Szocialista modernizáció a Muraközben
A kezdetben a sztálinista utat követő Jugoszláviában jelentősebb gazdasági fejlődés csak az 1950-es évektől volt megfigyelhető. A különutas politikát folytató ország nyugati régiói a kedvező helyzetüket kihasználva nemcsak az ipari termelés növekedésének és a paraszti kisgazdaságoknak köszönhették intenzív fejlődésüket, hanem az 1960-as évek közepétől Nyugat-Európába induló vendégmunkások tömegeinek is. Ebből kifolyólag a Muraközben magasabb volt az életszínvonal, mint a Magyarországgal szomszédos határmenti területeken. Az enyhülő diktatúra keretei között végrehajtott felemás modernizációs folyamatok árnyoldalainak tekinthető a kétlakiság és a vendégmunkásság következtében a családi szálak meglazulása, a rendszerváltást követően hirtelen megugró munkanélküliség, illetve a Dráva folyó természeti értékeinek jelentős pusztulása a megépített vízierőművek és víztározók következtében.
Az 1941–1945 között a Magyar Királysághoz tartozó mintegy 110 ezer fős Muraköz jóval kedvezőbb körülmények között vészelte át a háborút, mint a Drávától délre fekvő területek. Mindazonáltal a holokauszt, továbbá a frontátvonulás előtti és utáni népességmozgások, illetve kényszermigráció következtében az addig is döntően egynyelvű folyamköz 1945 után már kizárólagosan horvát nyelvűnek tekinthető (számottevő magyarság csak a Mura északi oldalán, a Muravidéken maradt). A Moszkva befolyása alá került köztes-európai országok közül elsőként Jugoszláviában épült ki az a fajta modernizációs diktatúra (Entwicklungsdiktatur), amely a pártállam irányításával a tervutasításos rendszer bevezetésével egy időben hajtotta végre a különböző bankok, vállalatok és gyárak államosítását, a legszükségesebb infrastrukturális fejlesztéseket és a háborús pusztítások okozta újjáépítést. Jóllehet Tito korábbi partizánmozgalma révén jelentős támogatói háttérbázissal rendelkezett Jugoszláviában, mégis az etnikailag és vallásilag heterogén össztársadalmat tekintve legitimációja még nagyobb mértékű növekedését a gazdasági fejlődés, az életszínvonal emelkedése, később pedig a munkások jogainak kiszélesítésétől várta, hiszen egyes régiókban – úgymint a Muraközben – jelentős legitimációs deficittel rendelkezett. A földjeihez ragaszkodó, mélyen vallásos parasztság számára rendkívül visszatetszők voltak az új szocialista államigazgatás kezdeti intézkedései, úgymint az egyház működésének korlátozására irányuló törekvései, a terménybeszolgáltatások, a mezőgazdasági termékek kötelező állami felvásárlása, a magántulajdonban levő földbirtokok nagyságát érintő korlátozások, a szövetkezetesítés és a közmunkára való kötelezés. A háborút követő földosztás és telepítés által 772 muraközi szegényparaszt család számára osztottak ki elkobozott német, magyar, olasz és háborús bűnösnek ítélt személyek tulajdonát képező földterületeket főként Baranyában (2300–2800 fő részére) és Szlavóniában, de még Isztriában is.
Miután 1948. június 28-án Jugoszláviát kizárták a Kominform soraiból, Tito hatalma mind kül-, mind belpolitikailag megrendült. Az állami vezetők felgyorsították a kollektivizálást – ezzel is nyomatékosítva, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia között fennálló feszültségek ellenére is a kommunista érdekek mentén kívánják vezetni az országot. Létrejöttek az első földműves és más szakmákhoz kötődő (kosárfonó, szabó, cipész) szövetkezetek, míg a maradék földművelésen kívüli területeket beszántották. 1948-ban a Muraközben már hatvan úgynevezett termelő parasztszövetkezet működött. Ekkor nemcsak a letenyei Mura-hidat, hanem a teljes magyar–jugoszláv határszakaszt hermetikusan lezárták. A hidegháborús körülmények következtében a Muraköz magyar határhoz való közelsége miatt több ipari berendezést is biztonsági okokból az ország belsőbb területeire szállították. A tágabb térség legnagyobb textilipari gyárának, a Čateksnek 90 sor gépét, az itteni kötöttáru gyár, az MTČ (Međimurska trikotaža Čakovec) 128 varrógépét, illetve a Vajda húsüzem teljes konzervrészlegét is áttelepítették az ország belsőbb területeire. A csáktornyai tejfeldolgozó üzem teljes berendezését Sziszekre szállították át. Lényegében 1956-ig nem történt számottevőbb ipari beruházás a Muraközben, amely a korabeli feszült szovjet–jugoszláv viszonynak tudható be. A villamosítás terén is az 1945 utáni lendületes fejlesztések 1948–1952 között lelassultak, a muraközi falvak villanyárammal való ellátása egészen 1961-ig elhúzódott.
A kollektivizálási hullám elmúltával az államilag engedélyezett paraszti kisgazdaságaik jövedelmeiből nehezen megélők, a kétlakiak és a mezőgazdasági szektorból menekülők a szocialista önigazgatás elve alapján megszervezett munkástanácsok vezetésével működő csáktornyai gyárakban és a muraszerdahelyi (Mursko Središće) szénbányában tudtak munkát vállalni (a település környékén kőolajat és gázt is termeltek). 1955-ben 1300 főt foglalkoztató Csáktornyai Muraközi Kötöttáru (MTČ) gyár egész Jugoszláviában értékesített textilárukat (kiváltképpen Szlovéniába). Majdnem mindegyik csáktornyai vállalat dolgozóinak több, mint a fele nem Csáktornyán, hanem a környező településeken lakott és onnan ingázott a városba. Muraszerdahelyen, Horvátország egyik legjelentősebb szénkitermelő bányájában az 1960-as évek végén 2500 bányász dolgozott, de 1972-ben már fel kellett hagyni a termeléssel a szénkészletek kimerülése miatt. A szovjet–jugoszláv viszony javulásával párhuzamosan a gazdasági és a kulturális fejlődés dinamikusabbá válását jelezte, hogy megkezdődött a település csatornázása, a vízvezetékrendszer kiépülése és 1954-ben a Zrínyiek egykori várkastélyában a Csáktornyai Városi Múzeum, majd 1966-ban pedig a vár szomszédságában a „Park” szálloda nyitotta meg kapuit, amely a vadászturizmus keretében érkező látogatókat is nagy számban fogadta.
A központi helyen fekvő Csáktornya lakosságszáma a vizsgált időszakban megkétszereződött (1991-ben már 16 ezren lakták), miközben a Muraköz lakossága ugyanekkor mindössze néhány ezer fővel nőtt (110 ezerről 120 ezerre, míg 1971 után a muraköziek több, mint tíz százaléka már Csáktornyán lakott). Mindez nemcsak a környékbeli településekről, hanem az egész folyamközből történő beáramlásnak volt köszönhető, ugyanakkor a városok esetében különösen is problematikusnak bizonyult a lakáshiány. Csáktornya foglalkozási szerkezete az 1950-es, 1960-as évek fordulóján átalakult: miközben a textilipar részesedése csökkent, az élelmiszer- és az építőipar aránya növekedett, utóbbit fellendítette a lakások iránti kereslet növekedése. Mind a mezőgazdaságban, mind a bortermelésben alkalmazott új technológiák jelentős terméshozam-növekedést produkáltak, a búza- és a kukoricahozamok jó eredményeket értek el, miközben a zöldségtermelés visszaszorult. A bérek jelentős növekedése következtében lehetőség nyílott a tőkefelhalmozásra, ezáltal a muraközi emberek egyre több bútort, elektromos háztartási gépet, rádiót és tévét tudtak vásárolni.
Az 1970-es évektől a határok könnyebb átjárhatósága szintén segítette a dinamikus társadalmi és gazdasági fejlődést a Muraközben. Míg a korábbi időszakokban Jugoszlávia távolabbi régióiban (Szlovénia, Zágráb és más horvát ipari központok) vállaltak idénymunkát muraközi származású személyek, 1965-től kezdődően egyre többen, kiváltképpen falusi fiatalok lettek vendégmunkások főként német nyelvterületeken, Franciaországban és a skandináv országokban. A Muraközből történő kivándorlás már a XIX. század vége óta jellemző volt (akkor még főként az Egyesült Államokba, a két világháború között Ausztráliába) a magas népsűrűség és a felaprózódott földbirtokok miatt, hiszen a mezőgazdaság nem biztosította a megélhetéshez szükséges feltételeket. Motivációkat tekintve elsősorban gazdasági okokból vállaltak munkát külföldön (lakásépítés vagy -vásárlás, munkanélküliség, nagyobb bevétel stb.). Dalmácia belsőbb, kontinentális lakói mellett a Horvát Szocialista Köztársaságon belül a muraköziek vállaltak a legnagyobb arányban külföldön idénymunkát: az 1970-es évek közepén a muraközi munkaképes lakosság majdhogynem egynegyede, körülbelül 15 ezer ember vendégmunkásként külföldön tartózkodott. A hazatérő gastarbajterek nagymértékben hozzájárultak külföldi tapasztalataik, baráti és üzleti kapcsolataik révén Muraköz gazdasági fellendüléséhez. Mindazonáltal a távollétből fakadó nehézségek súlyos terheket róttak a családokra, mivel több esetben a gyermekek a nagyszülőknél maradtak vagy pedig a szülők hazatértek, viszont a gyermekek kint maradtak. A pénz, a különféle nyugat-európai termékek, modern autók beáramlása a külföldi országokból jelezte a jelentősen növekvő életszínvonalat és serkentően hatott az építőiparra is. Mindez szemmel láthatóvá vált a Muraközben: az utak aszfaltozása mellett ekkor épült számos lakó- és gazdasági épület, nyaraló. A „Muraköz” Építőipari Kombinát az egyik legnagyobb horvátországi építőipari vállalat volt – mintegy hétezer munkást foglalkoztatott az 1980-as években –, amely nemcsak a Muraközben, hanem az egész országban részt vett különböző intézmények, lakások, üzemek, Tito szülőfalujában, Kumrovecben kommunista pártiskola épületének, sőt még az 1984-es szarajevói téli olimpia egyes objektumainak építésében is.
Tito négy alkalommal is járt a Muraközben. 1945-ben a fegyveres harcok befejeződését követően, majd 1953. október 5-én látogatott Csáktornyára. A fogadására a városi kávéházban került sor, itt Frančić Franjo, a járási bizottság titkára a muraköziek magyarok elleni évszázados küzdelméről tartott beszédet. Ezt követően Tito elismerően szólt a muraköziekről, „Önök egy nagyon érzékeny helyen vannak, és bízzanak bennem, Muraköz népének tudnia kell, hogy nemcsak a vezetők, hanem Jugoszlávia minden népe nagy becsben tartja a határaink mentén élő embereinket.“ Tizenkét évvel később, 1965-ben a város főbb ipari létesítményeit, a „Muraköz” Építőipari Kombinátot és az itteni textilgyárakat, a Čateks, illetve a Csáktornyai Muraközi Kötöttáru (MTČ) épületeit látogatta meg. Utolsó útja a Muraközbe 1977-ben vezetett, ahol Csáktornya központjában több ezer ember köszöntette.
A csáktornyai textilipar tündöklése egészen a rendszerváltásig tartott. A Muraközben az ipari szektorban dolgozók egyharmada a könnyűiparban dolgozott, de szintén felívelőben volt a fémipar. Ugyancsak javultak a terület infrastrukturális adottságai, a szűk földterülettel rendelkezők helyzetén a birtokkoncentrációk végrehajtásával kívántak segíteni, míg a természeti környezet terén a legnagyobb változást a három (Varasd, Csáktornya és Alsódomború) vízerőmű üzembe helyezése és a csatornák, gátak, víztározók kialakítása jelentette a Dráván 1975–1989 között. Ezen vízerőművekben évente előállított villamosenergia háromszorosan meghaladta a Muraköz szükségleteit, kulcsfontosságú szerepük volt Horvátország energiaellátásban. A vízierőművek és a víztározók létrehozása azonban egyben hatalmas környezeti pusztítást is jelentett a Dráva menti élővilágra és természeti környezetre nézve. Ahogy Petar Feletar fogalmaz: „A nagy volumenű építkezési munkálatok nemcsak a természetes táj arculatát változtatták meg, hanem a növény- és állatvilág számos élőhelyét is elpusztították.“ A környékbeli falvakban megemelkedett a talajvízszint, az ivóvíz minősége romlott és a helyi gazdák egyes mezőgazdasági növények termesztésekor is negatív hatásokat figyeltek meg.
A dubravai víztározó (Jezero Dubrava) napjainkban.
A hatalmas víztömeget betongát veszi körbe. A szerző felvételei.
Jugoszláviában szintén virágzott a második gazdaság, a Muraköz esetében többen a természeti adottságokhoz alkalmazkodva kosárfonásból próbáltak kiegészítő jövedelemre szert tenni. „Az emberek fűzfavesszőket ültettek, amelyet megfőztek, meghámoztak, belőlük kosarakat kötöttek, amelyeket 95%-ban exportra értékesítettek. 1960 körül Jugoszlávia adósságot halmozott fel, amelyet törleszteni kellett. Ennek következtében az állam minden exportdinár után újabb dinártámogatást adott.“ A kelet-muraközieknek így még inkább megérte a kosárfonás. „Én szintén kötöttem kosarat a feleségemmel és a lányommal. Ezáltal naponta 20 dollárt meg tudtam keresni.“ – említi meg az alsódomoborúi (Donja Dubrava) származású Ladislav Kranjec a visszaemlékezésében. Mindazonáltal a későbbi évtizedekben rohamosan zuhant a kosárkészítők száma, jóllehet kiegészítő jövedelemforrásként a második gazdaságban még fennmaradt.
A hatvanas évek gazdasági reformjai következtében elmozdulás történt a tervgazdaságtól a piacgazdaság irányába. Az 1973-as olajválság és Josip Broz Tito halála 1980 tavaszán szintén zavarokat okozott a gazdaságba, ami végül az 1980-as években a nagy jugoszláv gazdasági krízishez vezetett. Akárcsak a második világháború időszakában, Muraköz az 1991-ben kirobbanó délszláv háború időszakát is kedvezőbb körülmények között vészelte át, mint más horvát területek. Ugyanakkor az infláció, a gazdasági nehézségek, az építőipari beruházások megtorpanása és a munkahelybezárások, továbbá a háború elől menekülők tömegeinek ellátása súlyos terheket rótt az itteni lakosokra és megindult a bevásárlóturizmus Szlovénia és Magyarország irányába.
Összességében a szocialista korszak, kiváltképpen annak második fele lehetőséget biztosított a gazdasági növekedésre, jóllehet ez általában jelentős áldozathozatallal társult, úgymint a kétlakiság vagy a vendégmunkásság, ugyanakkor a paraszti kisgazdaságok is fennmaradhattak. A határ magyar oldalán élőkhöz képest magasabb életszínvonalon élő muraközi családok számára a háború okozta nehézségek ellenére a mai napig megfigyelhető jelentős különbség a településképeket illetően, a Kádár-kockák egyhangúságához képest Muraköz falvainak többemeletes házai is jelzik az egykori prosperitást, amely az 1970-es, 1980-as években volt a legjellemzőbb. A fejlődés ára viszont gyakran súlyos volt: a távoli országokban való munkavállalás következtében lazultak a családi szálak és sokak életét sújtották az elgyökértelenedéssel járó nehézségek.
Szakirodalom
Julijana Jah:Međimurje u suvremenom dobu. In: Pregled povijesti Međimurja. Szerk. Branimir Bunjac. Povijesno društvo Međimurske županije. Čakovec, 2003. 123–169.
Monografija grada Čakovca. Od 1791. godine do najnovijeg doba. Szerk. Zoran Turk–Saša Vuković. II. svezak. Ogranak Matice hrvatske u Čakovcu. Čakovec, 2025.
Petar Feletar: Istočno Međimurje. Općine Sveta Marija, Donji Vidovec, Kotoriba i Donja Dubrava. Meridijani. Samobor, 2005.
Vladimir Kalšan: Muraköz történelme. Magánkiadás. Csáktornya, 2014.
Ladislav Kranjec: Gospodarski razvoj. (Utoljára megtekintve 2025. december 1.).
Nyitókép: Egy férfi Csáktornya belvárosában, a Köztársaság téren (Trg Republike) egy német gyártmányú Volkswagen Bogár előtt. Csáktornya, 1965. Fortepan / Karabélyos Péter. Képszám: 57261.
