A 2026-os mérleg és a költségvetési integráció új horizontjai
Jelenleg 2026 februárját írjuk, az európai folyosókon egyetlen mozaikszó hallatán kezd el mindenkinek gyorsabban verni a szíve: RRF. Éppen most dől el, hogy az unió történetének legnagyobb pénzügyi kísérlete sikertörténetként vagy elszalasztott lehetőségként vonul be a történelembe, miközben a tagállamok az órával versenyeznek.
2026: Az RRF utolsó nagy futama és a közös európai jövő záloga
A helyzet azért ennyire aktuális most, mert a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) a célegyenesbe fordult: a szabályok könyörtelenek, hiszen 2026. augusztus 31-ig minden egyes vállalt mérföldkövet és célkitűzést le kell jelenteni, különben a pénznek annyi. Ez nem a megszokott „számlagyűjtögetős” kohéziós játék, ahol n+2 vagy n+3 évig lehet tologatni a határidőket; itt vagy van teljesítmény vagy üres marad a kassza. A háttérben egy olyan kormányzati innováció áll, amely a Covid-19 utáni válságkezelést kötötte össze a strukturális reformokkal. A tagállamoknak nem egyszerűen el kellett költeniük a pénzt, hanem konkrét törvényeket kellett hozniuk vagy intézményeket modernizálniuk, mielőtt a kifizetési gombot Brüsszelben megnyomták volna.
A megvalósítás 2026 elején izgalmasabb, mint egy skandináv krimi. A teljes keret 577 milliárd euróra olvadt, miután nyolc ország – köztük a spanyolok, a lengyelek és a románok – januárban inkább visszavágta a hitelkeretét, összesen 74 milliárd euróval, mert a piaci kamatokkal vagy a saját adminisztratív korlátaikkal jobban jöttek ki. Míg az éllovasok, mint Franciaország és Ausztria, már a pezsgőt bonthatják a több mint 84%-os lehívási arányukkal, addig Olaszország is büszkén tartja a 79%-os szintet, bizonyítva, hogy a legnagyobb kedvezményezettként is lehet hatékonyan reformálni. Spanyolország helyzete trükkösebb: bár a reformok 79%-át már letudták, a tényleges beruházásoknak csak a 30%-át sikerült eddig befejezniük, így nekik a következő pár hónap igazi túlélőtúra lesz.
Sajnos nálunk, Magyarországon a legborúsabb a kép 2026 februárjában. Mi vagyunk az unió abszolút sereghajtói a magunk 9%-os kifizetési rátájával, és a 27 „szupermérföldkő” továbbra is úgy tornyosul előttünk, mint egy bevehetetlen erőd. Eddig csak az előfinanszírozáshoz jutottunk hozzá, a többi 10,5 milliárd euró pedig fagyasztva várja a jogállamisági fordulatot. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az Európai Bíróság főtanácsnoka, Tamara Ćapeta éppen most, februárban tett olyan indítványt, amely szerint a Bizottságnak nem lett volna szabad korábban sem felszabadítania bizonyos kohéziós forrásokat megfelelő indoklás nélkül. Ez a bizonytalanság nemcsak a költségvetést, de a hazai gazdasági növekedést is megfojthatja idén.
Pedig az RRF haszna vitathatatlan ott, ahol pörögnek a kerekek. Az uniós közberuházások aránya a 2019-es 3,2%-ról 3,8%-ra ugrott 2025-re, és olyan „átgyűrűző hatásokat” generált, amire senki nem számított. A németek, az osztrákok vagy a hollandok például minden egyes saját magukra költött euró után plusz hasznot zsebelnek be abból, hogy a szomszédjaik náluk veszik meg a digitális vagy zöld átálláshoz szükséges technológiát – náluk ez a hatás akár meg is duplázhatja a nemzeti keret közvetlen előnyeit. De beszélhetünk arról a 6 millió emberről is, aki RRF-támogatott képzéseken vett részt, vagy arról az 1,4 millió cégről, amelynek a talpon maradását vagy fejlesztését segítették ezek a források. Ez az eszköz tehát nem egyszerű segély, hanem egy közös európai modernizációs motor.
Ami pedig a legfontosabb tanulság a jövőre nézve: a 2028-ban induló új, hét éves uniós költségvetés (MMF) már teljesen az RRF képére formálódik. Ez a híres-hírhedt „RRF-esítés”. A Bizottság javaslata szerint jönnek a Nemzeti és Regionális Partnerségi Tervek (NRPP), ahol nem lesz többé tucatnyi különálló program, csak egyetlen nagy nemzeti stratégia. Bár ez papíron egyszerűbb és rugalmasabb, a régiók és az önkormányzatok már most kongatják a vészharangot. Félnek, hogy a pénzosztás túlságosan központosítottá válik, a „nacionalizálódó” alapok pedig éppen a helyi, területi kohéziót gyengítik majd, miközben a kormányok a saját prioritásaikat (például a védelmet vagy a határigazgatást) részesítik előnyben.
A jövő szele azonban nemcsak a bürokráciát, hanem a puskaport is hozza. Mivel az RRF hitelei iránti kereslet 2026-ra megcsappant, az EU gőzerővel indította el a SAFE (Security Action for Europe) eszközt. Ez a 150 milliárd eurós hitelkeret kifejezetten a közös európai fegyvervásárlást és a védelmi ipar megerősítését hivatott felpörgetni a „Readiness 2030” terv részeként. 2026 januárjában már jóvá is hagyták az első nyolc ország (például Bulgária, Románia és Portugália) terveit, márciusban pedig érkeznek az első kifizetések. Úgy tűnik, Európa végleg rájött: a zöld és digitális ellenállóképesség nem sokat ér katonai biztonság nélkül, és az RRF teljesítményalapú modellje tökéletes sablon ehhez is.
Összegezve a naptárat: a fizikai megvalósítás határideje 2026. augusztus 31., a kifizetési kérelmeket szeptember 30-ig kell benyújtani, a Bizottságnak pedig december 31-ig ki kell utalnia az utolsó eurócentet is. Az RRF tehát kifut, de az öröksége – a közös hitelfelvétel és a „pénzt csak eredményért” elv – velünk marad a 2028 utáni világban is. A nagy kérdés már csak az, hogy ki tudja kihasználni ezt az utolsó félévet a modernizációra, és ki lesz az, aki végleg lemarad az integráció főáramáról. Magyarország számára ez az év az utolsó esély, hogy megmutassa: képes a vállalt reformokra a források elvesztése nélkül.
Nyitókép forrása: dgphoto / depositphotos.com
