Balázs Eszter, az NKE EJKK Közép-Európa Kutatóintézet (KEKI) tudományos főmunkatársa jövő februártól az Egyesült Államokban kutat majd: az amerikai diplomácia humanitárius szerepvállalását vizsgálja az első világháború idején Budapesten és Fiumében. Mi a célja e kutatással, miért fontos e téma? S miképpen nyerte el a Fulbright kutatói ösztöndíjat és kiknek ajánlja, hogy pályázzanak? Interjú.
Mindenekelőtt gratulálok az ösztöndíjhoz! Meséljen egy kicsit arról, hol tölti majd a következő időszakot és mik a tervei?
Köszönöm! 2024 végén elnyertem a Fulbright kutatói ösztöndíját (Fulbright Scholar), aminek köszönhetően 2026 februárja és májusa közt Washington DC-ben tölthetek négy hónapot. A The George Washington University-n, Steven Brady professzor vesz a szárnyai alá – neves diplomáciatörténész, a német-amerikai kapcsolatok szakértője, a GWU Columbian College of Arts and Sciences tanára –, ő lesz tehát az ún. host professor-om. Itt lesz a kutatói állomásom, a hivatalos egyetemi kapcsolatlétesítés itt valósul meg.
Mi a kutatási projekt elsődleges célja?
A pályázatomban arra vállalkoztam, hogy a Nemzeti Levéltár marylandi egységében kutassam az amerikai diplomácia első világháborús budapesti és fiumei tevékenységét. A kutatás során nem klasszikus diplomáciatörténeti, hanem társadalomtörténeti megközelítést alkalmazok, amely révén azt vizsgálom, hogyan tükröződött a háború egy adott társadalomban, milyen a háború által meghatározott kényszerek és választások léteztek, például hogyan bántak az ellenséges civilekkel a hátországban.
Miért a társadalomtörténet felől közelíti meg a témát?
Egyik szakterületem most már több mint egy évtizede, az elsővilágháborús magyar hátország története. Azon belül pedig a propaganda, az önmozgósítás kérdése, az értelmiség háborúhoz való hozzáállása, a vizuális kultúra, illetve többek közt az ellenséges civilek sorsa érdekel. Eddigi munkáimban azt vizsgáltam, hogyan tükröződött a háború a társadalomban, milyen transzformáló ereje volt, ahogy egy német tanulmánykötet kifejező címe is fogalmaz, „a 20. század őskatasztrófájának”. Ugyanakkor mindig nemzetközi összehasonlítással is végzem ezeket a kutatásokat, hiszen az első világháború eleve egy globális eseménysor. Egyben pedig a nagy háború a világtörténelem első totális háborúja, amely mélyen involválta a társadalmakat – a magyar társadalmat is. Az amerikai diplomácia 1914-1917/1918 közti magyarországi működésének tehát a háborús magyar társadalom az egyik kontextusa. Nem az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok politikai szintje érdekel elsősorban – ez egy nagyon jól kikutatott téma. Glant Tibor kollégánk, aki az EJKK John Lukács Intézet kutatóprofesszora – egyben a Debreceni Egyetem tanára – évtizedekkel ezelőtt részletekben menően megírta a két ország diplomáciai kapcsolatainak az 1914-1921 közötti alakulástörténetét. Általában is ő a 20. századi magyar–amerikai kapcsolatok egyik legelismertebb szakértője. Ám engem nem elsősorban a kétoldalú kapcsolatok politikai dimenziója érdekel, hanem az, ami a szélesebb társadalomhoz kapcsolódik: az amerikai diplomácia első világháborús segítő tevékenysége Magyarországon, egy központi hatalmakhoz tartozó országban, amely bár nem volt független, – az adott keretek között – jelentős belpolitikai önállósággal bírt.
Erről mi, laikusok nem is igen hallottunk.
Ez egy kevéssé ismert terület, valóban. A diplomáciai tevékenységnek egy olyan rétege érdekel, amely a 20. század során idővel organikusan is a diplomáciai munka részévé vált, ám 1914 és 1918 között még nem volt egyértelmű – a háborút megelőző hágai nemzetközi egyezmények dacára sem –, hogy egy nagyobb fegyveres konfliktus idején milyen segítő szerepet tölthetnek be a különböző országok képviseletei.
Budapesten és Fiumében vizsgálja majd az amerikai diplomáciai tevékenységet. Miért esett a választás éppen ezekre a helyszínekre?
A duális Monarchia magyar területén ebben az időszakban nincs nagykövetség, hiszen Magyarország nem önálló állam. Budapesten, a Monarchia Béccsel egyenrangú központjában csupán főkonzulátus működik, továbbá a Magyar Királyság területén található még egy konzulátus Fiumében, amely nemzetközi kikötőváros, ugyanakkor a Magyar Királyság része. Ezért úgy döntöttem, hogy két város diplomáciai tevékenységét vizsgálom és hasonlítom össze. Az egyik egy kulturálisan sokszínű, de alapvetően a többségi magyarság kultúráját, politikai erejét megjelenítő főváros, a másik egy magyar közigazgatás alá tartozó, multietnikus tengeri kikötőváros, ahol a magyar állami, illetve a helyi olasz és horvát érdekek rivalizálnak.
Mi áll kutatása fókuszában?
Azt vizsgálom, hogy a nagy háború alatt milyen volt az amerikai diplomácia humanitárius tevékenysége a Magyar Királyság területén. Az érdekel, hogy milyen segítő munkát végeztek a konzulátusok, hogyan támogatták az ellenséges civileket, például a repatriálás megszervezésében, és milyen európai hálózatokba kapcsolódtak. Az amerikai konzulátusok a bajbajutott civilek és a hadifoglyok helyzetét is segítették, a semleges diplomácia közvetítő szerepét kihasználva. Ez a humanitárius munka gyakran alkuk mentén valósult meg: ha például Angliában javítani lehetett az internált magyarok helyzetén amerikai közreműködéssel, akkor Magyarországon is könnyebben lehetett a bajbajutott ellenséges civileket támogatni, például az olaszokat, franciákat, briteket, belgákat, vagy éppen az oroszokat. Tehát az amerikai diplomáciai tevékenységnek a háborús pusztítás – lelki, nemcsak anyagi – mérséklésében játszott szerepe érdekel, illetve, hogy a pillanatnyi megfontolások mögött milyen politikai szándékok húzódtak meg. Tehát nem akarom kizárni a politikatörténeti megközelítést sem, hiszen nem egy deskriptív leírás a célom, a humanitárius tevékenység valamiféle adatoló leírása, hanem egy politikai, társadalmi, tulajdonképp egyfajta széles értelemben vett kulturális megközelítés. A humanitárius tevékenység – jellemezze akár a Vörös Keresztet, az egyházakat, a civileket, vagy éppen a diplomatákat – mérsékelni tudta a háborús gyűlöletet és az embertelen körülményeket, ugyanakkor a korabeli nagypolitika függvénye is volt. A washingtoni levéltárban azt vizsgálom majd, hogyan tükröződött például Wilson elnök külpolitikai elképzelése az Európában folyatott gyakorlati humanitárius tevékenységben.
Itthon, gondolom, már végzett előzetes vizsgálódásokat a témában. Milyen levéltári forrásokra támaszkodik a kutatás Magyarországon és az Egyesült Államokban?
Igen, a Magyar Nemzeti Levéltárban már felleltem azon dokumentumok egy részét, amelyek a magyar hatóságok – beleértve a legfelsőbb politikai vezetést – szemszögéből rögzítették az amerikai diplomácia háborús közvetítő és segítő szerepét a magyar fővárosban és Fiumében. Februártól pedig többek közt az amerikai Nemzeti Levéltár világháborús anyagait, illetve a Main Consular Records budapesti és fiumei anyagait (levelezést, táviratváltást) fogom áttekinteni.
Visszatérve e szakmai lehetőségre, hogyan látja, miért és kiknek érdemes a Fulbright ösztöndíjra pályázni?
Úgy gondolom, hogy ez az ösztöndíj kiváló lehetőség arra, hogy a kutatási témámat több oldalról is megismerjem, széles, amerikai és más nemzetközi szakirodalmi bázisra támaszkodva. Továbbá a közvetlen kutatási lehetőségek mellett a Fulbright arra is lehetőséget ad, hogy – akár viszonylag érettebb fejjel is – bekapcsolódjak egy amerikai egyetem életébe. Mindenkinek, aki pályázni szeretne, érdemes tudnia, hogy a Fulbright egyik legnagyobb előnye az életkori megkötések hiánya: bárki bármikor pályázhat. A folyamatban – saját tapasztalatból mondom – a „fail again, fail better” szemlélet érvényesül: ha az első próbálkozás nem sikerül, érdemes levonni a tanulságokat és újra megpróbálni a következő évben. Idővel a pályázati anyagod egyre csiszoltabb lesz, és jó eséllyel eljutsz a célodig. Természetesen nemcsak kutatók, hanem posztgraduális hallgatók is pályázhatnak a student kategóriában. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megjegyezni, hogy a pályázás során nagy segítséget jelentettek számomra az egyetem akadémai angol nyelvórái, valamint az EJKK Közép-Európa Kutatóintézet szakmai támogatása.
