nyolc darab nukleáris meghajtású jégtörő hajója és szintén nukleáris meghajtású tengeralattjárói révén.
Dánia a hozzá tartozó Grönland révén azzal érvel, hogy az Északi-sark lényegében véve Grönland meghosszabbodása, ezáltal pedig a terület a Dán Királysághoz tartozik. Pontosan egy évvel ezelőtt, 2019 augusztusában Donald Trump amerikai elnök felvetette, hogy az Egyesült Államok megvenné Grönlandot, amennyiben a dánok hajlandóak lennének eladni azt. Elsősorban arra hivatkozva, hogy tekintélyes ingatlanbefektetési lehetőségek vannak, ugyanakkor nem elengedhető tény az sem, hogy a legutóbbi kutatások szerint a Föld kőolaj tartalékának 13%-a, míg földgázkészletének 30%-a található itt. Donald Trump felvetése némi diplomáciai súrlódást okozott a két állam között.
A kulcsfontosságú hajózási útvonalak, a tengerszorosok és a nyersanyaglelőhelyek ráadásul Washington bosszúságára az új szereplők megjelenését is magukkal vonták. Miután 2018 januárjában Kína közzétette az első átfogó arktiszi irányelvét, amelyben „sarkközeli államként” definiálja magát, az Egyesült Államok fokozott figyelmet kezdett fordítani a térségre. Kína megközelítése azt takarja, hogy egyike azon szárazföldi államoknak, amelyek a legközelebb fekszenek az északi pólushoz. Érdekelt továbbá a régiókon átívelő és globális kérdésekben is, amelyek az északi-sarki területek kapcsán merülnek fel. Érdekeltsége nem teljesen újkeletű, mivel 1925-től részesévé vált a Spitzbergák Szerződésnek, és a kilencvenes évek közepén, 1996-ban csatlakozott a Nemzetközi Arktiszi Tudományos Bizottsághoz is. 2004-től kutatóállomást hoztak létre a Spitzbergákon Arktiszi Sárgafolyó Állomás néven, ahonnan különböző kutatóexpedíciókat hajt végre az Északi-tengeren. Mivel az Északi-tengeren történő kereskedelmi útvonalak felszabadulása lényegesen lerövidítené a kínai áruszállítás időtartamát és költségeit, nem véletlen, hogy egyre inkább részt kíván venni az északi regionális együttműködésekben is.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok reakciós politikát folytat, amellyel a két legfőbb vetélytársa, Kína és az Oroszországi Föderáció térségbeli tevékenységeire kíván választ adni. Az amerikai cél elsősorban Oroszország és Kína háttérbe szorítása. Azt követően, hogy az Egyesült Államok Partiőrségének új jégtörő kapacitás kiépítését irányozta elő, illetve a Haditengerészet is komolyabb jelenléttel fog a térségben hajózni, 2020 májusában Mike Pompeo külügyminiszter az Arktiszi Tanács ülésén kijelentette „Szeretnénk megmutatni, hogy arktiszi nemzet és hatalom vagyunk. A kínai lépések mindannyiunk figyelmét felkeltették.”
A cikk második része ITT olvasható.
Források:
Borítókép: U.S. Coast Guard/Fireman John Pelzel
The Arctic Institute: The Nuances of Geopolitics in the Arctic
BBC: Donald Trump and Greenland: Why would he want to buy it?
High North News: US reacts to Chinese and Russian Arctic Activity, Pompeo to attend Arctic Council Meeting
