A múlt héten hatályba lépett az Európai Unió és Ukrajna közötti kereskedelmi megállapodás „felújított változata”. De mit is jelent ez a gyakorlatban? A módosított szerződése számos, immár nem időleges, hanem hosszú távú kedvezményt jelent Ukrajna számára, miközben nagy kérdés, hogy mit hoz Európának, s a mi érdekeinket az európai vezetők szem előtt tartották-e a megállapodás megkötésénél.
Az orosz–ukrán háború kezdete óta napi gyakorisággal szólnak hírek arról, hogy az Európai Unió milyen szankciós csomagokat alkalmaz Oroszországgal szemben, milyeneken dolgozik, illetve milyen pénzügyi támogatásokat juttat Ukrajna számára. Kevesebb szó esik azonban az EU és Ukrajna közötti kereskedelmi együttműködés szabályairól, amelyek, bár rendeltetésük az európai gazdasági érdekek védelme lenne, ugyancsak alkalmasak lehetnek Ukrajna támogatására – az európai gazdák kárára.
A vonatkozó szabályrendszer alapvető politikai és gazdasági fontosságú, érdemes ezért azt röviden áttekinteni. Az együttműködés gyökerei a kétezres évek közepéig nyúlnak vissza. Az Unió 2007 és 2011 között tárgyalt, majd 2014-ben „Társulási Megállapodást” (Association Agreement) kötött Ukrajnával, amely szerződés az ország „európai törekvéseinek” jogi kereteit hivatott biztosítani. A nemzetközi szerződésnek része volt egy ún. „Mély és Átfogó Szabadkereskedelmi Térség” (Deep and Comprehensive Free Trade Area (DCFTA)) létrehozása is (25. cikk). A DCFTA jelentős vámügyi könnyítéseket vezetett be az Ukrajnával való kereskedelmi kapcsolatokban, olcsóbbá téve ezzel az Ukrajna felől az Unióba irányuló importot, azaz élesebb versenyhelyzetet teremtve az európai gazdák számára.
A háború kitörését követően az EU a megállapodásban foglaltakhoz képest további liberalizációt (a fennálló vámok és behozatali kvóták felfüggesztése) jelentett be, amelyeket egyoldalú, évente felülvizsgálandó intézkedésekkel be is vezetett. Ezeket az egyoldalú intézkedéseket Autonóm Kereskedelmi Intézkedéseknek (Autonomous Trade Measures (ATMs)) nevezik, s azok (eredetileg csak „időleges jelleggel” megnyitották – többek között – az uniós mezőgazdasági piac több szegmensét is az ukrán termékek (így pl. a gabona, kukorica, tejtermékek) előtt. Az ATM-ek először 2022. júniusában léptek hatályba, ám azokat a Bizottság 2023-ban, majd 2024-ben is meghosszabbította, minden alkalommal újabb egy-egy évvel. A háromszor egy évnyi egyoldalú könnyítés közben a Bizottság (részben nemzetközi kereskedelmi jogi – WTO – szabályok miatt) úgy döntött, hogy tartóssá kívánja tenni az Ukrajna irányába ekként bevezetett, liberalizált rezsimet, s a nyár folyamán megállapodásra is jutottak az ukránokkal.
A módosítás tartalma tekintetében élénk vita alakult ki a tagállamok, illetve a tagállamok és a Bizottság között. Az ügy politikai szempontokon túli jelentőségét félreérthetetlenül mutatja, hogy a vitában Lengyelország és Szlovákia is beállt Magyarország mellé – amely koalíció jogi értelemben azonban így sem volt elég ahhoz, hogy a megállapodást megakadályozza. A Bizottság célja a módosítással az volt, hogy még tovább könnyítse az Ukrajnával fennálló kereskedelmi kapcsolatokat, s ezzel a kereskedelempolitikai eszközzel segítse az ukrán gazdaságot. Tartalmi szempontból a szöveg kisebb fokú további liberalizációt jelent bizonyos érzékeny szektorok tekintetében (pl. cukor, szárnyasok, tojás, liszt és méz), míg teljes piacnyitást valósít meg más termékek kapcsán, így pl. a tejtermékeknél.
Igen ám, csakhogy az Ukrajna irányába nyújtott könnyítések, a dolgok természeténél fogva, a kapcsolat másik oldalán, azaz Európa számára nehézséget jelentenek. A helyzet ugyanis az, hogy a tagállamok egyes, gazdaságilag sérülékeny szektorai (így pl. a mezőgazdaság) nagyon könnyen komoly károkat szenvedhetnek, ha az Ukrajnával kötött kereskedelmi megállapodás nem védi kellőképpen a „hazai” termelőket. Mindez különösképpen igaz bizonyos olyan ágazatokra, ahol az EU-n belüli termelés részletekbe menően szabályozott, s (legalább részben) emiatt jelentősen magasabb költségszinten képes csak az ágazat termelni (ld. pl. mezőgazdaság a számtalan agrárpiaci, környezetvédelmi, illetve növény- és állategészségügyi előírás miatt). A Bizottság szerint a módosítás ugyan tartalmaz megfelelő ún. „biztonsági intézkedésket” („safeguard clauses”), amelyek gyors beavatkozási lehetőséget hivatottak garantálni arra az esetre, ha a liberalizáció eredményeképpen a valamely EU-s piacon súlyos torzulás lépne fel.
Több tagállam és mezőgazdasági érdekképviselet azonban nem tartotta megfelelőnek sem a további, immár határozatlan idejű piacnyitást, sem a kitárgyalt védelmet (érdemes belegondolni, mit jelenthetnek a gyakorlatban egy-egy gazda számára a piacon ugyanis az olyan fogalmak, mint pl. a „gyors beavatkozás”, illetve a „súlyos torzulás”?) és határozottan érvelt is a módosítással szemben. Magyarországon a MAGOSZ és a NAK is felhívta a figyelmet, hogy a megállapodás piaci zavarokat okozhat, élelmiszerbiztonsági kockázatokat hordoz, illetve olyan árdömpinget fog eredményezni, ami, az aszállyal is sújtott magyar gazdákat súlyosan hátrányosan fogja érinteni. Az érdekképviseletek ezen kívül sérelmezték, hogy a módosítást megelőzően nem készült átfogó hatásvizsgálat, amely alapján a tagállami agrárérdekek egyáltalán kellően figyelembe vehetőek lehettek volna.
Ezek az érvek azonban nem hatották meg a Bizottságot, amely október közepén átvitte a Tanácsban a módosítást, s az a hónap utolsó napjaiban (október 29-én) hatályba is lépett. A javaslatot minősített többségi döntéshozatali eljárásban tárgyalták, így azt Magyarország még a lengyelekkel és a szlovákokkal megtámogatva sem tudta megakadályozni. A megállapodást ellenző mindhárom tagállam ezért úgy döntött, hogy minekutána tavaly egyoldalúan bevezettek kereskedelmi védintézkedéseket gazdaságaik érdekében, azokat továbbra is fenntartja Ukrajnával szemben. Emiatt Ukrajna egyébként keresetet indított a WTO előtt az érintettekkel, így Magyarországgal szemben is…
Adott tehát úgymond a sajnos lassan „szokásosnak nevezhető setup”: egy, a Bizottság által „európai érdekként” megjelölt központi cél, s ez szemben áll a tagállamok érdekével, amely természetszerűleg saját honosaik, termelőik, kereskedőik, fogyasztóik érdekéből áll össze. A Bizottság Ukrajna támogatását, a tagállami állami és ágazati érdekképviseleti szintű tiltakozás ellenére, komolyabb súlyúnak ítélte, ezért keresztülvitte a kereskedelmi megállapodás módosítását. Az érintett tagállamok pedig védekeznek, ahogy tudnak: ha az EU nem nyújt segítséget, sőt ha éppen Brüsszelből jön az újabb baj, akkor egyoldalú védintézkedések formájában. Ukrajna pedig, aki összehozta a számára kedvező üzletet a Bizottsággal a tagállamok feje felett, eközben keresettel akarja kikényszeríteni a tagállamok számára hátrányos megállapodás betartását egy nemzetközi fórum előtt. S mindeközben a Bizottság azt mérlegeli, fellép-e majd a „renitens” tagállamokkal szemben (s ha igen, csak Magyarországgal vagy pl. Lengyelországgal szemben is) az Európai Bíróság előtt, s igyekszik-e ott rákényszeríteni őket arra, hogy megszüntessék a mezőgazdaságuknak nyújtott védelmet?
Mindez egy dolgot biztosan nem segítene elő: egy erősebb, harmonikusabb, ha úgy tetszik, a polgáraiért dolgozó Európai Unió megvalósítását.
Nyitókép forrása: depositphotos.com
