A tagállamok állam- és kormányfői egy hete tettek egy első, hiábavaló kísérletet arra, hogy politikai megállapodást hozzanak létre a 2028. január elsején hatályba lépő új többéves pénzügyi keret tervezetéről. Mindenki tudta, hogy a kísérlet kudarcos lesz, hiszen alig van olyan pontja a Bizottság által tavaly nyáron bemutatott dokumentumnak, amely a tagállamok egyöntetű támogatását élvezné.
A hagyományosnak mondható, a főösszegről és az egyes programok pénzügyi kereteiről szóló viták mellett a megállapodást nehezítő újabb konfrontációt is hoz a Bizottság javaslata, amely megszünteti a hagyományos szakpolitikai fejezetbeosztását az uniós költségvetésnek. Helyette az igazgatási kiadásokat tartalmazó főfejezet és Globális Európa nevű alap mellett két olyan alapot nevesít, amelyek különösen fontosak a tagállamok számára. Az egyik az úgynevezett Európai Alap, amely a közös mezőgazdasági és a kohéziós politika, valamint a bel- és migrációs ügyekkel kapcsolatos programok szerepelnek. A másik pedig az Európai Versenyképességi Alap, amelybe a kutatás és innováció, a védelmi ipar, az infrastruktúra-fejlesztés, az egészségügyi és oktatási programok kerültek.
A szerkezeti változásokon túl a források elosztásának új módszere is meglepetést keltett. Az eddigi, hagyományos, előre megtervezett és leegyeztetett programok helyett most a teljesítmények értékelésén alapuló – a Next GenerationEU-nál bevezetett – forrásbiztosítási rendszert javasol a Bizottság. Kiemelt jelentőségű lenne a Bizottság által megfogalmazott országspecifikus ajánlásoknak megfelelés, amelyet – az Európai Alap, azaz a vidékfejlesztési és kohéziós politikák esetében – a Bizottság és a tagállami kormányok között úgynevezett Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervekben rögzítenének.
Az elnevezés ne tévesszen meg senkit: bár az Európai Bizottság a kezdetektől fogva szerepelteti a „regionális” jelzőt a hivatalos megnevezésben, az elemzők, az újságírók és a regionális intézmények képviselői is egyetértenek abban, hogy a partnerségi tervek rendszere egy, az előzőekkel szemben sokkal központosítottabb, a szubnacionális szintnek semmi befolyást nem biztosító megoldást jelent.
Akárcsak harmincöt évvel ezelőtt, amikor a Maastrichti Szerződés tervezetének centralizációgyanús elemeit meglátva a regionális intézmények képviselői azonnal rendkívül hatékony lobbizásba kezdtek, a mozgósítás most sem maradt el. A legerősebb politikai szereplők a föderációk szubnacionális intézményei, a belga régiók, valamint a német és az osztrák tartományok. Közülük a német tartományok reagáltak először, amikor még 2025 májusában – tehát a Bizottság hivatalos tervezetének közzététele előtt – rögzítették a tartományi Európa-ügyi miniszterek, hogy a regionális szintnek továbbra is meghatározó szerepet kell kapnia a kohéziós politikai jövőjének alakításában.
A következő lépés, már a hivatalos tervezet bemutatása után, 2025 decemberében a többnyire tartományi szintű közellátó cégeket tömörítő Német Köz- és Magán Jóléti Szövetség közleménye volt, amely részletesen bemutatta a tartományi szint kifogásait az új tervezettel kapcsolatban. Szűk fél évvel később, idén tavasszal már a német és osztrák városokat és tartományok tömörítő URBAN Hálózat dolgozta ki a szövetségi és tartományi kormányokkal közösen konkrét szakpolitikai javaslataikat, amelyek számukra is elfogadhatóvá tennék a Bizottság tervezetét.
Az osztrák–német és az időközben csatlakozó belga nyomásgyakorlás 2026 nyarára elérte, hogy a Tanács részleges tárgyalási álláspontban rögzítse a szubnacionális szint nemzeti és regionális partnerségi tervekben szerepeltetésének fontosságát. Bár látszólag jelentős eredményről van szó, a gyakorlottabb döntéshozók még így sem látják a regionális szint szerepeltetésének garanciáit az új többéves pénzügyi keretben.
Éppen ezért a regionális és helyhatóságok európai uniós képviseleti szerve, a Régiók Bizottság arra használta az október 12-én Brüsszelben kezdődött 23. Régiók és Városok Európai Hetének rendezvényeit, hogy felhívják arra a figyelmet, hogy nélkülük nincs elfogadott többéves pénzügyi keret. Tüttő Kata, a testület elnöke már megnyitó beszédében elutasította a tervezet túlzottan központosító jellegét. Az elnök szavai mögé a Régiók Bizottsága egy határozat megszavazásával sorakozott fel, amelyben megismételték a regionális szint sérelmeit.
A régiók tehát harcban állnak. Bár a tagállami állam- és kormányfők most még a nagy számokra figyelnek, előbb vagy utóbb egy pillantást kell majd vetniük a szubnacionális szint követeléseire is, különben – különösen a föderációk esetében – komoly politikai problémák elé nézhetnek.
Nyitókép forrása: dmadusanka / depositphotos.com
