A most már hagyományosan szeptember elején az Európai Parlamentben elhangzó, az Európai Unió állapotáról szóló beszéd több, mint egy évtizede határozza meg az európai belpolitika idénynyitó politikai vitáinak témáit és hangnemét. Uniós intézmények képviselői és tagállami politikusok reagálnak az Európai Bizottság elnökének üzeneteire, vagy éppen szervezik munkatervüket az elhangzottaknak megfelelően. Maga a beszéd ugyanakkor nem csupán az elvégzendő feladatokra tesz javaslatot. Annak hangulata jól mutatja azt is, hogy az európai belpolitika éppen milyen hangnemben foglalkozik az aktuális témákkal.
Így volt ez tavaly, amikor Ursula von der Leyen gyakorlatilag háborús beszédet mondott, és az orosz–ukrán háborúban történő európai uniós részvételt az európai demokráciák sorskérdésévé tette. Így volt idén is, amikor a múlt héten elhangzott, immáron sokkal inkább a belső ügyekkel foglalkozó beszédében sokkal higgadtabb hangot ütött meg. Noha a beszéd fő üzenetét, a kiskorúak közösségi médiahasználatának korlátozását előre lehetett tudni, a meglepetést azonban most sem kellett nélkülözni a beszédből. Kanada társult tagságára vonatkozó javaslat még akkor is általános meglepetést keltett, ha maga az ötlet korábbi, és Ukrajnára vonatkoztatva Emmanuel Macrontól származik. Talán a váratlanságnak tudható be, hogy mind a tagállami politikusok, mind pedig az uniós intézmények képviselői kevéssé minősítették a nyilvánosság előtt az ötletet.
Annál nagyobb visszhangja volt von der Leyen másik geopolitikai innovációjának, az Európai Biztonsági Tanácsra, illetve a szoros védelmi együttműködés megteremtésére vonatkozó javaslatának. Ahogyan az várható volt már elhangzásakor, az Európai Parlament jobboldaláról óvatosan elhatárolódó reakciók érkeztek. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pedig világosság is tette országa és pártcsaládja álláspontját is, amikor nem tartotta jónak a védelmi politikában a fölösleges párhuzamok megteremtését.
A beszéd geopolitikai részével összességében Emmanuel Macron francia köztársasági elnök lehetett leginkább elégedett. A független Európa megteremtésének gondolata az ő európai stratégiai autonómiáról szóló elképzelésének kiteljesített változata. Noha az ördög a részletekben rejlik, annyit már biztosan mondhatunk, hogy a javaslat ilyen előkelő helyen szerepelt a Bizottság elnökének beszédében, önmagában jól mutatja, hogy Macron ezzel kapcsolatos koncepciója mára a Bizottság geopolitikai törekvéseinek legfontosabb elemévé vált.
Még akkor is, ha több európai parlamenti képviselő és tagállami politikus vitatja ennek az elképzelésnek a realitását vagy éppen fontosságát. Szerintük ma már két Európa létezik. Az egyik a brüsszeli politika elit Európája, ahol az előzőekhez hasonló, a valóságtól távol álló, absztrakt témák uralják a gondolkodást, és ennek bizonyítékaként nevezik meg az Európai Unió állapotáról szóló beszédet is. A másik Európa pedig a hétköznapok Európája, ahol a magas üzemanyag- és energiaárak, a versenyképesség romlása, a gazdasági stagnálás ma már mindennapos fejfájást jelent az európaiak millióinak.
Az innen induló kritikák aztán csatlakoznak a befizető országok által gyakran hangoztatott bírálathoz, ami már a 2028. január elsején induló többéves pénzügyi keret bizottság koncepcióját illeti. A kétezer milliárd eurós főösszegű hétéves költségvetéssel kapcsolatban alapvetőn kritikus tagállamok és európai parlamenti képviselők von der Leyen beszédének is éppen ezt a jólétinek szánt részét bírálják leghevesebben. Szerintük ugyanis a Bizottság az eddig vállalt feladatainak teljesítésével sem áll túl jól. Inkább ezeket kellene elvégezni újabb ambiciózus költségvetési bővítések előtt, főleg olyan esetekben, ahol a tagállamok hatékonyabban és eredményesebben járnak el.
Összességében egyelőre úgy tűnik, hogy az idei Európai Unió állapotáról szóló beszéd több kritikát váltott ki, mint hangos támogatót toborzott. Önmagában azonban már a vita is fontos lehet az uniós intézményeknek, hiszen a Bizottság a most kritizált javaslataival is teret foglal, vitát vált ki és motivál az európai belpolitikában. Márpedig a Bizottságnak a Szerződésben megszabott feladata az integráció mozgásban tartása. Éppen ezt teszi.
Nyitókép forrása: Európai Bizottság




