Az Európai Unió jelentős gazdasági és környezeti kihívásokkal néz szembe. A globális verseny fokozódik, a környezeti válság egyre sürgetőbb, és az EU-nak döntenie kell a jövőjéről. A jövő gazdasága, az egyetemünkről kikerülők munkahelye és életminősége lényegében azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e úgy javítani az uniós versenyképességen, hogy közben a stratégiai autonómia elérése is megvalósul. Utóbbi kapcsán az elemzők zöme azt hangsúlyozza, hogy az EU-nak újra kell indítania a gazdasági növekedést, ami nélkül ugyanis nem lehet elérni a stratégiai autonómiát. De mi van, ha pont a növekedés hajszolása teszi lehetetlenné a stratégiai autonómiát, s pont a mennyiségi növekedés csillapítása és „okosítása” lenne az optimális célfüggvény?
Az Európai Unió jelenleg a világ egyik legnagyobb gazdasági tömbje, de az elmúlt évtizedekben lemaradt az Egyesült Államok és Kína mögött a termelékenység és a technológiai innováció terén. Az EU részesedése a globális GDP-ből (folyó áron) 2004 és 2021 között 25,9%-ról mindössze 17,8%-ra zsugorodott. Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint két évtized alatt az EU elvesztette gazdasági súlyának mintegy egynegyedét a globális piacon Kína és az Egyesült Államok térnyerése miatt. A gazdasági hanyatlás veszélye, amit Mario Draghi korábbi EKB-elnök is megfogalmazott, sürgetővé teszi a cselekvést.
A versenyképesség nem csupán a gyors növekedésről szól; arról, hogy az EU képes-e olyan termékeket és szolgáltatásokat előállítani, amelyek globálisan is eladhatók, miközben fenntartja magas életszínvonalát és jóléti modelljét. A megoldás kulcsa többek között a Kutatás és Fejlesztés (K+F) beruházások növelése, a bürokrácia csökkentése, az egységes piac elmélyítése, valamint a digitális és zöld átállás motorjává tétele az iparnak. Képzelj el egy olyan EU-t, ahol a mesterséges intelligencia, a tiszta energia és a csúcstechnológia területén Európa a világ élvonalába tartozik. Ehhez azonban a te készségeidre és innovációs hajlandóságodra is szükség van!
Az egyik meghatározó európai think tank, a CEPR (Center for Economic and Policy Research) legújabb kötete azt a kulcsfontosságú kérdést járta körbe, hogy mit kell az EU-nak tennie a második Trump kormány tükrében. Meglátásuk szerint Európának gazdasági erővel kell reagálnia az Egyesült Államok gyengeségeket célzó vámtarifáira: gyorsabb termelékenységnövekedéssel, olcsóbb energiával, valódi kontinentális piaccal és technológiai vezető szereppel. Röviden: minden erőt arra kell összpontosítani, hogy újra beinduljon a gazdasági növekedés, mi több, magasabb fokozat elérése a cél.
Stratégiai autonómia: Függőség vagy függetlenség?
A COVID-19 világjárvány és az ukrajnai háború rávilágítottak az EU sebezhetőségére, különösen az alapvető nyersanyagok, energiaforrások és a kulcsfontosságú technológiák (pl. chipek, gyógyszerek) terén. A stratégiai autonómia célja, hogy az EU csökkentse a kritikus függőségeket a külső, geopolitikailag bizonytalan szereplőktől, de mindezt a világ felé nyitottan, nem pedig elzárkózva tegye.
Az európai lítiumbányászat fellendítése, a félvezetőgyártás hazai támogatása (lásd: Chiptörvény) mind-mind részei ennek a törekvésnek. A stratégiai autonómia nem az jelenti, hogy Európa mindent maga állít elő, hanem azt, hogy kontrollálja a sorsát, és képes fenntartani a gazdasági biztonságát külső sokkhatások idején is. A stratégai autonómia tehát az egyensúlyozás művészete a folyamatosan változó világgazdasági környezetben, és ez annál nehezebb, minél intenzívebb és kockázatosabb intézkedések révén képzeljük el biztosítását az uniós növekedés feltámasztása és dinamizálása mellett. Másképpen mondva, az EU stratégiai autonómiája biztosítottabb lehet, ha okosabb, zöldebb, alacsonyabb erőforrásigényű és kevesebb pazarlással működő, mi több, a természeti korlátokat tiszteletben tartó valóban fenntartható növekedési pályára tér át.
A stratégiai autonómia és a degrowth
A versenyképesség és a stratégiai autonómia hagyományosan a gazdasági növekedést (GDP-növekedést) helyezik a középpontba. Ezzel szemben áll a degrowth elmélete, amely ugyan még kiforratlan, épp ezért vitatott koncepció, de egyre nagyobb figyelmet kap a tudományos világban (Európa lehetőségei kapcsán is).
A degrowth mozgalom szerint a bolygó erőforrásai végesek, és a folyamatos, korlátlan gazdasági növekedés környezetileg fenntarthatatlan. Azt javasolják, hogy a gazdag országoknak – így az EU-nak is – tudatosan csökkenteniük kellene az anyag- és energiafelhasználásukat, miközben az életminőségre és a társadalmi egyenlőségre fókuszálnak. Vagyis, a degrowth egy társadalmi-gazdasági paradigma, amely a bolygó egészségét és az emberi jóllétet helyezi előtérbe a felesleges termelés és fogyasztás demokratikusan tervezett csökkentése révén. Ez nem feltétlenül jelent rosszabb életet, hanem egy másfajta gazdasági modellt:
- Jóllét GDP helyett: Az emberi jóllétet, az egészséget, a tiszta környezetet és a társadalmi kohéziót helyezi a középpontba.
- Munkamegosztás: Rövidebb munkaidő, több idő a közösségre és az önfejlesztésre.
- Körforgásos gazdaság: A javítás, újrafelhasználás és újrahasznosítás az elsődleges, nem az egyszer használatos termékek, vagyis a hosszabb távra tervezés kultúrájának a felélesztését és stimulálását rejti magában.
Ez egy radikális alternatíva a jelenlegi EU-s politikához képest, ami még mindig a „zöld” növekedésben (Green Deal) látja a jövőt. Fontos hangsúlyozni, hogy a zöld gazdaság továbbra is egy növekedés alapú gazdasági rendszerrel kalkulál. A zöld növekedés koncepciója szentül hiszi, hogy a magas jövedelmű gazdaságok 2050-ig korlátlanul növelhetik termelésüket és fogyasztásukat, miközben szén-dioxid-kibocsátásukat is csökkentik. A zöld növekedés koncepciója is elköveti azt a hibát, hogy a GDP növekedését összekapcsolja a haladással. Következésképp a zöld növekedés fenntarthatatlan és nincs reális esély a belátható időn belül elérhető „decouplingra” (amikor a növekedéssel párhuzamosan a környezetterhelés jelentősen mérséklődő pályára állhatna), azaz a stratégiai autonómia rendre csak vágyálom marad.
Következtetés
Degrowth-átmenet esetén a kevesebb több volna, a túlfogyasztás és túltermelés kultúráját demokratikus úton, a minőségi növekedés érdekében és jegyében átformálnánk, szociális és öko-innovációkat preferálnánk a termelékenység javulását célzó puszta technológiai ipari megoldások helyett. Következésképp csökkenthető lenne a külső környezettől való függőségünk. Jelenlegi ismereteink szerint tehát csak degrowth-átmenet esetén kínálkozhat mód a stratégiai autonómia érdemi erősítéséhez.
A versenyképesség, a stratégiai autonómia és a degrowth vitája mind arról szól, hogy milyen lesz az EU a következő évtizedekben. Versenyképes, de túlfogyasztó gazdaság? Autonóm, de protekcionista blokk? Vagy egy olyan, a degrowth-ra építő, fenntartható társadalom, amely lemond a hagyományos növekedésről a környezet és a jóllét érdekében?
Az írást a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatta.
Nyitókép: depositphotos.com
