A hagyomány, a hit, a rend és a népművészet mai érvényessége mellett érvelt Petrás Mária Kossuth-díjas népdalénekes, keramikusművész a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Szabadegyetemének Modern-e az archaizmus? A régiség haszna a mában című rendezvényén. A beszélgetés a moldvai csángó világ tapasztalatai, a régi életforma megtartó ereje, valamint a népművészet és a szakralitás mai szerepe körül forgott.
Blankó Miklós, a Nemeskürty István Tanárképző Kar oktatója régről ismeri Petrás Máriát. Már jó ideje várta, hogy sor kerülhessen a beszélgetésre a szabadegyetem keretei között. Elsőként gyerekkori élményeiről és a nyelvről kérdezte a művészt.
Petrás Mária azzal kezdte, hogy arról a szinte középkori gondolkodású világról szeret mesélni, amelyben született és nevelkedett. Gyermekkorában Moldvában, a téeszesítés előtti csángó falvakban olyan közeg vette körül, amelyben a hit, az ünnepek rendje és a hagyományok a mindennapi élet természetes szervezőerejét jelentették, és ezek a gyermekkori tapasztalatok mindmáig meghatározók számára – akkor is, ha azóta sokat változott az a világ is.
A csángó világ archaikus jellegének egyik oka az volt, hogy a vidéken hosszú időn át nem működtek iskolák, ezért a közösség a nyelvújítás előtti magyar nyelv különféle változatait őrizte meg. Petrás Mária gyermekkorában mindenki otthon tanult meg magyarul, az iskolában románul, a templomban pedig latinul, így háromnyelvű közegben nőtt fel. Az általuk beszélt magyar nyelv a tanárok szemében gyakran idegenszerűnek hatott, miközben számukra ez volt a természetes anyanyelvi közeg.
A különböző nyelvi és etnikai csoportok együttélése az iskolában olykor konfliktusokat okozott, különösen, ha az iskolai tanítások a központi direktívák okán eltértek a családi hagyományoktól. A felnőttek világában viszont mindenki hasonló elnyomásban élt, ezért a közösséget összetartotta a vallás és a hagyomány. A csángó világban a hit és az ünnepek rendje jelentette az élet alapvető szerkezetét, és ezt a külső politikai vagy ideológiai nyomás sokáig nem tudta érdemben megbontani.
Petrás Mária életének fordulópontjaként beszélt arról az időszakról, amikor a zárt moldvai világból előbb Erdélybe, majd később Magyarországra került. Fiatalon szinte semmilyen közvetlen tapasztalata nem volt a nagyvilágról, ezért már az is hatalmas élményt jelentett, amikor szakiskolába kerülve elhagyta szűkebb közösségét. Erdélyben találkozott először a magyar nyelv másféle, számára új hangzásával. Elmondta, hogy sokszor azért ültek be vendéglőkbe, hogy hallgassák, hogyan beszélnek magyarul az emberek.
A rendszerváltozás utáni első magyarországi útja érzelmileg rendkívül erős élményt adott. Ez a találkozás földrajzi és identitásbeli megerősítésben is fontos volt. Később művészi pályája révén kiállításokkal és fellépésekkel a világ számos országába jutott el, elsősorban meghívások révén. Előbb Olaszországban hívták sokfelé, később a Muzsikás együttessel és saját formációival is rendszeresen szerepelt külföldön.
Külföldön különösen erősen érzékelte a magyar kultúra súlyát. Felidézte, hogy komolyzenei fesztiválokon is helyet kap a magyar népzene, és ezek az alkalmak megerősítették benne, milyen jelentős kulturális örökséget képvisel a magyarság.
Petrás Mária kerámiaművészként két alkotást mutatott be, köztük egy olyan Mária-ábrázolást, amelyben a csángó asszonyok gyermekhordozó világát jelenítette meg. Számára Szűz Mária alakja gyermekkora óta meghatározó, a csángó világban ugyanis rendkívül erős a Mária-tisztelet, átszövi a képzeletet, az ünnepeket és a természethez való viszonyt is.
A kerámiáról szólva hangsúlyozta, nem az a legfontosabb, hogy alkotásai modernek legyenek, hanem az, hogy sugalljanak valamit abból a világból, amelyből jött. A régi élet lényege a szakrális és profán részek egyensúlya, az ünnepek emelkedettsége és a közösségi megélés ereje, ami ma már mind nehezen írható le szavakkal, inkább tapasztalatként ragadható meg.
A beszélgetés központi kérdésére, van-e helye a népművészetnek és az archaikus tudásnak a mai világban, Petrás Mária úgy válaszolt: ezt a tudást vissza kell hozni az életbe. Nem elegendő felmutatni vagy múzeumi tárgyként tisztelni a népi kultúrát, hanem újra funkcióba kell helyezni. Példaként a néptáncot és a népzenét említette, amelyek szerinte tartást, bátorságot és belső erőt adnak a fiataloknak.
Ehhez kapcsolódóan fontosnak tartotta az „életre való tanítást” is, mivel véleménye szerint a régi világ egyik legfontosabb tudása az volt, hogy az emberek tisztában voltak a napok, hetek, évek rendjének, a férfi és a nő élete rendjének. A nap kezdetének és végének egyszerű, mégis jelentőségteljes rítusait hozta példaként.
A Ludovika Szabadegyetem estje énekkel és hangszeres zenéléssel zárult. A művész fellépésében közreműködött Farkas Annamária, Nagy Koppány, valamint Petrás Mária unokája, Lantos Bendegúz is.
Videó: Mészáros Márk Benjámin. Nyitókép forrása: majorosl66 / depositphotos.com
