Európa a geopolitikai présben: a jóvátételi hitel, a védelmi fordulat és a transzatlanti feszültség
Ez év decembere vélhetően az európai integráció történetének egyik legmélyebb, egzisztenciális válságaként és egyben kényszerű átalakulásának hónapjaként vonul be a történelembe, ugyanis az Európai Unió vezetőinek egyszerre kell kezelniük a közvetlen háborús finanszírozás technikai csődjét, a kontinens gazdasági modelljének militarizálását és a transzatlanti szövetségi rendszer ideológiai összeomlását.
A Brüsszelben, Londonban és a tagállami központokban zajló események már régen túlmutatnak az orosz–ukrán háború logisztikai támogatásán; a tét mostanra az, hogy az Unió képes-e önálló, cselekvőképes geopolitikai entitásként definiálni magát egy olyan világrendben, ahol legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok nyíltan ellenséges retorikát folytat, a keleti frontvonalak pedig a kimerülés jeleit mutatják.
A jelenlegi helyzet drámaiságát a legjobban az a versenyfutás jelzi, amely Ukrajna 2026-os és 2027-es államháztartási túléléséért zajlik, és amelynek során az Európai Bizottság a pénzügyi innováció határait feszegetve próbálja megkerülni a politikai patthelyzeteket. Az IMF előrejelzései szerint Kijevnek a következő két évben mintegy 135 milliárd eurónyi külső forrásra lesz szüksége a működéshez, amit az amerikai támogatások bizonytalansága miatt Európának kellene előteremtenie. Ennek érdekében dolgozta ki a Bizottság az úgynevezett „jóvátételi hitel” (reparations loan) konstrukcióját, amely egy 90 milliárd eurós keretösszeget biztosítana, ám a mechanizmus jogi és pénzügyi kockázatai miatt a tagállamok közötti feszültség a tetőfokára hágott.
A javaslat lényege egy rendkívül komplex pénzügyi mérnöki megoldás, amely a Belgiumban, az Euroclear értéktárnál befagyasztott orosz jegybanki eszközökből származó, lejárt kötvények után felhalmozódott készpénzállományt hasznosítaná. A terv szerint ezt a likviditást egy különleges célú gazdasági egységen (SPV) keresztül csatornáznák be az uniós támogatási rendszerbe, miközben az Euroclear az Európai Bizottság által kibocsátott, azonos névértékű zéró-kupon kötvényeket kapna fedezetként. Ez a megoldás lehetővé tenné, hogy a pénzt Ukrajna azonnal felhasználhassa, a visszafizetési kötelezettség pedig csak akkor lépne életbe, amikor (és ha) Oroszország megfizeti a háborús jóvátételt. A konstrukció „fedezetét” tehát végső soron a befagyasztott orosz vagyon jelenti, anélkül, hogy azt formálisan, a nemzetközi jogot esetleg sértő módon elkoboznák. Ez a fajta kreatív jogalkotás azonban heves ellenállást váltott ki a belga kormány és a pénzügyi szektor szereplői részéről. Bart De Wever belga miniszterelnök és az Euroclear vezetése arra figyelmeztet, hogy a precedens nélküli lépés alááshatja az euróba vetett globális befektetői bizalmat, és ami még veszélyesebb: Oroszország válaszlépésként lefoglalhatja az Euroclear oroszországi leányvállalatánál, a National Settlement Depositorynál lévő, mintegy 17–33 milliárd euróra becsült nyugati vagyont. A december 19-i uniós csúcs közeledtével a Bizottság minősített többségi szavazással próbálja megkerülni az egyhangúságot igénylő döntéshozatalt, de a jogi bizonytalanság és a pénzügyi megtorlástól való félelem továbbra is bénítólag hat a döntéshozókra.
Miközben a rövid távú tűzoltás a pénzügyi stabilitást fenyegeti, a háttérben zajló, a 2028–2034-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret (MFF) tervezése egy csendes, de radikális stratégiai irányváltást tükröz, amely az Európai Unió gazdaságát gyakorlatilag hadigazdálkodási üzemmódra állítja át. A kiszivárgott bizottsági tervek központi eleme az újonnan létrehozandó Európai Versenyképességi Alap (European Competitiveness Fund – ECF), amely egy ernyő alá vonná a stratégiai beruházásokat, és amelyen belül a védelem és az űripar finanszírozása drasztikusan, ötszörösére, mintegy 131 milliárd euróra növekedne. Ez a „ReArm Europe” stratégia részeként értelmezhető elmozdulás azonban nem többletforrásokból, hanem átcsoportosításokból valósulna meg, ami komoly aggodalmakat szül a tudományos és kutatói szférában. Bár a Horizon Europe program költségvetését névlegesen növelnék, a szakértők attól tartanak, hogy a forrásokat a polgári alapkutatások és a zöld innováció helyett egyre inkább a „kettős felhasználású” (dual-use), katonai célokra is alkalmas technológiák fejlesztésére irányítják át. Ez a fajta forráselszívás alapjaiban kérdőjelezi meg az Unió eddigi, a „soft power”-re és a tudásalapú társadalomra építő stratégiáját, és rávilágít a „vaj vagy ágyú” klasszikus dilemmájára: képes-e Európa fenntartani jóléti modelljét és klímacéljait, miközben kénytelen finanszírozni saját újrafegyverkezését.
Ezt a belső bizonytalanságot és strukturális átalakulást tetézi a transzatlanti kapcsolatok drámai, soha nem látott mélyrepülése. A Donald Trump vezette amerikai adminisztráció által decemberben közzétett új Nemzetbiztonsági Stratégia (NSS) nyelvezete és tartalma sokkhatást váltott ki az európai fővárosokban. A dokumentum, amely Európát a „civilizációs eltörlés” (civilizational erasure) szélén álló, identitását vesztett, gyenge és a migráció által megroppantott kontinensként írja le, nem csupán diplomáciai sértés, hanem az amerikai védőernyő de facto visszavonását is előrevetíti. Az Egyesült Államok egyre nyíltabban sürgeti az ukrajnai háború gyors lezárását, akár súlyos területi engedmények árán is, amit a washingtoni tárgyalódelegációk (Steve Witkoff és Jared Kushner vezetésével) az európai érdekek mellőzésével próbálnak tető alá hozni Moszkvával. Az amerikai béketerv kiszivárgott részletei, amelyek Donbász feladását és a NATO-csatlakozás elvetését tartalmazzák, elfogadhatatlanok Kijev és az európai héják számára, ami diplomáciai dacszövetségbe kényszerítette a kontinens vezetőit.
Erre a nyomásra válaszul jött létre a december eleji londoni csúcstalálkozó, ahol Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett egy közös európai válaszlépésről. A találkozó hangulatát a bizalmatlanság és a sürgetés uralta; Friedrich Merz a zárt ajtók mögött arra figyelmeztette Zelenszkijt, hogy „ne maradjon egyedül ezekkel a fickókkal” (utalva Trump tárgyalóira), és nyíltan szkeptikusnak nevezte az amerikai javaslatokat. A német kancellár szerint a következő napok sorsdöntőek lehetnek Európa biztonsága szempontjából, hiszen fennáll a veszélye egy új jaltai típusú megállapodásnak, ahol a nagyhatalmak a fejük felett döntenek. Zelenszkij elnök a találkozót követően határozottan elutasította a területi engedményeket, kijelentve, hogy Ukrajnának sem morális, sem jogi alapja nincs lemondani szuverenitásáról, még a fokozódó nyomás ellenére sem. Az európai vezetők ígéretet tettek „robusztus biztonsági garanciák” kidolgozására és az Oroszország elleni gazdasági nyomás fokozására, demonstrálva, hogy Európa kész akár az Egyesült Államokkal szemben is saját utat járni. A kérdés azonban nyitott marad: a pénzügyi viták (jóvátételi hitel) és a védelmi képességek hiányosságai (MFF viták) közepette képes lesz-e az Unió valós erőt felmutatni ezen ambíciók mögött, vagy a decemberi diplomáciai nagyüzem csupán egy geopolitikai utóvédharc kezdete.
Kép forrása: Dati Bendo / European Union, 2025 / EC – Audiovisual Service / wikimedia.org
