Szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik egyetlen kötetben bemutatni egy olyan komplex életművet, amelynek megalkotója élete során volt katonatiszt, irodalomtörténész, egyetemi tanár, filmstúdió-vezető, televízióelnök, s végül kormánybiztos. Sallai Zsófia azonban a nemrégiben Nemeskürty Istvánról készített monográfiájában biztos kézzel talált rá arra a hiánypótló vezérfonalra, amely egyértelműen meghatározza Tanár Úr szerteágazó munkásságát. Ez pedig nem más, mint a magyar küldetéstudat fogalma.
„Nemeskürty István életművének gondolatai között és személyes sorsának megélésében ugyanis a magyar küldetéstudat egyaránt számos formában jelenik meg és jut kifejezésre. Ahogy a magyarságot egy küldetéstudattal felruházott nemzetnek tekintette, úgy a saját életművével is egyfajta küldetést hajtott végre azzal, hogy munkásságát a magyarság szolgálatába állította, saját életműve teremtő erejét is a magyarság általa vázolt küldetéstudatából származtatta” – fogalmazza meg a tanulmánykötet elején elsődleges kötetszervező kiindulópontját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakembergárdáját erősítő szerző.
A következő fejezetekben e szemüvegen keresztül vizsgálja meg a rendkívül gazdag életművet: a számtalan tudományos publikációt, a stúdióvezetése alatt elkészült filmeket, de még Nemeskürty közéleti tevékenységét is. E fejezetekből megtudhatjuk, hogyan jelenik meg a Tanár Úr által képviselt magyar küldetéstudat a hazai történelemben, a legnagyobb magyar személyiségekben vagy épp az olyan hivatásrendekben, mint a katonák, testőrírók, tanítók és papok. Önálló fejezetben ismerhetjük meg a küldetéstudat megjelenését a szellemi műhelyek kiemelkedő tehetségekből verbuvált, gyakran ellenszélben munkálkodó közösségeiben. Szintén külön fejezetet kaptak a nemzettudat olyan kíméletlen kudarcot hozó hullámvölgyei, mint Mohács, Trianon vagy épp a Tanár Úr által a közbeszédbe emelt doni katasztrófa.
Nem hagyja figyelmen kívül a szerző Nemeskürty István közéleti szerepvállalását sem, amire egyébként a kötet rögtön első oldalán, az Orbán Viktor által írt Előszóban hívja fel olvasói figyelmét. „Minden túlzás nélkül állítható, hogy ez a nemzetébresztő misszió döntő módon járult hozzá ahhoz a lelki megújuláshoz, amely egy erős, nemzeti és keresztény hagyományaira büszke Magyarország megteremtéséhez vezetett” – fogalmaz Tanár Úr kormánybiztosi munkájáról hazánk miniszterelnöke.

A kötetből az is megtudható, hogy Nemeskürty nézetei mind a mai napig felismerhetők a nemzeti konzervatív kormányzásban.
Nemeskürty István személye és gazdag életműve, bár szakmai körökben többé-kevésbé ismert, ám még nem foglalta el méltó helyét a nemzeti panteonban. A Magyar Corvin-lánc Testület által gondozott új kötet fontos hozzájárulás ahhoz, hogy Tanár Úr emléke és kiemelt missziója a méltó helyére kerüljön, annak üzenete pedig ne halványodjék el a magyarokban.
Sallai Zsófia: Nemeskürty István. Magyar küldetéstudattal a nemzet szolgálatában, Magyar Corvin-lánc Testület, 2025.
Nyitókép: Szilágyi Dénes, NKE
Fotó: Sallai Zsófia a könyvbemutatón (Fotó: Szilágyi Dénes, NKE)


